Történetek
"Ugye, ez a halhatatlanság?"
1996-ban, az 1956-os forradalom évfordulójának
közeledtével merült fel bennem az a gondolat, hogy jó lenne, ha
Szántó Piroska "Forradalmi szvit" című 1956 októberi naplója bekerülne
a nemrégen indult MEK-be. Ehhez természetesen Szántó Piroska engedélye
is szükséges volt. Nem volt semmilyen ismeretségem, amely hozzá
elvezetett volna, felhívtam telefonon, hogy felkereshetem-e: különösebb
magyarázkodást nem kért, elmehettem hozzá. A nemrégen betegségen
átesett, 84 éves, törékeny idős hölgy igen kedvesen fogadott.
Kicsit aggódva kezdtem magyarázni, hogy mi is az akkor még igencsak
újdonságnak számító Internet és a MEK,  és
hogy mit is kérünk tőle.
A harmadik-negyedik mondat után félbeszakított:
- Ugye, ez a halhatatlanság?
Többet nem kellett magyaráznom.
A "Forradalmi szvit" a MEK két tételébe is bekerült: megjelent
külön
kötetként is, Szántó Piroska illusztrációival, de megtalálható
Szántó Piroska: Akt című, önéletrajzi írásokat tartalmazó kötetének
egy fejezeteként is.
Zimányi Magdolna
Szerzők köszönete
Nem
mehetünk el szó nélkül a MEK fennállásának 20. évfordulója mellett.
Ebben a könyvtárban, amelyben immár tizenhárom ezer kötet található,
akad jó néhány olyan szerző, aki művének megjelenését a MEK-nek
köszönheti. Azon a rengeteg régiségen, előbányászott ritkaságon, amit
elektronikusítva ínyenceknek kínál ez a naponta gyarapodó könyvtár,
fel kell figyelnünk azokra a szerzőkre, akik nem kellenek a különféle
kiadóknak, akik különfélébb indoklással nem vállalják, vagy az anyagi
támogatás elnyerésének körülményes módozatai miatt nem vállalhatják
alkotásaik megjelentetését. Mindig voltak a magyar és minden más
irodalomban olyan szerzők, akiket a támogatottak ellentétében
szükségszerűen a mellőzöttek kategóriájába osztott az élet. Ne
firtassuk, hogy miért. Lehet ennek politikai, esztétikai, avagy
mindenféle más minősítésből adódó oka, de az is, hogy nem tartoznak
semmiféle csoportosuláshoz, az egymást ajnározók egyik vagy másik
klikkjéhez. A MEK vállalta ezeknek a műveknek a gondozását is, és
megfelelő lektori munka után, ingyenesen helyet adott csaknem
végtelenig bővíthető könyvtárában.
Kapásból álljon itt a marosvásárhelyi Elekes Ferenc
példája. Kisregényei érettségi tételként szerepelnek tekintélyes
iskolákban, de valamiért tizenvalahány könyvéből egyet sem sikerült
kiadatnia. Magam küldtem első kisregényét a MEK-be, ahol a könyvtár
kimutatásai szerint nem százak, hanem ezrek olvassák műveit: immár
15
könyvét, amelyeket nagyrészt Cseke Gábor, a MEK önkéntes és
kitartóan szorgalmas munkatársra segített megjelenítéshez. Őt
sem kedvelik különösen a kiadók. A Polisáltal kiadott Jelentések
magamról és nemrég megjelent verskötetén kívül közel félszáz,
róla és pályatársairól szerkesztett művét érhetjük el néhány kattintással
az elektronikus könyvtárból.
A magam példájával is alátámaszthatom a MEK dicséretes,
a mellőzött írókat segítő, áldozatos munkáját. Mintegy félszáz,
az elektronikus könyvtárban olvasható könyvem közül legalább tíz-tizenöt
nem látott nyomdafestéket, vagy nyugdíjamból spóroltakból csak
20-50 példányban jelenhetett meg saját költségemen, hogy barátaimat
megajándékozhassam velük. Jó másfél évtizede Svédországban élek,
svéd-magyar unokáim nevelésére érkeztem, egy családi lapot, egy
irodalmi lapot és az egyetlen magyar rádióadást alapítottam, negyvenvalahány
itteni magyar szerző írását segítettem könyvvé formálni az általam
alapított Ághegy Könyvek sorozatban, tehát tudom és tapasztalom,
hogy a Skandináviában élő magyar vagy magyar származású írók és
fordítók nem számíthatnak a magyarországi, avagy az erdélyi könyvkiadók
pártolására, mert valahol azt hiszik, hogy itt északon "lazacból
van a kerítés", pedig a könyvkiadás sehol a világon nem kifizetendő,
állami és civil támogatás nélkül nem működik.
