Arar

(Aravis), az ókorban a Rhodanus (Rhône) mellékfolyója; mai neve Saône.

Arara

Sittace Wagl. (állat), a papagályfélék ( Psittaci.) rendjében a hosszúfarkuak (Platycereidae) családjába tartozó Dél-Amerikában, Mexikóban s a nyugat-indiai szigeteken honos madárnem, mely nevét «a-ra-ra» szótagokat recsegve rikácsoló szavától nyerte. Csőre nagy, fogalaku kiszökelléssel: szemének környezete s arca csupasz; farka szárnyainál jóval hosszabb. Tollazata sárga és kékkel vagy zölddel és vörössel rikítóan tarkázott. Az A.-k a legnagyobb papagályok közé tartoznak s több fajuk (S. hyacinthina Wagl., S. coerulea Gm., S. miliaris Wagl., S. severa Wagl.) az állatseregletek és állatkertekben ritkán hiányzik.

Ararat

1. az Arasz körül elterülő termékeny sikság ősrégi., elnevezése, székhelye egy régi, a voltaképeni Örményországtól különvált birodalomnak, mely Ararat név alatt már az ó-testamentomban is említtetik. 2. Az Örmény-felföld legmagasabb hegytömege; e hegyet maguk az örmény lakók Maszisz, a szomszéd törökök Agri-Dagh (meredek hegy), a persák pedig Kuhi Nuh (Noé hegye) név alatt ismerik. Az ó-testamentom szerint Noé bárkája e hegyen kötött ki s az örmények n hegyet ma is szentnek tekintik. Az A. hegy csaknem teljesen elszigetelt vulkáni kúp, s az Arasznak e helyütt 877 m. magas sikságán 5400 m.-re emelkedik a tenger szine fölé. A kúpnak legfelsőbb 1400 méter magas része örök hóval és jégmezőkkel van borítva; az örmények teljesen megközelíthetetlennek és szellemek által megvédettnek tartják. Az örök hó határa a déli oldalon 3942 m., az északin 4179 m. Az A.-nak két csúcsa van, a Nagy- és a Kis-A. A kettőt, melyek egymástól 13 km.-nyire vannak, 2438 m. magasságban egy nyereg köti össze. A Kis-A. 4000 m. magas, nyáron hómentes és sokkal meredekebb, mint a Nagy-Ararat. A magasabb hegynek csúcsán kisebb emelkedése van, de csúcstölcsére nincs. A legnagyobb s valószinüleg legujabb történelem előtti lávafolyamok valamennyien a hóhatár alatt törtek ki. Az A-ot legelőször mászta s mérte meg 1829-ben a dorpáti természettudós Parrot F. 1840 óta a hegy alakja részben megváltozott a borzasztó földrengéssel egybekötött hegyomlás folytán, mely julius 2-án a hegytömeg nagy részét mozgásba hozta. Parrot után még többen is megmászták a hegyet, igy 1834 és 1843-ban Avtonomov, 1845. Wagner M. és Abich, 1850. Khodzko és Khanykov, 1856. Stuart Róbert, 1892 Ledereg.

Ararat

város a brit-ausztráliai Victoria gyarmat Ripon nevü grófságában, a Hopkins mellett, mintegy 4000 lakossal, két magas hegy között. Aranymezőin kívül úgy a város, mint az egész kerület híres termékenységéről és legelőiről. A. főhelye a vidék gabona-, gyapju- és fakereskedésének.

Arasz

(a régieknél Araxes, örm. Eras), Örményországnak főfolyója; a Törökországhoz tartozó Erzerum vilajetben ered két forrásból, melyek közül a déli, a Bingöl-Szu, a Bingöl-Dagh hegységben 2053 méter magasban ered, az északi, a Kaleh-Szu, Erzerum város közelében fakad. Az egyesülés után az Arasz a 620 m. magas Paszin kerületet szeli át keleti irányban, majd Oroszörményországba jut, Erivannál délkeletre, azután Észak-Keletre fordulva, jó darabon határt von Persia és Oroszország közt s az É. sz. 39° 55' alatt a Kurba ömlik, mely csak az egyesülés folytán válik nagyobb hajókra nézve is hajózhatóvá. Az A. főmellékfolyói balról: az Arpacsaj, jobbról: az Akcsaj és Karasza. Hóolvadáskor az A. rendkivül megárad, mi által a környező vidéket megtermékenyíti. Partján állott egykor Nagy-Örményország fővárosa Artaxata; hossza 1022 km.

Arasz

régi hosszmérték, a felnőtt férfi kifeszített fényérének terjedelmét értették alatta a kisujj hegyétől a hüvelykujj hegyéig.

