Nyomtatás 
Ebben a hónapban 3 elnökségi ülés volt, február 7-én, 14-én és 28-án

Az ülések rendszeres résztvevői: az Elnökség tagjai - Horváth Sándor Domonkos elnök, Moldován István ügyvezető elnök, Drótos László, Király Péter, Kokas Károly tagok. Állandó meghívottak: Góczán Andrea, Mader Béla, Zimányi Magdolna

Az Elnökség az üléseken a következő kérdésekkel foglalkozott:

1. 2011 évi költségvetés tervezése
A tavalyi NCA pályázaton elnyert keretből az Egyesület eseményeit és tagságát nyilvántartó szoftver készül. Drótos László felmérte a szükséges Joomla kiegészítéseket. Ez alapján árajánlatot kérünk, ütemezést készítünk.

Az Informatikai Szolgáltatók Tanácsa (ISzT) keretből még rendelkezésre álló összeg 50%-át könyvek korrektúrájára, 30%-át DKA katalogizálásra, fejlesztésre, 20%-át hangoskönyvekre fordítjuk. Az ISzT számára március közepéig kell elkészíteni az idei beszámolót, júniusra pedig az idei terveket Az ISZT beszámoló elkészítése után egy felhívásban az egyesület tagságának javaslatait kérjük.

2. Tagság, tagdíj, éves közgyűlés előkészítése
Az NCA pályázatban a tagság számára tagkártyák elkészítését vállaltuk. Moldován István kért árajánlatot egy cégtől. Horváth Sándor Domonkos elnök levelet ír a nyilvántartott tagoknak, tagdíjfizetést kérve.

3. Együttműködés kiadókkal
Több kiadó megkereste az Egyesületet Print-on-Demand szolgáltatásokban való együttműködés céljából, illetve e-book kiadók is ugyancsak együttműködés céljából. Tisztázandók a jogi és technikai kérdések.

4. Hangoskönyvek készítése.
Elkezdődött két hangoskönyv felvétele.

5. Tájékoztatás, az Egyesület ismertetése
Az Egyesület hírei rendszeresen megjelennek a Nemzeti Könyvtár blogján, a Facebook-on és a Twitteren. http://nemzetikonyvtar.blog.hu/tags/magyar_elektronikus_k%C3%B6nyvtC3%A1r

6. Beregszászi főiskola támogatása
Az Elnökség döntése alapján az Egyesület a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola épületének renoválására indult "cserépjegy-akciót" 10 db cserépjegy megvásárlásával, azaz 18 eFt-tal támogatta.

7. Könyvfesztivál
Az MKE megkeresésére a MEK a Könyvfesztiválon standot bérel az OSzK-val és MKE-vel közösen. Moldován István előad a fesztiválon. Szórólapokat, tájékoztatókat kell készíteni.

8. Könyvajánlók.
Legeza Ilona az elmúlt időszakban mintegy 1000 tétellel bővítette a Könyvismertetőket. Az Elnökség köszönetét fejezi ki munkájáért.


----------

Lejegyezte: Zimányi Magdolna