Albov

Njilovics Mihály, orosz iró, szül. 1851 nov. 8. (ó-naptár) Pétervárott. Már 13 éves korában megirta «Zapiszki podvaljnavo zsiljca» címü elbeszélését, mely a «Peterburgszkij Lisztok»-ban jelent meg. Az 1877-78: orosz-török háboruban önkéntesen részt vett mint betegápoló. Irodalmi müveiben a sötét elem uralkodó s pszichologiájában Dosztojevszklj tanítványa. Művei «Povjeszti i raszkazy» cím alatt több kiadást értek. Főmunkája «Djenj itoga» (a leszámolás napja).

Albracordok

Alard flandriai gróf által 1120. alapított egyházi lovagrend, melyet XIV. Lajos 1697-ben szüntetett meg.

Albrecht

(Adalbert v. Albert, a. m. nemes, előkelő származásu). 1. I. A., osztrák herceg és német király, Habsburgi Rudolf legidősebb fia, szül. 1250 körül, megh. 1308 máj. 1. Nagy tehetségü s szilárd jellemü de fenhéjázó erőszakos fejedelem volt, külsejében rút, visszataszító. Apja 1283. az osztrák és stájer hercegségeket ruházta rá hűbérül és így alapját vetette meg a Habsburgok dunamelléki hatalmának. Kun László halála után pedig Rudolf a magyar koronát is mint állítólagos német hűbért, A.-re ruházta. Midőn A. Magyarország határait háborgatni kezdte, III. Endre Bécs előtt termett és ellenfelét képzelt igényeiről való lemondásra és az elfoglalt részeknek visszaadására kényszerítette. 1296. pedig, első felesége halála után, Endre király A.-nek Ágnes leányát vette nőül és ipával védés dacszövetséget kötött. A magyar segélynek Albrecht nemsokára hasznát látta. A választófejedelmeket ugyanis a Habsburg-család hatalmi növekedése annyira bántotta, hogy Rudolf halála után nem fiát, hanem a szegény Nassaui Adolfot emelték a német trónra. De midőn ez is megszegte választóinak tett igéreteit, a bosszus fejedelmek A.-et hivták ellene segítségül, ki magyar segéllyel ellenfelét a Rajna mentén, Göllheim mellett, az ú. n. nyulak halmán 1298 jul. 2-án legyőzte, sőt állítólag személyesen leszúrta. Hogy ilyformán szerzett hatalmának törvényes színt kölcsönözzön új választásnak vetette magát alá és csak ezután (1298 aug.) koronáztatta meg magát Aachenban. Nyomban rá megszegte azonban a választófejedelmeknek tett igéreteit és erős kézzel ragadta meg a kormány gyeplőit. A három papi választófejedelem és a rajnai nádorgróf megboszankodva ezen, összeesküdtek A. ellen és VIII. Bonifác pápában hatalmas szövetségesre találtak, ki A.-et a hűségi eskü letételére szólította fel. A. azonban nem rettent vissza a pápai átoktól, hanem a pápa esküdt ellenfelével, IV. Szép Fülöp francia királlyal ujította meg a szövetséget, a fejedelmek ellenében pedig a rajnamenti, gazdag városokkal szövetkezett. A városokat azzal nyerte meg, hogy a választófejedelmeknek fizetendő híd és hajózási vám alól fölmentette őket. lgy elkészülvén, a Rajna partján termett és Bingen várának bevétele után a választófejedelmeket megalázta. A pápával pedig nyilatkozat alapján békült ki amelyben Olaszoraszágra való igényeiről teljesen lemondott. Ilyformán ellenfeleitől ügyesen megszabadult. Kevesebb siker koronázta családi birtokának növelésére irányuló lépéseit. Fia, Rudolf, elnyerte ugyan a cseh koronát, de már 1307-ben meghalt. Hollandiára emelt igényeit sem birta A. érvényesíteni. Midőn pedig a megüresedett Meissent és Thüringiát akarta hatalmába keríteni, hadai 1307. Lucka mellett vereséget szenvedtek. 1308. ő maga esett egy összeesküvésnek áldozatul, melynek élén unokaöccse János («Parricida») állott, kinek apai örökségét A. erőszakkal lefoglalta volt. Több előkelő származásu elégületlen nemes (mint Eschenbach János, Palm Rezső, Warti Rezső és mások) Jánossal egyetértve a királyt Svájcban, a Habsburgok ősi várának tőszomszédságában, éppen midőn a Reusz folyón átkelt, leszúrta. A túlsó parton visszamaradt neje és leánya szemtanui voltak ugyan a gyilkosságnak, de meg nem akadályozhatták. Az összeesküvők azután a haldokló királyt az országútra vitték hol az egy koldusasszony ölében kimúlt. A gyilkosok utóbb legnagyobb részt szörnyen lakoltak tettökért, A. özvegye pedig, tiroli Erzsébet kolostorba vonult és ott is végezte életét. A. öt fiut és öt leányt hagyott maga után. Az utókor és a hagyomány elfelejtette e fejedelem tehetségeit és csak kiméletlen és erőszakos vonásait szokta emlegetni.