Araszolók

(Araszoló hernyók. Araszoló pillék. t Geomeiridae, Phalaenidae (állat). A pikkelyes szárnyu rovaroknak (Lepidoptera) vagyis a pilléknek egyik legnagyobb családja. Az idetartozó pilléknek a törzshöz képest aránylag nagy és többnyire igen finom és vékony lemezü szárnyaik vannak; ezeket pihenés közben a legtöbb faj szétfeszíti, tehát már természettől fogva úgy tartja, mint ahogy a lepkéket mesterségesen szoktuk a gyüjtemények számára feszítőfák segítségével kifeszíteni. Csápjuk vagy serteforma, vagy fésüs. Szivószájuk a testhez képest kicsiny. Néhány fajnál a nőstény csonka szárnyu (Chematobia) vagy egészen szárnyatlan (Hibernia). Éjjel röpködnek, nappal árnyékos vagy sötét helyeken, falakon, épületeken, fákon, a növénylevelek alsó felén stb. pihennek. Többnyire kicsinyek, csak kevés olyan faj van köztük, melyeknek kifeszített szárnyvégeik 5-6 cm.-nyire vannak egymástól. Igen jellemző erre a családra nézve a hernyók tovamozgása. Ezeknek t. i. csak 5 pár lábuk van (a többi pillecsaládnál jobbára 8 a lábpárok száma), és mivel a herxlyótest középső ízein egészen hiányzanak a lábak, ennélfogva az araszoló hernyók úgy mozognak, hogy a mellső három pár lábbal megfogódzanak s azután testük végét egészen a mellső lábak közelébe huzzák, miközben a test középső része ivalakulag fölemelkedik a levegőbe; a hernyó ilyen helyzetében némileg a patkó alakjához hasonlít. Ilyen módon mászva tovább, azokra a mozdulatokra emlékeztetnek, melyeket kezünkkel végezünk mikor azt akarjuk megmérni, hány arasz valamely tárgy kiterjedése? Innen kapták nevöket: «araszolók». Némelyik fajnak a hernyója pihenés közben csak hátulsó lábaival, tehát testének hátulsó végével fogódzik meg tartózkodó helyén, testének nagyobb részét ellenben mereven kinyujtja a levegőbe; és mivel sok fajnak a szine a fakéregéhez hasonló, a laikus szem igen könnyen elálló ágacskáknak tartja őket. A csalódás még tökéletesebb lesz az által, hogy a hernyóbőr felülete egyenetlen, ráncos, ripacsos, mint a fakéreg (p. az Urapteryx, Boarmia, Ennomos nevü nemeknél). Az A. hernyóknak életmódja nem nagyon különbözik egymástól. A leveles növények lombjából vagy a zuzmókból táplálkoznak, s többnyire el vannak rejtőzködve, de olyan fajokat, melyek hernyóállapotban a föld alatt v. vizben, vagy a növények törzsének belsejében élnek, ebben a családban nem találunk. Ha azt a fát vagy bokrot, melyen az araszoló hernyó van, megrázzuk, akkor a száján keresztül bocsátott fonal segítségével bocsátkozik le. Csupán Európában 100-nál több nemet ismerünk ebből a családból, s ezek közt az Acidalia-, Cidariaés Eupithecia-nemek mindegyikében 100-nál több faj van.

Az araszolók családjában néhány nagyon káros faj van, melyeket az alábbiakban ismertetünk. 1. Hibernia defoliaria L. A hím kifeszített szárnyakkal 4-4,5 cm. széles; a nőstény szárnyatlan. A hím felső szárnya sárgás; a szárnyak tövének közelében, valamint külső szélük felé egy-egy hullámos barna sáv húzódik keresztül; a kettő között a külső sáv közelében sötét pont van. Az alsó szárnyak világosabbak. A kifejlődött pille késő ősszel, október és novemberben jelenik meg. A szárnyatlan nőstény a fák törzsén mászik fölfelé és petéit (vagy 400-at) a farügyekre rakja le. A petékből áprilisban kikelő hernyók a kihajtó rügyekből táplálkoznak és ez által némely vidéken nagy károkat okozhatnak. A hernyók szine világossárga; hát-oldalukon széles barna sáv huzódik végig. Az erdei fák közül különösen a bükköt, tölgyet és nyírfát támadják meg, a kertekben pedig a gyümölcsfakat. A hernyók kártételei még nyár elején is tartanak s julius elején a földben bábozódnak be. Ennek a fajnak életmódja nagyon hasonlít a következő fajéhoz s az ellene való védekezés is ott van leirva. A Hibernia-nem többi faja közül a H. aurantiaria Hübn., a H. marginaria Bkh. (progemmaria Hbn.) és a H. leucophaenia Schiff. tölgyeken és nyírfákon él. 2. Cheimatobia brumata L. Az előbbinél kisebb faj. A hímnek egyik szárnyvége a másiktól (kifeszítve) körülbelül 3 cm.-nyire van. Felső szárnya vöröses szürke, több vékony, hullámos keresztsávval. Az alsó szárnyak világosabbak, sávok nélkül. A szürke nősténynek csak csonka, néhány milliméter hosszuságu szárnyai vannak, úgy hogy a felületesen tekintő szem egészen szárnyatlannak látja. Repülni tehát nem tud, hanem éppen úgy, mint az előbbi faj fölmászik a fák törzsökén a peték lerakása végett. Életmódja általában igen hasonlít az előbbi fajéhoz azért itt csak a különbségekről szólunk. A nőstény kevesebb petét tojik, mint az előbbi (vagy harmadfélszázat). A hernyók szine zöld, háti oldalukon hosszant egy sötétébb és mellette, oldalain több világos, fehéres vonallal: feje fényes, barna. Nem szeret szabadon élni, mint az előbbi faj, hanem fonalakkal összeköti a leveleket és a rügypikkelyeket s ezek közt rejtőzködik. A pille novemberben és decemberben jelenik meg, tehát még későbben, mint a Hibernia. A Ch. brumata különösen Európa északi vidékein mutatkozik legnagyobb tömegben, és ahol elszaporodik, valóságos átka a gyümölcstermelésnek. Nemcsak a rügyeket, a fiatal lombot és a termést semmisíti meg, hanem több évi tömeges megjelenésével a fákat is megöli. Az erdőkben majdnem minden lombos fát és bokrot, a kertekben mindenféle gyümölcsfát megtámad; még a diófák sem mentek tőle.