Ne
tessék ezt panaszkodásnak betudni. Mindezt csak azért említettem,
hogy a Magyar Elektronikus Könyvtár sajátos, irodalom pártoló
mecenatúrájára felhívjam a figyelmet. A jövő mindenképpen az
e-könyveké.
A rohamosan korszerűsödő technika nemcsak a gyorsabb, a könnyebben
felhasználható szövegterjesztést teszi lehetővé, hanem
megsokszorozhatja új szerzők, új könyvek közzétételét. Az igazán nagy
írók nem a pénzért dolgoznak. Műveiket sokszor a nyomtatott
könyveknél többen olvassák az alapos és kitartóan folyamatos, lektori
odafigyeléssel is végzett munkával immár húsz esztendeje közkinccsé
tevő elektronikus könyvtárban.
Nagybátyám,
egyszerű könyvimádó ember volt. Őt idézem. A nyilvánvaló jóra, a szép
ajándékra mindig így kiáltott fel: "Ennél jobb se kell!"
Bízzunk benne, hogy a MEK munkatársai továbbra is biztosítják
könyveink új templomának végtelen gazdagodását. Mindnyájunk -
mindenekelőtt sok ezer olvasója - örömére.
Tar Károly
Cselgáncs és részecskefizika
2005. augusztus 4. és 9. között Budapesten rendezték a Quark Matter 2005 nevű
nemzetközi konferenciát, 600 résztvevővel. Zimányi József volt a tiszteletbeli
elnök; tanítványai, Csörgő Tamás és Lévai Péter a rendezvény társelnöke, illetve
elnöke. Az első előadást Roy Glauber professzor úr tartotta, akit két hónappal
később Nobel-díjjal tüntettek ki. A konferenciára készült Nagamiya professzor
is...
Amikor Zimányi Magdolnát megkértük, hogy pörgesse vissza az eseményeket,
naplószerű jegyzetet készített a beszélgetéshez. Ennek mentén idézzük fel a
történetet.
2005. augusztus 2. Nagamiya e-mailje Csörgő Tamáshoz (Nagamiya
már Budapesten, Csörgő Tamás előkonferencián, Debrecenben tartózkodik):
Létezik egy könyv, amelyet nagyapám írt, aki 1906-ban Magyarországon
dzsúdót oktatott. Megnézhetném-e? Megkérdezheti régi barátomat,
Zimányi Józsefet is, hogy tud-e segíteni. Csörgő Tamás e-mailben
megkéri barátait és kollégáit, Hegyi Sándort és Zimányi Józsefet,
hogy segítsenek megtalálni a könyvet egy könyvtárban.
2005. augusztus 3. Zimányi József e-mailje: "Magda, csinálj
valamit." E-mailek, telefonok az Országos Széchényi Könyvtárba
(OSZK). Mint számítástechnikusnak, jó kapcsolataim vannak az OSZK-ban,
mert 1995 óta részt veszek a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK)
fejlesztésében, az egyesület elnökségének tagja vagyok. Moldován
István osztályvezetőhöz fordulok. Megvan a könyv. A könyvtár ugyan
a nyári szünet miatt zárva tart, de kikeresik a raktárból.
2005. augusztus 4. Nagamiya professzorral és Zimányi Józseffel
felkeressük az OSZK-ban Moldován Istvánt, akinek már az asztalán
kikészítve fekszik a kötet. Nagamiya körbefényképezi a könyvet
és a jelenlévőket. Moldován barátom korábban harcművészettel is
foglalkozott, és néhány telefon után eljut Ozsvár Andráshoz, a
moszkvai olimpia bronzérmeséhez.
2005. augusztus 5. Ozsvár András megjelenik a QM2005 konferencián,
Nagamiya professzornak, mint Sasaki mester unokájának, tiszteletbeli
mesternek szóló díszoklevelet és fekete övet adományoz. Ez fontos
lesz később, mert Nagamiya személyének súlyt ad japán és magyar
dzsúdós körökben. A találkozón Csörgő Tamás tolmácsol, kiderül,
hogy vezető magyar dzsúdósok körében a könyv ismert, a magyar
dzsúdó megalapítójaként tartják számon Sasaki mestert.