2. A. Frigyes Rudolf Domokos, ausztriai főherceg, tescheni herceg, a cs. és kir. osztrák-magyar hadsereg fővezére, szül. Bécsben 1817 aug. 3-án mint Károly főhercegnek a hires hadvezérnek legidősebb fia. Gyermekkorától fogva katonának szánták. 1837-ben lépett tényleges katonai szolgálatba. 1845-ben Alsó-Ansztria és Salzburg hadi parancsnoka lett. Az 1848 március 13-án kitört bécsi mozgalmak lemondásra kényszerítette őt, mert általános volt a hit; hogy ő adta a parancsot a vérontásra. Méltóbb működési kört talált az olasz harctéren, hol mint önkéntes állott Radetzky parancsa alá. Kiváló részt tulajdonítottak neki a Santa Lucia mellett május 6-án kivívott diadalban, hol nemcsak személyes bátorságának, hanem hadvezéri ügyességének is tanuságát adta. Nagy része volt 1849 márciusban a mortarai és novarai győzelmekben. A béke helyreállta után egy ideig Csehországnak, majd 1851-ben Haynau elbocsátása után Magyarországnak lett kormányzója és főparancsnoka. E minőségében még Sokkal inkább a felkelés lehető megújulásának meggátlásában, mint az ország valódi megengesztelésében látta feladatát, és nem is tudta megnyerni a nemzet rokonszenvét. Az Olasz háboru kitörésekor Berlinbe utazott, szövetségre birni a poroszudvart, de célt nem ért. A háboru következtében egyre erősödő nemzeti mozgalom lehetetlenné tette megmaradását Budán, hol őt Benedek váltotta fel. Katonai nagy hírnevét A. főherceg különösen az 1866.-ki hadjáratnak köszöni. Az olasz hadsereg mindjárt a hadmenet után átkelt a Minción. A. ugyanazon a vidéken várta, ahol 1848-ban Radetzky legyőzte a szardiniai királyt és látván, hogy Lamarnlora olasz hadvezér megosztja a hadi erejét, támadott és Custozzánál jun. 24. fényes diadalt vivott ki. A königgrätzi csatavesztes után őt állították az egész, a porosz ellen központosítandó hadsereg élére, de a békealku és szerződés megakasztotta ebbeli tévékenységét. Azóta mint a hadsereg főfelügyelője szerzett nagy érdemeket annak szervezése körül. Eszméit ez irányban külön iratokban fejtegette és munkásságát kora sem lankasztotta. Különösen szivén viseli a tiszti karnak sorsát, melynek érdekében sok alapítványt tett. Nagy tehetségénél és hatáskörénél fogva egyike az uralkodóház legbefolyásosabb tagjainak.

Az alkotmány helyreállítása óta sem szüntek meg benne a kiválóan katonai és ó-konzervativ hagyományok őrzőjét, az orosz szövetség szószólóját látni. Egyike a monarkia leggazdagabb földbirtokosainak és iparosainak. Magyarországon a magyaróvári és béllyei uradalmak ura hol nagyhírü mintagazdaságokat rendezett be. Fiutóda nincs, idősebb leánya a württembergi herceg neje, az ifjabb, Matild, 1867-ben egy ünnepély alkalmával könnyü ruhájában tűzhöz érve, az égési sebek következtében meghalt. V. ö. Szedlacsek: Das Haus Habsburg-Lothringen.

