LOVÁSZY KÁROLY: NAPOLEON A SZANATÓRIUMBAN

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-SA 4.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu

Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2024
ISBN 978-963-417-604-6 (online)
MEK-25086

A Városligetben a Pesti Varieté nézőterén leghátul egy asztalnál idegesen kopogtatták az asztalt. Az egyik pincér odanézett, de úgy tett, mintha nem hallana semmit. Az ideges kopogtatás erre mégegyszer megismétlődött.

A pincér szólitására előugrott Pista, a térdig érő pikkolófiú és vitte a szódát a hátulsó asztalhoz az ideges urnak.

Az ideges ur egyszerü szürke ruhában, nagy hassal, aranycvikkerrel és őszülő pofaszakállal ült a széken. Egyetlen kortyra megitta a szódavizet.

- Hagyd kérlek, bizonyosan egy öreg pitiáner. Lehet, hogy ő a sóhivatalban az irattáros.

Az öreg ur persze mit sem sejtett abból, hogy micsoda diskurzust folytatnak róla a pincérek. Szemeiből a harag és a düh szikrázott. Ezzel a haragos tekintettel mereven nézett egy fix pont felé.

Az első emeleti páholyok egyikét kémlelte szigoruan szurós pillantásaival.

A páholyban mosolygós arcu fiatalember ült. Szemében kacéran csillogott monoklija és ujjai között aranyvégü egyiptomi cigarettát tartott hanyagul. Előtte az asztalon pezsgős vödör, melyből vastagszáju pezsgős üveg kandikált elő.

Az ideges öreg ur nem nézte sem a monoklit, sem az aranyvégü cigarettát, hanem annak a fölötte csinos hölgynek arcvonásait fürkészte mérgesen, aki hatalmas párisi kalap alól barátságosan mosolyogva társalgott a fiatalemberrel.

- Az a hölgy ottan? Az a hölgy kérem szépen egy olyan izé, hogy is mondjam csak, egy olyan nő.

- Nézze kedves barátom, itt adok magának öt koronát. Távozzék asztalomtól és öt percen belül tudja meg, hogy kicsoda az a nő.

- Megvan kérem. Az a nő kremalássan annak a fiatalembernek, aki mellette ül, a barátnője. Kedvese, szeretője, metressze, ahogy tetszik. Minden este együtt van vele. A hölgyet Hajnalkának hivják. Jelenleg tizennyolc esztendős.

- Aztán még azt is tudom róla, hogy nagyon szeretik egymást és az a bizonyos fiatalember nemsokára el fogja venni feleségül.

- El fogja venni feleségül? Borzalom. El fogja venni fe-le-sé-gül. Nohát ez hallatlan.

- Aztán még azt is tudom kremalássan arról a nőről, hogy azelőtt frizérnő volt.

Az ideges öreg ur, aki nem volt más, mint a hires és gazdag Pekunyecz Simon, a Pesti Varietéből egyenesen hazatipegett és otthon fel s alá járkált a dolgozószobájában. Aztán bevett két aszpirint és megivott egy csésze teát. Majd hálószobájába vonult és ágybafeküdt, de égve hagyta a villanyt, hogy szabadon gyönyörködhessék tágra meresztett szemeivel a plafon cirádáiban.

Az öreg Pekunyecz csak nagysokára tudott elaludni. Kolmizóvasakkal álmodott, melyeket egy sovány kisértet tartott a kezeiben. A kolmizóvasak felgöndöritették a fia haját. A kolmizóvasak rémesen csattogtak.

Olyan nagy volt a csattogás, hogy Pekunyecz bácsi fölébredt. Hirtelen kinyitotta a szemeit és a szobalányt látta maga előtt.

Pekunyecz fölkelt, megmosakodott, felöltözködött és a dolgozószobájában megreggelizett. A lapokat végigfutotta és ezekből értesült arról, hogy egyik sorsjegyét ötvenezer koronával kihuzták, valamint azt is megtudta, hogy erdélyi birtokán petroleumforrást fedeztek fel.

Miután mindezeket tudomásul vette, jókedvüen megdörgölte a kezeit és magában háromszoros bravó kiáltást mormogott.

Pekunyecz Ervin lépett a dolgozószobába. Az öreg Pekunyecz fia. A "szép fiu", ahogy őt az éjszakai világban nevezték.

- Nem baj. A jövő hónapban majd csak kijövök valahogy, most azonban feltétlen szükségem van arra az ötven koronára.

- Nézd kérlek, kedves fiam, én nem adok neked ötven koronát. Én ötszáz koronát adok neked mostan.

- De a legkomolyabban mondom. Sőt, hogy meggyőződjél róla, mennyire igaz az, amit mondtam, nesze, itt az ötszáz korona.

- Holnap össze fogsz csomagolni és nagybátyáddal együtt Norvégiába utazol.

- Tudom, hogy miért akarsz ittmaradni. Amiatt a bizonyos Hajnalka nevü hölgyike miatt.

- Mit leány? Wiheiszt leány? Frizérnő! Jobb lesz, ha azzal az ötszáz koronával, amit az elébb neked adtam, végkielégited őt és az ilyen szamár viszonyokkal egyszer s mindenkorra felhagysz.