 2005.
október 11. Sasaki Kichisaburo könyvét Moldován István PDF
formában közzéteszi a MEK-ben. Komoly érdeklődést kelt, több
internetes fórumon tárgyalják. A megtekintés-számláló a mai napon
(2010. január 15.) 10 607-et mutat.
2005. december. Japánban 200 példányban Nagamiya professzor
megjelenteti a könyv reprint kiadását angol és japán utószóval.
Ozsvár András sportkörökbe, magam könyvtárakba juttatom el a könyvet.
Könyvtárakba járok, felveszem a kapcsolatot a Sportmúzeummal, Speidl Zoltán
unokaöccsével (szintén Speidl Zoltán), a Semmelweis Egyetem Testnevelési és
Sporttudományi Kara (a korábbi Testnevelési Főiskola) könyvtárával, felkeresem
Galla Ferenc tanár urat, aki a Testnevelési Főiskolán a küzdősport tanszék
vezetője volt, Sasaki mesterre vonatkozó adatokat, dokumentumokat gyűjtök. Ezek
részben majd bekerülnek a könyv második kiadásába.
2007. június, Tokió, Japán: Nemzetközi Magfizikai Konferencia
2007. A rendezvény elnöke Nagamiya professzor, Csörgő Tamás szekcióelnökként
vesz részt a konferencián, és fontos meghívást kézbesít: Ozsvár
András szervezi Magyarországon a magyar dzsúdó centenáriumára
a Sasaki Kupát, melyre meghívja japán császárát. Őfelsége fontos
beszédet mond a konferencia megnyitása alkalmával, teaceremónián
fogadja a konferencia kiemelt résztvevőit, köztük három magyart:
Csörgő Tamást és Lévai Pétert, valamint a brazíliai magyar Lépine-Szily
Alinkát, aki szót válthat a teaceremónia másik házigazdájával,
japán császárnőjével. Szily Alinka kedvező híreket hoz: őfelsége
kedves emlékeket őriz Magyarországról. Ezek alapján Nagamiya elhatározza:
a meghívót eljuttatja japán császárához, és mellékeli nagyapja
könyvének reprint kiadását. Őfelsége a könyv megismerése után
elismerő szavakkal nyilatkozik.
2007. november 2. I. Sasaki-kupa Pestszentimrén, japán–
magyar csapattalálkozóval, magyar győzelemmel. Beszámol róla számos
magyar és nemzetközi média, még a kínai People’s Daily Online
is. A kupa elnöke Ozsvár András, tiszteletbeli elnöke Nagamiya
professzor úr, a szervezőbizottság tagjai többek között Csörgő
Tamás és Zimányi Magdolna. A díszvendégek között van Marius L.
Vizer, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség elnöke, Schmitt Pál, a
Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is. A japán dzsúdóválogatott
mozgósításában Nagamiya professzor és Ozsvár András játszik kulcsszerepet,
Nagamiya japán vezető dzsúdósait informálja a könyv létezéséről
és a kiadásának 100. évfordulójára készülő budapesti Sasak-kupáról,
segít a sportdiplomáciai kapcsolatok építésében. A konferencia
megnyitóbeszédét Nagamiya professzor tartja, ismerteti a könyv
történetét, Őfelsége elismerő szavait, és kijelenti, hogy szeretné,
ha a dzsúdó mellett a tudományban és a kultúra más területein
is megerősödnének a magyar–japán kapcsolatok.
2009. november 30. – december 4. 2009 a
japán-magyar diplomáciai kapcsolatok jubileumi éve. Eseményei
között a magyarországi japán nagykövetség regisztrálja a Csörgő
Tamás által megszervezett 2009-es Zimányi Nehézion-fizikai Téli
Iskolát, melynek záró előadását Nagamiya professzor tartja, mint
a japán J-PARC részecskegyorsító igazgatója. 2009. december 3. Nagamiya professzor sajtótájékoztatón
bemutatja a Sasaki-könyv 2. reprint kiadását, bővített utószóval,
amelyben leírja a könyv megtalálásának történetét, a könyvhöz
fűződő eseményeket.
2009. december 4. Mellékszál. Csörgő Tamás elviszi Nagamiya
Shojit a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumba. A professzor
angol nyelven előadást tart a gyorsítókról gimnazistáknak, telt
ház (iskolai könyvtár) előtt – Kiss Miklós tanár úr és felesége,
Kissné Császár Erzsébet meghívására és közreműködésével, akik
mindketten Ericsson-díjasok.
