Réthy László
Disznólkodni szabad
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Horváth Gita: Előszó
Schöpflin Aladár: Nekrológ
Lőwy önmagáról
I. RÉSZ: LŐWY NYELVEL
Utánzóim
Pótlék
Hölgyestély
Az igazi magyar beszéd
Újévi köszöntő
Vers saját születésnapomra
Érettségi tételek
A magyar nyelv világrekordja
II. RÉSZ: LŐWY PAJKOS PAJZÁNSÁGAI
Szórakozott szerelmes
Hódolat a női szépség előtt
Amerikai párbaj
Disputa
Tordai nevezetességek
Drágaság
Jubileum
Protekció
Egy honleány Rigában
Testvériség
Az Augustiner Bräu-ban
Levél Túr apónak Rómába
Granada egykor és most
Az Atlanti-óceánnál
Özvegyi gyász
Kardal a doktorokról
Meleg vacsorát a bakának
Az anyag körforgalma
Etnográfia
III. RÉSZ: A NÓTA VÉGE
Kamasz tudósok
Egykor és most
Életkorok
A cseh oroszlánhoz
Öreg órák a múzeumban
Házasodjunk
Vénlegény megnősül
A tragédia vége
Élet
Halál
Búcsú a hölgyvilágtól
Előlegezett hattyúdalom
Előszó
Hajdanában, harmatos lánykoromban életem
legelső egyetlen nagy szerelmétől kaptam egy ajándékot:
- Na, nem virágcsokrot, nem!
Hanem egy kézen-közön őrzött, bekötött Lőwy Árpádot.
Akkortájt nagy kanállal ettem a filozófiát,
Montaigne-t, Lao-cet, - reggelire, ebédre -,
és közben, beleszerettem Lőwybe, ebbe a
nyelvében szertelen-szemtelen költőbe.
Öröktől fogva - és most is - falom a
csodálatosnál csodálatosabb műveket, ám ma is
szeretem Lőwyt és Lao-cet.
Kettőjüket ma is tisztelem, és már nem
csodálkozom azon, hogy ezt ma se tudják az okosok
megbocsátani nekem.
Ma már értem, miért haragszanak:
Hát, hogy jön ahhoz ez a parázna perszóna,
honnan az a fenenagy pofátlansága?
Hogy megfér benne a régi kínai bölcs és a pikáns poéta?
Megfér.
De hagyjunk engem!
Nade! ki az a Lőwy Árpád? Mert azt, hogy ki Lao-ce -, ma már minden magyar ember tudja. Hogyan? - Így:
Lao-ce a 65-ik versében, Weöres Sándor fordításában azt mondja:
"Hajdan, akik az úton jártak,
nem adtak tudást a népnek,
ápolták az együgyűséget.
Nehéz vezetni a népet,
ha már az együgyűségből kilépett."
Na ugye! Ismerjük Lao-cet, ha nem is tudjuk, mert mi is ugyanígy gondoljuk.
Nade! ki az a Lőwy Árpád?
Elmondok egy anekdotát:
Egy megtörtént esetet, legalábbis Lőwy szerint
megesett - ha meg nem, meg is történhetett:
Az Akadémia közgyűlésén egy akadémikus költő
- felállván - azt követelte, hogy Lőwy Árpádot
ítélje el az MTA elnöksége, mert pornográf
verseivel lejáratja az Akadémia tekintélyét.
Dr. Réthy László akadémikus - szintén felállván -
a következő kis kétsorossal válaszolt ennek az
akadémikus költőnek:
Lőwy kalapjára macskaszarral lőnek,
Lófasz a seggébe az ilyen költőnek!
- és leült.
Nade! ki ez a dr. Réthy László?
