Dolinay Tamás
Forgácsaim
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
VERSEK
Hatvan évesen
A csend mellémül
'2002 Karácsony
Tavaszvárás
Születés
Vers a karácsonyfa alá
Eszternek 1991
Anyámnak
Mindegy
Az anyákról
És akkor?
Idill
Éjfél
PRÓZA
Ősz
Lebegés (Blues)
Találkozások
Laci karácsonya
Advent
Három generáció
Karácsonyok
Vízibolha
Ünnepek, évfordulók
Kórház a város közepén
Jézuska
Paralimpia
Semmelweis és korunk
Húsvét után
A nagy generáció
Mosoly
Vizitdíj, receptdíj, színlelt szerződések
Nők, anyák, tavasz
Dr. Dohnál Jenő Főorvos születésének 110. évfordulójára
Barátság
HUMOR
Betegelégedettség
Halok megfele
A részegségnek az Ő változatai
Fűtésfokozatok
Vészhelyzet
Étkek 2004 Szent Karácsonyának Ünnepére
Helyre teszik a magyart
Báli notesz
Magány
Előszó
Előrebocsátom, nem vagyok se méltó, se illetékes hogy bárki dolga, szellemiségének tárgyiasult, formába zárt műve elé bevezetőt, ajánló értelmezést, pláne minősítő gondolatokat tegyek. Sok egyéb mellet már csak azért sem, mert magam (is), mint tengő-lengő egyed, emberlétem értelme felől meglehetős bizonytalansággal vagyok.
Élt itt egy ember, Szentgyörgyi Albertnek hívták. Mert nagy tudósnak, különösen az élettanban nagy elmének tartották, egyszer megkérdezték tőle: Mi az élet? Az élet - válaszolt a Nobel-díjas - olyan, mint a mosoly (megfoghatatlan).
Lehetnek közöttünk olyanok, akik a válaszon megütődnek, legfeljebb amolyan hamiskás, jelképes válasznak vélve, talán még el is mosolyítják az arcukat. És vannak olyanok, akik azért mosolyodnak el, mert megértik a választ. A kétféle mosoly között, szó szerint, ég és föld!
Szentgyörgyi Albert verseket is írt. Minek? Mit akart vele? Irodalmi elismerést? Az irodalmárok megbocsátón legyintenének azokra a versekre - már ha egyáltalán bajlódnának vele -, mondván, hogy gyöngék. És ebben lehet ugyan igazuk, de egyet nem tudnak. Azt, hogy mit jelentett a vers annak az embernek? Az aszkorbinsav titkait a matéria eszközeivel és törvényeivel kutatta. A maga szubjektumát, a maga lelkének titkait megismerni, a költészethez fordult. Nem is tehetett mást, hová fordulhatott volna az emberi lelkiségben ilyen magasszinten őshonos, ha nem a művészet dimenzióiba. Így lett több ő maga is, a tudománya is. Csak az egyik szembeszökőbb - azt mondhatjuk hasznosabb; a másik rejtettebb - mondhatnánk, haszontalanabb. A "haszontalanabb" mű, a Szentgyörgyi-költészet, valóban nem olyan csillagerejű, mint mondjuk az Adyé. Mégis, valamit le kell szögeznünk. Szentgyörgyi életműve, a maga, akár csak gyertyafényű költészete nélkül, hiányos lenne, s talán éppen az aszkorbinsav hiányozna belőle. Jobban el kell tűnődnünk ezen a felvetésen, mintsem az első pillanatban hinnénk.
Dr. Dolinay Tamás is tudós ember. Mint gyermekorvos, elismert, kiváló gyógyító. Rendellenesnek tartsuk-e vagy inkább természetesnek, hogy ennek ellenére a költészet felé fordult? Nem hamisság és nem is túlzás, amit állítok: Dolinay Tamás ugyanazt teszi, amit Szentgyörgyi merészelt, és ugyanaz készteti, ami Ady Endrét, még akkor is, ha költészetéről nem mondhatjuk, hogy Nap erejű. De ugyan, hány Ady Endrét termett a világ? Ne azt kérdezzük tehát, mit akar, mit keres az irodalom jól őrzött mezsgyéin belül, hanem azt, ha már keres, mit talál?
Az anyagvilág, de éppen így a szellemi is (emberlétben a kettő lélegzetelállító egysége!), sokféle részecskéből áll. Ezek bonyolult halmazai, elképesztően finom viszonyaik rendszerei, egymásból induló, egymásra következő harmóniái adják a világ teljességét. Bármely részecske hiánya elbizonytalanítja, akár meg is rendítheti az egyetemes csodát. Egyetlen ember sorsában az egész emberiség sorsa billeg, egyetlen gondolkodó elme által a teljes emberiség tűnődik: mire való a léte, merre menjen, mit tartson jónak, mi az, amit tagadnia kell?
Mindezt éppen a művészet (már amit annak mondhatunk!) tudja leginkább, mert a kereső és megismerő folyamathoz hozzáilleszti az erkölcsiséget is, a harmónia megóvásának legmagasabbrendű eszközét: az ember felelősségtudatát. Még a leggyöngébb műre is igaz ez, ha indítéka tiszta. Bármely művészi teljesítmény megítélésében, hogy ne tévedjünk, ezt kell keresnünk.
Dolinay Tamás költészete és még inkább prózája olyan (ahogyan én látom), mint egy gyorsan pergő naturális film, aminek megértéséhez nagyon kell figyelnünk. Valóságosan megélt dolgokat, eseményeket látunk, mint egy valaha épp tükörben, de az a tükör, éppen most, a szemünk előtt törik darabokra. A töredezett szélű, élesen vibráló szilánkokban megcsillannak az eredeti emlékképek sodró impressziói. (Az egymásra vetült, egymásra torlódott képek között akadnak vakmerő "képzavarok" is, de ezek, úgy tűnik, az ő tudatosan vállalt sajátos eszközei közé tartoznak, amik a belső relációkban meghökkentően megállják a helyüket. Sem a szavakat, sem a belső ritmust, nem csiszolgatja különös gonddal, nem görgeti őket, hogy simává kopjanak, ellenben hogy még inkább kiemelkedjenek(?), meghagyja érdességüket.) Az impressziók összeillesztése azután már olyan átminősítő, átrendező tapasztalat, olyan expresszionista lélekfolyamat, ami miatt sajátos hangulatú írásai egyáltalán megszülettek, hogy az a törött tükör mégis valahogy egybeálljon. Ez a nagyon izgalmas átrendeződés, a kép- és lélekvibrálás leleplezetlen folyamata nem akar következtetésekre, tanulságokra juttatni bennünket. Megelégszik azzal, ami. Nem mutat többet a maga személyes vívódásánál. Hogy azután abban mire és hová jut ő maga, azt nem tudjuk meg, nem is tartozik ránk.
Dolinay Tamás költészete és prózája olyan folyamat, olyan személyes katarzis, ami arra késztetetheti az olvasót, hogy a maga személyes vívódásait felismerve, azokkal szembenézve, szilánkokra törött személyes tükrét megkísérelje ő is összeillesztgetni. Megköszöni a szerzőnek, hogy belső útkeresése legrejtettebb titkaiba betekintve a magáéihoz is közelebb juthatott,
Bugya István