2009. december 6. Sasaki-nap: a Japán–Magyar Barátság
Napja, Csörgő Tamás rendezésében (Fecskefészek Aikido Tankör),
mely szintén bekerül a japán-magyar jubileumi emlékév regisztrált
programjai közé Nagamiya professzor elülteti a japán–magyar barátság
fáját, majd a bemutatkozó harcművészeket nagyapja könyvének 2.
reprint kiadásával jutalmazza.
Sasaki Kichisaburo könyve az első, nem japán nyelven írott könyv, amely a
dzsúdóról szól. A könyv számos fotót is tartalmaz, amelyeken Sasaki mester –
magyar partnerekkel – bemutatja a fogásokat. A könyv címlapján az áll, hogy
írta: Sasaki Kichisaburo, fordította Dr. Speidl Zoltán. Sokáig nem ismertük
azonban a könyv szövegének eredetijét. Nagamiya professzor éppen a közelmúlt
napokban találta meg Japánban, a Kodokan Intézet könyvtárában Sasaki mester
német nyelvű könyvét. Speidl Zoltán, aki ismert sportoló és sportújságíró volt
a század elején, feltehetőleg ebből az írógéppel írt német szövegből készítette
a fordítást.
De hogyan került Sasaki mester Magyarországra? Szemere Miklósnak, az ismert
politikusnak és diplomatának támadt az az ötlete, hogy meg kellene nálunk
honosítani a dzsúdót. 1905-ben az orosz–japán háborúban a japánok – meglepetésre
– győztek, és Szemere Miklós úgy gondolta, a "japánok titkában" része lehet az
iskolában kötelezően tanított dzsúdónak. Diplomáciai csatornákon keresztül
Japánhoz fordult, és kérte, hogy küldjenek ide oktatót. Így keresték meg Jigoro
Kano mestert, a dzsúdó mostani szabályainak megteremtőjét, a modern dzsúdó
megalapítóját. Ő úgy döntött, hogy nem egyszerűen dzsúdó-szakértőt küld hozzánk,
hanem a Szemere Miklós által felállított kritériumoknak megfelelő, dzsúdómesteri
diplomával rendelkező tanárembert, aki európai nyelveken is beszél. A választás
Sasaki Kichisaburóra esett. A dzsúdó lehetett Japán egyik első "exportcikke".
Sasaki mester magával hozta a tatami szőnyegeket, a ruhákat, és a BEAC
(Budapesti Egyetemi Atlétikai Club) lágymányosi központjában oktatott. A kezdeti
nagy érdeklődés azonban gyorsan csökkent. A tanfolyamokra 600-an jelentkeztek,
ebből egy bizottság kiválogatott 60 alkalmasnak látszó személyt, akikből néhány
héten belül csupán 6 fő maradt. Ők rendben elvégezték a három hónapos, ám annál
intenzívebb tanfolyamot.. Sasaki mester hamar felismerte, hogy tanítványainak
tankönyvre is szükségük van, hogy távozása után a dzsúdó gyakorlása tovább
folytatódhassék, és a dzsúdó meghonosodhasson a magyar ég alatt. Mivel Japánban
már számos oktatási reformhoz kapcsolódó könyvet írt, és maga is a tokiói
Felsőbb Tanítóképző tanára volt, valószínűleg nem jelentett számára túlzott
nehézséget a tankönyv összeállítása. A kitartó tanítványok között érdemes
megemlíteni Neidenbach Emil nevét, aki nemcsak lelkes sportoló, hanem
fizikatanár is volt. A Sportmúzeum őrzi a könyvnek azt a példányát, amely az ő
tulajdonában volt, és amelyet jegyzetekkel látott el: az egyes mozdulatokhoz
berajzolta az erővektorokat, az eredőket. Mivel a tanfolyam nem zárult látványos
eredményekkel, Sasaki mester továbbutazott Németországba, ahol Németország
hercegének két évig dzsúdóoktatója volt. Könyvének német nyelvű kiadása talán
szintén megjelent, bár egyelőre csak a Kodokan Intézet könyvtárában őrzött német
nyelvű kéziratról tudunk. Sasaki mester 1910-ben visszatért Németországból
Japánba. Nagamiya professzor egyszer elmesélte, hogy az ő habitusa nagyon
hasonlít a nagyapjáéra, és ő is vállalta volna a váratlanul eléje állított
feladatot…
Így találkozott össze – s vezetett sport- és kultúrtörténeti különlegesség
feltárásához – a nagyenergiájú fizika, a sport, a könyvtárosság és az Internet.
Zimányi Magdolna elbeszélése alapján
(Megjelent a Természet Világa 2010.
