MIROSLAV KRLE®A nevét és robosztus életművének egy szeletét – néhány nagyhatású színházi bemutatónak köszönhetően – leginkább a színházkedvelők és a színházi emberek ismerik hazánkban. Drámai életművének magyar recepciója történetében kiemelkedő fontosságú az ún. Glembay-trilógia (Glembay Ltd, Agónia, Léda) három részének magyarországi ősbemutatója 1958-ban, 1964-ben és 1965-ben, ugyanakkor érdekes tény, hogy ezek átütő sikere ellenére is, csak Krleľa halálát (1981) követően kerültek újra színpadra a trilógia egyes darabjai – 1982-ben és 1983-ban. (Határainkon túl – Szabadkán – már korábban, az 1950-es évek elején láthatta a Glembay Ltd-et és az Agóniát a magyar közönség.) A trilógia befogadás-történetében és viszonylagos ismertségében fontos szerepet játszik az 1970-es évek második felében készült – Dömölky János rendező által jegyzett – három televíziós változat is. Mindhárom filmben Darvas Iván és Szemes Mari játszották a főszerepeket.
A magyarországi színházi közönség legutóbb az Agóniát láthatta Budapesten, a Radnóti Színház 1998-as bemutatója jóvoltából.
Krleľa a Glembay-trilógián kívüli egyéb drámáinak bemutatói még tovább várattak magukra: csak az 1970-es és 1980-as években kerültek színpadra. Első volt a sorban a Szegedi Nemzeti Színház 1974-es Golgota című előadása, legutóbb pedig Szentistvánnapi búcsú került színpadra a Radnóti Színházban, Budapesten 2006-ban.
Gerold László irodalomtörténész így fogalmaz Krleľa színházi jelenlétével kapcsolatban a Miroslav Krleľa drámáinak magyar fordításai című írásában (Hungarológiai Közlemények, Újvidék, 20. évf. 1988. december, 4. szám):
„Miért éppen Krleľa?
Mert Miroslav Krleľa drámai opusa szinte teljes egészében elolvasható magyarul, s mert szinte minden lefordított Krleľa-dráma színpadra is került vagy a jugoszláviai magyar színházakban, vagy pedig a magyarországi, pesti és vidéki színházakban.
[...]
A fordítók pedig: Csuka Zoltán, Dudás Kálmán, Stojan D. Vujicsics, Spiró György és Brasnyó István voltak.
[...]
A pesti és a vidéki magyar színházakban elsősorban a trilógia [Glembay Ltd., Agónia, Léda] vagy ennek egyes darabjai kerültek közönség elé.
[...]
Vidéken viszont Szegeden, Győrött, Pécsett, Miskolcon, s legutóbb, 1987-ben Nyíregyházán kerültek színre Krleľa-drámák köztük a trilógián kívül a Golgotára módosított Kálvária és a Golgota.
Ha tehát nem is gyakran játszották a Krleľa-drámákat, Krleľa mégis jelen volt és van is a magyar színházi tudatban.”
A három Glembay-dráma először 1928-ban látott napvilágot a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban, Zágrábban. A drámák 1932-ben 6 novellával egészültek ki, majd 1937-ben további 5 Glembay-novella is megjelent.
A Krleľa írói képzelete teremtette világban föltűnő alakok amolyan modern mítosz-figurák, akik elsősorban nem saját sorsukat, s nem is annyira társadalmi típusokat, hanem mintázatokat, az emberi kapcsolatok összefüggéseit, útvesztőit és viselkedésmintákat jelenítenek meg. Az is a mítoszokra emlékeztetheti az olvasót, hogy egy-egy szereplő életútjának csak bizonyos fejezeteit, illetve a család történetének nem egymással szoros történeti-tematikus összefüggésben álló részeit dolgozta ki a szerző. Krleľa így írt erről: „... több mint harminc éve mondom, hogy a Glembayok, a »glembayizmus« [...] irodalmi fikció! [...] Irodalomról lévén szó, ezek irodalmi variációk, vagy ha úgy akarják, kompozíciók bizonyos modellek szerint.”
