TARTALOMV

Vespasiani.

A Reate sabinus városból való Flavius családból (a családfát l. a tulsó lapon a « jelzetű táblázatban) ismeretesek ezek: – 1. T. Flavius Petro. Mint Pompejus pártjabeli ember részt vett a pharsalusi csatában; utóbb mint egy pénzváltónak pénzbeszedője működött, tehát az első volt, ki a családnak úgyszólván veleszületett pénzügyi hajlamairól tanuságot tett. Suet. Vesp. 1. – 2. Ennek fia, Flav. Sabinus, ki az ázsiai vámjövedelmek bérlője volt s azonkívül pénzüzletek lebonyolításával is foglalkozott Helvetiában. Felesége, Vespasia Polla, előkelő umbriai családból származott. Szülei voltak Flavius Sabinusnak (3) és Vespasianusnak (6). – 3. Flav. Sabinus, tekintélyes és vagyonos ember, Vespasianus trónralépése előtt a család feje és büszkesége; hét éven át volt Moesia helytartója és 12 esztendőn keresztül (61-től Kr. után) praefectus urbi, mely tisztét még Vitellius alatt is vitte. Tacitus hist. 3, 64 sk. 75. Testvérének emelkedését előmozdította az által, hogy Romában az ő érdekei mellett kardoskodott s neki pénzt kölcsönzött. Tac. hist. 2, 99. 3, 65. Vitellius ügye már csaknem elbukott, midőn Sabinust felszólították, hogy a Flaviusok élén intézze el a trónbuktatás ügyét; de az ő szelid, a vérontástól borzadó természete azt sugallta neki, hogy Vitelliusszal tárgyalásba bocsátkozzék, mire ez vele szerződést kötött, melynek értelmében az uralkodásról Vespasianus javára önként lemondott. U. o. 3, 64 sk. Azonban e szerződés végrehajtását a három Romában maradt cohors meghiusította. Ezek t. i. arra kényszerítették Vitelliust, hogy a szerződéstől lépjen vissza; a praefectus urbit, a ki ijedtében a Capitoliumra menekült, megölték és a roham alkalmával felgyújtották a Capitoliumot 69-ben Kr. u. U. o. 3, 66 skk. Jos. b. Jud. 4, 11, 4. Aur. Vict. Caes. 8. – 4. Fia, Flav. Sabinus, Titus császár Julia nevű leányának férje, a Capitolium elfoglalása alkalmával (Dio Cass. 65, 17) unokaöcscsével Domitianusszal elmenekült, de 96-ban ugyanettől megöletett. Suet. Dom. 11. – 5. Ennek fitestvére, Falv. Clemens, Domitianus császár nőtestvérének Domitilliának férje; sógorától 95-ben megkapta a consuli méltóságot, de utóbb ugyanennek parancsára kivégeztetett. Flavius Clemens fiait, Vespasianust és Domitianust, kiknek tanítója Quintilianus volt, utódaiul jelölte ki Domitianus. Suet. Dom. 15. Dio Cassius 67, 14. – 6. T. Flav. Vespasianus (Vesp. nevét anyja Vespasia Polla után kapta), a 3. sz. alattinak fitestvére, szül. 9-ben Kr. után nov. 7-én Reate mellett; nagyravágyó anyjától ösztönözve a nyilvános pályára lépett, első katonai szolgálatait Thraciában teljesítette, mint quaestor Cretát és Cyrenét igazgatta s mindinkább magasabb állásra emelkedett Suet. Vesp. 2. Claudius alatt Germaniában végzett szolgálata után 43-ban Britanniába helyeztetett át, s miután itt magát igen kitüntette, consuli rangot nyert 51-ben. U. o. 4. Tac. hist. 2, 78. 3, 44. Ezután Agrippinától, Nero anyjától való félelme miatt hoszabb időn át visszavonulva élt, úgy hogy csak ennek halála után (59) találkozunk vele ismét, még pedig mint afrikai helytartóval. Suet. Vesp. 4. 