3. II. A., Német király, egyuttal magyar király és mint V. Albert Ausztria hercege L. Albert magyar király.

4. A. (Bátor A., «Animosus»), szász herceg, Szelid Frigyes választófejedelem második fia, az albertini ág alapítója, szül. 1443 jul. 17., megh. 1500 szept. 12. Tizenkét éves volt, midőn kaufungeni Kunz őt és Ernő bátyját elrabolta. Ifjuságának jó részét Bécsben töltötte III. Frigyes császár udvarában. 1464. nőül vette Zedenát, Podiebrád György cseh királynak leányát (megh. 1510); de ipjának halála után hiába törekedett a cseh koronát elnyerni. Sokat hadakozott: 475-ben burgundi Merész Károly és 1180-ban és 1487-ben, mint a birodalmi hadsereg fővezére Mátyás magyar király ellen (eredménytelenül); 1488-ban Németalföldön találjuk, hol a lázadást leveri és 1498-ban Frizland örökös helytartójává lesz. De alig hogy az országból kimozdult, a frizek fegyvert ragadtak s A. csak nagy nehezen menthette meg fiát, Henriket. Az örökösödést (1499 febr. 18.) az elsőszülöttség alapján rendezte (l. Albertini ág). V. ö.: Langenn «Herzog A. der Beherzte» (Leipz. 1838). Bottiger Flathe, Gesch. v. Sachsen.

5. III. A., bajor-müncheni herceg, szül. 1401 márc. 27., megh. 1460 febr. 29. Prágában nevelkedett nagynénje, Zsófia királyné udvaránál. Megismerkedett az augsburgi születésü szép Bernauer Ágnessel s 1435 óta vele élt Straubing várában. Az öreg herceg (1432 okt. 12.) fia távolléte idején Straubing várába nyomult, a szerencsétlen kedvest halálra itélte s a Dunába fojtatta. A. harcra készült apja ellen de Zsigmond császár (Magyarország királya) helyreállította közöttük a békét. A. 1438. követte apját az uralkodásban. Szelíden uralkodott, s a kolostorok reformjával a «kegyes» melléknevet érdemelte ki. (Riezler, Gesch. Baierns III. köt.)

6. IV. A., a bölcs, bajor herceg, kegyes (III) A. fia, szül. Münchenben 1447 dec. 15., megh. 1508 március 18-án. Papi pályára szánták s tanulás végett Olaszországba küldtek, de a hercegség már 1467-ben reászállott. A tudományok és művészetek barátja s Bajorország legerélyesebb, legbölcsebb uralkodója volt. 1506-ban adta ki az ú. n. bajor pragmatika szankciót, mely a trónöröklést szabályozza s a trónt örök időkre az elsőszülött fiunak biztositja (Felesége III. Frigyes császár leánya volt kitől három fia és öt leánya maradt.)

7. V. A., bajor herceg, szül. 1528 febr. 29., meghalt 1579 okt. 24. Apját Vilmos herceget 1550-ben követte az uralkodásban, miután 1546-ban Annát, Ferdinánd király leányát vette feleségül. A művészetek pártolója és a müncheni műgyüjtemények megalapítója volt. A nagy zenész Orlando di Lasso, továbbá számos festő és acélmetsző élt udvarában. Nagy pompát s fényűzést fejtett ki: alattvalóit súlyos adókkal terhelte s nagy adósságot hagyott hátra (2 1/2 millió frt). Teljesen a jezsuiták befolyása alatt állott, s úgyszólván kiirtotta a lutheránusokat (V ö Schreiber, Geschichte Bayérns. II.)

