---

Tartalom

Valahol, valaki hangja
történet
Napsütésben nyújtózik
Légy boldog...
Hazám
Ha vágyódva elindulok
Viháncolnak a lányok
Égig csap a láng...
Kit érdekel...
Pánik
Emlék
Etűd
A költő
Míg a gépek éltek
Levél kiált...
Változás dala
Elengedlek a mának
Épphogy
Jön a tél
szavak a semmiben
Felhőbe száll a szó
menedék
Egykedvűen figyelem
Téli séta
Téli éjszakában
A költészet hasznáról
Szonett a lányoknak
Elmentél
Úgy ölelném
Életem képei
Rekviem
Ami volt, nincsen
Nyári vágy
Még kimondhatatlan
Lehet?
Engeded?
Megérte
Ajánlat
Csintalan szellő
Rohanni kell?
Szavak csavargója
Levél
Menjünk el együtt
Voltál
elég
Nem magyarázom
Tavaszi séta
Pipacsról szól
azt a pillanatot
Többet már nem
Elaltatlak
Anyám
Az élet fáj
Eltöröm
Madaram
Tükörben
Úgy talán befogad
Ha jönnél
Nem lépek közelebb
Azt mondod: nem
Még megkeresem
Csak mosolygok
Beléd haraphatok?
Sárkányfog
Eredendő bűn
Lelkemben hordom
Borús délután
Hol van?
Még álom lehetsz
Mi ez a balhé?
Isten lennék
Voltam az egyik
Magamtól sem
Álom órája van
Kellene
Álmomban
Csillagokat virágzott
Csúnya heg maradt
Esti csendben
Neked
Esendő vers
Pihenni vágyom
Vigasz
Hajnalok fia
Válaszom
Nyár végi számvetés
Valaki itt felejtett
Esik
A bohóc dolga
Múlt és jelen
Nem a vas vérzik
remény horizont
Választásaid
Képeslap
Szelíd farkasok
Nélküled érkezem
Legyél szabad
Koldussors
Szeretném most is
Vagyok
Ajánlat
Valahogy lesz
Alkonyat
Éljek benned
Az Isten elbújt
Ne mondd
Csak odabújnék
Kohászének
Mi is a lényeg?
Dúdold halkan
Gondolat töredék
Minden perc
Sasnak kiáltanék
Üzentek a hegyeim
Bolond beszéd (?)
Védtelenül
Meghaltam?
Talán az emlékekben
Betörtem
Béka lennék
Emlék Anyámról
Géza harmonikázik
Nyomtalanul
Nyomor
röviden
Tavasz van
Talán megszelídül
nem siratok
Végső tánc
Valóság
Nem tudok szállni
Csodát hinnék
Biztató
Mulandóság
Ismeretlen lány
Halál, és élet
Séta a Garadna partján
Csokor virággal
Fák alatt
Tündérem
Végső tánc
Végül
Hullámokon
Végítéletféle
Parabola
Arcom
Halomba
Talán van remény
Nem múlik semmi
te - én
Virágot nem simogathatok
Prófécia
Átkot hiába
Durvahengermű
Megint egy ócska este...
Kell hogy színeseket álmodjak
Falnak fordulok
Mi legyen?
Ecce homo
multiverzum
Tavaszi reménykedés
Árnyak
Rigmus az élni akarásról
Fehér ingben
Ne repülhessek
Legalább egy bogár
szikráznak a csendek
Legyél
Szavak
Harapj!
Anyasirató
Dobd el
Addig kell élni
ha minden emlékem elköszönt?
Az utolsó
Túl sok
Emberként
Gyűjteményem
Ha elmúlik a pillanat
Megemlékezés...
a fény hiánya
Világunk vége
Átváltozás
Egy kis időt
Emlékem
ének az emlékről
Megfejti a titkokat
Ostoba vagyok
Hidegek idején
Jenő őszi siránkozása
Menekülés
Tudnál?
Míg van szavam
Csak azért létezel
Hűtlenként
Mi vagyunk a nép
Magányra leltem
Választások
Bujkáló idő

---

Ajánlás

A kötet szerzője 1950-ben született, Miskolcon él, a diósgyőri kohászatban dolgozott.

Kolumbán Jenő munkás. Nem úgy, ahogy sokan mások, amolyan kívülálló szimpatizánsként.

Minden sejtjében az.

Már gyerekkorában foglalkoztatta a versírás, de igazán nyugdíjas korában teljesedett ki a költészete.

