De la Ferriere

(ejtsd: dölaferrier) Henrik, francia történetiró, szül. 1854. Fontosabb művei: Lettres de Catherine de Médicis (3 köt. Páris 1886-88); L'élection du duc de Anjou au trône de Pologne (Rev. des quest. histor. 4 köt.); Charlotte de Bourbon (Nouv. Revue 1890); Marguerite d'Angouleme (Páris 1891); Henri IV. (Paris 1891); Marie Stuart (Revue du Monde latin. 1891).

Délafrikai angol társulat

(British South African Society, másként S. A. Charters-Society, azaz kiváltságos társulat). Angol és foktartományi tőkepénzesekből alakult társaság, melynek célja Délafrika benszülötteivel kereskedelmi összeköttetésbe lépni, belső Afrika természeti kincseit kiaknázni, és birtokot szerezni. A társulat székhelye Londonban van, főfiókja Fokvárosban. Eleintén a becsuanok és a masoni négerek földjére fordította figyelmét, Anglia fenhatósága elismerése mellett. Nagyobb hirre és jólétre azonban csak 1890 óta emelkedett, mely évben a leleményes Rhodes Cecil, a D. elnöke, egyuttal az angol foktartománynak miniszterelnöke lett. Ő fogott hozzá ahhoz a tervhez, hogy a foktartomány, Natal, Transvaal és Oranje-országok, valamint az angol fenhatóság alatt álló többi (érdek-) terület és igy hát a D. birtokai is kereskedelem, ipar meg vám dolgában egységes szövetséget alakítsanak, mely később - esetleg - politikai egységgé is kinőheti magát. Ezt a tervet azonban nemcsak magok az angolok, hanem Transvaal és Oranje köztársaság sem fogadták kedvezően, a miért is Rhodes elnök egyelőre csak közös vasut meg távirdahálózat létrejöttén fáradozik. Az ő indítványára a társulat 1892 nov. 29. Londonban tartott gyülésen csakugyan elhatározta, hogy a Masona földön keresztül Ugandáig, sőt ha lehet Felső-Egyiptomig nagy táviró-vonalat létesít. Ezt a társulat régebben különösen pénzhiány miatt s Portugáliára való tekintetből nem határozhatta el. 1891 máj. 28. a Rhodez és Salisbury miniszterelnök által Portugáliával kötött szerződés véget vetett egy, a Csendes-oceántól az Indiai-oceánig terjeszkedő portugál gyarmatországnak és Angliának Dél-Afrika fölötti fenhatóságát a 33.° kel. hossz.-től keletre az Indiai-oceánig és északra Német Kelet-Afrika határáig megszilárdította. Ezzel a Limpopo és Zambezi folyók között elterülő benszülött fejedelmek országaira ki volt mondva az itélet, nemcsak a Masona-földre, hanem a matabelei négerek földjére is. A Masona-föld néger főnökei szép szerivel türték a D. által odavezetett angol gyarmatosok települését és az ott talált aranymezők a D. kimerült pénztárát is megtöltötte. A Salisbury miniszterium és a társulat között 1891 tavaszán kötött szerződés értelmében ugyan a D. nemcsak eddigi szerzett birtokaira, hanem az ezentul még csak meghódítandó területekre nézve is elismerni köteles a királyné fenhatóságát, valamint a biráskodás jogáról is lemondott az angol kormány részére. Azonban a pénz- és hatalomra vágyó részvény-társulat vezérfiai: Rhodes és Jameson (a Masona-föld kormányzója) ennek dacára önként intézkedtek a Masona- és Metabele-földön, ami Angliában, különösen a Little-Englanders párt hivei között, kik annexioról hallani sem akarnak és még a már leigázott vadak országáról is szivesen lemondanak. Sőt maga a Gladstone-miniszterium is némi aggodalommal tekintett a társulat hatalmi lendületére, melynek kapzsiságától a foktartomány jövőjét féltette. A D. azonban mindezekkel nem törődvén, folytatta a Masona és a matabelek földjének betelepítését és megszállását, és Lo Bengula a metabeleiek királya némi ellenállása dacára az ő országában is több apró várat épített. Ezek: Fort Charter, Viktoria, Manika, Tuly Taty és Salisbury. Ezekben az egymástól nagy távolságra fekvő váracsokban azonban mindössze 1000 fehér katona volt elszállásolva és ezért a D. nem bizván saját erejében, szövetségesek után látott és csakugyan több becsuan és metabéle törzset nyert meg. Midőn azután Lo Bengula a táborának közvetlen szomszédságában aranyt kereső gyarmatosokat elüzte és nehány metabéle nehány angol csendbiztost (a becsuánok határán) megtámadott, a társulat kapván az alkalmon, bejelentette a kormánynak, hogy a háboru immár kikerülhetetlen. A Gladsrone minisztérium erre még egy kisérletet tett a béke fentartásának érdekében: elküldte Loch Henriket (a Foktartomány kormányzóját) kormánybiztos szerepében, hogy a kölcsönös sérelmeket orvosolja. De a Loch alatt tanácskozó bizottság főbb tagjai: Jameson, Moffat, Shippard, Willoughtey a békés megoldást lehetetlenné tették és ehhez járult, hogy ismeretlen tettesek Lo Bengula követeit lelőtték. A Gladstone-minisztérium erre szabad folyást engedett az ügynek és Goold-Adams kapitány alatt némi csapatokat rendelt a D. táborába. De a társulat nem szorult a segélyre, mert a metabélek a több oldalról egyszerre intézett támadásnak nem tudtak ellentállani. Az első diadalt Jameson aratta a becsuanok földjéről előnyomuló csapattal, okt. 27. és 28. pedig Jameson a vele egyesült Forbes kapitánytól támogatva, Fort Charter közelében Lo Bengula hadát rövid harc után teljesen tönkreverte. A bámulandó elszántsággal harcoló vadak mit sem tehettek az angol maxim-ágyuk ellen, melyek soraikat rettenetesen megtizedelték. Maga a király székhelyére, Bulavajóba menekült, csakhogy másnap az angolok innen is megszalasztották és a főtáborát hatalmukba kerítették. Lo Bengula északra a Zambezé felé menekült, az angol lovasság pedig nyomban utána indult. Azonfelül a Tuly-hadosztály vezére, Raaf is megverte a benszülötteket (nov. elején) Angliában és a Foktartományon a legtöbben ugy vélekednek, hogy ezzel a háboru már el is van döntve és a metabélek földjét immár a D. birtokának tekintik. Az angol közvéleményt ugyan a vadak tömeges lemészároltatása kissé nyugtalanította, amiért is Buxton miniszter a parlamentben az elesett metabélek számát redukálta. Az a kérdés azonban, vajon a kormány és a társulat miként osztozkodik meg az uj hódításon, még sok nehézséget fog okozni. A metabéle-háboruról Fokvárosban élő hazánkfia: Hartmann, érdekes jelentéseket kezdett közleni a Vasárnapi Ujságban (1893 nov.)