65-ben, mivel egyszer a műkedvelő Nero császár szini előadása alatt elszunnyadt, kegyvesztett lett, minek következtében kerülnie kellett az udvart. Ez alkalommal Phoebus szabados, Nero nagybefolyású kegyencze, keményen megtámadta, úgy hogy csak nagy nehezen a jobb érzelműek kérésére menekülhetett meg. Tacit. ann. 16, 5. Suet. Vesp. 4. Mindamellett a császár a következő évben kisérőjül fogadta maga mellé görögországi művészeti útjára, és (a 66/67. év telén) rá ruházta Judea tartományának igazgatását és a fölkelő zsidók ellen indított háború fővezérletét. Jos. b. Jud. 3, 1, 3. Suet. Vesp. 5. Nagy hadsereggel indult el vállalatára. A 67. év folyamában visszafoglalván Galilaeát, a következő év elején újra megkezdte a háborút, május végén meghódította Jerichót és már Jeruzsálem ostromára készült (Jos. b. Jud. 4, 6–8), midőn hirtelen kitörtek a trónvillongások Galliában, Hispaniában és Italiában, melyek az uralkodó gens Julia dynastiájának bukását idézték elő. Mivel V.-nak Nero halála után egyelőre semminemű megbizatása nem volt, s egyúttal mivel elhatározta, hogy nem keveredik belé a trónvillongásokba, visszavonta csapatait és valószínűleg csak a legfontosabb katonai pontokat tartotta megszállva. U. o. 4, 9, 2. Tacitus hist. 5, 10. Midőn azonban Vitellius a Nyugaton győzött volt, s egyben a Keleten táborozó csapatok e császár uralomra való képtelenségéről és rossz gazdálkodásáról értesültek, bosszúságukban V.-t kiáltották ki császárukká 69-ben julius havában. Tac. hist. 2, 79. 81. Jos. b. Jud. 4, 10, 4. Hozzájuk csatlakozván a pannoniai és moesiai legiók, Italia ellen indultak, és a cremonai győzelem (Dio Cass. 65, 11 skk. Tac. hist. 3, 15 skk. Jos. b. Jud. 4, 11, 3) s Vitellius meggyilkoltatása után 69 decemberében (Dio Cass. 65, 20 sk. Tacitus hist. 3, 84 skk.) V. lett ura a római birodalomnak. Vezérei küzdötték ki ezt, ő maga nem vett részt a polgárháborúban, csak a kivívott győzelem után vonult Roma felé, mely útjában mindenütt örömmel üdvözölték, Romában pedig örömujongással fogadták a 71-dik év nyarán. Jos. b. Jud. 7, 2. 4. Uralkodott kilencz esztendeig. Nem számítva a batavusok fölkelését Civilis alatt, mely még Vitelliusnak Romába való érkezése előtt fejeztetett be, uralkodása alatt két háború méltó említésre: a zsidó háború meg a britanniai hadjárat. Az előbbit felszólítására fia Titus (l. 7) fejezte be Jeruzsálem feldúlásával (70 sept.), az utóbit 71-től Petillius Cerialis és Julius Frontinus helytartók meglehetős sikerrel vezették. Azonban jelentékenyebb foglalásokat ott csak Agricola tett. V. először a katonai fegyelmet állította helyre (Suet. Vesp. 8), megtisztította a senatust az érdemetlen tagoktól és kifejlesztette ennek hatáskörét (u. o. 9. Dio Cassius 66, 10), bölcs és igazságos törvényeket hozott (Aur. Vict. Caes. 9, és néhány üdvös rendőri intézkedést is tett. Dio Cass. 66. 9. 13. Tac. hist. 4, 52. Továbbá azon volt, hogy a trónelődeinek őrült tékozlása és a polgárháború által roppant zilálttá vált pénzügyi viszonyokat újra jó karba hozza. Hogy ezt lehetővé tegye, mindenekelőtt a legnagyobb takarékosságra törekedett, főkép a hadseregnél. Suet. Vesp. 8. Minthogy azonban pusztán ezzel az államkincstárt meg nem tölthette, kénytelen volt az elengedett vagy feledésbe ment adókat újra behajtani s egyúttal új adókat behozni. Suet. Vesp. 16. Dio Cass. 66, 8. Mondják, hogy