Asztrofotográfia

a fotografiának csillagászati célokra való felhasználása. Az első csillagászati képet Daguerre 1840-ben a Holdról készítette. 1843-ban Fizeau és Foucault a Napot, 1851-ben Barkovsky Königsbergben a napfogyatkozást, Whipple Cambridgeben 1850 a Lyrae és a Geminorum csillagokat fotografálta. Warren de la Rue 1856-tól kezdve készítette holdfotografiáit Rutherford, 1864-től külön fotografiai messzelátóval dolgozott. Az 1874 és 1882. Venus-átvonulást sok helyütt fotografiai uton figyeltek meg. Korszakot alkotó Henry testvérek működése Párisban, úgy hogy az általuk elért eredmény következtében a párisi akadémia 1887 ápril 16-ra kongresszust hítt össze, melyen az egész csillagos ég lefotografálását határozták el, A.-i célra különböző műszereket használnak. Tükör-teleszkóp minden további nélkül rendkívül alkalmas e célra, a szemmel való megfigyeléshez szükséges részt kell csak eltávolítani, s a tükör gyujtó síkjába a fotografiai lemezt alkalmas módon helyezni. Angliában Roberts, Amerikában Pickering, nálunk Gothard működik e módon, mely különösen gyenge fényü ködök, csillagcsoportok fölvételére alkalmas. Lencsés távcsőnek fotografiai célra számítják üvegeit, hogy éles képet adjon. Ilyenekkel készül az uj égabrosz. (Az úgynevezett normál-refraktor. nyilása 34 cm., gyújtó távola 343 cm.)

A világhirü Lick obszervatórium óriás messzelátójának két lencséje van, a szemmel és a fotografiai úton I való megfigyelésre. Előnyük, hogy látómezejük is nagyobb, mint a tükörteleszkópoké, mert ezeknél! a tükör előtt csak korlátolt lemeznagyság alkalmazható.

Közönséges fotografiai objektiveket is használnak: Pickering Cambridgeben, Wolf Heidelbergben, Gothard Herényben. Nagy előnyük a nagy felület, melyet egyszerre fotografálhatnak, s a gyújtótávol és nyilás között levő kedvező viszonyból kifolyó nagy fényteljesség kiterjedtebb tárgyaknál, pl. ködök, üstökösöknél. Ezért ködök, üstökösök felfedezésére különösen alkalmasak. A fotografiai készüléknek, legyen az tükörrel vagy lencsével fölszerelve, pontos, szilárd állványra kell helyezve lennie, melynek egyik tengelye a földtengellyel párhuzamosan van felállítva, mig a másik az egyenlítő síkjában mozog. Az első tengelyt finom óramű hajtja, úgy hogy a cső a fotografálandó csillagot pontosan követi, s annak képe a lemezen néha órákig (2-4-6 stb.) tartó kinntartás alatt mozdulatlanúl marad. Az óramű szabálytalanságát nagy keresővel ellenőrzik a normál-refraktor keresője hasonló nagy a fotografáló csőével melynek szálkeresztjére alkalmas csillagot állítanak be, s folyton figyelemmel kisérik. A csillagokat, ködfoltokat, üstökösöket majdnem kizárólag közvetetlenül a gyújtósíkban fotografálják, melyben a tükör vagy lencse által vetített kép a legélesebb. A beállításnak pontosnak kell lennie, az vagy külön eszközzel vagy próbálgatással fotografiai úton történik.

Nap, Hold, bolygók fotografálásánál nagyító szerkezetet szoktak alkalmazni, még pedig vagy a gyújtósík és objektiv közé csatolnak be konkáv lencsét (Barlow-lencse) vagy a gyújtósíkban előállott képet külön nagyító lencserendszerrel nagyítjuk. Ez utóbbit különösen a Napnál alkalmazzák (fotoheliograf). Alkalmas szerkezettel az égi testek spektrumát is lehet nagy sikerrel fotografálni, 1. Spektrálfotografia. A fotografiai üvegképen nagy pontosságú méréseket végezhetni megfelelő műszerrel, mely mérések a legpontosabb asztronómiai mérésekkel vetélkednek. Az ily képeknek ó kétféle nagy előnyük van a szemmel való megfigyelés fölött: l. a nagy megbizhatóság, tárgyilagosság, a műveletegyszerűsége és gyorsasága mellett, 2. hogy a kimutatás meghosszabbításával. képesek vagyunk oly dolgokat is fotografálni, melyek ugyanoly nézetű műszerrel szemmel nem volnának láthatók. A fotográfiai hatás összeadódik, felhalmozódik, úgy hogy a leggyengébb csillag is adhat képet megfelelő kinntartással. A lemezen a helyzet meghatározásán kivül még a csillag nagyságát is meg lehet állapítani a kép átmérőjéből, ez azonban a szemmel való megfigyeléstől eltér, miután a fotografiai hatás a csillag szinétől is függ. Az A. a szabálytalan alaku ködfoltok tanulmányozására pótolhatatlan s nagyon alkalmas új ködök felfedezésére.