Másutt így fogalmaz:
„Manapság megszokott jelenség a Glembay-trilógia szereplőiről mint senkiházi, erkölcstelen bűnözőkről beszélni, pedig én már régen bátorkodtam észrevenni, hogy ha különös szerencse folytán polgárságunk ennek az »odiózus glembaykodásnak« a színvonalán állt volna, irígylésre méltó civilizáció örököseinek mondhatnánk magunkat, de sajnos nem ez volt a helyzet.”
A Glembajokról című novella elején ezt olvassuk:
„Ha egyetemesen szemléljük a Glembajokat, amint háromszáz főnyi menetként vonulnak felénk, a Mária Terézia korabeli céhek homályából egészen a mai szinkopált néger zenéig, az emberben – ilyen távlatból nézve – felmerül az a meglehetősen bonyolult kérdés: vajon merre tartanak ezek a Glembajok, s voltaképp mi a célja családilag szervezett mozgásuknak a mi siralmasan provinciális viszonyainkon át?
Idestova két évszázad telt el azóta, hogy a muraközi remetineci plébánia születési anyakönyvébe bejegyezték az első hiteles adatot a Glembajokról. Mennyi vér és könny ömlött, mennyi bűn, csalás és botrány történt azóta, és hány imádság szállt az égre, s mind-mind csak értük és miattuk. Hányszor átkozták el a Glembajok nevét heted- és kilencedíziglen a tenger sok gazság és nyomorúság miatt, amit a glembaji kamatláb és érdek kérlelhetetlen logikája okozott felebarátaiknak csaknem három évszázadon keresztül: Mária Teréziától a Ferenc József-i uralom késő alkonyáig.
Az első nemzetség emberöltőjében a Glembajok még névtelen céhes iparosok; a második nemzetségben már fel-felbukkannak a családban a bűncselekmény és ragadozó erőszak első jelei; a harmadik nemzetség ivadékai megszerzik és hasznosítják első gőzgépeiket, megalapítják első bankjaikat, s uzsorakamaton tollasodva, szemrebbenés nélkül váltják aranyra az emberi vért és verejtéket. Ez a glembaji Arany a hetvenes években kezd lateineresedni: hovatovább ügyvédi és bankári előkelő csengést nyer, főúri származású nejek révén nemesedik és úri ivadékot nemz. A következő emberöltőben e sarjak lelépnek a színről: a végső terheltség teátrális tartozékaival – idegbajos, görcsös fintorral, veronállal és browinggal hagyják el a horvát élet már annyiszor megénekelt színterét.”
A Glembay-család. [Fordította: Dudás Kálmán], Budapest, Új Magyar Kiadó, 1956)
A Nemzeti Színház 1958. január 29-én mutatta be a trilógai első részét, a Glembay Ltd. című előadást. A Magyar Filmhíradó rövid tudósításban adott hírt a neves „jugoszláviai” vendégrendező, Bojan Stupica munkájáról, vágóképeken bemutatva a csillagszórós szereposztást is. A híradás részeként Major Tamás (Glembay Ignác) és Várkonyi Zoltán (Leone) rövid jelenetét is láthatjuk egy feltehetően a kamera számára mintegy előzetesként eljátszott rövid jelenetben. Az alig 2 perces filmdokumentum különösen becses az utókor, s azon belül a Krleľa-recepció számára, mert noha közvetítte a televízió a nagysikerű előadást, de annak rögzítését és megőrzését a korabeli technikai feltételek nem tették még lehetővé.
Az alábbiakban az előadásra vonatkozó illetve azzal kapcsolatos dokumentumokból közlünk válogatást:
M. Krleľa: Napló, 1958. január 4. „Bojan Stupica Pesten. A Glembay-ház a Nemzeti Színházban. Major Tamás biztosan nagyon jó idős Ignác Glembay lesz. Előadóművészként fenomenális, néhány ezer sornyi vers van a fejében.” (Dnevnik 5. 1958–69, Sarajevo, Oslobođenje, 11. o.)
GLEMBAY LTD. – ŐSBEMUTATÓ ELŐTT – 1958; próba a Nemzeti Színházban; a Filmhíradó részlete (A Magyar Nemzeti Filmarchívum engedélyével – 2' 09'')
Miroszláv Krlezsa: A Glembay Ltd. Műsor, Nemzeti Színház, 1958.
(Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet)
Aczél György művelődésügyi miniszter- helyettes, Major Tamás (Glembay Ignác) és Bojan Stupica, az előadás rendezője Miroslav Krleľa A Glembay Ltd. c. darabjának ősbemutatója premierjén, fotó: Keleti Éva.
(Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár)
Miroszláv Krlezsa: A Glembay Ltd. Műsorfüzet, Nemzet Színház 1958.
(Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet)
Sándor Iván: A Glembay Ltd. Krlezsa drámája a Nemzeti Színházban. Film Színház Muzsika, II. évfolyam 6. szám, 1958. február 7. Címlap és belső oldalak.
(Országos Széchényi Könyvtár Törzsgyűjtemény)
Laczkovich Piroska jelmezterve A Glembay Ltd. 1958-as ősbemutatójához Tőkés Anna számára Glembay Castelli báróné szerepéhez.
(Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár)
Az egyik (a bal oldali) megvalósult jelmez. Jelenetkép az előadásból: Holl István fh. (Glembay Olivér), Somogyvári Pál (von Ballocsánszky) és Tőkés Anna (Glembay Castelli báróné), Fotó: Keleti Éva.
(Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár)
Laczkovich Piroska jelmezterve A Glembay Ltd. 1958-as ősbemutatójához Tőkés Anna számára Glembay Castelli báróné szerepéhez.
(Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár)
Egy elragadtatott olvasó levele Magyarországról 1963-ból „Mélyen Tisztelt Író Úr!
Nagyon suta a fenti megszólítás, ne tessék haragudni, de nem tudtam mit írni helyette. Láttam annak idején Glembay Ltd. előadását a Nemzeti Színházban. Soha nem voltam sem nagyon szegény, sem nagyon gazdag; módomban állott külföldön is megnézni darabokat, de ilyen írásmunkát; és ilyen előadást még nem láttam!!, én ezt olyan remekműnek tartottam! Kétszer néztem meg és az erre vonatkozó írásmunkákat is megvettem. A színdarabot már vagy 22-edszer olvasom el és mindég szórakoztat, a Glembay család című könyvet hatodszor olvasom. Gondolatban lehajtott fejjel, zászlót hajtok meg Ön előtt, hogy ilyen szórakozásban részem lehetett.”
[...]
[A továbbiakban egy kérdést tesz föl a darab cselekményével kapcsolatban, bélyegeket küld Krlezának és maga készítette könyvjelzőt Belának, Krleľa feleségének.] (Miroslav Krleľa kéziratos hagyatéka. Horvát Nemzeti és Egyetemi Könyvtár, Zágráb. Kézirattár: R 7970. Bb2349.)
II. AZ AGÓNIA A MADÁCH SZÍNHÁZ KAMARSZÍNHÁZÁBAN – 1964
Agónia – 1964., színlap, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
„Olyan ez az előadás, mint egy nehéz, de mindegyik hangszernek teljes kibontakozási lehetőséget nyújtó vonósnégyes; a szólisták bravúrja csak még fokozza a láthatatlan karmester érdemét.”
Nagy Péter: Egy kis remekműről (színházi levél) Élet és Irodalom VIII. évf. 24. szám, 1964. június. 13.
Krlezsa: Agónia. Műsor, Madách Színház Kamaraszínháza, 1964.
(Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet)
Krlezsa: Agónia. Könyvjelző, Madách Színház Kamaraszínháza, 1964.
(Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár)
Krlezsa: Agónia. Szövegkönyv, Madách Színház Kamaraszínháza, 1964.
(Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár)
Illés Jenő: Krlezsa drámája a Katona József Színházban. Agónia. Film Színház Muzsika, VIII. évfolyam 23. szám, 1964. június 5.
(Országos Széchényi Könyvtár Törzsgyűjtemény)
Illés Jenő: Laura - Tolnay Klári. Film Színház Muzsika, VIII. évfolyam 28. szám, 1964. július 10.
