Molnár Ferenc:
A Pál Utcai Fiúk
(részletek)

IV.

...Néhány percnyi várakozás után kinyílott a tanári szoba ajtaja, s a tejüveges ajtó mögött megjelent Rácz tanár úr magas, sovány alakja.
- Gyertek be - szólt és előrement.
A tanári szoba üres volt. A hosszú, zöld asztal körül állottak a fiúk, halálos csöndben. Az utolsó tiszteletteljesen csukta be az ajtót. Rácz tanár úr leült az asztalfőre, és körülnézett.
- Mind itt vagytok?
Igen.
Alulról, az udvarról, a hazasiető fiúk boldog lármája hallatszott fel. A tanár úr becsukatta az ablakot, s most ijesztő lett a csönd a nagy, könyvtáras szobában. Síri csöndben szólalt meg Rácz tanár úr:
- Itt arról van szó, hogy ti valami egyletet alakítottatok. Ezt megtudtam. Valami úgynevezett gittegyletről hallottam. Akitől ezt tudom, az átadta nekem az egylet tagjainak névsorát is. Az egylet tagjai ti vagytok. Igaz-e?
Senki se felelt. Mind lehorgasztott fővel, némán állottak egymás mellett, annak jeléül, hogy a vád igaz volt.
A tanár úr folytatta:
- Menjünk szépen sorjában. Mindenekelőtt azt akarom tudni, hogy ki alapította az egyletet, mikor világosan megmondtam, hogy semmiféle egylet alapítását nem tűröm meg.
Nagy csönd.
Egy félénk hang szólalt meg:
- A Weisz.
Rácz tanár úr szigorúan nézett Weiszre:
- Weisz! Nem tudsz magadtól jelentkezni?
Szerényen hangzott a felelet:
- De igen, tudok.
Hát miért nem jelentkeztél?
Erre megint nem felelt szegény Weisz. Rácz tanár úr rágyújtott egy szivarra, s a füstöt a levegőbe fújta.
- Hát menjünk szép sorjában - mondta. - Először is mondd meg nekem, mi az a gitt?
Felelet helyett Weisz kivett a zsebéből egy hatalmas gittet, és letette az asztalra. Egy ideig nézte, aztán olyan halkan, hogy alig lehetett hallani, kijelentette:
- Ez a gitt.
- És mi ez? - kérdezte a tanár.
- Ez egy olyan pép, amivel az üvegesek az ablakot beragasztják a fába. Az üveges bekeni oda, és az ember a körmével kikaparja az ablakból.
- És ezt te kapartad ki?
- Nem, kérem. Ez az egyleti gitt.
A tanár úr tágra nyitotta a szemét.
- Mi az? - kérdezte.
Weisz most már nekibátorodott egy kicsit.
- Ezt a tagok gyűjtötték - mondta -, és a választmány rám bízta, hogy én őrizzem meg. Mert azelőtt Kolnay őrizte, mert ő volt a pénztárnok, de nála elszáradt, mert ő sohasem rágta.
- Hát ezt rágni kell?
- Igen, mert különben megkeményedik, és nem lehet nyomkodni. Én mindennap megrágtam.
- Miért éppen te?
- Mert benne van az alapszabályokban, hogy az elnök köteles mindennap legalább egyszer megrágni az egyleti gittet, mert különben megkeményedik...

...- Pecsét is van? Hol a pecsét?
- A Barabás a pecsétőr.
Most Barabáson volt a sor. Most ő lépett elő. Gyilkos pillantást vetett Kolnayra, akivel mindig baja volt. Még emlékezetében volt a kalapügy a grundon... De nem tehetett semmi egyebet, szépen letette a gumiból készült bélyegzőt a zöld tanári asztalra, a hozzá való tintapárnás bádogskatulyával együtt. A tanár megnézte a pecsétnyomót. Ez volt ráírva: "Gittgyűjtő Egyesület, Budapest, 1889". Rácz tanár úr elfojtotta a mosolygását, és megint megcsóválta a fejét. Ezen felbátorodott Barabás. Az asztal felé nyúlt, és vissza akarta venni a pecsétnyomót. De a tanár úr rátette a kezét:
- Mit akarsz?
- Kérem - vágta ki Barabás -, én esküt tettem, hogy inkább az életemmel is megvédelmezem a pecsétet, de a kezemből ki nem adom.
A tanár úr zsebre dugta a pecsétet.
- Csönd! - mondta.
De Barabás most már nem maradt nyugton.
- Akkor - szólt - tessék a Cselétől is elvenni a zászlót.
- Hát zászló is van? Add ide - mondta a tanár Csele felé fordulva. Csele benyúlt a zsebébe, és egy picike kis drótnyelű zászlót húzott onnan elő. Ezt is a nővére csinálta, mint a grund zászlaját. Általában az ilyen varrni való dolgokat mind a Csele nővére csinálta. De ez a zászló piros-fehér-zöld volt, s ez volt ráírva: "Gittgyűjtő Egyesület, Budapest, 1889. Esküszünk, hogy rabok továb nem leszünk!"
- Hm - szólt a tanár úr -, ki az a finom madár, aki a "tovább"-ot egy b-vel írja? Ki írta ezt?
Senki nem felelt. A tanár úr dörgő hangon ismételte a kérdést: - Ki írta ezt?
Ekkor Csele gondolt egyet. Azt gondolta, hogy miért mártsa ő be a bajba a fiúkat. A tovább-ot ugyan Barabás írta egy b-vel, de miért szenvedjen Barabás? Tehát szerényen ezt mondta: - A nővérem írta, kérem. És nyelt egyet utána. Nem volt szép tőle, de megmentette ezzel a pajtását...

IX.

Néhány oldal a gittegylet nagykönyvéből:

BEJEGYZÉS

"A mai közgyűlésen a következő határozatokat hoztuk, és bejegyezzük őket az egyleti nagykönyvbe."

1.&

A nagykönyv 17-dik oldalán van egy beírás, amely így hangzik: nemecsek ernő, kisbetűvel. Ezen beírás ezennel érvénytelen. Mert ezen beírás tévedésen alapult, és ezennel a közgyűlés kijelenti, hogy a nevezett tagot ok nélkül sértette meg az egylet, és ő ezt tisztességesen tűrte, a háborúban mint valóságos hős vett részt, mely történelmi tény. Az egylet ezért kijelenti, hogy a múltkori beírás az egylet hibája, és hogy ezennel a jegyző ideírja a tag nevét végig csupa nagybetűvel.

2.&

Ezennel beírom végig csupa nagybetűvel:
NEMECSEK ERNŐ
Leszik jegyző s. k.

3.&


A gittegylet közgyűlése egyhangúlag köszönetet szavaz Boka János Tábornokunknak azért, mert a tegnapi harcot úgy vezette, mint egy hadvezér a történelemkönyvben, és tiszteletünk jeléül elhatároztuk, hogy a gittegylet minden egyes tagja köteles otthon a történelemkönyvében a 168-dik lapon, fölülről a 4-dik sorban "Hunyadi János" cím mellé tintával odaírni: "és Boka János". Ezt azért határoztuk el, mert megérdemli tőlünk a hadvezér, mert ha ő nem csinálta volna olyan jól, akkor a vörösingesek megvertek volna minket. És mindenki köteles a "Mohácsi vész" című fejezetben Tomori érsek neve fölé, mert őtet is megverték, ceruzával odaírni: "és Áts Ferenc".

Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest 1963