Ervin dühösen csapta be az ajtót maga után. Az öreg Pekunyecz utána kiáltott:

A fiatal Pekunyecz azonban ezt már valószinüleg nem hallotta, mert a pénzzel nem jött vissza.

Pekunyecz Simon jóideig csóválgatta a fejét, aztán hirtelen elhatározással felemelte a telefon kagylóját és bemondott egy számot.

- Ugy? Igazgató ur személyesen beszél? Kérem, kedves igazgató ur, legyen szives, küldjön nekem egy árjegyzéket.

- Kérem szépen, én a Nagy Szanatóriumból jövök és az igazgató ur parancsára elhoztam az árjegyzéket.

- Állitsa kérem össze, hogy mi szükséges és mennyibe kerül a beszállitás. Egyuttal kérem a napi ellátási dijat is kikalkulálni.

A Nagy Szanatórium kiküldött tisztviselője leült és rövid idő mulva a következő papirlapot tolta oda Pekunyecz Simon elé:

Pekunyecz Simon átfutotta az árjegyzéket és elszörnyülködve igy kiáltott fel:

- Ez kérem a legolcsóbb árszabás. Másoknak sokkal drágább. Dombory urnak tulajdonképpen nyolcszáz korona járna.

- Dombory Richárd ur a heccmester nálunk. A szanatórium őt küldi ki az áldozat felbőszitésére. Az ő feladata az, hogy a házbeliek előtt az áldozatot dühöngő őrültnek tüntesse föl. Mert ugyebár ép ésszel senkit sem lehet a tébolydába zárni? Legalább is azt a látszatot kell kelteni, hogy a szanatóriumba internált ember tényleg megőrült. Tetszik már érteni, kedves Pekunyecz ur?

Pekunyecz aláirta a megrendelő-ivet és kikötötte, hogy az elszállitásnak még a délután folyamán meg kell történni.

Délután négy órakor az öreg Pekunyecz eltávozott hazulról, mert a lakásban megjelent a kis köpcös Dombory Richárd heccmester hosszu, vastag fekete bajuszával és két méter hosszu nádpálcájával.

A heccmester leült a dolgozószobában levő pamlagon és várakozó álláspontra helyezkedett. Kevéssel félöt után kinyilt az ajtó és Pekunyecz Ervin lépett be. A heccmester mozdulatlanul ült tovább a helyén.

A heccmester erre fölkelt és anélkül, hogy egy szót is szólna, hosszu nádpálcája végével belenyult a fiatal Pekunyecz jobboldali orrlyukába.

Ennek se kellett több. Fölkapott egy széket és teljes erővel Dombory ur felé hajitotta, aki azonban ügyes macskaugrással kitért az ütés elől. A repülő szék ellenben nekivágódott az ablaknak, amelynek üvegtáblái csörömpölve törtek össze. Ervin magánkivül orditotta:

Az üvegcsörömpölésre és orditásra két markos legény rohant a szobába. Pekunyecz Ervint megfogták, zubbonyba bujtatták és levitték a kapuban várakozó kocsira.

A folyosókon természetesen az egész háznép összegyült és résztvevően tárgyalták az esetet!

Pekunyecz Ervin benn volt a szanatóriumban. Sötét zárkába tették. Reggelire kis csokoládét, ebédre ötfogásos ételt, vacsorára friss sültet kapott. Egyiptomi cigarettával is bőven ellátták, sőt bort is annyit kaphatott, amennyit akart.

A harmadik napon Pekunyecz Ervin megkérte az ápolókat, hogy vezessék az igazgató elé. Az ápolók teljesitették a kivánságát és bevitték a szanatórium igazgatójához.

- Nézze, kedves igazgató ur - mondta nyugodtan Pekunyecz - ön nagyon jól tudja, hogy én teljesen épelméjü vagyok.

- Minden közveszélyes őrült ezt szokta mondani - vágott közbe nyersen az igazgató.

- Most ne vicceljen, kedves igazgató ur. Ne féljen, nem azt kérem öntől, hogy bocsásson szabadon. Én ugyis szentül meg vagyok győződve, hogy legalább két esztendeig el leszek itt zárva. Mindössze az ellen van egy kis kifogásom, hogy sötét kamrában tartanak, holott erre ezidőszerint semmi szükség nincsen. Most még szép idők járnak és én nagyon szeretném nappalaimat a szanatórium árnyas kertjében eltölteni. Leülnék egy padra és regényeket olvasgatnék, vagy pedig sétálnék. Azt hiszem, ez elég ártatlan mulatság a magam részéről és önnek kedves igazgató ur ezt meg kell engednie.

- Miért nem szólt hamarább? - mondta erre az igazgató nyájasan. - Ön már is kedve szerint cselekedhetik.

Pekunyecz Ervin e perctől kezdve szabadon sétálgathatott a Nagy Szanatórium parkjában. A park majdnem három holdnyi területet foglalt el. Köröskörül rendkivül magas kőkeritéssel volt körülvéve.

Érdekes, hogy e szanatóriumban nemcsak épeszü emberek, de közveszélyes őrültek is részesültek ápolásban. A szanatórium legkülöncebb őrültjei közé egy Liliomvölgyi István nevü szinművész tartozott, akit a szanatóriumban röviden "Napoleon" néven ismertek.

