Friedrich Gerstäcker
Egy kalandos nászút története
Tartalomjegyzék
Egy kalandos nászút története
Egy különös párbaj
Himlőoltás
Jó kis feleség
Privát sorsjegy
Ne fesd az ördögöt a falra!
A békebíró
Lelkiismeret-furdalás
Előszó
Friedrich Gerstäcker német vadász, utazó, író. Saját magáról azt vallotta, hogy jobban ért a puskához, mint a tollhoz. Ennek ellenére igen termékeny és sikeres író volt, több száz művet hagyott az utókorra. Amit az amerikai őserdőről, ottani szokásokról írt, azt el lehet hinni neki, mert éveken át élt többnyire magányosan az általa leírt körülmények között.
Egy operaénekes és egy színésznő gyermekeként született 1816-ban Hamburgban. Daniel Defoe »Robinson Crusoe« regényének olvasása keltette fel benne a távoli világrészek megismerése iránti vágyat. Kereskedőnek tanult, ezt azonban két év múlva abbahagyta, majd mezőgazdasági tanulmányokba kezdett.
21 évesen utazott első ízben az USA-ba, ahol különféle munkákat vállalt. Volt fűtő, matróz, vadász, farmer, szakács, ezüstműves, favágó, csokoládékészítő, szállodai alkalmazott. A városi élet nem igazán nyerte el tetszését, helyette inkább egy vadász izgalmas életét választotta.
Naplófeljegyzéseit hazaküldte anyjának, aki fia tudta nélkül irodalmi folyóiratok rendelkezésére bocsátotta, és hat évvel később, amikor visszatért Európába, meglepődött, amint megkérdezték tőle: Csak nem maga az a Gerstäcker, akinek kalandos történetei a folyóiratokban megjelentek?
Nagy Károly
fordító