Asztrofotométer

A megfigyelő csillagászatban háromféle fotométer van használatban, melyekkel számokban kifejezett adatokat lehet nyerni a csillagok fényéről, úgymint: Zöllner polarizáló A.-je, Pickering meridiánfotométerje és Iritchard-ék fotométerje. Az elsőnél a megfigyelendő csillag egy mesterségesen előállított csillaggal lesz összehasonlítva. Egy petróleumlámpástól megvilágított kis nyitás (gömbölyű lik) képe kétszer homorú lencsével csillaghoz hasonlóvá téve egy oldalcső által a megfigyelő távcsőbe jut, mely a csillagra van irányitva; annak sugárkopjában egy 45° alatt állított tükör van elhelyezve, mely a mesterséges csillagot a valódi csillag mellé az okulárba veti. A nevezett oldalcsőben két mészpát Nicol-prizma van oly módon erősítve, hogy az egyik forgatható, s azáltal a mesterséges csillagot tetszés szerint el lehet gyengiteni, mig a megfigyelendő csillag fényét eléri. A forgatható prizma tokjára egy fokokra osztott kör van illesztve, melyen a prizma forgási szöge leolvasható, s ebből fényének intenzitása kiszámítható. Ha az csillag fénye egység gyanánt vétetik fel, akkor a b- csillag fénye lesz:

J = (sin n')2

(sin n)2

Zöllner pl. u Coronánál találta a leolvasott szöget: n=11.3° és Coronánál n'=30.9°, miből következik:

Ja/Ju = (sin 30.9°)2/(sin 11.3°)2 = 0.51352/0.19592 = 6.871

Zöllner ezen műszerrel több mint 200 csillag fényét határozta meg, nemkülönben Peirce Cambridgeban (E. A.) 3 év alatt egy ilyen műszerrel Argelander Uranométriájából plusz 40 és plusz 50° között minden csillag fényét meghatározta, s végre 1870 körül Wolf Bonnban számtalan mérést eszközölt az állócsillagok fényére vonatkozólag.

Pickering szintén a polarizáció által gyengíti meg a mérendő csillag fenyér. P. műszerével azonban minden csillag, amidőn a délvonalon átmegy vagy még annak közelében van, a sarkcsillaggal lesz összehasonlítva. P. műszere egy keletről nyugat felé néző horizontálisan fekvő távcsőből áll. A keleti végén az okulár van elhelyezve, míg nyugati végén két objektiv van a csőbe illesztve, még pedig oly formán, hogy az általuk adott képek az okulárban összpontosulnak. Mindegyik objektiv előtt azonban egy prizma áll, mely oly módon forgatható, hogy az egyik objektiven keresztül a sarkcsillag vetíthető az okulárba, mig a másikkal a megfigyelendő csillag képe. Az objektivek sugárkopjaiban azonban polarizáló Nicol-prizmák vannak elhelyezve, s azoknak kellő módon való forgatása által a csillagok fényét oly módon lehet mérni, hogy az egyik által előállított rendes sugarakat a másik által előállított rendkívüli sugaraival hasonlítjuk össze. Végre az okulár előtt még egy Nicol létezik, mely arra szolgál, hogy a két kép intenzitását egyenlíteni lehessen: Ezen műszerrel Pickering 1879 és 1882 között 4260 csillag fényét mérte meg (Annales of the Astronomical Observatory of the Harward College, Vol: 14).

Pickering az m csillagnagyság (csillagrend) és h fény között a következő Pogson által felállított egyenletet használja: lg h = lg ho + 0.4 (m0-m), ahol ha a sarkcsillag fénye, s m0 = 2 a sarkcsillag nagyságát jelenti.