évi 3. számában)
A fenti kronológia összeállítása óta történt események:
2010. május 25. Kő András "És jött
Szaszaki mester - Egy 1907-ben megjelent dzsúdókönyv újjászületése"
címmel cikket
ír a történetről a Magyar Nemzetben.
2013. A Kalokagathia folyóiratban, a Semmelweis
Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara közleményeinek 2012-2013/1.
számában megjelenik Shoji Nagamiya professzor cikke
"Cultural Bridge between Hungary and Japan" címmel, amelyben angol
nyelven foglalja össze Sasaki mester történetét, könyvének utóéletét
és hatását a magyar-japán sport- és kulturális kapcsolatokra.
2013. december 2-án 18 órakor Shoji Nagamiya
profeszor - aki egy fizikai konferencia vendégeként érkezett Budapestre
- nagy érdeklődéssel fogadott angol nyelvű előadást tart a Semmelweis
Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara dékánjának meghívására
a TF Sporttudományi Klub összejövetelén, ahol díszoklevelet és
ajándékot nyújt át számára a kar vezetősége. Az esemény meghívott
vendégei közt jelen van Moldován István és Zimányi Magdolna a
MEK Egyesület részéről, valamint Csörgő Tamás fizikus professzor.
Az esemény alkalmából a Sport Géza internetes portál közöl egy
cikket.
És a történet folytatódik tovább...
MEK-történetek. Fejezetek egy fejlődésregényből
A MEK számomra nem akkor alakult meg, amikor az
alapítók ténylegesen létrehozták, hanem néhány évvel azelőtt.
A Replika nevű szociológiai folyóiratnak volt egy furcsa rovata,
amibe többek között Drótos Laci fordított amerikai írásokat az
internet kialakulásáról. Ezek az írások nekem nagyon sokat jelentettek,
mert rávilágítottak az (akkoriban még csak ilyen cikkek alapján
ismert) internet tudásmegosztási lehetőségeire és sajátos etikájára.
A 90-es években néhány évig valóban ilyen irányba fejlődött a
hazai hálózat, elsősorban az NIIF jóvoltából, ami internetkapcsolattal
és egyéb szolgáltatásokkal látta el a felsőoktatási szférát. A
horizonton felbukkanó MEK alapítói is azok között voltak, akik
észrevették ezt a lehetőséget, felépítettek és sikeresen menedzseltek
egy szolgáltatást. A szolgáltatás illett az emlegetett etikához
és étoszhoz. Sajnálatos, hogy a MEK mellől az idők során elmaradoztak
a többiek, örömteli viszont, hogy a MEK az internet folyamatos
átalakulásai között is képes sikeresen fenntartani eredeti célkitűzését:
a magyar kultúra korlátozásmentes gyűjtését és terjesztését.
*
Történészhallgatóként sokat foglalkoztam kéziratokkal,
és egy idő múlva egyre mélyebbre ástam bele magam a magyarországi
kéziratgyűjtemények sorsába. Az egyetemről kikerülve néhány év
után az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának munkatársa
lettem. Első munkanapomon a szobámba lépve alaposan meglepődtem,
mikor azt láttam, hogy szobatársam Moldován István lett, aki szintén
aznap kezdett a könyvtárban, mint az egyszemélyes MEK osztály
talpasa és kapitánya (Drótos Laci csak később csatlakozott az
OSzK-hoz). Az együttlét egyik mellékkövetkezménye lett, hogy napi
szinten követtem a MEK ügyeit, így a Pallas Nagylexikon bekerülését
az állományba. A szegedi MEK-esektől sokszor halottuk, hogy ottani
programozók (részben a Monguz Kft. későbbi alapítói) csináltak
egy remek keresőt a Pallashoz, de azok az URL-ek, amiket időről-időre
átküldtek, nekünk valahogy sose működtek. Akkoriban már én is
programozgattam, főleg szövegkonverziós projektekben, úgyhogy
egy nap 'ki ha én nem' elhatározással reggel leültem és délutánra
készen lett az a Pallas-kereső,
ami mai napig is működik a MEK-ben, én pedig fél évvel később
elcsábultam a programozói szakmába.
*
A MEK-nek voltak, vannak és lesznek mellékprojektjei.