Védekezés. A H. defoliaria és a Ch. brumata ellen való védekezés a repülni nem tudó nőstények ellen irányul, és pedig olyan módon, hogy ősszel a fákra törekvő tojókat ragadós, enyves papiros-gyürük alkalmazásával fogdossák meg. Az e célra használt anyagot többféle módon állítják elő és a kereskedésben hernyóenyv, brumata-enyv néven árulják. A jó hernyóenyvnek sokáig ragadósnak kell maradnia, hogy ne kelljen minduntalan megujítani. Nem közvetetlenül a fára kenjük, hanem a fa törzsökére erős papirost kötve (p. olyant, minőbe a cukorsüvegek vannak csomagolva), mázoljuk be a hernyóenyvvel. Természetes, hogy a papirosgyűrü alatt nem szabad házagnak lenni, melyen át a szárnyatlan pillék följuthatnának a fa felsőbb részeihez, s ez okból a kérget a kötés helyén lehetőleg simára kell egyengetni és a másképen ki nem egyenlíthető mélyedéseket agyaggal kitölteni. Nem ritka az oly eset, hogy egy-egy gyümölcsfán 400-500 pille is beleragad az enyvbe. Időnkint meg kell nézni a fákat, mert néha annyi pille fogódik meg, hogy az enyves gyűrüt egészen elborítják és rajtuk, mint hidon keresztül átmászhatik a többi. Ilyen esetekben jó, ha két gyűrüt alkalmazunk egymás fölött.

3. A pöszméte araszoló pilléje. (Abraxas vagy Zerene grossulariata L.) (L. az ábrát.) A pille 4 cm. széles; szárnyain az alapszin fehér, a felsőkön több és nagyobb, a hátsókon kevesebb fekete folt van. A felsőkön, valamint törzsén is, még sárgás tarkaság is mutatkozik. A hernyón ugyanazok a szinek váltakoznak, mint a pillén. Felül fehér, hosszant egymásután következő széles fekete foltokkal, alul sárga. A pöszmétét támadja meg és néha egészen lekopasztja. Amerikában arzénsókat (schweinfurti zöldet) tartalmazó folyadékkal permetezik a rovarálcáktól megtámadott bokrokat. A hernyójárás idején a bokor alá terített ruhára is le lehet őket rázni és azután megsemmisíteni. Az Abr. grossulariataéhoz hasonló életmódot visz a Halia Wauwaria L., melynek hernyója szintén a pöszmétebokrokat kopasztja.

[ÁBRA] A pöszméte araszolója.

4. A Bupalus piniarius L. hernyója zöld, 3 fehér vonallal a hátán. A hímpille sötétebb, a nőstény világosabb barna, halaványabb foltokkal. A fenyőkre nézve káros. Kétségtelen, hogy az araszolók nagy családjában még több olyan faj van, mely az erdő- és kertgazdaságra nézve káros, de amelyeknek fontossága a megügyelések csekély számánál fogva még nincs a kellő módon kiderítve.

Árasztás

a rétöntözés egyik neme. L. Rétöntözés.

Aratás

a termelt növények letakarítása a szántóföldről. Az egyes növénycsoportok természete és haszonvételük különfélesége szerint más-más időben, a növények érettsége különböző fokán és különböző módon megy végbe az A., ez okból az A.-ra általános elveket felállítani nem lehet. Bővebben lásd az illető növénycsoportoknál.

Arató-ekék

A gumós- és gyökszerü növények aratására többnyire oly ekéket vagy ekeszerü gépeket is használnak, melyek a halmok alá nyulva a gyöknövényeket csak lazítják a gumókat egyúttal felemelik és oldalt kivetik. Ilyenek a burgonya-kiszántó és a répaemelő ekék, melyek megfelelő helyen vannak ismertetve. L. Aratógépek.


Kezdőlap

˙