Pritchard ékfotométerje tulajdonképen 1843. származik Piazzi Smythtől és Kaiser E.-től. Ez a műszer egy hosszúkás neutrális szinti üveg ékből áll, mely minden szint egyenlően nyel el. Ezen ék a távcső sugárkopjába lesz beillesztve (legtöbbnyire az okulár és a szem közé), olyformán, hogy tetszés szerint bármely vastagságú részen lehessen a mérendő csillagot rajta keresztül megfigyelni. A csillag úgy állíttatik be, hogy azt az ék vékony részén jól lehessen látni, s akkor az éket addig toljuk odább míg a csillag, képe tökéletesen eltünik. Természetes, hogy az ék foglalásán osztás van alkalmazva, melynek segítségével azon helyet meg lehet határozni, melynél a csillag eltünik. Mivel a fény elnyelése összefüggésben áll az ék vastagságával, melyen a fény áthalad, igy ebből következik, hogy ha a skálaértéket, melyet a csillag eltünésénél leolvasunk, bizonyos állandóval sokszorozzuk, megkapjuk a csillag inténzitását. Pritchard ezen műszerrel az Uranometria Oxoniensist állította össze, melyben 2786 csillag fénye van katalogizálva.

Az ékfotométer minden távcsőre könnyen alkalmazható, s könnyen kezelhető, azonban több kétely forog fenn pontossága ellen, ahol a főszerepet az ég különböző szine és állapota mint háttér játssza, nem különben a szem érzékenysége különböző fénybenyomásoknál. Legutóbbi időben a fotografálást is kezdték használni fotométrikus megfigyelésekre. A fotografált állócsillagok t. i. mint kis táblácskák tünnek föl a lemezen, s mentől fényesebb a csillag, annál nagyobb lesz a táblácska, s Scheiner Potsdamban azt találta, hogy hasonló megvilágítási idő mellett a táblácskák helyes arányban állanak a csillag-nagyságokkal. Ez azonban csak hasonló színű, illetve spektrumu csillagokra áll. E téren 1885-ben Cambridgeben Pickering is beható kisérleteket tett.

Asztrofotométria

(gör.), a csillagok fényének meghatározása, melynek elméleti alapelveit legelőször is Lambert fejtette ki Photometria címü munkájában; azonban a fénymérés gyakorlati kivitele a legutóbbi időkig legyőzhetetlen akadályokba ütközött. Herschel (John) egy új műszert szerkesztett, melyet ő asztrométernek nevezett el amely azonban annyi hiányt mutatott fel, hogy alkalmazása általánosabban nem terjedt el. Nemkülönben Arago terveit sem lehetett gyakorlatilag megvalósítani. Steinheil (C. A.) egy új fotométert szerkesztett, amelyet prizmás fotométernek nevezett; ennek elve, hogy a csillagok pontszerű képét korongokká szélesztette ki, s igy egymásmellé helyezett kétfényes felületet hasonlított össze egymással. A megfigyelés azonban Steinheil műszerével is rendkívüli nehézségekkel járt, s ilyformán ez épp úgy mint Schmerd fotométerje soha sem vált népszerűvé. A legtökéletesebb ilyen műszer a Zöllner-féle asztrofotométer, melynek segítségével a csillagokat mesterséges fényforrással előidézett csillagokkal lehet összehasonlítani. E mesterséges csillagok intenzitását polarizáció által kellőleg s mérhetőleg változtatni lehet, nemkülönben a színét is a megfigyelendő csillagéval hasonlóvá lehet tenni. A Zöllner műszerével tett megfigyelések olvashatók: Zöllner, Grundzüge einer allgemeinen Photometrie des Himmels (1861) és Photometrische Untersuchungen (1865) cimü műveiben. Pickering Cambridgeben egy meridiánfotométert szerkesztett, melynél minden csillagot a sarkcsillaggal hasonlít össze. P. már egy szép fotométriai csillagkatalógust bocsátott nyilvánosság elé. Pritchard oxfordi csillagász pedig az Uranometria Oxoniensist az ékfotométerjével észlelt adatokból állította össze, l. Asztrofotométer.

Asztrognosztikon

(gör.), l. Asztrodeiktikon.

Asztrognózia

(a görög «csillagismerés»), a csillagászat legrégibb fázisa és nem más, mint a szabad szemmel látható csillagok és csillagképek leirása, kölcsönös helyzetük és neveik ismerete. Elsajátítható jó csillagatlásznak vagy egy jó glóbusnak kellő tájékoztatásával, beállításával, avagy a közismeretü csillagzatokból kiindúlva az egyes csillagok közt való összeköttetesek és egyenes vonalú idomok szerkesztésével (alignement). Asztrognosztus, ki a csillagokat és csillagzatokat ismeri.

