A MEK 15 évére

Rajongó levél Csíkszeredából

 

Kedves és mélyen tisztelt MEK-esek! Értek ezen mindenkit, akinek valamilyen pozitív köze van a Magyar Elektronikus Könyvtárhoz, amelynek ma ünneplitek 15 éves létét. A meghívót napokkal előtte örömmel nyugtáztam, életem azonban olyan, hogy nem akkor pattanok vonatra, amikor kedvem szottyan, és bármennyire könnyű ma Csíkszeredából Budapestre utazni, a költségek egyre súlyosabban esnek a latba.

De azért csak ünnepeljetek szívből, hiszen megérdemlitek, hogy egy délutánra-hétvégére megálljon az idő. Az, ami tulajdonképpen végtelen, mégis oly fukarul méri ki nekünk az a Valaki, akinek a létét mindenki gyanítja, elismeri, de mindenki másképpen szólítja meg, képzeli el. Vagy csak mi vagyunk azok, akik hagyjuk kicsúszni a kezünkből a bőven mért életet? Tizenöt év nagy idő, s még nagyobb időt jelentett a MEK életében. Nem csak a "polcra" került címek árulkodnak erről, nem csak az integrált műhelyek és szolgáltatások dicsérik létrehozóikat és éltetőiket, hanem a MEK köré csoportosult munkatársak, hívek és olvasók tömege.

Valamikor, az ötvenes-hatvanas-hetvenes években úgy gondoltam, hogy saját összeválogatott-harácsolt könyvtáram lesz az, amely majd idős koromra olyanra hízik, hogy kellően beborítja szellemi horizontomat. Akkoriban úgy jártam a könyvesboltba, meg az egyetlen kolozsvári akváriumba, mint a kocsmába a szeszfüggő. Volt, amikor naponta kétszer is betértem, csak nehogy elszalasszam azt a kiadványt, amelynek érkezéséről már napokkal előtte fülest kaptunk a pult alól. Vásároltunk és csereberéltünk, olvastunk és újabb könyvekre vadásztunk, gyűltek a kötetek, alakultak a sorozatok s valóságos szellemi duhajokként palltuk a pénzt kultúrára, könyvre.

Az a könyvtáram ma is megvan, bár tömegét megtépázta az idő, lefaragta a szükség. A por elvégezte nemes feladatát és megtelepedett a polcokon, a könyvek sarkain, lapjai közt, kellemetlen érintésű bársonya minden lapozásnál hideg borzongással tölt el. Mind több időt töltök a virtuális könyvek társaságában, és ennek a lehetőségét mindenek előtt a MEK-nek köszönhetem. Egy évtizede kerültem kapcsolatba Veletek, előbb Andrassew Iván barátom révén, amikor biztatására közösen elkezdtünk erdélyi költőket digitalizálni. A sok kicsi sokra megy alapon összegyűlt, lelkesen kuporgatott és fejlesztett anyagot ma örömmel és büszkén látom viszont a MEK kiállítótermében s látom úton-útfélen, hogy hézagai, felszínessége és egyenetlenségei ellenére is még mindig az egyetlen eligazító Erdély sokszínű költői világa felé.

Azóta sokmindent megtanultam magam is, mondhatni a MEK felvértezett önkéntese lettem, aki passzióból digitalizál és még nagyobb passzióból kattint rá naponta 10-12-szer is a portálra, nehogy elszalassza újdonságait, híreit, hogy érezzem gazdagodása ütemét, hogy letölthessem a magam virtuális könyvtára számára azokat az alapkönyveket, amelyek beszerzéséről már rég nem is álmodom. Ismerőseim, barátaim körében népszerűsítem a portál nyújtotta előnyöket, könnyen elérhető irodalmi ritkaságokat, forrásokat, képanyagot, és vallom azt: legalább olyan nagy dicsőség a MEK-be kerülni könyvvel, kézirattal, mintha könyvkiadó dobná piacra munkánkat. Hiszen az ismertség, az olvasottság esélye a MEK esetében országhatárokat, földrajzi távolságokat nem ismer, terjesztési gondjai az internetes hálózat gondjaival oldódnak és fejlődnek, s a pontos rutinnal folyamatosan végzett elvégezhető munka megteszi azt a természetes kiválasztódást, amely nélkül nincs önzetlen feladatteljesítés: csak az marad meg a Csapatban, aki nem csalódik, mert tudja, hogy örök építésre szegődött el, nem pedig múló kalandra.

Tudom, hogy a virtuális munka és kapcsolat révén most magam is ott vagyok, az anyakönyvtárban, ahol a 15 évvel ezelőtti nekiindulásról emlékeztek meg. Büszke vagyok, hogy Veletek dolgozhatok, függetlenül attól, hogy legtöbbnek se arca, se fizikai valója, se gesztusnyelve, se mindennapi megnyilatkozása nem ismeretes előttem. De látom a napról napra kifejezésre jutó igyekezetet, az élő portált, a gyors válaszokat, az elmaradhatatlan jelzéseket, a lehetőségek határáig kihasznált kommunikációt és azt a nyugalmat, amit az önként felvállalt munka üteme és felelőssége áraszt. Maradjunk meg mindig ilyennek!


Baráti üdvözlettel:

Cseke Gábor

Csíkszereda, 2010. május 14.