zene
A keresztény szellemiség lexikona
forrás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

   
   
    A zene sokrétű jelenség és sokféle módon értelmezhetô. Fizikailag a zene hangkeltés a levegô rezgése által, vagyis ,,strukturált zörej''. Az ember a saját hangjával vagy valamilyen hangszerrel hozhatja létre. Esztétikailag a zene összefügg az emberi érzékeléssel, amennyiben az ember hallgatással és megérzéssel fogja fel a hangokat és hangzásokat. Vallásilag nézve a zene ,,Isten ajándéka'' (Luther). A teremtéssel Isten a zenét mint a kinyilatkoztatás egy részét ajándékozta az embernek. Amikor zenét hall vagy muzsikál (ami mindig a harmónia, dallam és ritmus együttese), isteni kinyilatkoztatásban részesül. Azaz a zene nemcsak szórakoztatás és fogyasztási cikk, hanem Isten megismerését is sugallja.
    1. Zene az Ószövetségben. Az Ószövetség emberének legfôbb zenéje az ének. A zsoltárok és himnuszok énekeivel Istenhez fordul, hogy panaszkodjon vagy kifejezze örömét. Ugyanezt megteheti szótlan hangszeres játékával: ,,Dicsôítsétek nevét körtánccal, játsszatok elôtte dobbal és hárfával'' (Zsolt 149,3). A zene Isten dicsôségét szolgálja, az ember istendicséretének kifejezése. ,,Dicsérjétek trombitaszóval, dicsérjétek citerával és hárfával. Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és lanttal'' (150,3-5). Az ember öröme a teremtett mindenség ujjongásába vegyül: ,,az egek hirdetik Isten dicsôségét, az égbolt vallja kezének művét'' (19,2).
    2. A zene spirituális jellege. Isten adta az embernek a képességet, hogy szóval és zenével kifejezze magát, érzelmeit és érzéseit hangokká változtassa. A zene az emberre jellemzô ,,hangbeszéd'' (Mattheson), amivel közvetlenül fordulhat Istenhez és embertársaihoz. Mint folyamatos történés -- a hangok lineáris egymásutánjában -- a zene az egyik lehetséges út, hogy Isten közelébe jussunk. A zene ezért az istenismerés eszköze és a megismeréssel elmélyíti az Isten iránti tiszteletet.
    A hangszeres, szöveg nélküli zene olyan emberi területet ér el, amit fogalmakkal kifejezni már nem lehet. Szélsôséges esetben a zenehallgató vagy a zenélô ,,költôi kábulatba'' (Wackenroder), vallásos értelemben eksztázisba esik. Ilyen értelemben a zene eszköz, hogy önmagát és másokat ,,Isten dicséretére'' ragadjon az ember (Aquinói Szent Tamás). A harmónia, a dallam és a ritmus váltakozó játékában megismeri a tökéletes isteni rendet, amibe maga is beletartozik. Az idôtôl függôen változhat a harmónia, a dallam és a ritmus, de nem változhat az a végsô rend, amit ezek képviselnek és kifejeznek. A zene valóban betöltheti az embert olyannyira, hogy felismeri: ,,bármilyen is a léte, egy tökéletes harmónia szerint létezik, melynél jobb nem is lehet'' (Maximus Confessor).
    Heribert Klein
    --> ének, hallás, istendicséret, meditáció, pihenés, zene-elmélkedés, Zsoltárok könyve