Bakarasz

v. bakaraszt, a rendes, vagyis a kifeszített hüvelyk és kis ujjal mért arasznál kisebb, melyet a hüvelyk- és a mutatóujjal mérünk; régente előaraszt-nak is mondották.

Bakarasznyi

a Babszem Jankó vagy Hüvelyk Matyi (l. o.) stb. neveken ismertebb mesealak egyik neve, mely e piciny mesehős termetének kisebb, u. n. bakaraszra (l. ezt) szabja a magasságát. (L. Ipolyi, Magy. Myth. 575.) E néwel és a benne kifejezett mérettel legközelebbról egyező a cseh Pidimuzik (a. m. arasznyi emberke) nevü rokon mesealak. (V. ö. Ipolyi, i. h. 113 s 575.)

Bakaselyem

(növ.) a Nyelvtörténeti Szótárban nincs megmagyarázva. A. m. a baka vagyis gyékény buzogányának a pelyhe. L: Gyékény.

Bakator

v. piros bákor, v. piros váci, egyike a legkiválóbb magyar szőllőfajtáknak mely főképen az Érmellékén van elterjedve; innen átszármazott a Dunántulra (kivált Badacsonyba), Erdélybe itt bakar-nak hivják s az ország egyéb borvidékeire is. Az Érmellékén eredeti, ott keletkezett, magyar szőllő fajtának tartják, de valószinü, hogy a XVI. században Nápoly vidékéröl hozták hazánkba, ezt bizonyítja különben a neve is, mely az olasz bacca d'oro (aranybogyó) kifejezéstől ered. Tőkéje középerős, venyigéje erős; levelei középnagyok, ötkarélyuak, vörös erekkel s gyapjas alsó lappal. Fürtje nagy, hengeridomu, laza; bogyói gömbölyüek, néha kissé hosszukások, kékesvörösek, kék harmattal. A bogyó héja vastag, tartalma husos. Középérésü, kitünö bor- és csemegeszőllő. Hosszu metszést kiván. B. bor. Kitünö zamatu zöldesbe játszó sárgásszinü savanykás pecsenyebor, melyet föképen az Érmelléken termesztenek s a bakator szőllőnek más fajoktól elkülönítve való szűrése által állítanak elő. A bakator bornak 6-8, sőt 15 év kell hozzá, míg kitünö zamatja kifejlődik s jó hírét nagyon veszélyezteti, ha korábban bocsátják áruba. A bakator bort sok helyt rövidítve bakar-nak nevezik.

Bakau

Románia egyik prefekturájának (5 járással, 85 községgel 180,000 lak.) főhelye a Bisztrica partján, 80 km.-re Jasszitól, vasuti állomás, 13,000 lak.; meglehetősen jól épült hely, jó karban levő sok kerttel, nyilvános sétahellyel, csinos plébánia-templommal, a közelben egy kolostorral és élénk kereskedéssel; lakói főképen földmívelők és marhatenyésztők.

Bakay

Nándor, volt szegedi nagyiparos (kötélgyáros), szül. Uj-Szegeden 1833 okt. 15.; az 1848. szabadságharcban mint nemzetőr vett részt. Az ötvenes évektől fogva az aktiv politikába mint több hirlap rendes munkatársa és vezércikkirója, majd mint a Tiszavidék szerkesztője folyt be, de tevékenységének fő gondja mindig a magyar ipar emelése volt s e tárgyban az irodalom terén is sok értekezése, indítványa és ismertetése jelent meg, különösen a fonóiparról és az ezzel kapcsolatban álló más iparágakról, valamint Szeged ujjáalakításáról s több közgazdasági kérdésről. Az 1872. iparosgyülésen jelentékeny szerepe volt; kezdeményezője s szervezője (végrehajtó bizottsági elnöke) volt az 1876. szegedi általános kiállításnak; ezután a szegedi első kerület mint képviselőjét a parlamentbe küldte; ő volt az első kézműiparos képviselő Magyarországon. Az 1879. árviz tönkretette vagyonát. Gyárát részvénytársaság vette át, mely még ma is fönnáll. Eleinte e gyár igazgatója volt, később megvált ez állásától s az 1890. szervezett szegedi kereskedelmi és iparkamara másodtitkára lett ebben a hivatalában müködik máig is. 1881. az «Alföldi Iparlap»-ot szerkesztette.

Bakchos

l. Dyonysos.

Bakchylidés

görög lirikus, a keoszi Simonidés rokona és földije, Kr. o. az V. század eleje tájáról. Életéből annyit tudunk, hogy kezdetben nagybátyjával, Simonidéssel együtt Sziciliában, Hierón udvarán, később pedig a Peloponnézusban élt. Az alexandrinusok lirikus kánonjukban helyet adtak neki is, de a himnuszaiból, paián-énekeiböl, ditirambjaiból, tánc-, győzelmi és szerelmi dalaiból fönmaradt, dór nyelvjárásban írt töredékek (összegyüjtve Bergknél Poet. Lyr. Graeci III. köt. Lipcse 1882) arra vállanak, hogy költészetének nagy fogyatkozása volt az érzés hiánya. A dalnok cimü hosszabb töredékét lefordította Latkóczy Mihály az Egy. Phil Közl. X. (1886. évf.-ban a 994. lapon).

Bakcsiszáráj

(a. m. kerti palota), város Krim félsziget déli részében, Tauria orosz kormányzóságban, a Csuruk patak által öntözött keskeny, festői völgyben. Mielőtt az oroszok elfoglalták a tatár khánok székvárosa volt. Rendetlenül épült házakból áll, kivéve leghosszabb úgynevezett főutcáját; ebben vannak a kereskedő-boltok és itt laknak a mesteremberek: a timárok, nyergesek, kovácsok stb. A lakosok (1886 15,100) túlnyomóan tatárok és zsidók; ez utóbbiak külön, Csufut-Kaleh városában, B.-tól 2 km.-re laknak. A tatár khánok egykori palotája kertek között fokszik; festett üvegablakaival, fényes szinü, szőllővel befuttatott falaival, fürdőivel, aranyozott plafonos nagy termeivel, szellős folyosóival egyesíti magában mindazt, amit a keleti ember szépnek és fenségesnek tart. Egyéb épületei közül legnevezetesebb Dsuma-Dsami nevü mecsetje. 1783. Sahin-Girej kán alávetette magát az oroszoknak.

Bakcsó

(állat.) (Nycticorax griseus Strickl.), a gólyaidomu, fészeklakó gázlókhoz, a gémek családjába (Ardeidae) tartozó madárnem. L. még Vakvarju


Kezdőlap

˙