Némelyikük sikeres és beépül a MEK-portfólióba, ilyen az Elektronikus
Periodika Archívum és a Digitális
Képarchívum. Vannak olyan projektek, melyek jóval túlnőnek
mind a MEK Egyesület, mind a MEK Osztály keretein, és régóta várnak
arra, hogy elindulhassanak, legfontosabb ezek közül a Magyar Internet
Archívum. Végül vannak olyanok, amikben a MEK csak inkubátor-szerepet
töltött be, és a projekt egy idő után a saját életét éli, példa
rá a 'MIT-HOL', ami egy könyvtárközi megosztott tájékoztatószolgálattá
nőtte ki magát és jelenleg is működik LIBINFO
néven. Azonban számomra a MEK legfontosabb mellékprojektje - főleg
az első 10 évben, amikor ennek jóval nagyobb volt a szerepe -
a magyar digitalizálási kezdeményezések ösztönzése és segítése,
akár közvetlen, akár közvetett módon. A MEK listán nagyon sok
gyakorlati tanács hangzott el a különféle szkennerbeállítások,
vagy az utómunka-folyamatok kérdéskörében. Több MEK-es munkatárs
vagy egyesületi tag tartott és tart tanfolyamot, műhelyfoglalkozást
vagy konferenciaelőadást ebben a témában, és több olyan könyvtári
digitalizációs műhely is van, ahol a MEK ezen hatása nagyon is
kézzelfogható módon gyümölcsözik. Persze van, amikor sok is a
jóból: egyszer Moldován Istvánnal voltunk Csíkszeredán, ahol 4
napos digitalizálási kurzust tartottunk Hargita és Kovászna megyei
könyvtárosoknak. Természetesen könyvtárakat is látogattunk. Ez
egyik helyen mondta valaki: "Jó ember ez az István, csak ne akarna
minden alkalommal a digitalizálásról győzködni."
*
Két éve a családdal külföldre költöztünk. Én mentem
előre egy darab hátizsákkal, és a többiek másfél hónap múlva jöttek
utánam. Mivel az esti mesemondás az én reszortom volt, ez alatt
Skype-on olvastam fel Benedek Elek meséket a MEK-ből.
*
A Szlovák Paradicsomban túráztunk barátokkal, szállásunk
Hrabusice/Káposztafalva településen volt. Káposztafalva egyetlen
nevezetes szülötte Szántó Armand vígjátékíró (többek között a
"Paprikás csirke" című, idén is játszott bohózat köthető a nevéhez).
Szántó Armand után kutatva a MEK-ben találtuk meg az életrajzát,
a Magyar Színházművészeti Lexikon szócikkeként, aminek MEK-re
alkalmazásában én is közreműködtem (ám sajnos nemhogy Armand életrajzára,
de még a közreműködésemre sem emlékeztem). A lexikon egyébként
a Hungarológiai
Alapkönyvtár projekt része, ami búvópatakként most is vezérfonalnak
tekinthető, ha felmerül a 'Mit digitalizáljunk?' kérdése. Ez,
és még néhány másik könyv technológiailag is érdekes, mivel Folio
adatbázisból TEI struktúrájú XML szöveget készítettünk, és abból
XSLT segítségével született a HTML változat.
Király Péter
Két mázlis egyetemista a MEK szerver-oldalán
Két egyetemista, Dávid és Attila, uralkodói nevek. Nagyon
szerencsések, egy új mérnöki szak első évfolyamához tartoztak: Miskolcon 1993
őszén indult el az egyetemi szintű informatikusképzés. Kissé már megváltozott
feltételekkel, s bár a ma ismert kredit-rendszer még nem létezett, de a
közismereti tárgyak egy részét már maguk választhatták ki. A könyvtárismeret az
egyik tárgy, amit választottak és hallgattak. Dávid mélyen gondolkodó, szinte
hibátlan tehetség, Attila lassabb, nehézkesebb, de pár évet dolgozott
beiratkozása előtt, szakmai tapasztalatokkal gazdagodva kezdett újra tanulni.
Hihetetlen évtized zárul ekkor, ha az 1986-1995 közti tíz évet
nézzük. Ennek elején kezdtek idehaza is terjedni a személyi számítógépek. A
játékgépnek tervezett Commodore 64-est még ügyviteli feladatokra is megpróbálták
használni. Egyszerűen magánember számára eleinte túl drága volt, de már azért
hozzáférhető néhány más géppel, a ZX Spectrummal, a hazai Primo-val és
hasonlókkal együtt. Az iskolákban megjelentek a HT1080Z iskolaszámítógépek,
szakkör keretében akár már egy vidéki középiskolában is megtanulhatott
programozni az, akit ez érdekelt. Odaát a COCOM-lista által számunkra tiltottan
már 32bites játékgépek is megjelentek, ideát még a Robotron 8bites gépeivel
hittük tartani a versenyt, no meg a koppintott IBM gépekkel, amik ma már
hihetetlenül kezdetlegesnek hatnak. A határokon átjött akkor még valami: a
műholdas tévé... Az említett évtized végén egy egyetemistának, igaz komoly
áldozatok árán, de lehetett saját IBM (vagy klón) PC-je, akár 32bites is.
