Gion Nándor
Keresünk egy jobb hajót
Tartalom
Első rész
Remélem, a szűkszavú, öreg emberek nem haragszanak meg rám
fülszövegből előhang
Kitalált és igaz szenttamási történetek az 1920-as és ’30-as évekből
hangjáték-szövegkönyv
I. történet – Lovasok a Szívnél
II. történet – Kivándorlók és lótolvajok a Zöld utcából
III. történet – Rózsaméz először
IV. történet – Emberfejű sétapálca
V. történet – Májusfa
VI. történet – Rózsaméz másodszor
VII. történet – Seregélyek a szőlőben
VIII. történet – Rozsdafoltos biliárdasztal
IX. történet – Éjszakai kártyázás
X. történet – Rózsaméz harmadszor
Még a megfeszített Krisztusnak is citerázott
visszatekintés a téma megírása után
Megírandó regényeimről egy film kapcsán
reflexió a téma továbbírása előtt
Másféle ravaszkodás
önreflexió a téma folytatásának befejeztével
A vád
irodalmi forgatókönyv
Mi történhet?
saját közössége legnagyobb megrázkódtatásairól
Andaui híd (Kardvívó télen és tavasszal)
filmvázlat
Latroknak is játszott
filmtéma és -vázlat
Második rész
Az ormótlan teherhajó
bevezető a Keresünk egy jobb hajót című forgatókönyvhöz
Keresünk egy jobb hajót
irodalmi forgatókönyv
Már elsősorban felnőtteknek és felnőttekről
önreflexió Az angyali vigasság feldolgozása elé
A kutya és a bárány
filmvázlat
Ezen az oldalon I–IV.
az azonos című elbeszéléskötet négy "drámai" feldolgozása
I. – filmvázlat, első nekifutás
II. – filmvázlat, második kidolgozás
III. – irodalmi forgatókönyv
IV. – a színmű töredékei versbetétekkel
Egész közelről, belülről nézem őket
bevezető A Késdobáló című irodalmi forgatókönyvhöz
A Késdobáló
irodalmi forgatókönyv
Harmadik rész
Miről álmodunk mostanában?
A Börtönről álmodom mostanában
című regény keletkezéséről
M. Holló János furcsa álmai
ami az Izsakhár című regényből kimaradt
A Szivárvány Harcosa
irodalmi forgatókönyv az Izsakhár című regény nyomán
Az asztalosmester
A Mint a felszabadítók című novellafüzér
és A Málnaszedő gyógyulása forgatókönyv keletkezéséről
Úriemberek a folyón
hangjáték-szövegkönyv
Az Író
előkészület a Szivárvány Harcosa Budapesten című forgatókönyvhöz
Szivárvány Harcosa Budapesten
bevezető és filmvázlat két változatban
A Vállalkozók
bevezető két filmnovellához:
Műfogsor az égből és Fényjelek nélkül
A Festő
az Amarilla, a feledékeny kuvasz
avagy Ámuldozó szemek című forgatókönyvről
Amarilla, a feledékeny kuvasz avagy Ámuldozó szemek
filmvázlat a Maradjon a galamb című novella alapján
Szerkesztői szó
Köszönetnyilvánítás
A Gion-életműkiadás eddig megjelent
és előkészületben levő kötetei