Asztrograf

(gör., «csillagiró»), Steinheil által Münchenben feltalált készülék, a berlini akadémiai csillagmappák mértékében vett kb. 100 négyszög foknyi kiterjedésü csillag-abroszok gyors és gépies ábrázolására. Alkotórészei egy sík fémtükör, mely tömör oszlopon felállítva óramű segítségével a síkján áthaladó s a világtengellyel párhuzamos tengely körül a csillagok mozgásának irányában forgatva az ég teljesen mozdulatlan képét adja és a másoló készülék, mely az ég képét sík papiron ábrázolja. Közelebbi adatokat láss Carl «Repertorium der physikalischen Technik» L k. (1868).

Asztrográfia

(gör., «csillagleirás»), a csillagos ég leirása csillagjainak eloszlása, kölcsönös helyzete, észrevehető külsőségei, szine s hasonló sajátságai szerint.

Asztrolatria

(gör.), csillagimádás.

Asztrologia

kezdetben a görögöknél és rómaiaknál még az asztronómiával, csillagászattal egy értelmü, de később és manapság a bolygóelméletekkel öszefűzött azon tudományos tévedésnek neve, mely az égi testek és első sorban a bolygók állásából és járásából a jövőt, főleg az egyes emberek sorsát akarta megállapítani. Legelső nyomaira az egyiptomiaknál akadunk, kik már korán hozták orvosi ismereteikkel kapcsolatba, az emberi testet az állatkör tiz-tiz fokának megfelelően 36 részre osztva. De az A. általános terjedése a kaldeusoktól ered, kiknél, mint mondották, maga Zoroaszter alapította; ők voltak buzgó hivői és terjesztői, úgy hogy a későbbi római irók a csillagjósokat kaldeusoknak is neveztek. Régi keletü még az A. Persiában, Indiában és Khinában, hol még ma is nagy tekintélynek örvend. A görögöknél ugy látszik, az állami hatalom nem zavarta az A.-t; Platónról azt mondják, hogy az A. barátja volt, mig Aristotelés követői határozottan ellenezték. A jobb görög orvosok is inkább csak azt vélték, hogy a Hold és a bolygók konstellációi és a betegségi állapot változása közt van bizonyos összefüggés, mig a stoikusok fatalisztikus világnézetében az A. termékeny talajra talált. Vajjon Ptolemaios hitt-e az A.-ban, legalább is kétséges és a neki tulajdonított ilynemü munkák aligha tőle valók, mert az «Almagesztben» az A.-nak nyoma sincs.

Rómában a kaldeusok tudománya a műveltebbek egy részének állandó ellentállása mellett is mindig nagy népszerüségnek örvendett. Rendesen matézisnek hivták az A.-t és a csillagjósokat magukat Chaldei, Babylonii, mathematici, genethliaci vagy planetarii néven nevezték, A-köztársaság idejéből Lucius Tarutius Firmanust említik mint tekintélyes asztrologust. Caesar is nagy barátja volt az A:-nak, míg Cicero határozottan ellene foglalt állást, szintúgy az idősebb Plinius és Tacitus; Seneca azonban ingadozó. A császárok is kénytelenek még gyakran a kaldeusokhoz fordulni, még ha nem is barátjai az A.-nak, így Tiberius, Hadrianus; de már Vitellius, Domitianus és Diocletianus erélyesen üldözik őket. Alexandria, Athén és Róma későbbi misztikus filozofusai nagy barátjai az A.-nak és egyebeken kívül a Kr. u. IV. századból maradt reánk az ókor legteljesebb A.-i munkája, Maternus Fiirmicus nyolc könyve az asztronómiáról. Manilius is csillagászati tanító költeményében az egyes csillagoknak a szervezetre való befolyását fejtegeti (Tiberius korában), de már Sextus Empiricus a matematikusok ellen irt munkájában helyes érvekkel küzd az A. ellen. A keresztény egyház eleintén az A.-; az erkölcsi felelősség elvével össze nem férhetőnek tekinti és a Codex Justinianeus a csillagokból való jóslást a méregkeveréssel helyezi egy sorba. Szt. Ágoston, bar korábban még szentül hisz az égi testek befolyásában, később szintén az A. határozott ellenségévé válik. Hovatovább azonban oly magyarázatokat állítanak fel, hogy a VII. századtól kezdve megint mindinkább helyet foglal az A. és különösen terjed az arabok és kabbalisták utján. Az araboknál ugyanis akkor már nagyon virágzott az A. Abumassar a IX. és Hali ben Rodoan a XI. századból a két legnevezetesb arab asztrologus, kiknek munkái aztán latinra fordítva Európában is elterjedtek és nagy tekintélyre tettek szert, ugy hogy az A. valóságos hatalmassággá vált és nem egyszer az udvari asztrologusok kormányoztak.

