Anonyma

(arteria és vena). Vérerek, melyeknek Galénos elfelejtett nevet adni, azért adták a névtelen jelzést nekik. Az arteria A. jobboldalt ered az aorta ivéből s rövid lefutása után két ágra a jobb kulcscsont alatt futó arteriára (art. subclavia, dextra) és a jobb fejütőérre (arteria carotis dextra) oszlik; a vena A. a kulcscsont alatt menő venákból és a torkolati viszerekből szedődik össze, s mindkét vena A. a felső v. leszálló üres venává egyesül, amely utóbbi a sziv jobb pitvarába viszi a fejből, nyakból stb. a venózus vért.

Anonymus adversus aleatores

egy tévesen Szt. Cipriánnak tulajdonított, a Kr. utáni III. századból származó latin irat, melyet Miodonski adott ki ujabban, magyarázó jegyzetek és fordítás kiséretében. (Erlangen, 1889.) Az irat a régi keresztények által megkedvelt kockajátékot kárhoztatja és érdekes világot vet az akkori szokásokra. Harnack szerint ezen művecske, mely I. Viktor, római püspök tollából származott, a keresztény-latin irodalom legrégibb terméke.

Anonymus Belae Regis Notarius

Béla király névtelen jegyzője, a magyar honfoglalás történetétének legrészletesebb, de hitelében erősen megtámadott megirója. Művének, a Gesta Hungarorumnak egyetlen példányát 24 pergamen-lapon a bécsi udvari könyvtárban Cod. lat. 514. szám alatt őrzik; először Schwandtner (1746-48), legutóbb Florianus (Mátyás Flórián) adta ki (Fontes domestici. Pars prima. Magistri P. Belae regis notarii Gesta Hungarorum. Pécs, 1883. 1-51. l. S u. o. Observationes, 246-302.); kritikai kiadását a hasonmással együtt, legközelebb Marczali Henriktől várhatjuk. (L. a mellékleten a Gesta Hungarorum elejének hű hasonmását, valamint másik mellékleten ugyanannak kiegészített latin szövegét és magyar fordítását, melyet Fejérpataky javított ki. Tudományos Akadémia kiadása 1892 november). Lethenyey István pécsi kanonok (1791), Mándy István (1799) és Szabó Károly (1860) fordították idáig magyarra. Cornides óta (Vindiciae, 1802.) számos iró foglalkozott az Anonymus kilétével és korával. Abból a körülményből, hogy a könyv szövege «Pdictus» szóval kezdődik, sokan (p. ujabban Fejérpataky L.) azt következtetik, hogy a szerzőt a most már hiányzó címlap nevezte meg s hogy a szöveg elején csak utalás történik rá s így a szót praedictusnak kell olvasni; mások szerint P. dictus a helyes olvasás és a P. alatt III. Béla jegyzőjét, Péter Pál erdélyi püspököt, majd spalatói s végül kalocsai érseket, vagy (igy Marczali szerint is) a IV. Béla korabeli Pous mestert értik. De ha az iró neve kétséges is, állása - a mi műve értékének megítélésénél mindenesetre számba jő - ismeretes. A mi korát illeti, azt valamennyi Béla korában keresik iróink, s így a nézetek teljes két század közt oszlanak meg. Legújabb vizsgálói közül Mátyás Flórián III. és Marczali IV. Béla korabeli irónak tartja. Pauler Gyula szerint az A. III. Béla iródeákja. Roesler (Rom. Studien) és Hunfalvy Pál (Ethnographia) inkább költőnek tartja, mint történetirónak s a magyarok őstörténetére nézve teljesen hasznavehetetlennek véli. Sorsa azonban csak olyasforma lehet, mint Liviusnak, Niebuhr és Mommsen nyomozásai után. S mint Pauler Gyula mondja, valóban «a magyar középkornak Liviusa ő, de szintoly óvatossággal kell használni, mint a római történet első könyveit a gall betörésig». Marczali szerint «nem tiszteljük benne többé történetirásunk atyját» de nem mondhatjuk tendenciózusnak, hamisítónak sem. A Gesta Hungarorum 57 fejezetben tárgyalja a magyarok őstörténetet Álmos vezéren kezdve föl Taksony koráig. Ha történeti elbeszéléseit erős kritikával kell is használni, a XII-XIII századbeli topografiára vonatkozó adatait, melyeknek fontosságát már a mult században kiemelte Hell Miksa, szinte megbecsülhetetleneknek kell tartanunk.

[ÁBRA] A «Névtelen Jegyző» eredetijének kiegészített szövege

[ÁBRA] UGYANANNAK MAGYAR FORDÍTÁSA.

