Az erdélyi magyar kultúra digitalizálási programja - előkészítő fázis
beszámoló
2004. március 31.

 


 

Jelen pályázati programunk fő célja, az erdélyi magyar kultúra digitalizálásának előkészítése volt. Már 2002 végén, a pályázat leadásakor, látszott - többek között EU direktívák, Minerva program -, hogy nagy szükség van az erdélyi magyar kultúra, mint az összmagyar kultúra, teljességre törekvő digitalizálására. A megpályázható összeg nagysága akkor nem tette lehetővé, a teljes körű digitalizálási program beindítását, mint erre tulajdonképpen ilyen formában nagyon kevés a lehetőség, viszont jó alkalmat adott egy úgynevezett ,,pilot" program lebonyolítására.

A program keretében, kapcsolatkiépítési, gyűjtési és digitalizálási munkálatokat folytattunk a következő nagy területeken:

A program erdélyi partnere és lebonyolítója az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság volt.

A program során különböző szakterületek civil szervezeteivel - Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Erdélyi Múzeum Egyesület, Romániai Magyar Közgazdász Társaság - , egyetemekkel és szakemberekkel vettük fel a kapcsolatot a cél megvalósítása érdekében. A mellékelt listákon található anyagok kiválasztása ezen szervezetek és szakértők véleménye alapján történt. A digitalizálás során sikerült nagyobb mennyiségű anyagot bevinni, mint amennyit a pályázatban vállaltunk. A digitalizált művek felkerültek a Magyar Elektronikus Könyvtárba. Ez egyrészt Internetes felülete miatt, másrészt pedig határon túli tükrözése folytán széleskörű hozzáférési lehetőséget biztosít ezen műveknek.

A program keretében tulajdonképpen minél több tapasztalatot akartunk beszerezni és véleményünk szerint sikerült a digitalizálás munkafázisainak döntő többségén végigmenni, tapasztalatokat gyűjtve be ezáltal szinte minden részterületen: kapcsolatkiépítés, gyűjtés, jogi problémák, technikai problémák.

A program keretében megpályázott digitalizáló műhely kolozsvári kiépítése nem történt meg, tekintve, hogy kiderült, hogy ezt a pályázat bonyolítása nem engedi meg. Ennek eredményeként a pályázat bonyolítását véleményező szakemberek úgy döntöttek, hogy a digitalizáló műhely megnyitó rendezvényének és eredményeit kiértékelő rendezvényének költségvetését irányítsuk át minél több mű digitalizálására, hogy lehetőleg minél több területen sikerüljön egy ,,kritikus tömeg" bemutatása.

A pályázati program megvalósulása révén hasznos következtetéseket tudunk levonni a jövőre nézve:

Budapest, 2004. március 31.

Moldován István
projektvezető