Mondjuk 16MHz-es órajellel, 4MByte RAM-mal és 340MByte HDD-vel, a CRT monitor
pedig bár VGA, de fekete-fehér, színes nem fért a költségvetésbe. A gép mellett
már ott figyel egy 2400Baud-os modem (hiszen már a telefonvonalra sem kellett
éveket várni), eleinte még nem az internet, hanem a BBS-ek és a BBS-ek közti,
levél- és hírtovábbításra szolgáló FidoNet eléréséhez. A letöltések ekkor még
maximum Cindy Crawford jpeg-eket, Boris Vallejo grafikáit, esetleg Amiga
zene-modulokat jelentettek, még mp3 sem volt... A CorelDraw telepítője elfért négy
floppy-n, a Borland C++ extrém méretű, 15db-os csomag volt... Ma egyetlen jó
minőségű digitális fénykép több helyet foglalhat...
Az ország és a térség ekkor igyekezett azt az "idődilatációt"
átlépni, ami a nagybetűs Nyugattól a rendszerváltásig el- és leválasztotta, így
aki ekkor élt, akár minden évét szorozhatta kettővel-hárommal. Szinte még meg
sem szoktuk a PC-k 360kByte-os floppyjait, a Commodore 64-es feleekkora
(160kByte-os) lemezei után (pedig az is mennyivel gyorsabb és kényelmesebb volt,
mint magnókazettáról betölteni valamit!) és már jöttek a kisebb, keményebb
1.44M-ás lemezek. Az Alaplap néven futó nyomtatott magazin még a nagyobb méretű,
de kisebb kapacitásút kínálta mellékletként, mikor már egy újabb trónkövetelő
kopogtatott: a CD-ROM, a maga elképzelhetetlenül hatalmas, értelmes tartalommal
megtölthetetlennek tűnő 650MByte-os kapacitásával. A teljes Shakespeare-életmű
egy kicsiny részét foglalta el csak az ABCD interaktív magazin egyik számának...
Hisszük-e ezt ma, a 25GByte-osnak mondott Blu-Ray lemezek korában, amikor már
magát az optikai tárolást is temetik? Sokan a felhőben hisznek, bár mintha köd,
sőt homály lenne néhol ezügyben... De akkor nálunk még nemigen volt on-line
világ...
Illetve volt, csak nagyon kevesek számára hozzáférhetően. Az
X25-ös technika a tudományos élet számára életbevágó kapcsolatot jelentett,
hozzáférést nagyon friss eredményekhez - odaátról. S mivel ekkor nagyon gyorsan
történtek a dolgok, Attilának 1993 végére már volt egy nagyon egyszerű,
gyakorlatilag csak levelezésre használható hozzáférése, egy valódi (ella.hu-s)
e-mail címe az egyetemen. Ezen át fedezte fel az egyik első magyar nyelvű, 1990
óta gyarapodó internet-közösséget, a HIX olvasó-író levelezőit. Hiszen kint már
"élt" az internet, s már "passzióként" is használható volt: az internet már
vicceket, novellákat, véleményeket és vitákat is közvetített. És tanultuk a
Netikettet, hogy ne tűnjünk digitális vadembernek...
Volt-e tehát ekkor már on-line világ Magyarországon? Igen is,
nem is. Az internet-hozzáférés csak egyes szerencsés helyzetű intézményeken
belül volt úgy-ahogy megoldott. A levelezés ekkor az elsődleges, illetve a
levelezőlisták. A tartalomszolgáltatás egyedi rendszerekhez kötődött, többnyire
telnet-tel kellett ehhez valahova bejelentkezni, ha volt mivel. A magánszférában
azon kevesek, aki ezzel foglalkoztak, inkább a telefonon és modemen át elérhető
BBS-ekben kutakodtak, azonban itt is felütötte fejét valami, ami a
tartalomszolgáltatás és a magánszemélyek által előállított digitális tartalom
követelményeinek megfelel: a korábban floppy-kon terjesztett "DiscMag"-ek,
amatőr interaktív újságok váltak elérhetővé. Kezdtünk kikopni a copy-party-kból,
amik a megelőző években például a TIT szárnyai alatt a Home Computer Club
mozgalomban folytak...
