ZÉLET KÜLTŰT SÁNT BELŰLEM

Zélet kültűt sánt belűlem,

abajogjak világnak;

nincs elig béke a fülden,

elig bűz, a virágnak,

elig szabadság a népnek,

hiánzik a boldogság,

mindig én kell búsulny,

nem azt, mi ingemet rág.

Nem tudom miért!? íjel-nopval

fejembe forog a nép,

versem, örök imádságom

ahol származik a szép,

és a lelkem mindig kacag,

szívem jól érzi magát,

a rímekben én feljárom

a tündérek országát.

Termíszetnek fia vagyok

ippen máma is, vínyen,

élvezem a virágokat

minden mezői ösvinen;

a csillagos ernű alatt

énekelve kap meg az ijfél,

mikor tüsek is már alszik,

csak álmába csücsügél.

Csak úgy érzem jól magamat:

világ baját ínekelem,

nem türűdem, szívem szérik,

vagy hogy máma nem ettem.

Minden bajt én félre dobok,

mikar kezem verset ír, -

sokszor nem is veszem észre:

lelkem és a szívem sír.

Szabúfalva 28/9. 1968.

(Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattára - OSzK Fond 402/69)

Szójegyzék:

abajog = panaszkodik, siránkozik

bűz = illat

csücsügél = trombitál

ingemet = engemet

szérik = sérik: fáj (rég.)

vínyen = vénen