A Hódmezővásárhelyi Elektronikus Könyvtár

Bajnóczi Sándorné
bjutka@nlvk.hu
Németh László Városi Könyvtár

 

A Hódmezővásárhelyi Elektronikus Könyvtár (HEK) 2001 januárja óta létezik a következő URL címen: http://www.nlvk.hu/hek

A HEK a hódmezővásárhelyi vonatkozású oktatási, tudományos, kulturális célokra használható elektronikus dokumentumok könyvtára.

Alapvető célja, hogy összegyűjtse, rendezze és elektronikus formában bárki számára hozzáférhetővé, közkinccsé tegye azokat a dokumentumokat, melyek valamilyen módon kapcsolódnak a városhoz és vonzáskörzetéhez; ingyenes és nyilvános szolgáltatásként minden felhasználónak egyforma eséllyel biztosítsa a digitális objektumokhoz való hozzáférést.

 

A bekerülő dokumentumok köre

Tartalom szerint

1. A Hódmezővásárhelyre vonatkozó, a város történetével és jelenével foglalkozó dokumentumok.

2. A Hódmezővásárhelyen kiadott művek.

3. A hódmezővásárhelyi szerzők bárhol és bármilyen nyelven megjelent műveinek digitalizált változata, illetve azon szerzők művei, akik életük során valamilyen módon kötődtek a városhoz.

Megjelenési mód szerint

1. Nyomtatásban megjelent művek digitalizált változata

2. Elsődlegesen elektronikus formában megjelenő művek.

3. Művészeti alkotások digitalizált változatai

 

A HEK felépítése, szerkezete

 

Tudnivalók

Rövid tájékoztatást kaphat az olvasó az elektronikus könyvtár céljáról, feladatáról, állományáról, használatának módjáról.

 

E-dokumentumok

A HEK állományának alapját a Németh László Városi Könyvtár helytörténeti, helyismereti gyűjteménye alkotja. Az elektronikus dokumentumok alatt főleg e dokumentumok elektronizált változata és azok a művek találhatók, melynek a könyvtár biztosítja az első nyilvános megjelenési formát.

Találhatók itt elektronikus könyvek, tanulmányok, bibliográfiák, repertóriumok, szakdolgozatok, szépirodalmi alkotások. A cikkgyűjteményben a városunkról szóló hírek olvashatók.

 

Folyóirattár

A Németh László Városi Könyvtár régi hírlap- és folyóirat állományának értékesebb, védett darabjait a hálózaton keresztül elérhetővé kívánjuk tenni. Az első digitalizált, archivált irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat A Jövendő lesz, melynek csupán három évfolyama jelent meg 1910 és 1912 között.

 

Kiállítások

A Németh László Városi Könyvtárban hosszú évek óta hagyomány különféle típusú (helytörténeti, évfordulók, események) kiállítások megrendezése.

Ezeknek két fajtája van: az időszaki és az állandó kiállítás.

Állandó kiállításunk a Németh László Városi Könyvtár könyv- és folyóirat ritkaságait és a vásárhelyi pravoszláv egyház ikonjait mutatja be. Tervezem egy virtuális Németh László emlékszoba elkészítését is.

Időszaki kiállítás alatt a Hódmezővásárhelyhez valamilyen módon kötődő művészek alkotásait láthatjuk.

 

Katalógusok

Három fajta katalógus található itt:

Régi könyvek internetes katalógusa: könyvtárunk régi könyvei - mintegy 160 kötet - 1608 és 1800 között jelentek meg. Ez a gyűjtemény jelenleg az olvasók számára hozzáférhetetlen. A virtuális katalógus a dokumentumok részletes leírása mellett a könyvek digitális fotóját is tartalmazza.

CD-ROM katalógus: cd-rom állományunkat tartalmazza - kb. 300 db. A kiadványokat tartalmilag dolgoztuk fel.

WEB-Opac: Könyvtárunk állományát 1999 óta dolgozzuk fel a Tinlib segítségével.

 

 

A szerzői jogról

 

Minden esetben mielőtt egy dokumentum bekerül a HEK állományába, a szerzővel aláíratunk egy adományozó levelet. A dokumentumok felhasználására vonatkozóan a szerző kívánságai az irányadók. A HEK dokumentumai elektronikus formában szabadon másolhatók, de kizárólag saját célra, nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz használhatók fel a forrás feltüntetésével, a megfelelő hivatkozásokkal.

Minden ettől eltérő felhasználás esetén a szerző engedélyét kell kérni.

 

 

Tervek

 

1. A dokumentumok html formátumban kerülnek fel az Internetre. Tervezem egy olyan szabványosított forma használatát (pdf, xml), melynek segítségével kompatibilessé válhatnánk más elektronikus, digitális könyvtárral az átjárhatóságot biztosítva.

2. Szeretnénk virtuálisan is csatlakozni a Magyar Elektronikus Könyvtárhoz.

3. Ha megfelelő mennyiségű dokumentum lesz az e-könyvtárba, kialakítjuk a keresés módját, hogy kezelhetők, átláthatók legyenek a dokumentumok.

 


Vissza a rendezvény címlapjára