Lectoris salutem! – írom szinte automatikusan az emelkedett hangvételűnek szánt köszöntések törvényszerű megszólító formuláját. Ezzel spontán módon teszek hitet legalább három reményem és egyben óhajom mellett. Egyikük az, hogy vannak, mi több, lesznek még olvasók, a másik az, hogy lesz is okuk még olvasni s a harmadik, hogy születik még olyan is, amit lehet, érdemes olvasni.

Az a bizonyos macluhani jóslat lényegében a könyv halálhírével volt egyenlő. A könyörtelennek tűnő és feltűnő (nemcsak technikai) eszközök és lehetőségek, a tv, a számítástechnika és az internet egyre uralkodóbbá váló jelenléte (s ebből a következtetés a papír könyv elmúlására) egyesekre sokkoló, másokra viszont elgondolkodtató hatással volt. E mások közé tartozott Michael Hart, aki 1971-ben a Gutenberg-galaxisra válaszul elindította a Gutenberg-projektet. Mondván, ha nyomtatott könyv esetleg nem is lesz, de a bele szánt szöveg, a tartalom éppen az új eszközök és lehetőségek miatt majd még többek számára lesz elérhető, olvasható elektronikus formában. Sőt bizonyos – ma úgy mondjuk hozzáadott – értékek következtében talán még jobban érhető, asszociációkat lehetővé tevő, elindító vagy éppen a csak nyomtatott szövegek esetében elképzelhetetlen új kreativitásokat szülő alapként szolgál majd.

Hasonló gondolatok és felismerések jegyében fogant és indult a mi magyar elektronikus könyvtárunk is, a most 15 éves MEK. Már most is nevezetes, több évtized múltán már majd magyar pionírokként emlegetendő szülőatyjai, Kokas Károly, Drótos László és Moldován István nemcsak gondolkodtak és felismertek, hanem tettek is. A „magyar interneten” itt-ott feltűnő, majd eltűnő elektronikus szövegek nagyszerűsége és egyben elérhetőségük idegesítő bizonytalansága miatt számukra világos volt, a szöveges tartalmak biztonságos őrzését és hozzáférhetőségét csak intézményesített formában lehet megvalósítani. Intézményként pedig egy évezredes típust éltettek tovább: a könyvtárat, amely ugyanakkor egy nem jelentéktelen változásra utaló jelzővel gazdagodott, lett belőle elektronikus könyvtár.

Mindez történt 1993-ban, a szépemlékű gopher időszakban, egy „pocok konferenciának” nevezett eseményen. A következő évben, 1994-ben konkretizálódtak a működtetés, fejlesztés elképzelései is, s az országos jótevő IIF akkori helkája mint szolgáltató szerver a vállalkozás országos, mi több nemzeti jellegét is kifejezte. 1999-től pedig már méltó szervezeti keretek között, a nemzet könyvtára kebelében folytatja működését.

Miközben köszöntöm mindazokat a magánszemélyeket és intézményeket, akiknek és amelyeknek a MEK megszületése, jelene és reményeim szerint jövője is köszönhető, egy gondolat erejéig visszamegyek köszöntőm első mondataihoz. 1964-ben még csak a könyv halála jósoltatott meg. A számítástechnika és internet csupán mintegy az eddigi hordozót ki- és felváltó elemekként jelentek meg. Akkor a lényeget még nem érintette senki, mintha csak arról lett volna szó, hogy ezután papír helyett képernyőn olvasunk. De olvasunk. Most mintha ez is megkérdőjeleződne, a szöveg olvasása nyomán szerzett ismeretszerzés (és nem kevésbé a szöveg emocionális és művészeti hatása) egyre inkább átadja a helyét a képi és hangi alapokra épített hasonló tevékenységeknek. Mondhatni, a teljes multimédiás megoldások egyik lába, az írott (tehát olvasandó) médium bicegni kezd. Hogy teljesen ki ne törjön, kívánjuk a MEK továbbélését, fejlesztését, munkatársainak pedig a továbbra is töretlen lelkesedést és hitet munkájuk nagyszerű hatásaiban.

Dr. Mader Béla
a MEK Egyesület elnöke