Török Imre református lelkész és esperes (1867–1952)

Debrecenben született 1867. augusztus 1-jén, a

debreceni Kollégiumban érettségizett 1885-ben,

ott végezte a teológiát 1885 és 1889 között.

Népiskolai tanítói oklevelet szerzett 1888-ban.

Német és angol nyelvterületen, tanulmányúton volt Svájcban,

Angliában, Skóciában, Finnországban és Amerikában.

Házasságot kötött Szathmáry Ilonával 1893. szeptember 24-én,

gyermekei: Ilona /1894/, Tibor /1896/ és Katalin /1901/.

Szolgálatai: rendes lelkész Tiszaroffon 1892 és 1902 között,

Kunhegyesen 1902–1904 között. Ezt követően Kisújszálláson

szolgált 1904-től nyugalomba vonulásáig, 1942-ig.

  Tisztségei: a Nagykunsági Egyházmegyében: jegyző 1898-tól,

tanácsbíró 1900-tól, főjegyző 1905-től, esperes 1917-től 1936-ig,

örökös esperes 1936-tól, a Tiszántúli Egyházkerületben több bizottság tagja,

rangidős esperesként püspök helyettes, konventi és zsinati tag és

közigazgatási előadó. Igehirdetői és lelkipásztori valamint közegyházi

szolgálatai mellett több közéleti megbízatást is betöltött. Munkája

elismeréseként a magyar királyi főtanácsosi kitüntetést kapta meg.

Művei: Egyházi Naptárakat szerkesztett, utazásairól írt kiadványokat,

ezen kívül Imakönyvek, „Indul nagy utára”, „Ó könyörgést meghallgató”

című könyvei jelentek meg. A „Szeretet” című képes

egyházi újság szerkesztője 1905-től 1944-ig. Több

egyházi újságba írt, néhány színdarab szerzője volt.

Meghalt Budapesten 1952 márciusában, ott is temették el.


VISSZA