---

Tartalom

Előszó
1. Imre Sándor államtitkár a fővárosi iskolák feletti állami befolyás növelésére irányuló kezdeményezéséről
2. A fővárosi törvényhatósági bizottság átszervezésének folyamatáról - röviden
3. A VKM tanácskozásai a fővárosi iskolák államosításáról, állami kezelésbe vételéről
4. A fővárosi iskolák állami kezelésbe vételére vonatkozó törvénytervezet, s a fővárosi Tanács azt elutasító véleménye 38
5. A fővárosi iskolák államosítása tervének visszhangja a sajtóban, a pedagógusok körében, s a Nemzetgyűlésben (1920. április-május)
6. Értekezlet "a fővárosi iskolák államosításáról" az érintett pedagógusok szervezeteinek képviselőivel a VKM-ben, 1920. május 20-án
7. A törvényjavaslat indokolása: vádirat a "bűnös, liberális" Budapest oktatáspolitikájáról, pedagógusainak a forradalmakban játszott szerepéről
8. Végjáték
Levéltári rövidítések, felhasznált irodalom

---

Előszó

Mára szinte teljesen elfeledett, a "keresztény-nemzeti kurzus" fővárosi iskolákkal kapcsolatos kormányzati terveinek és Imre Sándor egykori megbízott miniszter/adminisztratív államtitkár, majd Huszár Károly és Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszterek kezdeményező szerepének megismerése és megítélése szempontjából egyaránt releváns történetet ajánlunk olvasóink figyelmébe.

Szakmai körökben köztudott, hogy a Tanácsköztársaság az ifjúság "forradalmasításának" érdekében és reményében az ország valamennyi iskoláját államosította, s a vallásoktatást, a klerikus pedagógusokat, valamint a nacionalizmussal azonosított hazafias nevelést néhány hétre kiszorította az iskolák túlnyomó többségéből. Az már kevésbé ismert, hogy az általános államosításból kihagyták a budapesti községi iskolákat. Az általuk elvárt politikai-világnézeti célok szempontjából ugyanis jó kezekben látták azokat a megbízható fővárosi elvtársaik irányítása alatt.

Ennek sajátos ellenreakciójaként a korai ellenforradalmi korszakban fennen hangoztatott "keresztény-nemzeti kurzus" - mely az egyházaknak és községeknek, magánosoknak stb. visszaadta azok iskoláit - a "vörös rongyokba öltözött", "liberális" Budapest iskoláinak állami kezelésbe vételét, "államosítását" kezdeményezte.

Minisztériumi tanácskozások során készítették elő a nemzetgyűlés elé terjeszteni kívánt törvénytervezetet. Annak kimunkálásához a minisztertanács is hozzájárult. Összeállítói a főváros Tanácsának és a községi alkalmazásban állt pedagógusok többségének ellenvéleményét félretolva, "a nemzet" - keresztény-nemzeti beállítottságúnak vélt többségének - érdekeire hivatkozva a fővárosi óvodák, iskolák állami kezelésbe vételét tervezték oly módon, hogy épületeik, telkük ellenszolgáltatás nélkül állami kezelésbe kerültek volna. A fenntartásukkal és az újak építésével kapcsolatos terheket és az összesen 10%-os iskolai adókat a fővárosnak kellett volna viselnie, miközben az iskolák oktató-nevelő munkájának irányítására és ellenőrzésére vonatkozó addigi jogosultságait a főváros elvesztette volna.

Eljárásukat a fővárosi oktatási osztály, tanácsnokok, oktatási bizottság, törvényhatósági bizottság - már a forradalmakat megelőzően is - az állami irányítást, ellenőrzést elutasítónak ítélt magatartásával, s ennek következményeként a fővárosi pedagógusok jelentős részének szabadkőműves, liberális, radikális és szociáldemokrata befolyás alá kerülésével magyarázták. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megítélése szerint ők - több, mint ötszázan - a forradalmak alatt megszegték a vallásos és hazafias nevelésre tett fogadalmukat, s a forradalmak alatti tevékenységükkel káros befolyással voltak az ifjúságra.

Mindennek következtében Budapest eltávolodott "a nemesen konzervatívnak, vallásosnak és nemzeti elkötelezettségűnek" vélt vidéktől. A törvényjavaslat szerint a fővárosban végzett pedagógusoknak is pályájuk első szakaszát vidéken kellett volna eltölteniük, hogy az ottani "gazdák egészséges" szemléletét elsajátítva, azzal felvértezve jöjjenek később tanítani Budapestre, ahol így jó hatással lennének a főváros "romlott légkörében" szocializálódó gyermekekre. A törvényjavaslat - az államháztartás tragikus helyzete miatt - nem kapta meg a pénzügyminiszter hozzájárulását, így 1920 végén lekerült a napirendről.

Dokumentatív-elbeszélő módszerrel készült kismonográfiánkban - nagyrészt levéltári forrásokból, korabeli sajtóból, nemzetgyűlési naplókból stb. - közöljük, illetve részben idézzük a kortársak érvelését, a törvénytervezet szövegét és általános indokolását. Sajátos adalékokkal szolgálunk a magyarországi óvoda- és iskolaállamosítások, valamint Budapest és - a jórészt a vidékkel azonosított - "nemzeti keresztény" tábor szembenállása toposz kialakulásának történetéhez.

Kötetünk, már csak hiányos forrásaink okán sem lép fel a téma teljes, kimerítő feldolgozásának igényével. Inkább figyelemfelhívás szeretne lenni, remélve, hogy nyomán ifjabb, illetve a főváros történetében a szerzőnél jártasabb kollégák újabb kutatásokkal, ismeretekkel egészítik ki e történetet. Pontosító észrevételeiket őszinte érdeklődéssel várom.

Hálásan köszönöm Szatmári Judit PhD, levéltárigazgató asszonynak (Ráday Levéltár) és Sipos András PhD főosztályvezető úrnak (Budapest Főváros Levéltára) kutatásomhoz nyújtott segítségét.

Budapest, 2022. március 1.
Donáth Péter
donathpeter48@gmail.com

---