Jó néhány versét publikálták neves lapok, folyóiratok, és az interneten is gyakran találkozhatunk költeményeivel.

Így a Literatúra magazinban, az Art'húr, a Gondola, a Szó kincs, a Hetedik oldalain, vagy éppen a Szárnypróbálgatók antológiában.

Most végre kötetben is olvashatjuk a verseit.

Külön öröm számomra, hogy az elsők egyikeként olvashatom, és tiszta szívvel ajánlhatom a versek kedvelőinek.

Kolumbán Jenő azon kevesek közé tartozik, akik önazonosak életfelfogásukban, munkájukban, és verseikben.

A vörösen izzó vas lágy, de kemény a hideg acél.

Kolumbán Jenő versei is forrón izzanak, olykor lágyak, érzelmesek, máskor kemények, könyörtelenek.

Felnőttként a diósgyőri kohó kemény valósága formálta.

Amikor a szeretett munkát - úgy gondolom kényszerűen - befejezte, verseket írt. Írt? Talán inkább úgy munkálta meg a szavakat, ahogy egykor a fémet. Mert munkás volt, munkás maradt.

Íme:

"Csak emlék maradt, retinába égve,
és még kohász él, az emlék megmarad.
De ahogy lassan elfogyunk egy szálig,
egy folytonosság végleg megszakad.
Hűlt helyünkön vasport hord a szél,
szellem árnyékunk most is dolgozik,
és szerszámot fog a kezünk örökké,
míg egy szívben is emlékünk lakik."

Jellemző a kötet első verse:

"Valahol valaki hangja.
Te állj szóba magaddal.
Összekoccant üvegpohár,
egy célt tévesztett angyal."

Csendes, nyugodt líra.

Mégis van benne valami nyugtalanító.

A vers vége maga a keménység:

"Csukott szemmel nem láthatod
közelítő sorsodat,
és mielőtt félrelépnél,
elüt mint egy gyorsvonat."

Könyörtelen - írtam -, mert ma ezt a szókimondást, egyenességet, határozottságot annak érezzük.

Távol áll tőle a szépelgés, a vattába csomagolás, a mellébeszélés.

Szeretem a verseit. Mert miközben keményen fogalmaz, a legnagyszerűbb lírai eszközöket használja.

Egyszerre férfias, mégis lágy, ahogy megszólítja a lányokat:

"Lányok, olyan hajlékony derekatok,
int mogyoróbokor rugalmas ága,
mosolyotok a rét nyíló virága,
az életnek ti folytatása vagytok.
Szemem levetkőztet szemérmetlenül
benneteket, hiszen gyönyörre vágyva,
tüzesen zuhantok álmomban ágyba,
értetek élek még reménytelenül.
Mosolyogjatok rám, a verselőre,
nevessétek ki szívemet, a dőre,
és fáradtan dobbanó húsdarabot.
Ti maradtok nekem a szép folytatás,
magamba elrejtett forró kívánás,
mely vén testemben még életet hagyott."

Maga a versforma, a szonett, tökéletes.

A tartalom és a forma gyönyörű egysége.

Mert Kolumbán Jenő igazi költő, akkor is, ha nem szereti önmagára vonatkoztatva a "költő" szót.

Nagyon fontos az életében, és a verseiben a hazaszeretet. Az a fajta hazafiság, amely pontosan látja a jót és a rosszat, nem idealizál, nem hallgat el, ez a fajta megközelítés József Attilánál is tetten érhető.

Mutatóba a Hazám című verséből:

"a Hazám itt van körülöttem
bennem sziklákban fákban
emberekben

a koldus kinyújtott tenyerében
a citerás hangos hamis
énekében
itt van a romos házfalak
tövében bűzlő mocsokban
szenvedésben..."

A hazafiság a nyelv használatában, a versformákban, a ritmikában, és a rímekben is megnyilvánul.

Nagy bátorság kell a huszadik, huszonegyedik században ahhoz, hogy túlnyomó többségében magyaros ritmikus, rímes versformát használjon valaki.

Olyan világot élünk, amelyben sok költő úgy gondolja, hogy akkor korszerű, ha nem könnyen érthető, ha szétbontja a hagyományos versformákat, meghökkenti az olvasókat.

Kolumbán költői világa - ez a kötet - ékesen bizonyítja, hogy igenis lehet mai, új tartalmakat hagyományos versformákban is kitűnően kifejezni.

Olvassuk szeretettel!

Füredi Ferenc

---