Az őrült szinésznek az volt a mániája, hogy Napoleonnak, a világhóditó császárnak képzelte magát. Sokszor órák hosszáig állott összefont karokkal és büszkén fölvetett fejjel a szanatórium parkjának valamelyik fája alatt. A szerencsétlen ember akkor vesztette el az eszét, midőn a Fővárosi Szinházban egy Napoleon cimü darabot akartak adni. A cimszerepet Liliomvölgyinek osztották ki, aki óriási ambicióval készült a premiérre. A bemutató előadás előtt néhány nappal azonban a cimszerepet elvette tőle az igazgató és másnak osztotta ki. A mellőzés annyira lesujtotta a művészt, hogy megőrült. Barátai erre közköltségen a Nagy Szanatóriumban helyezték el.

Liliomvölgyi Istvánnak néha világos percei is voltak és ilyenkor értelmesen tudott mindenkivel társalogni.

- Dehogy vagyok. Épeszü vagyok, csakhogy az apám bezáratott ide, mert egy szegény leányt szerettem.

- Az az uzsorás? Hiszen én őt jól ismerem. No, majd megtanitjuk a vén lókötőt. Ez mégis csak disznóság. Hm, hm.

Liliomvölgyi aztán annyira felmérgelődött ezen, hogy megint dühöngeni kezdett és félrevonult, hogy napoleoni pózba vághassa magát.

Körülbelül már két hete lehetett odabenn a szanatóriumban Pekunyecz Ervin. Kezdte unni odabenn az életét. Egy szép napon megszólitott a fák alatt egy nyugalmazott őrnagyot, akit gazdag felesége záratott be a szanatóriumba, mert nagyon költekezett és attól tartott, hogy, ha ez tovább is igy tart, nyakára hág az egész vagyonnak.

- Mondja csak, őrnagy ur - kérdezte Ervin - ön nem gondolkozott már azon, hogy miképpen lehetne innen, ebből a nyomoruságos börtönből kiszabadulni?

- Dehogy nem gondolkoztam. Már sokszor nézegettem a falakat, hogy miképpen lehetne keresztülmászni rajtuk. De ne adj Isten, hogy egy létrát lehetne itt a közelben találni.

- Nem bizony. Már sokan sok mindent megpróbáltak, de teljesen hiába. Amióta ez a nyomorult szanatórium fennáll, még sohasem esett meg, hogy valaki kiszökhetett volna.

Pekunyecz Ervin leverten hagyta faképnél az őrnagyot és magányosan sétálgatott a park elhagyatott részein. Azon gondolkodott, hogy milyen jó volna künn lenni ebből a börtönből és találkozni kedvesével, Hajnalkával.

A fiunak hirtelen mentőgondolata támadt. Hátha mégis van mód reá: Azzal papirost, ceruzát vett elő és lázas sietséggel a következő sorokat irta:

Pekunyecz Ervin fogta a papirost, egy kavicsot göngyölt beléje és keresztülhajitotta a levelet a szanatórium parkjának magas kőkeritésén.

Hogy azután mi történt, azt egy hirlapi tudósitás fogja elmesélni. A tudósitás a következő fejezetben foglaltatik.

"A Nagy Szanatórium kőkeritése mellett tegnap délután egy Novotni Mihály nevü gyárimunkás ment el. Abban a pillanatban, hogy a keritéshez érkezett, a szanatórium kertjéből valaki egy fehér tárgyat hajitott ki az utcára.

A munkás fölemelte a tárgyat, amelyről nyomban kiderült, hogy nem más, mint egy levél, amelyet a szanatóriumból irt valaki és amelyben arra kéri a közönséget, hogy szabaditsa ki az őrültek eme különleges házából Pekunyecz Ervint, akit az apja, Pekunyecz Simon nagykereskedő ép elmével záratott ide.

Novotni elolvasta a levelet és rögtön értesitette több munkástársát, akikkel azon tanakodott, hogy miképpen lehetne a szerencsétlen fiatalembert kiszabaditani.

A munkások létrát és kötelet szereztek, azután felkusztak a magas kőkeritésre. A szanatórium parkjában egy uriembert pillantottak meg és rákiáltottak:

A munkások erre leeresztették a kötelet, amelyen az ott levő uriember felhuzózkodott és kijutott az utcára.

Azonban végzetes tévedés történt, mert a munkások nem az épelméjü Pekunyecz Ervint, hanem a közveszélyes Liliomvölgyi István őrült szinészt szabaditották ki.

Liliomvölgyi alighogy kiszabadult, első dolga az volt, hogy belopózkodott a Fővárosi Szinházhoz és ott a ruhatárból kikereste és magára öltötte a Napoleon-kosztümöt. Az őrült szinész most a főváros utcáin bujdosik és mindenkit lelövéssel és akasztófával fenyeget.

A rendőrség összes polgári- és egyenruhás rendőreit szolgálatba léptette, hogy a veszedelmes embert kézrekeritsék. Az őrült szinész több helyütt fel is bukkant, de mindezideig nem sikerült a leglázasabb hajszával sem elfogni.

A rendőrség egyébként Novotni Mihály és társai ellen az eljárást folyamatba tette.