8. L. A. (Medve v. Szép A.), brandenburgi őrgróf, az askaniai v. anhalti ház megalapítója, Gazdag Ottó grófnak és Eilika, Magnus szász herceg leányának fia, szül. 1100 körül, megh. 1170. Apját 1123-ban követte az uralkodásban. 1132-ben részt vett az olaszországi hadjáratban, amiért Lothár császár az Elba balpartján elterülő, megürült őrgrófsággal jutalmazta meg. Fáradhatatlan buzgalommal látott az ország germanizálásához s a vendeknek a keresztény vallásra való áttérítéséhez. 1138-ban az ujonnan megválasztott III. Konrádhoz csatlakozott, aki neki a szász hercegséget adományozta. De most a hatalmas velf párt kerekedett fölül: A. kénytelen volt a szász hercegségről lemondani s az északi őrgrófsággal és a sváb főkamarási hivatallal beérni. Később a szerencse ismét neki kedvezett: Pribizlavtól 1150-ben Brandenburgot örökölte s ennek első őrgrófja lett. A kereszténységet és németséget itt is nagy buzgósággal terjesztette: behozta a prémóntréi rendet, helyreállította a havelbergi és brandenburgi püspökségeket, alapított német városokat, flamandokkal népesítette országát és a szláv elemet háttérbe szorította. Az uralkodást Ottó fiának adta át. Birtokaiban két leánya és hét fia osztozkodott. A brandenburgi őrgrófság I. Ottóról ennek fiára, II A.-re szállott (1205-20).

9. III. A. Achilles, brandenburgi választófejedelem, I. Frigyes és bajor Erzsébet fia, szül. Tangermündében 1414 nov. 9., megh. Frankfurtban 1486 márc. 11. Lovagi neveltetését Zsigmond császár udvarában nyerte; oly szép, oly erős és a (lovagi) játékokban oly ügyes volt, hogy Achilles melléknévvel tisztelték meg. 1435-ben Palesztinába zarándokolt. Apjától örökölte Ansbachot (1440). Egyike volt ama csekély számu fejedelmeknek, kik a birodalmi gyüléseken III. Frigyes császárt támogatták. Ezt számításból tette, hogy a frank hercegséget elnyerhesse, célját azonban csak annyiban közelítette meg, hogy 1464. legidősebb testvére halála után Bayreuth-ot örökölte, öccsétől, Frigyestől pedig szerződés útján a Hohenzollern családnak a Franken hercegség területén fekvő birtokait megszerezte. 1472-ben Pommerániára nyert jogi igényt. A Mátyás királyunk és III. Frigyes császár által cseh Podiebrád ellen indított háboruban eleintén a cseh király pártjára állott, amiért is a pápa kiátkozta (1466). Négy év mulva azonban otthagyta Podiebrádot, mire a pápa az átok alól fölmentette. 1473-ban adta ki az ú. n. «Dispositio Achillea»-t, mely szerint az őrgrófságok egyáltalában nem, a frank birtokok pedig legfeljebb két részre oszthatók. Brandenburgot János fiára bízván, 1474-ben Merész Károly ellen vezérelte a császár seregeit, de siker nélkül. Egészben véve derék uralkodó volt, ki dacára fényes udvartartásának s sok háborujának, adósságmentes örököt és teli pénztárt hagyott hátra.

10. A., brandenburg-baireuthi őrgróf; Kázmér őrgróf fia, vitéz, de kicsapongó életü, kalandokra hajló, ingadozó jellemü férfiu volt, amiért a történetirók Alkibiades névvel illették. Szül. Ansbachban 1522 márc. 28., megh. Pforzheimban 1557 jan. 8. A francia háboruban 1543-ban a császár pártján, a schmalkaldi háboruban pedig a császár ellen harcolt Móric szász választófejedelem társaságában. 1552-ben szövetkezett a franciákkal s kegyetlenül zsarolta a majnai és rajnai vidéket. Azután ismét kibékült a császárral s harcolt a franciák ellen. 1553-ban ujra zsarolt a frank földön, amiért azután birodalmi átokkal sujtották. A frank püspökök és városok kérelmére volt barátja, Szász Móric vállalta el az átok végrehajtását, ki A.-t 1553 jul. 9. Sievershausen mellett csakugyan legyőzte. A. ekkor Franciaországba menekült, birtokait mind elvesztette. Később menlevelet nyert és visszatért, országait azonban nem kapta többé vissza. V. ö.: Voigt «Markgraf A. Alcibiades» (Berl. 1852 2 köt.).

