Horváth Jenő
Erdély története
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
I. Erdély a honfoglalás előtt
II. Erdély az Árpádok korában, 895-1301
III. Erdélyi államiság kezdetei, 1301-1540
IV. Az erdélyi állam kialakulása. A Szapolyaiak királysága és a Báthoryak fejedelemsége
V. A protestáns fejedelemség, 1605-1660
VI. A fejedelemség alkonya, 1660-1690
VII. Erdély nagyfejedelemség, 1691-1848
VIII. Az unió diadala, 1848-1868
IX. Erdély a dualizmus idejében, 1868-1918
X. Erdély elszakítása, 1914-1920
Források és irodalom
Előszó
Erdély története a magyar történetírásnak mindenkor kedvelt tárgya volt.
Eltekintve a régebbi kísérletektől, a mai követelményeknek megfelelő munkálatok az abszolutizmus idejében indultak meg. Akkor állították össze az erdélyi történelem oklevéltárát az erdélyi-szász Teutsch György Frigyes és az osztrák Firnhaber Frigyes: Uhrkundenbuch zur Geschichte Siebenbürgens címmel. (I. kötet 1301-ig, Bécs, 1858, több nem jelent meg). Akkor indította meg összefoglaló történelmi munkáját Kőváry László érdemes történetírónk (1820-1907) Erdély története címmel (hat kötet, Pest és Kolozsvár, 1859-66); akkor adott rövidebb vezérfonalat Szilágyi Sándor (1827-99) Erdélyország története címmel (két kötet, Pest, 1866), aki később annyi jeles kiadvánnyal segített felderíteni az erdélyi fejedelemség történetét. Végül meg kell említenünk Schuler von Libloy Frigyes (1827-1900) jogtanár művét, amely ugyanebben az időben az erdélyi alakulatok jogtörténetét adta elő (Siebenbürgische Rechtsgeschichte, II. kiadás, három kötetben, Nagyszeben, 1867-68).
A kiegyezés művében diadalra jutott centralizmus korában szokatlanul lassabban fordult a figyelem az erdélyi mult felé. Az erdélyi származású Szilágyi Sándor forráskiadványai bírták rá Széchen Antal grófot, a Magyar Történelmi Társulat elnökét arra, hogy a közfigyelmet az erdélyi történelem fontosságára felhívja. Az erdélyi történetírás jelentősége cím alatt külön füzetben is megjelent előadás (Budapest, 1887) valóban buzdítólag hatott, mert a forráskutatás behatóbbá, a közzétett anyag egyre gazdagabbá lett. (Széchen Antal nyomán a magyar egyetemet végzett erdélyi Lupas János hasonló tanulmánya: L'individualité historique de la Transylvanie. Bukarest, 1928.)
Mindezek ellenére az erdélyi történelem szintézise majdnem addig késett, amíg Erdély a világháború következményeként el nem veszett.
Az első, aki a történelmi Erdély egyetemes fejlődését a magyar közvélemény és idegen fordításban a külvilág elé kívánta tárni, Márki Sándor, a Szegedre menekült kolozsvári egyetem professzora volt. Kézirati műve azonban elveszett és elsőnek 1931-ben az erdélyi származású Jancsó Benedek munkája jelent meg (Erdély története, Kolozsvár, 1931).
Jellemző, hogy Erdély elszakítása után Románia területén alig jelent meg erdélyi történelem, mert a centralista román kormánypolitikának nem állott érdekében Erdély külön történelmi fejlődésének hangsúlyozása. Igy csak egyes fejezetek jutottak Erdélynek abban a nagy történelmi munkában is, amelyben Seton-Watson Robert Vilmos londoni egyetemi professzor a románok egyetemes történelmével foglalkozott (History of the Roumanians. Cambridge, 1934) és Erdély fejlődését a románság történetébe igyekezett beleszorítani.
Miután Erdély több mint 1000 éven át a magyar állam integráns részét alkotta, fokozott mértékben hárult a magyar tudományos kutatásra és irodalomra Erdély multjának felderítése. Igy teremtette meg a szükséglet az idevágó kísérleteket: Marczali Henrik történelmi vezérfonalát: Erdély története. Budapest, 1935; Endes Miklós jogtörténeti összeállítását: Erdély három nemzete és négy vallása autonómiájának története. Budapest, 1935; A történeti Erdély című gyüjteményes munkát (szerkesztette Asztalos Miklós) Budapest, 1936.
Miután a magyar kérdés az európai fejlődésben gyökerezik, Erdély történelmi fejlődésének is csak akkor kaphatjuk a helyes képét, ha szerves egészében az európai politikai fejlődés keretébe illesztjük bele. Jelen tanulmány egyik célja, hogy ezt megkísérelje.