Lapunk zártakor értesülünk, hogy Liliomvölgyi Istvánt a Piskóta-utcában látták feltünni és itt azzal fenyegetődzött, hogy meg fogja ölni Pekunyecz Simont."

Elképzelhető, hogy szegény Pekunyecz Simon mennyire megijedt, mikor az ujságokban elolvasta ezt a cikket. Már harmadszor kezdte olvasni a lap tudósitását, midőn egyszerre felpattant az ajtó és ki rontott be rajta?

Pekunyecz ereiben megfagyott a vér. Hogy került ide az őrült szinész? Liliomvölgyi vérbenfogó szemekkel támadt az öreg Simon bácsira:

- No jó, te gyáva fráter, én megkegyelmezek, de csak egy feltétel mellett, ha rögtön telefonálsz a szanatóriumba és a fiadat szabadon bocsáttatod.

Az öreg Pekunyeczet nem kellett kétszer kérni. Féltette az életét. Sietve emelte fel a kagylót és a központtól a szanatórium számát kérte.

- Alászolgája direktor ur. Itt Pekunyecz Simon beszél. Legyen szives kedves igazgató ur a számlát kifizetés céljából hozzám elküldeni, a fiamat pedig azonnal szabadon bocsátani. Igen?

- Most ne kerteljünk, hanem tessék a fiamat rögtön szabadon bocsátani, mert ugyis elég sokat számitottak érte.

Az öreg Pekunyecz letette a kagylót. E pillanatban kardok csörtetése és nagy lárma hallatszott a lépcsőház felől:

Az öreg, megrémült Pekunyecznek ruhát cserélni egy pillanat műve volt. A következő pillanatban már feltörték a rendőrök az ajtót és...

- Itt van Napoleon! kiáltással megragadták az öreg Pekunyeczet. (Liliomvölgyi az asztal alól nézte a jelenetet.) A Napoleon-ruhás nagykereskedőt azután elvitték a mentők, de nem a Nagy Szanatóriumba, hanem egyenesen az őrültek házába.

Pekunyecz Ervin, mikor kiszabadult, nagy meglepetéssel értesült arról, hogy ismét tévedés történt, mert Liliomvölgyi helyett az apját vitték el a tébolydába. Sietett felkeresni Hajnalkát és ez volt az első kérdése:

Nyájas olvasó, most egy vendéget hozok Önnek. Ezennel tisztelettel bemutatom Kovács János urat. Kovács ur igen különös ur. Már a névjegye is elárulja, amelyen ez áll:

Kovács ur műveit és cikkeit - amelyek levélalakban szoktak megjelenni a napilapok hirdetési oldalain - azt hiszem, hogy mindenki ismeri. Ő az, aki a világ minden gyógyszerét és kenőcsét végigpróbálja s használat után felajánlja szolgálatait a különféle cégeknek.

Elismerő- és köszönő okiratokat szerkeszt és ezeket beküldi a gyáraknak és gyógyszertáraknak, amelyek viszont reklámcélra használják fel Kovács ur leveleit, mert ezek igen alkalmasak a hiszékeny közönség felültetésére.

Kovács János ur most ünnepli 25 éves irói jubileumát s ez alkalomból az ő szives engedelmével közreadom néhány országhirüvé vált és nagyon népszerü elismerő- és köszönő-levelét.

Alulirott én már tizenöt év előtt tapasztaltam, hogy esténként, lefekvés előtt, mint valami rémes árnyék, pontban félnyolckor, megjelent az Átkozott Köhögés és kellemetlen perceket szerzett nekem. Néha véres köpet, máskor ragadós sárgás nyálka alakjában közeledett felém és leteperve a szőnyegre, addig birkózott velem, mignem teljesen legyürt engem és ekkor hurkot akasztott a nyakamba, azután pedig jókedvüen fojtogatni kezdett. Én kétségbeesetten rimánkodtam neki, hogy kegyelmezzen nekem, de az Átkozott Köhögés kajánul mosolygott és kutyába sem vette könyörgéseimet. Segélykiáltásaimat a házban senki sem hallotta, de nem is hallhatta, mert betömte a számat és elakasztotta a lélekzetemet. Néha reggelig birkóztam vele, de az is megesett, hogy az utcán támadt reám és mire rendőrt hivtam, arra már kereket oldott. Tizenöt évig éltünk ellenséges viszonyban egymással és ekkor az Ön csodatevő pasztillája, kedves gyógyszerész ur, megszabaditott tőle. Kérek sürgősen még öt dobozt küldeni, mert névtelen levélben figyelmeztettek arra, hogy a napokban megint meg fog látogatni: Tisztelettel: Kovács János.

