Csáth

község, l. Mező-Csát.

Csáthy

(Csáti), 1. Dániel, ref. szuperindtendens, szül. Szikszón (Abauj vm.) 1703., megh. Nagy-Kőrösön 1757 jan. 28. Felsőbb tanulmányainak Debrecenben elvégzése után Püspökibe (Bihar vm.) ment ki tanítónak, majd a holland és német egyetemeket, különösen a brémait látogatta, visszatérvén 1730. hazájába, Csatáron lett lelkész, 1747. Nagy-Kőrösre hivatott meg lelkésznek, 1752. pedig, Helmeczy István halála után, a dunamelléki reform. egyh. kerület püspökévé választotta meg. Beleznay János tábornok temetése (1754) alkalmával Pilisen mondott egyházi beszéde: Az halálnak minden emberekkel egyaránt való közvoltáról c. alatt megjelent Budán 1758.

2. C. György, magyar nyomdász, biharvármegyei jómódu magyar nemes család gyermeke, iskoláit Debrecenben végezvén, Szigethy Mihály ottani nyomdájában sajátította el a nyomdászat mesterségét, mig 1804. ugyanott már saját nyomdáját állította fel, mely közel fél évszázadon át terjesztette latin és magyar nyelven irt hazai termékeinket.

Csatir-Dagh

az Örmény-felföld legvadabb része; az Alaghözben csaknem 3900 méter magasságra emelkedik.

Csatka

kisközség Veszprém vmegye zirci járásában, (1891) 738 magyar és német lakossal; pálos zárdáját 1361. Konth Miklós nádor alapította és C.-n kivül rejcei jószágával is megajándékozta; a török uralom alatt elpusztult; a törökök kiüzése után a pápai pálosokra szállt; szép gót izlésü templomának ma csak romjai vannak meg.

Csatlakozás

A vasutak menetrendjének helyes t. i. ugy az utazó közönség, valamint az áruszállítás érdekeinek megfelelő és mégis a vasutra nézve is gazdaságos megszerkesztése igen nagy körültekintést igényel. A menetrendek megállapításakor figyelemmel kell lennünk, hogy a gócpontokon összejövő utasok lehetőleg minden irányban jó csatlakozást találjanak. A vasutak nemzetközi jellegét öltvén, az összes érdekek megóvására minden évben Európa összes vasutai közös, u. n. menetrendi értekezletet tartanak. Ez értekezletnek egyik feladata a helyes csatlakozások megállapítása. Egyes vonatok késése következtében bekövetkező csatlakozás-mulasztás miatt némely utas anyagi kárt szenvedvén, a nemzetközi szerződés alapján létrejött törvényerővel biró üzletszabályzatban kimondatott, hogy: «A vonatok indulásánál avagy megérkezésénél netán felmerülő késések alapján a vasut ellen semminemü igény nem támasztható.» Szabályozva van azonban, hogy a már megváltott jegy ára, bizonyos szabályok megtartása esetén megtéríttessék. - C. A nemzetközi táviró-hálózatban azokat a helyeket, ahol két vagy több állam táviró vonalai egymáshoz csatlakoznak, C.-pontoknak, viáknak nevezik. A csatlakozó pontok a határszélen fekvő helység, hegyszoros vagy az ahhoz legközelebb fekvő táviró állomás után neveztetnek el.

Csatló

(lat. Copula)-nak nevezik az orgona azon készülékeit, melyek lehetővé teszik, hogy egy manualen való játszásnál egy vagy több más manuale billentyüit is le lehessen nyomni, úgy hogy az azoknak megfelelő sípok is hangzásba jőjjenek. Vannak manual-C.-k és pedál-C.-k; az előbbiek két v. három naualet csatolnak össze, a pedál-C.-k pedig a pedált manualekkel kötik össze.

Csatló-csarnokok

(n. Püttingswanten, ol. rei, ang. futtock-shrouds; Árbocozat képmelléklet 3, 15, 28), azon rövid lánc-, v. kötéldarabok, melyek alsó végökkel az árbockosár alatt az árboctörzsön lévő vasgyürühöz erősítve, a kosár párkányzatán keresztül a derék-csarnakoknak és patrácoknak az árboctörzzsel való összeköttetését eszközlik. Kereskedelmi hajókon, ahol az árbóckosárnak nincsen nyilása vagy u. n. katonarése, a matróznak a C.-ra kell felmásznia, ha a törzscsarnakról az árbockosárba akar jutni, ami nem könnyü dolog, miután a C. belülről ki- és felfelé futnak.

Csatlók

(n. Püttinge, Rüsteisen, ol. lande, ang. chains; l. Árbocozat képmellékleten 22, 13), rövid, de erős láncdarabok v. vasrudak, melyek a hajó külső oldalfalazatához erősítve (hadi hajókon az oldalpárkányzatok ww, xx, yy deszkázatán átbujtatva), a törzscsarnakoknak és patrácoknak (1, 13, 26) a hajótesttel való összeköttetésére szolgálnak és pedig akként, hogy a C. felső, a patrác és csarnakok alsó végein lévő macskafejek a feszítő szálak által hozatnak összeköttetésbe (53, 54). A további megerősítésnek céljából a C. alsó végei még rövid vaspántokkal szereltetnek fel, melyek a hajó oldalfalazatához szögeztetvén, «vendégcsatlóknak» neveztetnek.

Csatlókötél

(n. Fangleine, ol. barbetta, ang. painter), az a kötél, mellyel a csónakot v. dereglyét, ha nincsen éppen használatban, valahová - kereskedelmi hajókon a hajó hátsó részéhez, hadi hajókon a bástyarúdhoz megkötik. A csatlókötélvég a csónakban a csónak homlok-tőkéjében lévő vaskarikán van áthúzva és ahhoz kötve, vontatásnál azonban, miután az ilyen C. nem elég erős, rendszerint más kötél jön használatba.

Csatlópad

(bány.), l. Csapópad.


Kezdőlap

˙