11. A., Nagy v. Oroszlán A., Braunschweig és Lüneburg hercege, szül. 1236. megh. 1279 aug. 15. Az uralkodást tizenhat éves korában vette át. Ottokár cseh királlyal harcolt a magyarok (IV. Béla) ellen. Teljes életét háboruskodással töltötte. Keresztes hadat vezetett a pogány poroszok ellen 1265-ben s hódítás és vétel útján növelte birtokait. Első felesége brabanti Erzsébet második neje pedig montferrati Adelheid volt. (Heinemann, Gesch. von Braunschweig u. Hannover, I. 1884. Havemann, Gesch. d. Lande Braunschweig-Lüneburg. I. 1853.)

12. II. A., Mecklenburg hercege, II. Henriknek, a jelenleg is uralkodó mecklenburgi ház megalapítójának fia; uralkodott 1329-1379. Sokat tett a béke föntartása érdekében Németország északkeleti részeiben, amiért IV. Károly császár hercegi rangra emelte. Meghalt 1379 febr. 19. Első felesége Eufémia, a svéd király nővére volt. V. ö.: Lisch, «A. II. und der norddeutsche Landfrieden» (Schwerin 1835).

13. III. A., Mecklenburg hercege, az előbbinek és Eufémiának, a svéd király nővérének fia. 1363 nov. 30. svéd királlyá tették, de II. Magnus Erikson és a hatalmaskodó főnemesség ellen nem tarthatta magát. Midőn a koronajavak kiadását követelte, a főnemesség ellene támadt s a dán Margitot választotta uralkodóul. Albrecht 1389 febr. 24. megveretett s csak 1395-ben szabadult meg fogságából. Később a kalmári unió miatt készült háborura, de nagyobb pénzösszeg fejében elismerte azt. Megh. 1412 márc. 30. a dobberani kolostorban. V. ö. Lisch: «A. III. Herzog von Mecklenburg» (Schwerin 1835).

14. I. A. (Büszke A.), meisseni őrgróf a Wettin ágból váló Gazdag Ottó őrgrófnak a fia. Apját, ki az őrgrófságot második fiára, Ditrichre akarta hagyni, 1188. a döbeni várba zárta s csak I. Frigyes császár parancsára bocsátotta ismét szabadon (1189). Mikor apja halála után (1190 febr. 18.) átvette az uralmat VI. Henrik császárral Olaszországba ment. Nem sokára haza sietett, mert Ditrich öccse, visszatérvén a szent földről, elfoglalta birtokait. A. Reveningen-nél (Allstädt m.) megveretett s csak nagy nehezen szerzetes ruhában, menekülhetett Lipcsébe. Később a császárral is meggyült a baja, végre mérgezés következtében 1195 jun. 24. váratlanul meghalt. Úgy látszik, hogy a császár mérgeztette meg, ki a freibergi gazdag ezüstbanyák után nagyon is sóvárgott; de lehet, hogy Altenzelle kolostor szerzetesei tették el láb alól; részrehajló följegyzéseik keltik e gyanut. (Böttiger-Flathe, Gesch. Sachsens.)

15. II. A. (Elkorcsosodott A. = Degener), a Wettin ágból való Henriknek fia, szül. 1240 körül, megh. 1314., Meissen őrgrófja volt 1288-93. Apja 1265-ben három részre osztotta birtokait: A. kapta. Thüringiát és a szász Pfalzot, Ditrich öccse Landsberget és Osterlandot, maga pedig Meissen és Niederlausitz birtokában maradt. A. egy ideig bölcsen uralkodott és boldogan élt feleségével Margittal, II. Frigyes császár leányával, kit 1254-ben vett el. De megismerkedvén eisenbergi Kunigundával, féktelen szenvedély vett rajta erőt, mire nemesszivü neje Wartburgból titkon Frankfurtba menekült (1270 jun. 24.), ahol aug. 8. meg is halt. A. erre nőül vette Kunigundát s a császár törvényesnek ismerte el Apitz fiukat. Frigyes és Diezmann pedig Ditrich nagybátyjuknál találtak menedéket. Mivel A. a thüringiai tartománygrófságot Apitz fiának akarta biztosítani, véres háboru támadt az apa és a fiuk között. A szerencse A.-nek kedvezett s Frigyes kemény fogságban ült a wartburgi várban. De kiszabadulván, új erővel kezdte a harcot apja ellen. E közben meghalt Ditrich (1284), ami a viszályt csak növelte. A háladatlan Diezmann ugyanis unokaöccsét, Dadogó Frigyest megtámadta testvére pedig fogságba ejtette apjukat 1288-ben. Midőn A. a fogságból kiszabadult (1291), elkeseredésében a landsbergi területet Dadogó Frigyes unokaöccsének adta el Thüringiát pedig nassaui Adolf német királynak (1293). De sem nassaui Adolf, sem utódja, I. Albrecht nem birtak Frigyessel és Diezmannal, kik öröküket védelmezték. Apitz fia pedig még ő előtte halt meg.