Két héttel ezelőtt észrevettem, hogy orrom alatt levő hely teljesen csupasz, holott más egyének ugyanezen testrészt nemcsak hogy láthatóvá tudják tenni, de alaposan ki is pödrik. Magam is vágyat kaptam erre és - olvasván az ön csodaszerének jótékony hatását - rögtön megrendeltem belőle egy tégelyt. Az eredmény meglepő volt! Alig pár óra mulva az első használat után egy negyvenhét centiméter hosszu szőrcsomó boldog tulajdonosának vallhattam magam. Hogy ezen csodabalzsammal minő páratlan rekordokat lehet elérni, azt mi sem illusztrálja jobban, mint hogy svájci származásu 32 éves szakácsnőm aki tévedésből arcfinomitónak nézte a kenőcsöt, használat után most szintén oly tekintélyesen dus bajusznak örvend, hogy hetenkint kétszer kénytelen meglátogatni a falu fodrászát. Különben, köszönöm szépen, én jól vagyok és az egészségem is megfelelő és becses vásárlóinak szivesen ajánlom azt az utasitást, hogy az ön kenőcse által megnövesztett bajusz lefekvés előtt a fülre csavarva igen ajánlatos, mert ezáltal elegáns és tetszetős kunkorodást nyer. Kérnék sürgősen még két tégelyt küldeni, mert a jövő évi bajusz- és szakállkiállitáson magam is szeretnék a kiállitott tárgyak között szerepelni. Tisztelettel: Kovács János.

Akarja a fene. Két évvel ezelőtt ugyanis, midőn kidobtak a katonaságtól, mert tyukmellem volt, elhatároztam, hogy petyhüdt és lapos mellemen jelentős változásokat fogok eszközölni és domborubb, izmosabb kebelre teszek szert. Ekkor olvastam az ön szeréről, amely a keblet rövid idő alatt dússá teszi. Rögtön rendeltem belőle három tégelyt és bevettem. Ekkor legnagyobb meglepetésemre a mellényem már másnap reggel olyan szüknek bizonyult, hogy dekoltált bluzokat voltam kénytelen viselni és rá három napra keblem odáig fejlődött, hogy a falubeli anyák kisded csecsemőiket hozzám adták gondozás végett. Tehát nagyon szivesen rendelnék belőle még két tégelyt, de ezt legnagyobb sajnálatomra ez idő szerint nem tehetem, mert én nem ilyen keblet akartam. Nők részére azonban nyugodt lelkiismerettel ajánlhatom. Tisztelettel: Kovács János.

Gyermekkorom óta gyógyittattam magamat mindenfelé negyvenöt éves koromig, teljesen eredménytelenül. Egyszer véletlen egy katonai gyakorlótéren elaludtam egy ágyu mellett. A tüzérek parancsnoka, mikor a gyakorlat megkezdődött, háromszor egymásután elsüttette az ágyut fülem mellett, de én még csak föl sem neszeltem. Ekkor a parancsnok hozzám lépett, felrázott álmomból és rámrivallt:

- Viszont kivánok Önnek én is - feleltem erre a parancsnoknak, mert természetesen nem tudtam, hogy mit kérdeznek tőlem.

Most már azonban kitünően hallok. A láthatatlan fültelefon ugyanis, amely éjjel-nappal használható és halk hangok, nevetések tisztán hallhatók, a fülemben kitünően működik. Kérnék szépen két tégelyt még azonnal küldeni, mert a multkor is földrengés volt Messzinában és én már jó eleve szeretném a távoli földrengéseket is észlelni. Tisztelettel: Kovács János.

Tavaly ilyenkor a kávéházban ültem és rá akartam gyujtani egy szivarra, azonban annyi erőm sem volt, hogy egy gyufaszálat fel tudjak emelni. Rögtön láttam, hogy itt a férfierőm elgyöngüléséről van szó, mire sietve utánanéztem, hogy miképpen lehetne ezen segiteni. Többektől megtudtam, hogy az Ön Miatyánk pasztillája csodákat művel e téren. Hálásan emlékszem vissza még most is azon percre, midőn négy tégelyt rendeltem egyszerre az Ön Miatyánk pasztillájából. És csodák-csodája! Életvidámságom rögtön visszatért és akkorákat röhögtem egyszer egy temetési menet láttán, hogy még a könnyem is kicsordult. Emlékezőtehetségem pedig olyan rettenetes erővel tért vissza, hogy még a legtávolabb eső válaszfalakat is lerombolta. Hajszálaim szintén megerősödtek és most hegedühurokat készitenek belőlük. Szemöldököm egyetlen rántására a leghigabb főzelék is megsürüsödik és mosakodás nélkül is állandóan tiszta fejjel gondolkodom. A füleimet is fiatalosan mozgatom, minek folytán tisztelettel kérnék még két tégelyt sürgönyileg, vagy telefon utján küldeni. Tisztelettel: Kovács János.

Az ebédlő ablakán át szemközt kényelmesen lehet látni a toronyórát. A kismutató már régen a nyolcason áll, a nagymutató pedig éppen most érkezett oda a tizenkettőshöz. A papán még rajta van a hálókabát és a hálósapka. Ott áll az ablak mellett és odaszól a mamához:

- Mucuskám édes, nyolc óra van. A Palika nemsokára felébred és reggelit fog kérni. Légy szives, gondolkodj, hogy mit adjunk neki.

A mama lenyel egy darab vajaskiflit és ujjait leszopván, rövid gondolkodás után ezt feleli:

- Azért nem engedem, mert a gyerek egészen elunja az életét. Mindig csak kávé és kávé és kávé. Csodálom, hogy eddig is meg nem csömörlött az örökös kávéktól.

- Dehogy izgatja fel magát. Meg van ugyis hülve. Jót fog neki tenni egy csésze forró tea.

