Csigasor

mozgó és álló csigák összetétele. A közönséges csigasor (1. és 2. ábra) áll bizonyos számu álló és ugyanannyi mozgó csigából. Az álló csigák közös keretbe vannak foglalva, szintugy a mozgók. Ha e csigasor p. három álló és ugyanannyi mozgó csigából áll, akkor a terhet egyensulyozó erő a teher hatodrészével egyenlő, mert a teher a kötélnek hat ágára egyformán oszlik fel; a valamivel nagyobbított erő a terhet emeli, de az erő utjának hatszor nagyobbnak kell lennie a teher emelkedésénél. Az ugynevezett Archimédesi csigasor (3. ábra) által a teher annyiszor feleztetik, ahány mozgó csigából áll. P. három mozgó csigával a terhet annak nyolcadrészével, - négy mozgó csigával annak tizenhatodrészével egyenlő erővel tarthatjuk egyensulyban; de emeléskor ugyanannyiszor növelendő az erő által leirt ut.

[ÁBRA] 1. ábra. 2. ábra. 3. ábra.

Csigaszállító

Ez lényegében három főrészből áll u. m. egy tengelyből, melyre egy szalag az egyik élénél fogva csiga alakuan rá van csavarva s végre egy üres hengerből, melyben a tengely a rácsavart szalaggal együtt forog, mikor is a szállítandó anyag a csigaalakuan felcsavart szalag forgása által a hengerben előbbre tolatik. Ilyen csigaszállítók különféle célra készülnek.

Csigavér

metafora a hidegvérüség kifejezésére.

Csigavonal

(spirális) minden oly sikgörbe, mely egy adott O pont körül végtelen sokszor kanyarodik, mint p. az Archimédés-féle C. (l. o.). Bármely C. ugy állítható elő, hogy az O ponton átmenő valamely OP egyenes O körül forog s a P pont eközben az egyenesen bizonyos törvény szerint mozog. Ha OP=r s az egyenes forgási szöge f, akkor e törvény az Archimédés-féle C.-ra nézve: r=af, hol a állandót jelent. Más fontos csigavonalak: a Fermat-féle (r2=a2f), a hiperbolikus v. reciprok (rf=a) és a logaritmikus C. (r=acj, hol c állandó). A csigavonalak jól megkülönböztetendők a csavarvonalaktól (l. o.), melyek térgörbék.

Csigázó

(ném. Tackel, ol. caliorna, senale, ang. jeers, tackle), vastag kötélből és több koronggal ellátott erős csigákból álló készülék, mely a hajókon sulyos tárgyaknak emelésére, valamint az árbocozaton is sokféle célból használtatik. - A C.-t a kádárok is használják a hordódongáknak összehuzására.

Csiger

a Fehér-Körös baloldali mellékvize, ered Arad vármegyében a Hegyes-Drócsa hegységben. Silingyiáig É. felé, onnan ÉNy. felé folyik s Zarándon alul ömlik a Fehér-Körösbe.

Csiger

csigér (némely vidéken csigere, csingér, csügör, alkalmasint metaforával lett a savót jelentő német Zieger szóból), ugyanazt jelenti, amit a lőre (l. o.): a Balaton vidékén törkölyre töltött s kisajtolt vizet.

Csigerél

község, l. Szőllős-Csigerél.

Csigirin

járási székhely Kiev orosz kormányzóságban, a Tyaszminánál, a Dnjepr mellékvizénél, (1889) 16 841 lak., szesz-, szappan-, bőr- és vászonkereskedéssel. 1546. a kis-oroszországi kozákok fővárosává lett. 1659. orosz hatalom alá került. 1677 és 1678. a törökök elfoglalták, hanem csakhamar kénytelenek voltak az oroszoknak ujra átengedni. Ezek voltak az oroszok és törökök közti első összeütközések.