Délafrikai felföld

a Ngami medencéjétől, a Kunene és Zámbézi torkolatától D-re az Agulhas-fokig terjedő, 1200 m. átlagos magasságu felföld, amely nagyobbára meredek hegylépcsőkben ereszkedik le a tengerparti keskenyebb-szélesebb sikságra. A D.-i meredek és hegyekkel (Babylons Tower 1028 m.) megrakott part felől a külső Karoo-terrasz, amely a Winterhoek (2085 m.), a Drakensteene-hegyek és a Zonderend-, Swellendam-, Lange-, Karadouw-stb. hegyekből áll, és a Brookboschban (1524 m.) kulminál, azután a belső Karroterrasz, amelyet a Konde Bokkeveld, Witte Berge, Kleene és Groote Zwarte-, Konga stb. hegyek alkotnak, visz föl a Karroo-fensikra (l. o.). A Karrooról egy ujabb meredek fal a Roggeweld-, Nieuweld-, Winter-, Koudveld-hegyek, amelyek a Kompass-hegyben (2591 m.) érik el legnagyobb magasságukat, visznek föl a tulajdonképeni felföldre. Mindezen terraszokat nagyobbára lapos tetejü táblaszerü szaggatott hegyek alkotják; köztük szélesebb völgyek nincsenek, csak szük hegyszakadékok (Kloof-ok). A D. felföld maga hullámos sikság, amely Ny és É-felé lejtőződik, a felület változatosságát viszonylag alacsony hegyek és dombláncok, továbbá mély és széles vizmosások mozdítják elő. Középső részeit Kalaharinak (l. o.) hivják. Az egész felföld vizben igen szegény; legnagyobb folyói az Atlanti-oceánba torkoló Oranje (l. o.) és az Indiai tengerbe szakadó Limpopo (l. o.) és ezeknek mellékvizei, amelyek azonban részint sellőiknél, részint vizben való szegénységüknél fogva a hajózásra nézve jelentőségnélküliek. Az éghajlat egészséges és igen száraz. (Növény- és állatvilágát l. I. köt. 131 és 132. lap). D-i részein a benszülöttek, a hottentották és busmannok, mig nagyobb É-i részén a különböző bántu néptörzsek (becsuánák, namák, zulu ovehererok stb.) laknak. Rajta a következő országok vannak: a Fokföld (Capecolony), Natal, Kaffraria angol gyarmatok, A Délafrikai köztársaság, vagyis Transzvál, az Oranje-köztársaság, Német-Délnyugat-Afrika német gyarmat. Belsejében nagyobbára angol protektorátus alatt álló benszülött fejedelmek uralkodnak; végül a Zámbézi torkolatának környéke portugál birtok. L. Afrika.