Réthy László dr. etnográfus és numizmatikai író 1851. november 21-én született Szarvason, és Aradon halt meg 1914. november 24-én. Bölcsészeti tanulmányait a budapesti és a bécsi egyetemen végezte. Magyar numizmatikából, heraldikából és ősrégészetből doktori oklevelet szerzett. 1881-ben a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségosztályára ment, ahol 1891-ben az osztály igazgatója lett. 1900-ban a budapesti egyetem magántanárává nevezték ki. Mint etnográfus 1885-ben részt vett egy balkáni expedíción - ennek eredményeképpen írta meg Az oláh nyelv és nemzet megalakulása című művét. (Budapest, 1887 - Nagybecskerek, 1890.) Ezért a munkájáért választotta a Magyar Tudományos Akadémia 1892-ben levelező tagjává. Nevezetesebb műve még az Anonymus az erdélyi oláhokról című tanulmánya (Budapest, 1880.), valamint numizmatikai fő munkája, az Egyetemes Magyar Éremtár I-II. kötet (Budapest, 1899. 1907.). Tagja volt a Révai Nagy Lexikon szerkesztő bizottságának. Ezek dr. Réthy László akadémikus lexikális adatai.
Nade! ki az a Lőwy Árpád?
- Hát, dr. Réthy László!
A tudós akadémikus írt Lőwy Árpád álnéven verseket,
Lőwyt ő teremtette meg.
A kitalált költő a borozgató urak kocsmai asztalánál született.
A millennium derűs lelkű iddogáló magyarjai voltak a
királyi főváros szellemi fellegvárának utolsó
bohém alakjai.
A pipafüstben, az esti órákban nap, nap után
életre kelt egy-egy Lőwy-strófa, a kocsma falát
rengető vaskos nevetést a hajlékony szecesszió finomította.
A verseket alkotó tiszteletlen magyar nyelv
nem kímélt senkit és semmit -, de a csípések nem
fájtak, mert bölcs mosolyba bújtak.
S a Lőwy-versek elindultak a főváros keskeny utcáin
és széles sugárútjain, kiszökelltek a vidéki
városokba, végigtrappoltak a kicsi falvakon.
S az ország lakossága kilencven éven át csillogó derűvel
kusza másolatokban adta kézről kézre a profán verseket.
Ám a kézen-közön kóborlás során az eredeti versek hamisításokkal "gazdagodtak". Trágár fűzfapoéták toldozták, hogy a versek a zugpiacokon kelendőbbek legyenek. Szellemtelen útszéli szavakkal és gondolatokkal bővültek az eredetileg szellemes versek. Akkor, hajdanán az eredendő-felsejlő szellemességet-szemtelenséget szerettem meg a versekben, melyek a rájuk rakódott disznóságok alatt lapultak. Most pedig azon igyekeztem, hogy megkeressem a még megbújó Lőwyt, hogy levakarjam a versekről a mocskot. Ahol a versek szinte maguktól vetették ki az idegen anyagot - ott könnyű dolgom volt. Máshol magam bújtam Lőwy rímes malaclopójába...
Az vezérelt, hogy szem előtt tartsam: az eredeti
verseket a mi csodálatos nyelvünkkel való
bánni tudás, a merészség jellemezhette.
Mert milyen is ez a mi csodálatos nyelvünk?
Rendkívül játékos. Maga a nagy ellenpont - ellentmondásos:
egyszerre gyerek és öreg,
vad és kimunkált,
lágy és kemény,
dallamos és kopogós.
Akárki bármit tehet vele - mert minden ember olyan,
mint a beszéde.
És ritka érték egy nyelvben, hogy úgy éljen
mindenkiben, amilyen ő maga karakterében.
Ez a nyelv olyan nemzeté,
melynek aranyáért mindig szart adtak,
az emberi méltóságán tapostak, -
és az ilyen nemzet egyszer csak fügét mutat.
Ott, ahol nem ellenőrizhetik, nyelvében lesz mind gazdagabb.
Abban lesz hatalmas, amihez az apró hatalmasok
nem nyúlhatnak.
Ezen a csillagoségbolt-nyelven nincs kifejezhetetlen gondolat.
Ez a nyelv tánc, dal, ritmus, erő, csupa árnyalat
- bűn nem kimondani magyarul a valót, az igazat.
És dr. Réthy László, a tudós akadémikus, Lőwy Árpáddal, a szókimondó költővel karöltve ezt a nyelvünkben rejlő szent szemtelenséget mívelte. Lőwyt majd évszázada az tartja életben, hogy nem rántott magára semmilyen hazug skatulyát, hogy mindent szemtelenül használt, amit csak nyelvünk kínált.
Én ezt a Lőwyt tisztelem.
Bár, tudom, nem illik...
Horváth Gita