16. A., a német lovagrend utolsó nagymestere és Poroszország első hercege; szül. 1490 máj. 16., megh. Tapiauban 1568 márc. 20. Mint a Frigyes ansbachi őrgróf ifjabb gyermeke papi pályára lépett. 1511-ben a német lovagrend nagymestere lett. Mint ilyen megtagadta a hűbéresküt s ezért háboruba keveredett Lengyelországgal (1519). Négy évi fegyverszünetet kötvén, Németországba ment, ahol Nürnbergben megismerkedett Osianderrel (1522), csatlakozott a reformációhoz s Luther tanácsára világi hercegséggé tette a porosz lovagrend birtokait. A krakkói szerződés értelmében (1525 ápril. 8.) hűbérurának ismerte el a lengyel királyt, a königsbergi országgyülés pedig elismeri őt örökös hercegének és elfogadta a reformációt. A. 1527-ben nőül vette Dorottyát, I. Frigyes dán király leányát mindent megtett hatalma biztosítására és a reformáció terjesztésére. A birodalmi átoknak semmi hatása (1531) se volt ellenében. Különös gondot fordított a tanügyre is, számos latin iskolát alapított, Königsbergben gimnáziumot (1540) s egyetemet létesített. Német iskolai könyveket nyomatott, a tanítói pályára lépő jobbágyokat pedig fölszabadította. Uralkodásának utolsó éveit egyházi és politikai zavarok keserítették meg. Königsbergben kitört az ismeretes Osianderés Mörlin-féle viszálkodás. A herceg Osiander, a papság, nemesség és a nép többsége pedig a számkivetett Mörlin pártjára állott. A rendek Lengyelország királyához fordultak, aki 1566-ban vizsgálóbizottságot küldött Königsbergbe. A bizottság a herceg ellen nyilatkozott, gyóntatóját két társával együtt halálra itélte, Mörlint visszahivta és samlandi püspökké tette. (A tudós professzor ekkor irta Osiander tanai ellen a «Repetitio corporis doctrinaePrutenicae» c. szimbolikus könyvét.) A. herceg a reáerőszakolt tanácsosoktól való függésében elkeseredve töltötte utolsó napjait.

17. A. Frigyes, Poroszország második hercege, az előbbinek fia, szül. Königsbergben 1553 apr. 29., megh. Fischhausenben 1618 aug. 27. Kitünő nevelésben részesült s már mint 15 éves ifju jutott az uralkodásra 1568-ban. De az 1566 óta uralkodó önző, fanatikusan ortodox rendi párt oly borzasztóan zsarnokoskodott ez elárvult és minden támasz nélkül álló ifju fejedelmen, hogy ez 1571-ben már buskomorságba esett. A lengyel király 1577-ben adminisztrátort nevezett ki Poroszország részére, még pedig György Frigyes, Brandenburg őrgrófját; ezt követte 1603. Joachim Frigyes választófejedelem, a ki után 1608-ban János Zsigmond, A. veje, következett.