1994 májusában felbukkan egy naptárbejegyzés Attilánál: "Gopher
értekezlet". Ettől kezdve Dáviddal rendszeresen járnak az egyetemi könyvtárba
Drótos Lászlóhoz. Mindkét hallgató Linux-mániás, azaz eleve azzal kezdődik a
ténykedés, hogy Open Source megoldásokra alapoznak. Ami ekkor elterjedt volt, az
a DOS, a rá külön rétegként feltelepíthető, még nem önálló Windows 3.1-es
"fagyasztógéppel", egyetlen halovány konkurrensként még az IBM OS/2-es rendszere
kínálkozott volna, a Mac gépeket pedig a szakmában dolgozók jó része is csak az
évente kétszer megrendezett kiállításokon, a Compfair-en, vagy az Ifabo-n
láthatott... Ismét a szerencse: az infósoknál SGI munkaállomások és Unix alapú
operációs rendszer adta az oktatás alapját.
A hallgatók tehát a nyári szünetben, illetve szakmai gyakorlat
gyanánt beveszik magukat a könyvtárba, kapnak egy olyan PC-t, amire
feltelepíthető a Linux, illetve... szóval némileg össze- és átépítik innen-onnan
pótolt alkatrészekkel kiegészítve, sőt szereznek egy VT100-as terminált is, hogy
egyszerre mindketten tudjanak ugyanazzal a géppel dolgozni - elvetemült
informatikusok - és elindul a könyvtár első Linux-szervere. Drótos László kér
ezt-azt, a két hallgató meg néha kissé feszülten, néha kissé leverten igyekszik
működésre bírni ezeket a szolgáltatásokat is, ha sikerül. Jusson megint
eszünkbe: nincs még Google! Sőt ekkor még WWW se nagyon, épp újszülött és
kevesen hallottak róla... Zsebre vágható okostelefon sincs, de buta sem: ha
valami nagyon nem ment, egyszerűbb volt átballagni a tanszékre, hátha akad
valaki valamilyen mentőötlettel...
A két hallgató tehát szinte anélkül keveredik bele a Magyar
Elektronikus Könyvtár létrehozásába, hogy tudnának róla. Tesztelgetik a
gopher-szervert, a túl szimplának tűnő karakteres, grafika nélküli felületet ASCII
Art-tal igyekeznek feldobni, majd Vitéz Gáborné részvételével egy telefonon át
elérhető "gépi-felolvasós" gopher-szolgáltatás prototípusát is elkezdik
építgetni, de ezt az élet gyorsan átlépi, mert 1995-ben már robbanásszerűen
terjed a WWW, és a Gopher-szerverek átvedlenek webszerverekké. A MEK ekkor
kompromisszumos megoldást választ: marad a gopher-es megoldásnál, de web-kapuval
is ellátja azt, ami eleinte csak annyit jelent, a WWW felől háttérképek jelennek
meg az alapvetően szöveg-alapú szolgáltatás feliratai mögött. Nem lehetett
látni, miből lesz a "Jövő" és mi a zsákutca: a MEK pár évig a FidoNet felé is
szolgáltatott gyarapodási listákat. Levelek jöttek számosan, s felmerült az is,
milyen jó lenne egy vendégkönyv. A MEK első vendégkönyve egy nagyon rövid, mai
szemmel nagyon primitív, shell-scriptek-ből összerakott valami volt - de
működött! S azon régi szép időkben még spam-robotok sem nagyon voltak... Troll
már akadt, de kevesebb...
Húsz év távlatából milyen egy egykori hallgatónak
visszatekinteni a MEK kezdeti éveire? Megjártam azóta pár országot, kipróbáltam
magam a szakma néhány ágában, voltak sikerek és voltak kudarcok is, számosan.
Már korábban is sajnáltam, hogy másfelé vitt az utam, mert ezek a kezdeti évek
varázslatosak(!) voltak, mind a közösség, mind az általa az asztalra letett
"produktum" miatt. Lelke, sajátos atmoszférája volt ezeknek az időknek.
Hiányzott is. S most jó érzés látni, hogy vannak, akik ki tudtak tartani, hogy
ez az egész él most is, és sokaknak alapvető, "elvárt" szolgáltatás most már.
Nagyon kicsiny része van ebben az egykori hallgatónak, az is az
idő rétegei alá temetve, s csak az ilyen megemlékezésekkor kerül elő egy-egy
darabja ilyen-olyan mentésekből. Ez pedig abban is megerősít: bizony kellene az
az internet-archívum nálunk is.
Perlaki Attila
|