(Országos Széchényi Könyvtár Törzsgyűjtemény)
Illés Jenő: Lenbach báró - Ajtay Andor. Film Színház Muzsika, VIII. évfolyam 24. szám, 1964. június 12.
(Országos Széchényi Könyvtár Törzsgyűjtemény)
III. A LÉDA A KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZBAN, A NEMZETI SZÍNHÁZ KAMARSZÍNHÁZÁBAN – 1965
Léda – 1965., színlap, OSZK Színháztörténeti Tár
Bojan Sztupica rendezi Budapesten a harmadik Krlezsa-darabot is - a Lédát. Magyar Képes Újság, Zágráb, XIV. évfolyam 1. szám, 1965. január 1.
(Országos Széchényi Könyvtár Törzsgyűjtemény)
Miroszláv Krlezsa: Léda. Műsor, Katona József Színház, 1965.
(Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet)
Nagyajtay Teréz jelmeztervei. Krleľa: Léda, 1964.
Bemutató: Katona József Színház, 1965. január 29.
(Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár)
A Glembay-trilógiáról: „[.] a Glembay Ltd. a katasztrófa előtti pillanatot, az Agónia a katasztrófát, a Léda pedig a menekülést örökíti meg lavinaszerűen ránk zúduló drámai mondatokban, dinamikus párbeszédekben és végenincs monológokban.”
Gerold László: Miroslav Krleľa drámáinak magyar fordításai. Részletek. (Hungarológiai Közlemények, Újvidék, 20. évf. 1980. december, 4. szám.)
Illés Jenő: Léda. Krlezsa drámája a Katona József Színházban. Film Színház Muzsika, IX.. évfolyam 6. szám, 1965. február 5.
(Országos Széchényi Könyvtár Törzsgyűjtemény)
A Glembay-trilógia főszereplőinek hálózata az ősbemutatókon készült Keleti Éva-fotókkal.
•••
DÖMÖLKY JÁNOS FILMJEI
Dömölky János filmrendező a 70-es évek második felében parádés szereposztásban forgatott tévéfilmeket a Glembay-trilógiából. Mindhárom tévéváltozatban Darvas Iván és Szemes Mari játszották a főszerepeket.
AGÓNIA – 1974; tévéfilmrészlet, rendezte: Dömölky János
(A Magyar Televízió engedélyével – 1' 15") A részletben szereplők: Laura – Szemes Mari; Lenbach báró –- Darvas Iván
LÉDA – 1978; tévéfilmrészlet, rendezte: Dömölky János
(A Magyar Televízió engedélyével – 1' 45'') A részletben szereplők: lovag Olivér – Darvas Iván; Klara – Szemes Mari
GLEMBAY LTD. – 1980; tévéfilmrészlet, rendezte: Dömölky János
(A Magyar Televízió engedélyével – 1' 31'') A részletben szereplők: Charlotte – Szemes Mari; Leone – Tahi Tóth László; Angelika nővér – Drahota Andrea
Jánoskúti Márta jelmeztervei Dömölky János Glembay Ltd. c.
1977-ben készült tévéfilmjéhez (magántulajdon)
BÁLINT ANDRÁS 1982-ben játszotta el Leone szerepét a Glembay-trilógia első részében Győrben vendégként, az akkor Glembay-vér címmel bemutatott előadásban. A Kisfaludy Színház műsorfüzetében így ír a művész szerepe kapcsán:
„Apai nagyanyám, néhai Kedacsics Stefánia 1880-ban született Zágrábban. Apja jogász volt, valamilyen állami hivatalnok a Monarchia Horvátországában, anyja bécsi asszony volt. Gyerekkoromba sok időt töltöttem nagyanyámmal, aki a magyart német és horvát szavakkal keverte.
