PROLÓG

(Háromszoros kürtszó és dobpergés.)

Miért riad fel a kürt?

Miért perdül meg a dob?

Mi űzi, mi hajtja e nyugtalan zenét?

Idézések órája talán ez,

Mely elénk hozza a várva várt mesét?

Rögziti való alakjában ezer éj meséjét

S mind azt, mi kéjes s csodaszép e földön

Feltámasztja elénk, messze kelet mögül.

Igéret föld ha van, mesék országa ha él még,

Az lépjen elő a homályból most felénk,

Hogy merre van s mi jelvénye ennek,

Arra a regék titkos jelben megfelelnek.

Messze van, messze van, kelet ég sarkában,

Aranyszarv-öböl van város homlokában,

Vér bugyog a földén, csillag fénylik egén

S mesék születnek rajt, mindenütt a földén,

Él egy ország arany álomképben

Arra messze délen, a keleti szélen.

A kék egén a mesebeli csillag helyett

Félhold ragyog édenszerü földje felett.

Álomból szőve egész története,

Vérrel boritva minden homokszeme, -

Nem álomkép tehát, de egy valóság

A messzeföldön élő nagy Törökország.

A gyönyör s a vágyak, a mámor s a kéj hazája ez,

Mit a nagy szultán országának nevez.

Évezredek óta, él már ez a földrész

S uj faj támad rajt, ha a régi elvész.

Hisz hányszor virágzott ez a föld Homér kora óta

S hány nép, hány faj, lehullott már róla.

S mindig föléledt, egy uj embert hozva

Ki mint Szolimánt Clió ékül használt,

Hogy lelkünkbe vésse őtet s török faját.

Te meseföld jer hát közelebb,

Hadd érezzük mi is bűbájod erejét

Melylyel az ősidők óta már

E világ felett annyit uralkodtál,

Ha van erőd és igaz meseképed,

Öltsd azt fel, hadd lássunk szinről-szinre téged.

Szultán birodalma, mesék szülőfölde,

Hősök hazája, álmok országa

Hívlak, idézlek, tünő képek szárnyán

Ölts alakot - s jelenj itt meg előttünk.

(Zene és a vásznon megjelenik Konstantinápoly szines látképe.)