Csigolya

(lat. vertebra, állat), a gerinces állatok törzsén végig vonuló s annak támasztója gyanánt szereplő gerincoszlopot fölépítő porcogós vagy csontos részlet. Egy jól kifejlett csigolyán több részletet különböztetünk meg. Főtömegét a csigolyatest teszi, mely átmetszetben majdnem körforma, ebből indulnak ki aztán a különböző irányban álló nyujtványok és ivek. A csigolyatest hátoldalán emelkedő iv csatornát zár körül, mely valamennyi csigolyán majdnem egyenlő nagy s a gerincagyat foglalja magában, az alsó vagy hasoldali iv a nyakcsigolyákon több-kevésbbé hiányzik s a hátcsigolyákon a haránt nyujtványokból és a bordákból áll. Ezen iv a testüreget zárja körül, továbbá a farkcsigolyákon, ha megvan, a farkütőereket. A hátoldali ivet egy egyenes nyujtvány foglalja össze, az u. n. felső tövisnyujtvány, mely különösen hatalmas a kérődző emlősök hátcsigolyáin. De egyes esetekben az alsó ivet is kötheti össze tövisnyujtvány, amelyet aztán alsó tövisnyujtványnak neveznek. Az ivekről azonban fölfelé és oldalt haladó nyujtványok is eredhetnek és erednek, amelyeket aztán ferde nyujtványoknak neveznek. Ezen ferde nyujtványok, az egyes csigolyáknak a szomszédosokkal való izülését eszközlik. Igen fontos és változatos a csigolyatestnek azon fölülete, amellyel szomszédjához illeszkedik. Kezdetben mindkét fölülete homoru, amikor is kétszer homoru csigolyának (v. amphicoele) neveztetik s ilyenkor a szomszédos csigolyák közét a chorda maradványa tölti ki. Ilyen csigolyákat a halaknál, némely kétéltünél és csuszó-mászónál találunk. A fejlődés további folyamában a C.-test két homoru mélyedése helyén domború fölület léphet fel, még pedig vagy csak elül, vagy csak hátul, az első esetben a C. hátul homoru (opisthocoel), a másodikban elül homoru (procoel). A C.-k fejlődése a chordát körülzáró burokból indul ki, amely az egyes csigolyáknak megfelelő pontokon elporcogósodik, mig a chorda belső tömegét kitevő kocsonyás állomány mint mag az egyes porcogós C.-k között megmarad. Ezt követi az egyes C. elcsontosodása, ami három különböző pontból indul ki s a három önálló csontrészlet csak később, a születés után nő eggyé. A halak kivételével a többi gerinceseknél igen feltünő a két első nyak-C. Az első ugyanis, amely Atlas nevet visel s a fejet hordja, gyűrűhöz hasonlít; az emlősöknél és kétéltüeknél a fej nyakszirti két bütykének befogadására két bemélyedést visel, mig a madaraknál és csuszó-mászóknál csupán egyet. E C. kifejlett állapotban csupán a hát- és hasoldali ivekből áll, mig teste az utána következő csigolya testével nőtt össze. Az alsóbbrendü gerinceseknél azonban az összenövés nem tökéletes s a magasabbaknál sem az fiatal korban. A második C.-ra nőtt fogszerü csigolyatest körül forog az atlas a fejjel együtt. A csigolyák között megkülönböztetünk nyak-, hát-, ágyék-, kereszt- és fark-C.-kat, amelyeknek száma a különböző gerinceseknél különböző. Legállandóbb az emlősök C.-száma, amelyeknél kevés kivétellel 7 nyak-C. van, csupán kivétel a Manatus nevü cet 6, a Bradipus torquatus 8 és a Bradypus pallidus 9 nyakcsigolyával. A hátcsigolyák száma 12, 13, 14, de egyes denevéreknek csak 11, a szamárnak 18, a lónak 19. az elefántnak 20 s a Cholopus didactylus-nak 23, 24 hát-C.-ja van. Az ágyék-C.-k száma rendesen 6, 7, ritkábban 5, de az Echidná-nak csak 3, az Ornithorhynchus-nak pedig csupán 2 van, ellenben a Stenops-nak 9. A kereszt C.-k száma rendesen 3, 4, a Ferameles-nek ellenben már csak 1, az erszényeseknek 2-7, a foghijasoknak 9 keresztcsigolyája van, az embernek pedig 5. A fark-C.-k száma igen változó, a Manis longicaudának 46 fark-C.-ja van.

C.-k az embernél, a gerincoszlopnak egyes szelvényei, boncolástani műnyelven mondva metamérjei. A medencei és fari részen a csontmetamérek összenőttek, ezeket ál-C.-nak (vert. spuree) nevezik, megkülönböztetésül a mozgékony valódi C.-któl. Ilyen van az embernél 24, különféle alaku és nagyságu, 7 a nyakon, 12 a háton, 5 az ágyékon. Az összes számuk meglehetősen állandó - az emberben az álcsigolyákkal együtt rendszerint 32, ritkán 33. A változott szám többnyire a háti v. ágyéki részt illeti, t. i. 13 hát-C. esetében 4 ágyék-C. van, de lehet 5 is. Ennek magyarázata a gerincoszlop fejlődéséből folyik, amelyen az ébrényben rendesn 18 hátágyék-C. van, de a 18. rendesen a keresztcsontba felvétetik s ennek első C.-jává lesz, de kivételkép a 18. hátágyékcsigolya megmaradhat ilyennek a felnőttben is, s akkor az ilyen egyénben 6 ágyék-C. van jelen. Ritka esetekben a 17. hátágyék-C. is felvétetik a keresztcsontba és akkor csak 4 ágyék-C. van jelen. A 13. hát-C.-n az ébrényben bordapár van, de ezek rendszerint elsorvadnak, ha azonban megmaradnak, az ilyen embernek 13 hát-C.-ja s csak 4 ágyék-C.-ja van, vagy öt, ha t. i. a 18. hátágyék-C. megtartotta önállóságát. Mindezen változásokat az okozza, hogy a medencecsontok a gerincoszlopon felfelé vonulni törekszenek, minek eredményeül megvan a hajlam arra, hogy feljebb fekvő C.-k bevonatnak a keresztcsont képzésébe.


Kezdőlap

˙