Ő jutott eszembe, amikor a Kisfaludy Színház felkérésére elolvastam és elvállaltam a Glembay családról szóló darabot. Arra is gondoltam, hogy a világnak ebben a piciny szegletében, amit Közép-Európának neveznek, közösek a történeteink. 1913. Zágráb – ez a darab ideje és helye, de éppúgy lehetne Prága, Bécs, Budapest, Nagyvárad vagy akár Győr is. Érvényes ez a sodró lendületű, krimi-izgalmú történet ma is, érdekes figuráival, világvége-hangulatával, számomra leginkább Ady költészetére emlékeztető üzenetével. És nagy örömet okozott, hogy eljátszhatom a dráma hősét, Leonét, ezt a különös tehetségű gondolkodót és festőt. A halott anya imádata, apa-komplexusa, kóborlásai a világban, elszánt igazságkeresése, örök kétségei saját magával és környezetével – mindez nagyon ismerős a számomra. Leone 39 éves, mint én ebben az évben, örömömben és azonosulási vágyamban még a szakállam is megnövesztettem.
Leone embert ölt. Egy gyilkossal azonosítani magamat nem tudom, de a társadalmi igazságtalanságok megjavításával, a családi viszonylatok tisztázásával, a tegnapi és mai szerelmek szenvedésével – azaz Leone szándékaival teljesen egyetértek. Nem tehet másként rákényszeríti erre a tettre környezetének minden cselekedete, a történet sodró lendülete, saját megszállottsága és nem utolsó sorban az a bizonyos Glembay-vér ami benne is lüktet. [...]”
Krleľa: Agónia. Jelenetfotó, Martin Márta és Udvaros Dorottya, Radnóti Színház, 1998.
(Radnóti Színház)
••
A GLEMBAY TRILÓGIA HATÁRAINKON TÚL
„A Topolyai Járási Magyar Népszínház társulata elsőként próbálkozott a darab [Agónia] színre állításával még 1956-ban, amikor Garay Béla Haláltusa címmel megrendezte a mindössze tíz előadást megért produkciót. Ezzel a kísérlettel az együttes megelőzte a budapesti bemutatót is, ugyanis Bojan Stupica rendezésében 1958. január 29-én a Nemzeti Színház mutatta be a Glembay Ltd.-t. A fordító Dudás Kálmán volt.
[.]
A Krleľa-művek által prezentált Monarchia-világ felismerése, befogadása a vajdasági magyar publikum részéről a közös múltnak köszönhetően a ráismerés, az identifikáció szempontjából is a hatékony kapcsolatteremtés lehetőségeként működött még akkor is, ha a színpadi realizálása tekintetében hiányosságokat kell megállapítani. Gyakorlatilag a Krleľa-műveknek a jelenléte a vajdasági magyar színpadon a közösgyökerűséget, a kelet-közép-európai identitás lényegét és meglétét, a hozzá való tartozást egyértelműen alátámasztotta és megerősítette.”
Káich Katalin: A kölcsönösség színpadtere. Délszláv drámairodalom a vajdasági magyar színpadokon. (MTA Határon túli magyar tudományosságért ösztöndíjprogram kuratóriuma, 2010-es pályázat. Internetes forrás.)
Krlezsa: A Glembay-urak. Műsor, Szabadkai Népszínház, 1953.
(Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár)
Krleľa: A Glembay Ltd. Jelenetfotók, Temesvár, Állami Magyar Színház, 1975.
(Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár)
Krleľa: A Glembay Ltd. Műsorfüzet, Temesvár, Állami Magyar Színház, 1975.
(Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár)
Krleľa: Agónia Műsorlap, Sepsiszentgyörgy, 1968.
(Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár)
•••
Spiró György: Miroslav Krleľa drámái (részletek)
Az Agóniá-val megkezdődik Krleľa világszerte ismert és mindenütt siker aratott hagyományos, naturalista korszaka; a három Glembay-dráma: az Agónia, a Léda és a Glembay Ltd. már a királyi Jugoszláviában érettségi tétel, noha az ellenzéki Krleľa írta őket.
[...]
A kritika, amely addig alig tudott megfelelő becsmérlő jelzőt találni a drámaíró Krlezára, elhalmozta dicséretekkel. Ekkora sikert horvát drámaíró még nem aratott. Arra lehetett számítani, hogy Krleľa ezek után ontani fogja a drámákat a zágrábi felső tízezer életéről.
Nem ez történt. A legnagyobb sikert elérve, negyvenéves korában húsz év drámaírói gyötrődése után Krleľa abbahagyta a drámaírást.