- Te, kérlek szépen, én azt ajánlanám, hogy a gyereknek csokoládét volna jó adni. A csokoládé egészséges is, hizlal is.

Palika fölébred. Lehet hallani, amint nyöszörög egyet a szomszéd szobában, azután siró hangon elkiáltja magát:

- Mondja meg a Palikának - szól most a mama - hogy háromféle reggeli is van, melyiket parancsolja. Teát, kávét, vagy csokoládét?

- Mondja meg a Palikának - szól most a papa - hogy vagy kávé, vagy tea, vagy csokoládé.

A szobalány bevisz egy csésze kávét, de rögtön vissza is hozza a következő izenettel:

- Vittem neki citromos teát, de azt mondta, hogy neki rummal is, citrommal is kell.

A szobalány elkésziti a rumos, citromos teát és beviszi. Megint visszajön a csészével.

- A Palika azt mondta, hogy neki egyáltalában nem kell a tea. Neki csokoládé kell.

A szobalány csinálja a csokoládét és beviszi a Palikához. A Palikának nem kell a csokoládé. Neki vagy tea, vagy kávé kell.

Közben megérkezik a nagymama. A papa és a mama kétségbeesetten mesélik neki, hogy a Palikával mennyi baj van.

- Ugyan ti szamarak - mondja a tapasztalt nagymama - hát nem tudjátok, hogy mit kell ilyenkor tenni? Az okos szülők ilyenkor ráteszik a tálcára a kávét is, teát is, csokoládét is. Hadd válaszszon a Palika.

A szobalány ráteszi a tálcára a teát, a kávét, a csokoládét és beviszi a Palika szobájába. Azután visszajön a következő izenettel:

Az ebédlő ablakán kényelmesen lehet látni a toronyórát. A kismutató és nagymutató a tizenkettősön van. A papán még mindig rajta van a hálókabát és a hálósapka. Ott áll az ablak mellett és odaszól a mamához:

- Mucuskám édes, tizenkét óra van. A Palika nemsokára felöltözik és ebédet fog kérni. Légy szives, gondolkodj, hogy mit adjunk neki.

Az életunt fiatalember az utolsó nap reggelén bement egy fegyverkereskedésbe és ezt mondta az őt kiszolgáló segédnek:

- Gyorsan tüzel és egy pillanat alatt ötven, száz revolvergolyót röpit ki magából.

Az életunt fiatalember becsomagoltatta a rovolvert, azután bement egy fényképészhez.

- A kutyámat szeretném elpusztitani vele. Ugyanis a veszettség jelei mutatkoznak szegényen. Azután mondja kérem fényképész ur, gyorsan öl ez a ciankáli?

- Föltétlenül. Átlag szempillantás alatt végez a legerősebb szevezettel is. Miért tetszik ezt kérdezni?

A fényképész becsomagolta a ciankálit, az életunt fiatalember pedig bement egy patikába és egy koronáért szublimátot vett. Majd egyik mellékutcában benézett egy kis greizlerájba.

Az életunt fiatalember azután hazament. A revolvert először is megtöltötte. Azután a ciankálit bedobta egy pohár limonádéba, a büdös gyufát pedig a vizes üvegbe dugdosta, hogy hadd ázzék.

Mikor mindegyik készen volt, gazdagon megteritette az asztalt és leült vacsorázni. Mikor az utolsó falatot is lenyelte, azt mondta magában csendesen:

Meg kell jegyezni, hogy az öngyilkos szenvedélyes dohányos volt, érthető tehát, hogy utolsó óráiban az utolsó szivarnak is nagy szerepet kell játszania.

Az életunt nagy sulyt fektetett erre az utolsó szivarra. Miután lenyelte fejedelmi vacsorájának utolsó falatját, egy szép szőke britannikát dugott a szájába. Mert ez vastag és sokáig tart.

Az életunt elmosolyodott. Azután fogta a kötelet, kampós szöget vert a falba és felakasztotta magát.

Egyszer volt, hol nem volt, még a Piskóta-utca sarkán is tul egy konflisjárásnyira volt egy kávéház. A kávéházat ugy hivták, hogy "Nincstöbbilyen" kávéház. Hazugnak mondhatnók azt az embert, aki azt mondaná, hogy valahol még egy olyan kávéház volna, mint a "Nincstöbbilyen" kávéház.

Mert ez a kávéház ugy ment, hogy jobban már nem is mehetett. Az emberek ugy jártak bele, mint a méhkasba a méhek, vagy a hangyabolyba a hangyák és a vendégek ugy zümmögtek benne, mint tikkasztó nyári délután a fák odvában szoktak zümmögni a darazsak.

Csakhogy ebben a kávéházban nem délután, hanem az esti órákban zümmögtek a vendégek. Éjfélig kávézott, éjfélig kártyázott, éjfélig billiárdozott, éjfélig traccsolt a vendégsereg és aztán kiki hazaszéledt, mert másnap a munka napja volt és korán kellett felkelni.

A kávéház jómenetelének az volt a titka, hogy a kávés, egy kis alacsonytermetü öreg ur, kitünően értett az üzletvezetéshez. Ő maga ügyelt fel a konyhán arra, hogy kevés cigóriát tegyenek a tüzilegények a kávéba. Olyan izletes feketét bizony még a török basák sem isznak vacsora után, amilyent ez a kávés szolgált fel a vendégeinek. A kávéház direkt duplahabot adott külön csészében és a kis imbisz nála akkora volt, hogy a vendégek amellett, hogy jóllaktak, még haza is vihették a felét.

