VERSEK
Mikor a sors magánya
Mikor a sors magánya magába zár
Hős, sztár vagy csak boldog lennél végre már
Konzum léted sok béna harca vár,
Világod robotos szürkesége fáj
Kokain havazik, hasis árad
Van extasi, speed, ha bírod az árat
Olcsó mámort a pálinka ad.
- És jól megnézheted majd magad! -
Sőt, a villózó képernyők mögött
A digitális ördög jót röhög
Végül az út a pokol legmélyéről
Végre már csak egyfelé vezethet, föl.
Mióta
Mióta elhagytuk az erdőt
Láthatatlan láncok... Terelnek?
Óvnak? Mint rabjai a rendnek,
Keressük a nagy tiszta erőt.
Álmainkban ott él a hajnal.
Láthatatlan láncainkat
Merjük-e ledobni mielőtt
Végleg anyagiasulnak?
Ma éjjel
Ma éjjel vállad volt a párnám
Takarj be védőn karjaiddal
Fázom. Úgy reszket bennem a vágy.
Köddel jön el az őszi hajnal
Álmainkba kapaszkodva
Fussunk át most a tavaszba
Amikor fellobbant ez a láng.
Életfogytiglan
Életfogytiglan életre ítélve
E földi lét anyagba zárt rabságáért
Ki tudja hol, mit hagytunk cserébe