Példátlan eset a színháztörténetben: Krleľa a nagy sikert követően Leszámolásom velük című vitairatában nekitámadott a Glembay-trilógiát hozsannázva dicsőítő kritikusoknak, és bebizonyította róluk, hogy egytől egyig, pártállásra és esztétikai koncepcióra tekintet nélkül, analfabéták.
[...]
A kritikusok elsősorban azt tartották nagyszerűnek a trilógiában, hogy Krleľa a valóságnak megfelelően, realisztikusan ábrázolja a horvát patríciusok életét. Krleľa ezzel szemben sem akkori pamfletjében, sem jóval később, a hatvanas években adott interjúsorozatában sem győzte hangoztatni, hogy ő csupán irodalmi sémákat vett át a nyugat-európai drámairodalomból, és azokat honosította horváttá, ez azonban nem jelenti azt, hogy ilyen Glembayok valóban éltek és így éltek volna a harmincas évek Zágrábjában. Krleľa úgy fogalmaz: Jugoszláviának, és ezen belül Horvátországnak, gazdasági és politikai szempontból éppen az volt a tragédiája, hogy nem volt olyan erős nagypolgársága, mint a Glembay család, amelynek a szétesését drámáiban ábrázolta.
[...]
Miroslav Krleľa: Drámák. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1980.
„A zágrábi, majd a pécsi hadapród iskolába járt Krleľa a Ludovica után az első világháború szörnyűségeit is megismerhette, így meglehetősen valósághűen érzékelteti a Galíciá-ban a háborús pszichózis romboló hatását, az elembertelenedett tábori világot, amelyben nagyon nehéz volt embernek megmaradni. Végső soron a darab legfőképp az emberről szólt a háború drámai keretei közé szorított, emberségét feladni nem szándékozó Horvát kadét »tragikumának érlelődése áll a mű tengelyében« (Gerold, Magyar Szó, 1977. 102. sz. 14. o.) [.]”
Káich Katalin: A kölcsönösség színpadtere. Délszláv drámairodalom a vajdasági magyar színpadokon. MTA Határon túli magyar tudományosságért ösztöndíjprogram kuratóriuma 2010-es pályázat (internetes forrás)
„A gondolat, hogy ezt az életet, amelyet a mai európainak élnie kell, nem lehet megváltoztatni, öngyilkosságra csábít, méghozzá azon nyomban, ebben az áldott percben. De eljutni ehhez a sötét felismeréshez, nem olyan könnyű, mert az ember feje körül szüntelenül valami bűvös madarak csivitelnek, s ez a csicsergés elbájolja és elaltatja. A lírai merengés félálma kioltja az észt, méghozzá épp abban a pillanatban, amikor az egyetlen értelmes tett az volna, hogy az ember golyót röpítsen a fejébe. A következő pillanatban már nincs merészségünk gondolkozni, konvencionális tompaságba süllyed az ember, narkózis kábítja, s máris passzív ágyútöltelék lesz belőle, madár hóhérkézben, s tömegével pusztul, egyszerűen azért, mert nincs tudatában, hogy voltaképpen a potencionális öngyilkosok tömegéhez tartozik, amely egyetlen pillanat alatt megváltoztatna mindent, ha elhatározná, hogy meghal - és lőne. Ezek az elkeseredett emberek, egy szempillantás alatt megállíthatnák ezt a háborút.”
Miroslav Krleľa: Emlékiratok. 1916. május. Öngyilkos felismerés. Részlet. Fordította: Ács Károly és Csuka Zoltán. (Miroslav Krleľa: Versek. Emlékiratok. Budapest, Európa, 1965. 386-387. o.)
Krleľa ősbemutató Nyíregyházán. Sipos Géza képriportja. Film Színház Muzsika, XXXI. évfolyam 50. szám, 1987. január 17.
(Országos Széchényi Könyvtár Törzsgyűjtemény)
![Drámák. [Fordította: Csuka Zoltán, Dudás Kálmán, Spiró György]. [Válogatta: Osztovits Levente]. [Utószó: Spiró György], [Budapest], Európa, 1980. (OSZK - Törzsgyűjtemény)](kellekek/konyvboritok/nagy/dramak.jpg)