Szóval egy ilyen kávésnak csak jól mehetett. A vendégek éjfélig nyüzsögtek benne és még akkor is nagyokat sóhajtva távoztak onnan. Ha reggel nem kellett volna korán felkelni, bizony még hajnalhasadtáig is ottmaradtak volna.

A kávéházban este kilenckor kezdődött az élet és rendszerint tiz óra utánra telt meg az egész helyiség. A sok vendég természetesen sok hasznot hajtott a kávéháznak. A kávés nagy rakás pénzt gyűjtött össze és amilyen mértékben nőtt a pénzrakás, éppen olyan arányban nőtt a hasa is. A kávés olyan gömbölyü lett, mint egy hordó és szabályos köralaku pocakjának háromnegyed méter volt az átmérője.

Egy szép este azonban váratlan esemény történt. Féltizenegy sem volt, amikor az egész vendégsereg hirtelen felkelt az asztal mellől és kitakarodott a kávéházból.

A kis kövér kávés ijedten állt oda az ajtóhoz és megkérdezte a távozóktól:

Másnap este tizkor a vendégek megint megtöltötték a kávéházat, de már egy félóra mulva mindenki hazament. A kis kövér kávés megint odaállt az ajtóba és megkérdezte:

Harmadnap este a vendégek már csak félig töltötték meg a kávéházat. A felére leapadt vendégsereg is hazaszállingózott mindjárt.

Negyednap este már alig ültek egypáran a márványasztalok mellett. Tiz óra után többen bekukkantottak, egy kicsit leültek, de nem rendeltek semmit.

- Köszönöm, mindjárt megyek, mert korán kell felkelni, - felelte a vendég.

A következő napokon már alig voltak hárman-négyen a "Nincstöbbilyen" kávéházban. Megrögzött törzsvendégek voltak. Lassanként ezek is egészen kimaradtak.

A vendégek kimaradása természetesen nagy károkat okozott a kávéháznak. A kávés egymásután váltotta fel ezreseit és utoljára már az ezüstpénztornyokat is kezdte leszedegetni. És amilyen mértékben fogyott a pénzrakás, éppen olyan mértékben apadt a kávés hasa is. Szánalom volt nézni, ugy lötyögött szegényen a nadrág.

A kávéház felé a madár sem járt. Csak egy szegény órássegéd gubbasztott éjfélig a kávéház sarkában. Ő volt a kávéház egere. Olyan szegény volt, hogy a kávéját sohasem tudta kifizetni, hanem mindig adós maradt a főpincérnek.

- Ne dobjuk ki, ne dobjuk ki, - mondta szomoruan a kávés, legalább már ez az egy vendégünk maradjon meg.

A kávés babonás ember volt és szentül meg volt győződve, hogy a kávéházat elátkozta valaki és ezért megy olyan rosszul. Egy szép napon azután kidoboltatta a városban, hogy száz koronát fizet annak egy összegben, aki a kávéházat az átok alól felszabaditja.

Jöttek cigányasszonyok, jöttek büvészek varázspálcával. Háromszor ráköptek a kávéház küszöbére, a konyhában tömjént füstöltek, a pikkolós csészében macskaszőrt égettek, de a vendégek csak nem akartak visszajönni.

És aznap este benézett egy vendég a kávéház ablakán. Be is jött. Le is ült. Másnap este egy másik vendég is melléje telepedett és éjfélutánig üldögéltek az asztal mellett. Harmadnap már tiz vendég is volt. Egy hét mulva félig megtelt a helyiség és egy hónap mulva már ugy nyüzsgött a vendég, hogy a szomszédból székeket kellett kölcsönkérni. A vidám vendégsereg, ami még soha elő nem fordult, éjjel félkettőig maradt együtt. Csak félkettőkor mentek el, mondván:

A kávés ekkor odalépett az órássegédhez és könyes szemekkel mondott neki köszönetet azért, hogy kávéházát a gonosz szellemektől megszabaditotta. Aztán átnyujtott neki egy vadonatuj százkoronást.

Az órássegéd felváltotta a százast, kifizette a főpincérnek az adósságát és elment. Nem is jelentkezett többé.

A kávéház nagyszerüen ment megint. A pénzrakás el kezdett növekedni és a kis kávés ismét megkövéredett. A ruhájába egészen belehizott, sőt még uj mellényt kellett csináltatnia, mert elől már nem birta begombolni.

Aznap, mikor a kis kövér kávés éppen felvette az uj mellényt, este megjelent a kávéházban az órássegéd.

- Eljöttem önhöz, - mondta a kávésnak, - mert a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni. Visszahoztam a százkoronást, mert nem érdemlem meg. Annakidején ugyanis nagy bünt követtem el. Rájöttem, hogy az emberek valamennyien a zálogházba tették az órájukat és kizárólag a kávéházi óra után igazodnak. Erre én tréfából este már féltizenegy órakor éjfélre igazitottam az ön falióráját. Ezt minden este megcselekedtem és ezért maradtak ki innen az összes vendégek. Az ön kávéháza attól kezdve kezdett megint menni, amikor este nem nyultam az órához, hanem rendesen engedtem járni. Az én művem tehát nem volt csodatevés. A száz koronát most vissza is adom azzal a tanáccsal, hogy máskor vigyázzon az órájára.

