Aisópos

(lat. Aesopus), az állatmese atyja, ki. a hét görög bölcs idejében, Kr. e. 600 körül élt. Állítólag sokáig rabszolga volt, míg szabadsággal; megajándékoztatván, Kroisos, lidiai királyhoz került, ki követének használta. E minőségében egy alkalommal Delfiben egy ezüsttálcának elorzása miatt agyonütötték. Púpos voltát a későbbi korban költögették annál a tapasztalásnál fogva, hogy a természettől termetben mostohán megajándékozottak elmeél dolgában bőségesen meg vannak áldva. Meséit a régiek igen kedvelték és széltében alkalmazták. Sokratés a börtönben Aisóposnak prózai formában szájról-szájra járó meséit kötött alakba öntögette. Kr. elött 300-ban Phaleróni Démétrios összegyüjtötte őket, choriambúsokban felfrissítette Babrios. Sokan exisztenciájában kételkedtek, voltak olyanok is, kik Lokmánnal azonosítani igyekeztek.

A neve alátt járó mesegyüjteményt legteljesebben kiadta Halm (Lipcse 1884 utoljára). Mellékelt képünk A. szobrát mutatja mely a római Villa Albaniban van. V. ö. Keller: Üntersuchungen über die Geschichte d: griech. Fabel. (Lipcse 1862). Szász Károly (a Budapesti Szemlében, 1874. V.).

[ÁBRA] Aisópos.

Aissé

kisasszony, a XVIII. századnak egyik legvonzóbb és legköltőibb alakja. Szül 1694-ben, Megh. Párisban, 1733. A cserkeszek hazájából került Konstantinápolyba a rabszolga-vásárra. Ferriol gróf, Franciaország követe a konstantinápolyi piacon látta s vette meg a fiatal cserkeszleányt s magával vitte Párisba, hol gondosan fölneveltette. Szépség és szellem, szerénység és nemes gondolkodás által tünt ki. Megfordult Páris legelőkelőbb köreiben s korának legnevesebb embereivel állott összeköttetésben. Az uralkodó ostromlásainak állhatatosan ellenállott, s visszautasítá Chevalier d'Aydée kezét, kit őszintén szeretett, mert nem tartotta magát méltónak hozzá. Calandrini kisasszonyhoz intézett levelei Voltaire jegyzeteivel jelentek meg 1787-ban és utóbb Ravenel kiadásában 1846.

Aistulf

749-756-ig longobard király, ki elődeinek példájára szintén Olaszország és nevezetesen Róma városának birtokára vágyódott. 751-ben elfoglalta Ravennát és Rómát fenyegette. III. István pápa ekkor Pippin frank királyhoz fordult, ki igéretéhez képest hadával átsietett az Alpokon és Páviában arra az igéretre kötelezte, hogy az egyházi birtokot többé nem bántja (755). Midőn A. ennek dacára megint Róma alatt termett, Pippin által 756-ban másodizben legyőzetett és a meghódított tartományokvisszaadására köteleztetett. Meg. 756.

Ait

növénynevek mellett Aiton nevének röviditése (l. o.).

Aitchisonia

Hemsl. Afganisztán Rubiaféle növénye.

Aithalidés

Hermés fia, az argonauták hírmondója atyja azzal a kettős tulajdonsággal ajándékozta meg, hogy Hadésben sem vesztette el emlékezőtehetségét, és hogy felváltva a földön v. az alvilágban tartózkodhatott.

Aithér

(Ather), a görögök kosmogoniájában és theogoniájában az éter, vagyis a felső, tiszta levegő-ég isteni személyesítése. Hesiodos teogoniájában A. az Erebos és Nyx (éjjel) fiaként s Hémera (nappal) fivéreként fordul elő, ellenben Zeussal v. Uranossal is identifikálják s mint ilyent a Föld férjének tartották.

Aithra

Pittheus leánya, Aigeus neje, Théseus anyja. Az elrablott Helenát Théseus A. gondjaira bizta; midőn Helenát a Dioskúrok Spartába vitték, A. is rabnőül odakerült. Helenával elment Trójába is, s csak a város bevétele után szabadult ki rabságából.

Aitólok

görög néptörzs, mely Hellasnak Akarnánia és Tesszália között fekvő földén laktak s magát Aitólostól, Endymion fiától származtatta, ki a kuréteket (előbb Hyantes) a róla neveztt Aitóliából kiűzte, l. Etolia.

Aitólos

(Aetolus) Endymionnak Élisztől való fia, az etoliaiak regebeli ősapja. Egy általa elkövetett gyilkosság miatt kivándorolt a kuréták földére, amelyet aztán Etoliának neveztek.


Kezdőlap

˙