18. A. Frigyes Henrik, porosz herceg, III. Frigyes Vilmos királynak negyedik fia, szül. 1809 okt. 4., megh. 1872 okt. 14. Kora ifjuságától fogva a lovasságnál szolgált; az 1866. évi háboruban az I. porosz hadtest lovasságát vezényelte és résztvett a gitschini és königgrätzi csatákban. Az 1870-71. háboruban pedig a 4. lovas hadosztályt vezényelte s különösen e Loire mellékén vivott harcokban vett részt. 1871 jun. 16. a lovasság főparancsnokává lett tábornagyi ranggal, 1872-ben pedig II. Sándor orosz cár is tábornaggyá tette. Miután A. herceg első nejétől Mariannetól, I. Vilmos németalföldi király leányától, 1849-ben elvált, elvette Rauch hadügyminiszternek grófi rangra emelt leányát 1853 jun. 13-án. Gyermekei (első házasságából): Albrecht Frigyes Vilmos Miklós és Alexandrina, aki 1868 óta Vilmos mecklenburg-schwerini hercegnek a felesége.

19. A. Frigyes Vilmos Miklós, porosz herceg, az előbbinek fia, szül. 1837 máj. 8. Résztvett az 1866-ki osztrák-porosz és az 1870-71. francia-porosz háboruban. 1873-ban lovassági tábornok és a hannoverai 10. hadtest parancsnoka lett. 1885-ben a braunschweigi országgyülés egyhangulag választotta őt uralkodóvá, miután a szövetséges tanács a cumberlandi hercegnek, (a volt hannoverai király fiának), igényeit el nem ismerte. A herceg nov. 2. vonult be székvárosába. A 73. hannoverai gyalogezred 1889 óta az ő nevét viseli. A. 1873 ápril 19. Máriát, Ernő szász-altenburgi herceg leányát vette feleségül.

20. A., württembergi herceg, Württemberg Fülöp herceg volt osztrák tábornoknak és Mária Terézia (Albrecht főherceg leányának) fia, szül. 1865.; a württembergi királyi trón kiszemelt örököse. 1892 jul. 13. eljegyezte rokonát Margit Zsófia hercegnőt, Károly Lajos főherceg, leányát.

Albrecht

József; ügyvéd, született Pozsonyban 1791. Hormayr Archivjába és Taschenbuchjába hazánk történelmét és földrajzát érdeklő cikkeket irt. Hely és név nélkül megjelent munkája: Das ungarische Munizipalwesen.

Albrecht

1. A. von Eybe, l. Eybe. 2. A. von Halberstadt, középkori német költő; a XIII. század első tizedében tanító volt Sondershausen mellett s Hermann thüringiai tartománygróf megbizásából szabadon németre fordította Ovidius ,Átváltozásait`, mely műve azonban (az előszó kivétélével) csak Wickram György átdolgozásában (1545) maradt reánk. Kiadta Bartsch Károly (1861.) 3. A von Scharfenberg, középkori német költő, ki 1270 körül folytatta Wolfram (l. o.) Titurel-töredékeit. Műve, mely ,Ifjabb Titurel` címen ismeretes, roppant terjengős, nehezen érthető és költői szempontból csekély értékü, a középkor azonban igen nagyra becsülte. Első kiadása 1477-ből való, legujabban kiadta Hahn (1842). 4. A. Vilmos Ede, kiváló germanista, született Elbingben 1800., megh. Lipcsében 1876. Jogtanár Königsbergben, majd 1830-ban Göttingában a hirneves Eichhorn utódja, mely állását azonban politikai okokból, minthogy t. i. az államalaptörvény megszüntetése ellen az u. n. «Göttinger Sieben» által kiadott tiltakozást aláirta, elhagyni kényszerült. Később lipcsei jogtanár, 1869 óta a szász első kamarának kinevezett tagja.