Ezeket mondta az órássegéd az elképedt kávésnak, aztán kifordult az ajtón és eltünt az éjszakában.

Iszákos ur: (Hatalmas butykosból pálinkát iszik.) Ez az igazi! (Csettint a nyelvével.)

Iszákos ur: (Egészen kiissza az üveget.) Bizony meglehetősen sokat iszom. Kár, hogy nincs több. (Elszomorodik.)

Józan ur: Pedig szégyelhetné magát. Ha én a maga bőrében volnék, föld alá bujnék szégyenemben. Mit gondol kegyed, mit gondolok most én ön felől magamban?

Józan ur: Azt, hogy részeg disznó. Részeges fráter. Iszákos alak. Semmire való alkoholista. De ugyanezt gondolják magáról az összes itt levő utasok és joggal mondhatják, mert teljesen érthetetlen, hogy egy ilyen vén kamasz mint maga, ne tudjon még annyit, hogy az alkohol közönséges méreg, amely nemcsak az idegeket, de az egészséget is rombolja.

Józan ur: Igenis törődöm. És mindenkinek törődnie kell mert a részeges, iszákos ember ártalmára van a társadalomnak. Az iszákos ember beszámithatatlan, kötekedő, hetvenkedő, a reá bizott dolgokat képtelen teljesiteni és ami még rettenetesebb, korcs gyermekeket hoz a világra akik paralitikusak és vízfejüek lesznek az iszákos apa vétkei miatt. Tehát éppen ezért nemcsak én, hanem az összes itt levő utasok joggal nevezhetjük magát részeges fráternek, iszákos alaknak, semmirevaló alkoholistának. Ezt pedig önnek nem szabad türnie. Ha csak egy kis tisztesség van magában, itt e helyen meg kell esküdnie, hogy többet nem iszik.

Iszákos ur: Esküszöm és dögöljek meg, ha e perctől kezdve egy csöppnyi alkoholt is iszom.

Józan ur: (kevés szünet mulva hatalmas butykost vesz elő és pálinkát iszik belőle.)

Józan úr: - No lássa, barátom, ha én meg nem eskettem volna magát, most bizonyosan elkunyerálta volna a felét ennek a pompás italnak. (Egészen kiissza az üveget.)

(Butorozott szoba. Egy hónapra 48 korona, a világitást külön kell fizetni. Két szék. Asztal. Fogas, rajta kabát, melynek egyik oldalzsebéből zálogcédula lóg ki. A szobában sötétség uralkodik. Balsarokban rézágy.)

Nagyorru hölgy (hasonló helyzetben ugyanott. Mély csend. Holdvilág szürődik be.)

Vékony ur (halálfáradtan jön haza a bálból és benyit a butorozott szobába. Lámpát gyujt. Vetkőzni kezd. Az ingmellét feldobja a szekrény tetejére, a gallért pedig kicsavarja, mert a bálban a sok tánctól egészen nedves lett. Nagyokat ásit. Az ágyhoz lép, azonban hirtelen visszahökken.) Mi ez? Mi ez? Erdőben vagyunk? Mit keresnek önök itt? (A bajuszos urra és a Nagyorru hölgyre mutat.) Az én ágyamban! Bocsánatot kérek, ez az én szobám, ez az én ágyam, mi jogon méltóztatnak tehát itt aludni? Mi? He?

Vékony ur (fel és alá járkál a szobában, a villanyt eloltja, aztán durcásan lefekszik a földre.)

Vékony ur (a földön fekszik és a télikabáttal van betakarva. Dühösen horkol.)

Vékony ur (felébred, körülnéz. Nagyon rosszkedvü, különösen mikor az ágyban fekvő Bajuszos urat és Nagyorru hölgyet megpillantja. Felugrik és odamegy az ágy széléhez. Dühösen.) No mi lesz? Még mindig nem volt elég az alvásból az én saját ágyamban?

Vékony ur (magánkivül van. Rettenetes erővel lerántja az ágyról a paplant és ekkor kiderül, hogy a)

Bajuszos ur (nem is ur, hanem egy közönséges álarc, amely olyan ügyesen volt odafektetve a párnára, mintha ott egy egész emberi test feküdne.)

Elszállitás:
Kocsi a szanatóriumból..................................	K 25.-
Kocsi vissza....................................................	" 40.-
Két ápoló........................................................	" 30.-
Kényszerzubbony...........................................	" 17.-
Orvosi dij........................................................	" 20.-
Hangfogó (hogy ne orditson)..........................	" 12.-
Dombory heccmester......................................	" 500.-
Összesen:	K 644.-

Napi ellátás:
Egyablakos rácsos udvari szoba.....................	K 12.-
Reggeli, ebéd, vacsora....................................	" 6.-
Világitás..........................................................	" 3.-
Elsötétités........................................................	" 1.50
Fűtés................................................................	" 2.-
Hűtés...............................................................	" 3.60
Összesen:	K 28.10