[ÁBRA] Horoszkóp.

Roger Bacon Albertus Magnus irnak A.-i könyveket, Regiomontanus régibb és különösen arab szerzőket ad ki, Donati, Stöfler stb: fejtenek ki nagy tevékenységet, Gervais elsőnek foglalja el a Párisban felállított A.-i tanszéket és bar már a XV. század végén Savonarola és Pico della Mirandola határozottan küzdenek ellene és később még többen és többen, mégis még a XVII. században is győzedelmeskedik nem egyszer az A. Leghíresebb képviselője Nostradanus (Notredame) Mihály, IX. Károly későbbi udvari orvosa, kinek versei jövendöléseit még napjainkban is emlegetik. Minthogy ő a pápaság vesztét is megjövendölte, Róma betiltotta jövendöléseit, bár különben úgy a katolikus, mint a protestáns teologusok közt is voltak asztrologusok. Igy Lucas Gauricus civitavecchiai érsek munkáinak fele asztrologiai tartalmú, Melauchthon is sokat tartott az A. felől. Angliában különösen a Stuartok idején virult az A., míg másrészt már Paracelsus és Cardanus azt főleg a kémiával és orvoslással akarták összekapcsolni. Még Tycho de Brahe sem volt tőle egészen ment, s Keppler alig más okból, mint a megélhetés kénysz rüségéből engedett neki egyik-másik alkalommal valami kevésben. Amint azonban Copernicus rendszere a Földnek nagyon is szerény helyét a világ-egyetemben kijelölte, az A. is meg volt ölve. Épp azért. az utolsó, magát még annak valló asztrologus Morin Baptiste (1583-1656) Astrologia gallica-jában éppen a Föld forgásának tana ellen küzd, de hasztalanúl. A még e században is az A.-nak védelmére kelt Pfaff J. W. pedig 1816 és 1821-ben kiadott munkáival együtt csak egy nagy anakronizmust képvisel.

Az A.-nak a középkorban kifejtett rendszere az A.-t természetes és pozitiv v. itélő A.-ra oszthatja. Amaz nem egyéb valami fantasztikus meteorologiafélénél, természetes okok természetes okozatalt, mint szelet, vihart, árvizet, földrengést stb. jövendölve meg, míg a pozitiv A. a csillagoknak az emberek sorsára való befolyását tárgyalja. Eljárása nagyjában a következő: ha valakinek nativitás-át akarjuk megszerkeszteni; azaz sorsát a csillagokból megjövendölni, mindenek előtt az illetőnek születése pillanatára meg kell keresni a horoszkóp, azaz az ekliptika azon pontja nyomán, mely épp akkor kelt föl, az ég 12 házát (l. ábra). Ezt a 12 házat ugyanis az éggömbnek a latóhatár északi és déli pontján átmenő 12 legnagyobb kör képezi, illetve határolja. Maga a horoszkóp egyuttal az első ház kezdete, melytől délen át nyugatnak haladva számítjuk a többieket és pedig sorban: az életnek, a szerencsének v. gazdagságnak, a testvéreknek, a rokonoknak, a gyermekeknek, a szolgáknak (mások szerint az egészségnek), a házasságnak, a halálnak, a vallásnak a betöltendő állásnak, a barátságnak és az ellenségeknek házait. Ha a születés pillanatára megvan a 12 ház akkor kijelöljük minden házban a bolygóknak helyeit és spektusait, azaz kölcsönös helyzetüket, minek alapján azután megjövendöljük az illetőnek sorsát. Az A.-ból maradt reánk a kalendáriumokban még most is meglevő uralkodó bolygó, melyet úgy határozunk meg, hogy héttel elosztjuk az évszámot, s az 1, 2, 3, 4, 5, 6 vagy 0 maradékoknak megfelelően a Napot, Venust, Merkurt, Holdat, Saturnust, Jupitert vagy Marsot tesszük az illető év uralkodó bolygójává. Ezenkivül még a sárkány feje és farka vagyis a bolygópályáknak az ekliptikára vonatkoztatott csomópontjai a szerencse régiója; vagyis a holdpálya síkjának távolsága a naptól az A.-ra nézve fontos részei az éggömbnek, melyek az illetőnek, kinek konstellációiban fekszenek, hatalmát stb. növelik.

Asztromantia

(gör.) a. m. csillagjóslás.


Kezdőlap

˙