BARABÁS ZOLTÁN
Állt az óra
Szerelmed nehezen lélegzett
Szerettem volna hozzád hajolni
Növényi szóval
Balkáni szürkület
Egyszeri szavakkal
 |
(sz. Nagyvárad, 1953) költő, újságíró. Középiskoláit szülővárosában végezte, majd 1981-ben Kolozsváron filozófusi képesítést szerzett. Előbb az Előre, majd a Romániai Magyar Szó váradi tudósítója, dolgozik az Erdélyi Naplónál, a kilencvenes évek közepétől a nagyváradi református egyház Közlönyének főszerkesztője. Három verseskötete jelent meg, összeállításunkat legutóbbi kötetéből válogattuk (2001). |
|
Állt az óra
Koszos, süketnéma vonatok rostokoltak az államilag szabályozott sötétben. Állt a nagyállomás órája. Állt egy alak az üres kirakat előtt, háttal a fegyenc városnak. Állt a hidegben, majd bekopogott hozzánk a félelem. Állt az óra. Állt az élet - kimondatlanul. A fogyó Hold vézna ágyékát beesett, üveges szemekkel bámulta az Úr 1988 esztendeje. Szerelmed nehezen lélegzett Álmomban fehér üregi nyulakat öltem. Szerelmed nehezen lélegzett. Órákig hallgattam ki- kihagyó aritmiás szív- verését. Dőlt rólam a víz. Szerelmed nehezen lélegzett. Fel- felszisszenve csorgott arcomra a vakon született sötétség szennyes vére. Szerettem volna hozzád hajolni Benézett a Nap a piszkos ablakon át. Ady Endrére vártam az avitt Emkében. Légiesen, testetlenül pilinkézett a ványadt délelőtt néhány deklasszált vendég söröspohara köré. Emésztett a csönd, a keserűség. Egy darabig ingyen fény melengetett a kopott tükör előtt. Szerettem volna hozzád hajolni, egészen közel, de már mindegy volt: az ezredvég bürökpoharát kortyonként itta ki a város. Növényi szóval A nyárhoz láncolt kert szíve fölött mindjárt túlérik a kései világosság. Felülről érkezik a sötétség. Csont- héjas gyümölcse mind- kettőnket bezár. Ne félj, ez egyszer szélei felől tisztul majd a látvány. Mint ázott, szakadt ing a bőrön átlátó keserű cigaretta- füstben, lassan reánk szárad a vakon születő reggel pázsit- zöld sikolya. Testünkre Isten írja a vég- rendeletet utoljára kinyárfásodó növényi szóval. |
Balkáni szürkület
Előbb a percet,
majd a levegő ízét,
legvégül pedig az eső mosolyát is
áttöri a balkáni szürkület.
Törtrészéből ismét eleven,
a pusztulás
ivadéka
sarjad.
Szívhangod oboaként,
mágneses félelmében a szó
a kitaszítottak torkában
halkul el.
Előbb a percet,
majd a levegő ízét,
legvégül pedig az eső mosolyát is
áttöri a balkáni szürkület.
Egyszeri szavakkal
Utolszor bágyadt füveken háltam,
egy bogár még fázósan hozzám bújt;
már nem vagyok ember.
Most hogy égi harmattal úrvacsorálok
a maradék sötétség asztala előtt,
hasztalan kerestek engem.
Egyszeri szavakkal barátkoztam
önszántamból odalent,
már soha többé nem lehetek ember.