a hivatalokkal és méltóságokkal valóságos üzletet csinált, a kegyelmeket pénzért osztogatta (Dio Cass. 66, 14), a leggazdagabb provinciákat szándékosan a legkincsvágyóbb emberekre bízta, hogy ezután ezeket ő maga szipolyozza ki, szóval, hogy fösvény volt egészen a piszkosságig. Suet. Vesp. 23. Zon. 11, 17. Mentségére hozhatjuk fel azonban, hogy a pénzhiány megszüntetése végett valóban a legnagyobb takarékosságra volt akkor szükség, és hogy ő mint igénytelen és magán életében a legnagyobb egyszerűséggel élő ember (Tac. ann. 3, 55) minden pénzkészletet csupán az állam érdekeire fordított, melynek tekintélyét és hatalmát meg benső erejét helyreállítani legfőbb törekvése, legbuzgóbb vágya volt. Mindazonáltal a legnagyobb takarékossága mellett a baleseteknél bőkezű volt (Suet. Vesp. 17), a művészetet, a tudományt és a velök foglalkozó kiváló egyéneket támogatta (u. o. 18 sk.), városokat és templomokat alapított, vízvezetéket és utakat épített (Aur. Vict. Caes. 9) és több várost, köztük Romát szépítette. Itt pl. más épületeken kívül eszközölte a Capitolium újra felépítését (Suet. Vesp. 8. Tac. hist. 4, 9. 53), a Forumon levő Béke templomnak (Jos. b. Jud. 7, 5, 7. Suet. Vesp. 9. Dio Cass. 66, 15) és főkép az amphitheatrum Flaviumnak (a későbbi Colosseumnak) felépítését (Suet. Vesp. 9. Aur. Vict. Caes. 9), a melyben az állatviadalokat több mint 50,000 ember nézhette, és a mely még ma is, bár csak romjaiban van meg, az örök városnak nevezetes látnivalója. E mellett V., a kit üzleties józanság és egészséges, talpraesett itélő tehetség jellemez, általában véve igen szelid uralkodó volt: a császári méltóság megsértőivel szemben elnéző (Suet. Vesp. 13. Dio Cass. 66, 11) s az összeesküvők iránt kegyelmes (Suet. Vesp. 25. Aur. Vict. Caes. 9); barátja volt az őszinteségnek és a sérelmek miatt nem tartott haragot. Suet. Vesp. 14. Mindenki hozzáférhetett, sőt az utczán is megszólíthatta bárki; szivesen időzött barátai körében, kiket szellemes ötleteivel el tudott mulattatni. Plin. 33, 12. Suet. Vesp. 19. 22 skk. Meghalt 79. jun. 23-án 70 éves korában (képét 884. ábránk szemlélteti a napolii nemzeti múzeum colossalis márványfeje nyomán). Három gyermeke maradt: egy leánya, Domitilla és két fia, Titus és Domitianus, kik az uralkodásban kor szerint követték. – 7. Titus Flavius Vesp., az előbbinek idősbik fia, szül. 41 dec. 30-adikán (nem 39-ben), Britannicusszal Claudius és Nero udvarában nevelkedett. Suet. Tib. 1 sk. Minthogy a természet gazdagon megajándékozta testi és szellemi képességekkel, úgyszintén előkelő modorral, csakhamar magára vonta a figyelmet. U. o. 3. legelőbb Germaniában szolgált (Tac. hist. 2, 77), aztán atyja parancsnoksága alatt Britanniában harczolt (Dio Cass. 60, 30) s később Judaeába követte őt, hol nagy dicsőséget szerzett magának (Sueton. Tit. 4) és atyja trónra lépése után a háborút Jeruzsálem elfoglalása után a 70-dik év septemberében bevégezte. Tac. hist. 2, 4. 5, 1. 8 skk. Dio Cass. 66, 4 skk. Suet. Tit. 5. Jos. b. Jud. Miután V. Romában a fiával fényes diadalünnepet tartott (Zon. 11, 17. Suet. Tit. 5. 