Megnevezett mester, és Magyarország néhai jóemlékezetű nagy - dicső királyának Bélának jegyzője, legkedvesebb barátjának, tiszteletes s a deáki tudomány mesterségében avatott férfiúnak, N-nek üdvet és kivánatának teljesedést!

Midőn egykor iskolai tanulságon együtt valánk, s a trójai históriában, melyet én igen megszeretvén Dares Phrygius és más szerzők könyveiből, miként mestereimtől hallottam vala, tulajdon szerkezetemmel egy kötetbe böngésztem volt, egy akarattal olvasgatánk, kéréd tőlem: hogy, miként a trójai históriát s a görögök hadait megírtam vala, úgy írnám neked Magyarország királyai és nemesei származását is, miképen szállott alá, a scythiai földről a hét fejedelmi személy, kiket hetumogernek* nevezünk, vagy milyen a scythiai föld, s miképen született Álmus, vagy miért nevezték Álmusnak Magyarország első vezérét, kitől a magyarok királyai eredetöket vették, vagy hány országot és királyt hódoltattak, vagy miért nevezik a scythiai földről kijött népet az idegenek nyelvén hungarusoknak s tulajdon magok nyelvén mogeroknak:** igértem is, hogy megteszem, de más bajoktól gátolva úgy kérelmedről mint igéretemről már csak nem megfeledkezém, ha Kegyelmed tartozásom lerovására levelével nem int vala. Megemlékezvén azért Kegyelmedről, noha e munkás világ sok mindenféle baja gátol. is, hozzá fogék megtenni, mit tennem parancsoltál, s a különböző történetirok hagyományai szerént, isten kegyelmének segélyével, azon jó szándékból, hogy a maradéknál utolsó íziglen feledségbe ne menjen, legjobbnak gondolám neked igazán és egyszerűen megírnom, hogy az olvasók megérthessék, mik miként történtenek. S ha az oly igen nemes magyar nemzet eredetének eleit s minden vitézi tetteit a parasztság csalfa meséiből vagy a hegedősök csacska énekéből mintegy álmodozva hallaná, igen éktelen és elég illetlen lenne. Tehát inkább ezen irományok bizonyos fejtegetéséből és a históriák nyilván magyarázatjából értse nemesileg a dolgok valóságát. Boldog tehát Magyarország, melynek adatott sok jószág. Ezentúl minden időben gyönyörködjék irójának zsengéjében. Mert ime kezdve van királyai s nemeseinek származásrendi.

[ÁBRA]

* Hétmagyar. - ** Magyaroknak.

Anonymus Presbyter Diocleas

l. Diokleiai pap.

Anonymus Valesianus

IV. v. V. századbeli latin iró, kitől Nagy Konstantinos császár korának történetét birjuk. A névtelen szerző 363 és 417 közt irta e fontos munkát; az iró személyéről és életéről azonban semmi biztosat nem tudunk. Meglehet hogy római szenátor volt. Ugy látszik, hogy a mű egy nagyobb római történetnek utolsó részét képezte. A mű forrásaira és jellemzésére nézve l. Ohnesorge W. tudori értekezését: Der A. V. de Constantino. (Kiel 1885.) Legujabban Mommsen adta ki e kutfőt (a «Monum. Germaniae Auctores Antiquissimi» IX. köteteben, 1891), aki egyuttal kimutatta, hogy a munka két részből áll, az «Origo Constantini imperatoris»-ból és egy, Nagy Teodorikra vonatkozó részletből. Utóbbi részlet más irónak műve.

Anoplius

(növ.) a. m. fegyvertelen, tövistelen. Növényekre használják, p. Xanthia anoplia a. m. tövistelen Xanthiumok.

Anoplotherium

Cuv. (állat), a nem-kérődző párosujju (Artiodactyla) emlősrendbe tartozó ősvilági állatnem, mely a vastagbőrüek és a kérődzők sajátságait egyesítve magában, a párosujjuak ősalakjának is tekinthető (Owen). Egyenlő magas és zárt sort képező fogazata teljes, 44 fogu; metsző és szemfogai ékalakuak, zápfogai közül az utolsó 4 négyszögü. Ágyékcsigolyái erősek, farka hosszú. Kecske magasságu állat volt. Legközönségesebb faja az A. communis Cuv., mely egyes példányokban a párisi mederben a harmadkori rétegek közt található.

Anopsia

l. Vakság.

Anorchia

(gör.). Fejlődési rendellenesség, melynél a herék hiányoznak.

Anorexia

(gör., étvágyhiány). Az A. származhatik gyomorbántalmakból vagy más szervek súlyos betegségétől, esetleg lelki felindulásból is. Gyógyításánál az előidéző ok megszüntetésére kell törekedni.


Kezdőlap

˙