Albrechtisták

(Evangelical Association of North-America = észak-amerikai evangélikus egyesület), észak-amerikai szekta, mely tanára és egyházalkotmányára nézve minden lényeges pontban megegyezik a metodisták tanfelfogásával és egyházszervezeti elveivel. (l. Metodizmus.) Alapítójuk Albrecht Jakab, lutheránns szülők fia volt, ki 1759 május 1-én született Pennsylvánia államban. Élettapasztalatai és egy hivő református lelkész prédikálása bünbánatra és hitre vezérelték. Megtérése után a püspöki metodistákhoz csatlakozott, de mert ezek csak az angol nyelven beszélő hivőkhöz prédikáltak, különvált tőlük, s a német nyelvet beszélő metodisták között saját felekezetet alapított. Meghalt 1808 tavaszán. Hívei eleinte nagyon lassan szaporodtak, úgy hogy halála után 5 évvel követőinek száma csak 75 volt, majd azután 45 évvel már 15,015, míg most felül állanak a 100,000-en, kiket 4 püspök kormányoz, 780 utazó és 520 más prédikátor tanít. A felekezet 1810-ben állította össze hitvallását és egyházfegyelmi szabalyzatát, s 1816-ban jött először össze «egyetemes értekezlet»-re, mely azóta minden 4 évben összejövén, legfőbb egyházi hatóságként vezeti e felekezet ügyeit. Az albrechtisták kiváló figyelmet fordítanak a publicisztikai tevékenységre. Ohio állam fővárosában Cleveland-ben 5 német és 6 angol lapot adnak ki. Elterjedtek Kanadában s a mi kontinensünkön is. Németországban és Svájcban, együtt 19 «konferenciára» egyházkörre oszolva föl. Nagy súlyt helyeznek az albrechtisták a vasárnapi iskolákra is, az ilyen iskoláikban 1800 tanítójuk 93,000 növendéket oktat. (V. ö. Die Albrechtsleute, Erlangen 1877.)

Albrecht-Karasica csatorna

Baranyam.-ben, 1793-ban Albrecht szász-tescheni herceg és ennek neje, Mária költségén épült; 12 km2 területű mocsárt kiszárított.

Albrecht-rendek

1. Medve Albrecht r., anhalti házi rend, melyet 1836 nov. 18-án az akkor uralkodott három anhalti herceg alapított, az erény. hűség és tehetség jutalmazására. Öt osztálya van, jelvénye: tojásdad körben, koronás és nyakörves arany medve, balra fordulva egy kőfalra mászik; jelmondata: «Fürchte Gott und befolge seine Befehle.» Hátulsó lapján: «Albrecht der Bär reg. 1123-1170.» Nagykeresztesek és első osztályu komtúrok egy keresztet is viseltek mellé. A rendszalag zöld, veres szegélyzettel. 2. Szász királyi Albrecht-rend, melyet II. Frigyes Ágost király alapított 1850 dec. 31. az albertini ág törzsatyjának, Bátor Albrecht hercegnek emlékezetére, polgári erényekben, tudományban, művészetben jelesek jutalmazására. Öt osztálya van, jelvénye: fehér zománcu arany kereszt, középpajzzsal, az előlapon Albrecht herceg domboru képe aranyban, kék zománcos «Albertus animosus» feliratu keretben: hátulsó lapján a szász címer s kék keretén az 1850 évszám. A 2-od osztályu lovagkeresztek zománcosak ezüst foglalattal, a nagykeresztesek s első osztályu komtúrok nyolcágu ezüst csillagot viselnek. A kereszthez szabadon álló zöld zománcos tölgykoszoru van mellékelve. A rendszalag sötétzöld fehér szegélyzettel.

Albrechtsberger

János György, a zeneelmélet mestere, szül. Klosterneuburgban 1736 febr. 3., megh. 1809 márc. 7. Lassan emelkedett 1772-ig bécsi udvari orgonássá, 1792-ig a szt. István-székes-egyház karnagyává. Nagyszámu kamarazene és orgonamüvei, 26 miséje, oratóriumai nem oly fontosak, mint zeneelméleti rendszere, melynek Beethoven, Moscheles, Hummel, Ries Nándor stb. tanítványai sokat köszönhettek. Zeneszerzéstana franciául is megjelent. Könyveinek egy részét 1286-ban Seyfried adta ki.

Albreda

kikötő és kereskedőhely Ny.-Afrikában, Barrában, a mandingok lakta országban, a Gambia folyó torkolatánál, 7000 lak. Francia kereskedelmi telep volt 1857 márc. 7-ig, mikor az angoloknak adták át cserébe egy északabbra eső angol telepért.


Kezdőlap

˙