---

Tartalom

BEVEZETÉS
  Előkép: 1848-49 nemzetőrsége
  Historiográfiai áttekintés

A HATALOM KÍSÉRLETEI A RENDSZER MEGVÉDÉSÉRE, A REND FENNTARTÁSÁRA
  A Deák téri kezdeményezés
  Rendőrségi nemzetőrségek
  Egyetemi nemzetőrségek
  Munkásosztagok

A CIVIL TÁRSADALOM ÁLTAL KIKÉNYSZERÍTETT ÚJ ALAPOK
  Fegyveres szabadságharcos csoportok
  Budapesti nemzetőralegységek
  Budapest Katonai Parancsnoksága

SPONTÁN SZERVEZŐDÉS - NEMZETŐRSÉGEK MEGALAKULÁSA ÉS MŰKÖDÉSE VIDÉKEN
  Baranya megye
  Bács-Kiskun megye
  Békés megye
  Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  Csongrád megye
  Fejér megye
  Győr-Sopron megye
  Hajdú-Bihar megye
  Heves megye
  Komárom megye
  Nógrád megye
  Pest megye
  Somogy megye
  Szabolcs-Szatmár megye
  Szolnok megye
  Tolna megye
  Vas megye
  Veszprém megye
  Zala megye
  Közös vonások

TERVSZERŰ ÉPÍTKEZÉS - KÖZPONTI IRÁNYÍTÓ SZERVEZET MEGALAKULÁSA BUDAPESTEN
  Király Béla fellépése
  A Forradalmi Karhatalmi Bizottság előkészítő bizottsága
  Alakuló közgyűlés a Kiliánban
  Forradalmi Karhatalmi Bizottság
  Király Béla, a nemzetőrség főparancsnoka
  A Nemzetőrség Főparancsnoksága visszavonul

ÖSSZEGZÉS, KONKLÚZIÓ

SZERZŐI ÖSSZEFOGLALÓ
AUTHOR'S SUMMARY

BIBLIOGRÁFIA

RÖVIDÍTÉSJEGYZÉK

SZEMÉLYNÉVMUTATÓ
HELYNÉVMUTATÓ

---

Összefoglaló

Doktori disszertációmban az 1956-os nemzetőrség bemutatására törekszem. A nemzetőrség az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc során kezdetben spontán szerveződő, majd központi irányítás alá vont civil fegyveres erő, ami rendfenntartásra jött létre.

Munkám során a témában már megjelent, az alapkutatásokat magukban foglaló tudományos értekezések összevetése, valamint az általam öt éven át a témában szervezett konferencia-sorozaton elhangzott előadások, az ezekből szerkesztésemben megjelentetett kiadványkötetek révén összegzem az 1956-os nemzetőrségről fellelhető információkat. Ezeket saját kutatásaimmal, valamint a nemzetőrök által írt, még publikálatlan visszaemlékezésekkel egészítem ki. A fentiek összegzése, és a belőlük levont következtetések révén törekszem a nemzetőrség általános, mindenre kiterjedő bemutatására.

Csakúgy, mint a forradalom és szabadságharc, a nemzetőrség is teljesen más utat járt be vidéken, még a nagyvárosokban is, mint a fővárosban. Budapesten a fegyveres szabadságharcosok integrálása, valamint a szervezeti rendszer megteremtése jelentette a legnehezebb feladatot. Király Béla tábornok volt az, aki rájött, az új karhatalom gerincét a fegyvereikkel csoportosan a nemzetőrségbe álló szabadságharcosoknak kell alkotnia. Ami a felismerésnél is fontosabb volt, hogy elképzelését, akaratát keresztül tudta vinni. A későbbi főparancsnok fontosnak tartotta, hogy az új intézménynek mindkét oldalról, a forradalom és a kormány részéről is meglegyen a legitimációja. Nagy Imre elfogadta a kezdeményezést, és erről nyilatkozatot adott ki, megkezdődhetett a szervezés. A Kilián laktanyában tartott alakuló közgyűlésen aztán a forradalmi erők támogatását is sikerült megszerezni.

Vidéken még a budapesti központi irányító szervezet felállítását megelőzően, a forradalmi szervek megalakulásával szinte egy időben megszervezték a nemzetőrséget is. Az önszerveződő alegységek rendszere azonnal és magától működött. Míg a fővárosban a szabadságharcosokból lettek a nemzetőrök, addig vidéken a nemzetőrökből lettek a szabadságharcosok.

Nemzetőregységeket kivétel nélkül minden megyében felállítottak. Tették ezt felsőbb utasítás, központi parancs, elrendelés nélkül. Létrehozásukat elsősorban a társadalmi igény, a forradalmi nemzeti bizottságok által maguk számára szabott feladat, a rend és nyugalom biztosítása indokolta. Elsősorban a városokban a széthulló rendőrség és a bizonytalan katonaság karhatalmi funkciójának ellensúlyozására, illetve ellenőrzésére jöttek létre. Együttműködésük a fegyveres erőkkel szinte mindenhol felügyeleti funkcióval ért fel, ugyanakkor biztosította, hogy a civilek elfogadják a rendfenntartók jelenlétét.

Működésük sikerét mutatja, hogy a sok helyen véres atrocitásokkal kezdetét vevő eseménysor hamar békés konszolidációba ment át. Óriási érdemük, hogy a szovjet csapatoknak néhány kivételtől eltekintve nem adtak alkalmat a beavatkozásra november 4-ét megelőzően. Ekkor azonban már - személyi átfedésektől függetlenül - sokkal inkább beszélhetünk szabadságharcosokról, mintsem nemzetőrökről.

Feladataikat az első napokban jellemzően fegyver nélkül látták el, ugyanakkor rájuk hárult az elsősorban pártfunkcionáriusoknál lévő puskák, pisztolyok összegyűjtése. Ezeket később maguk használták, de az esetek döntő többségében csak szolgálati fegyverként, vagyis dolguk végeztével leadták azokat. Feladataik közé tartozott továbbá a középületek és főútvonaak védelme, járőrtevékenység, az államvédelmi tisztek és pártfunkcionáriusok védőőrizetbe vétele, letartóztatása.

Fontos hangsúlyozni, hogy a nemzetőrségeket a belső béke biztosítására hívták életre. Tagságuk javarészt civilekből állt, akiket a fegyverhasználatra ugyan felkészített a rendszer a néphadsereg erőltetett felduzzasztása révén, de szervezetszerű fegyveres harcra alkalmatlanok voltak, azt nem is várták el tőlük sehol. Ahol ez esetlegesen a nemzeti bizottság tagjaiban felmerült, ott a forradalmi katonatanácsok által delegált tisztek győzték meg a kezdeményezőket az ellenállás reménytelenségéről.

A november 4-ei szovjet támadást követően a nemzetőrségek döntő többsége harc nélkül feloszlott. Tagjai közül ugyan többen csatlakoztak fegyveres csoportokhoz, ez a fajta tevékenység azonban nem tekinthető a nemzetőrség utóéletének.

A nemzetőrség jelentős szerepet játszott az 1956-os forradalom és szabadságharc konszolidációjában, abban, hogy a béklyóitól szabaduló társadalom a lehetőségekhez képest a lehető legbékésebb mederben tudta tartani az eseményeket.

Az 1956-os események kapcsán ideje kijelentenünk: nem a nagypolitika, hanem a társadalom befolyásolta a történéseket. A későbbi szocialista vezetés ezt persze minden eszközzel próbálta leplezni, mert kiderült volna, hogy nem néhány vezető, hanem a magyar társadalom akarta a változásokat.

---