8. Jos. b. Jud. 7, 5, 3 skk.), melynek emlékét a ma is fennálló Titus ív örökítette meg, uralkodó társává tette őt, kinevezte a testőrség főparancsnokává s vele együtt viselte a censurát. Suet. Tit. 5 sk. Azonban Titus ebben az időben erőszakosságával és tobzódó életmódjával gyűlöletet idézett föl maga ellen, sőt a nép attól félt, hogy benne egy második Nerót kapott, midőn 79 jun. 23-án trónra lépett. Suet. Tit. 1, 6 sk. Dio Cass. 66, 15 skk. Azonban ő eloszlatta a rómaiak aggodalmait és a zsidó királynéval Berenicével (l. ezt 3. alatt) való szakítása, kit feleségéül nem kivánt a nép, legott bizonyítékát adta, hogy személyes hajlamainak alá tudja rendelni az állam érdekeit. Suet. Tit. 7. Még inkább megnyerte a népet az által, hogy eddigi elvtársait elutasította az udvarból és a legkitünőbb embereket választotta barátaiul, és csakhamar meglepetve látta népe, hogy abból az emberből, kinek uralmát aggódó félelemmel várták, a legbőkezűbb, legszelidebb, legbarátságosabb és leggondosabb uralkodó lett. Suet. Tit. 7, 9 sk. Dio Cass. 66, 26. Igy pl. halálos itélet nem fordult elő uralkodása alatt, a felségsértők kegyelmet kaptak, a titkos besúgók Roma, sőt egész Italia területéről eltiltattak, és azokkal, kiket az ellene szőtt összeesküvésekben bűnrészeseknek talált, szeliden és nagylelkűen bánt el. Dio Cass. 66, 18 sk. Eutr. 7, 21. Suet. Tit. 8. Az egész római népet azzal kötelezte maga iránt hálára, hogy új, a saját nevét viselő s minden kényelemmel berendezett meleg fürdőket építtetett. Dio Cass. 66, 25. Egyszersmind befejezte az atyjától megkezdett amphitheatrum felépítését és ennek felavatásakor számos fényes játékot rendeztetett. Suet. Tit. 7. Elve volt, hogy lehetőleg mindenkinek kérését teljesítenie kell, és midőn egy napon azon vette magát észre, hogy senkivel jót nem gyakorolhatott, barátai körében az estebédnél ezen ismeretes szavakat hangoztatta: amici, diem perdidi! Suet. Tit. 8. Ez okból a háladatos rómaiak ezzel a megtisztelő czímzéssel illették: amor ac deliciae generis humani. Suet. Tit. 1. Atyai gondoskodásának legszebb tanuságát adta az Alsó Italiát romba döntő 79-iki földrengésnél, mely alkalommal mindenütt, a hol csak megjelent, segített és vigasztalt, továbbá egy pestisnél, mely már Vespasianus alatt dühöngött, és egy nagy égésnél, mely Romában a 81. évben pusztított. Tacitus hist. 1, 2. Suet. Tit. 8. Vesp. 8. Dio Cass. 66, 21 skk. Plin. ep. 6, 16. 20. Titus, ki már trónralépése alkalmával nehéz beteg volt, rövid két évi uralkodás után halt el a rómaiak nagy gyászára. Dio Cass. 66, 26. Suet. Tit. 9 skk. Eutr. 7, 22. A mi a hadi eseményeket illeti, az ő uralkodása idejébe esik Agricola sikeres hadjárata Britanniában. Beulé, Titus und seine Dynastie (németül Döhlertől, 1875). – 8. T. Flav. Domitianus, l. Domitianus.

L. K. G.

«A Flaviusok családja (l. a Vespasiani czikk elejét

883. «A Flaviusok családja (l. a Vespasiani czikk elejét)
T. Flavius Petro.
Flavius Sabinus, neje: Vespasia Polla.
Flavius Sabinus, praefectus urbi.; Titus Flavius Vespasianus, neje: Flavia Domitilla.
Flavius Sabinus, neje: Julia.; Flavius Clemens, neje: Domitilla.; Titus Flavius Vesp.; Titus Flav. Domitianus, neje: Domitia.; Domitilla.
Vespasianus.; Domitianus.; Julia; Domitilla.

884. Vespasianus császár, márvány fej (Napoli, Nemzeti Múzeum).

884. Vespasianus császár, márvány fej (Napoli, Nemzeti Múzeum).