Somogyi Tóth Sándor mondja:

Horváth Gita nem egyszerűen az öntudatra ébredés idejét és ismérveit keresi, hanem azt a kamasz lányt idézi vissza - tegyük hozzá, fölényes iróniával -, aki kissé túl korán akar ráismerni a saját egyéniségére, az összetéveszthetetlenség jeleit kutatja önmagában, sőt, sejtheti az olvasó, önnön zsenijének felbukkanásán se lepődne meg nagyon. A meglepetés elmarad, persze, hasztalanul igyekszik a kislány elképeszteni barátnőit, szüleit, szerelmeit és saját magát is. A kísérlet nem sikerülhet, de a bakfis viaskodásának rajza groteszkül érdekes.

*

Harminchárom éves vagyok.

Van hol dolgoznom, van min dolgoznom, van mit dolgoznom.

Jó, ha másoknak szükségük van rám, és jó, ha nekem szükségem van másokra.

Ha okom van rá, örülök, ha meg baj van, hát elkeseredem.

Talán valóban ilyen egyszerű.

Azt hiszem, ebbe a világba nem beleszületni a világ legnagyobb ügyetlensége lett volna. Pedig igazán nem népünnepély.

Tőlünk nem az.

Horváth Gita