A MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRÉRT
   EGYESÜLET HONLAPJA

2014. november 14-én az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében ünnepelte a Magyar Elektronikus Könyvtár fennállásának huszadik, az Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis pedig a tizedik évfordulóját. A MEK alapítólevelének tekinthető „Ajánlás” ugyanis 1994. november 1-én nyerte el végső formáját és határozta meg az első hazai digitális könyvtár gyűjtőkörét ill. működésének egyéb részleteit. Az elektronikus folyóiratok és egyéb időszaki kiadványok nyilvántartásával és archiválásával foglalkozó EPA pedig 2004 augusztusában vált önálló különgyűjteménnyé és kapott saját szervert. Szintén kerek évfordulónak számít, hogy 15 évvel ezelőtt, 1999 szeptemberében került a magánkezdeményezésként indult projekt az OSZK-ba, ahol egy önálló osztály formájában stabil szervezeti hátteret kapott.

A MEK Egyesület meghívására összegyűlt jelenlegi vagy volt belső és külső munkatársak, vezetők, önkéntesek, egyesületi tagok, szerzők, kiadók és a támogató szervezetek képviselői a köszöntők elhangzása után beszámolót hallgattak meg a Győri Könyvszalon keretében 2014. november 7-én megrendezett „Digitális középkor?” című konferenciáról, ahol a nemzeti web archiválásának megoldatlanságáról, a tudományos publikációk megőrzéséről, az „Europeana 1989” projektben való magyar részvételről, a helyi és helyismereti digitális tartalmak közkönyvtári gyűjtéséről és a múzeumi metaadatok országos szintű aggregációjáról hangzottak el előadások: https://mek.oszk.hu/joomla/index.php/rendezvenyek/214

Bemutatásra került továbbá a kettős születésnapra készített emlék-weboldal: https://mek.oszk.hu/mek20-epa10, amelyen az érdeklődők végigkövethetik a két digitális gyűjtemény fejlődésének lépcsőfokait; infografikán tekinthetik át azok összetételét, méreteit és látogatottságát; érdekes idézeteket és történeteket olvashatnak a MEK és az EPA használatával, hasznosságával kapcsolatban; és képeket ill. videóra vett előadásokat nézhetnek meg. Megtalálhatók itt az évek során készített szórólapok és plakátok is, valamint a 2014-es jubileumra időzített akciókhoz íródott sajtóanyagok. Az utolsó menüpont pedig a fejlesztők, segítők, támogatók hosszú, de messze nem teljes névjegyzéke.

A baráti összejövetelt a kezdetekre való visszaemlékezések sora, továbbá egy verses összeállítás is színesítette. A rendezvény jóízű pogácsázással és beszélgetésekkel zárult – nem egy esetben olyan emberek között, akik bár évek óta együtt dolgoznak a magyar digitális kultúra szélesítésén és megőrzésén, de a valóságban még sohasem találkoztak.

E-posta: info@mek.oszk.hu • Telefon: (36)-1-224-3741 • Fax: 1-202-0804
Postacím: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, Országos Széchényi Könyvtár, 1827 Budapest, Budavári Palota F. épület