Délafrikai köztársaág

1884 óta hivatalos neve Transzval (l. o.) köztársaságnak D.-Afrikában.

Delagoa-öböl

(a portugalloknál Lourenço Marquesi-öböl), az Indiai-oceán nagy öble Afrika keleti partján, a d. sz. 25° - 26° között, a portugall Lourenço Marques gyarmat mellett; Észak-déli irányban mintegy 35, keleti-nyugati irányban 25 km. széles, D-en alacsony, mocsáros és egészségtelen e part; K-en az Inyack-félsziget és sziget, továbbá az Elefánt-sziget fekszik; Ny-on az öböl vidéke kies és egészséges; ezen részét nevezték el Baia Formosanak. A Dundasszal v. Lourenço Marquesszel és Tembével bővült Espiritu Santon kivül a Manhisszo és Maputo torkolnak belé. 1823 óta Anglia és Portugallia versenyeztek birtokáért. 1875 jul. 24. Mac-Mahon, a francia köztársaság elnöke mint választott biró, az egész öböl környékét a portugalloknak itélte oda, akiknek gyarmata, ha a tervezett vasut Pretoriába kiépül, virágzó kereskedelmi hellyé fog válni.

De la Graviere

francia tengerész és történetiró, l. Jurien.

Delahaye

(ejtsd: dölaé) Gyula, francia piolitikus, szül. Angersban, 1851 máj. 5. Miután az École des chartes-t elvégezte, a hirlapirói pályára lépett és a monarkista irányu Journal d'Indre et Loire-t szerkesztette. Aztuán Boulanger tábornok hivei közé sorakozott és résztvett a tours-i tüntetésekben, (1889), a tábornok viszont a chinon-i kerület jelöltjének ajánlotta, hol 1889 szept. 22. Joubert köztársaságival szemben képviselőnek választották. 1892. őszén élénk részt vett a Panama-hajszában; ő indítványozta nov. 21., hogy a csalás kiderítése végett a képviselőház enquete-t válasszon s indítványát, Loubet miniszterelnök ellenzése dacára elfogadták. A végbement vizsgálat folyamán D. különösen Baihaut volt minisztert vádolta megvesztegetéssel. De e közvádló szerepe nem volt az uralkodó pártnak inyére, mely rajta volt, hogy D. az 1893 aug. 20. választáson megbukjék, amint meg is történt.

Delalain

(ejtsd: dölalen) Gyula, francia könyvkeresk., szül. Párisban, megh. 1877 u.o., egyik legfőbb képviselője a modern franc. könyvkereskedelemnek, 1836. beltagja, 1842. egyedüli tulajdonosa lett az öregatyja, D. Ágost Miklós által 1764. alapított párisi könyvkereskedésnek. Azáltal, hogy atyja 1808. átvette a szép latin klasszikus kiadásairól ismert nagyhirü Barbou-féle könyvkereskedést és könyvnyomdát, az üzlet iránya főleg a tanügyi irodalom felé fordult s ezt az irányt fejlesztette D. is, aki mint praktikus pedagógus, élénken érdeklődött minden tanügyi mozgalom iránt. Kiválóbb vállalatai közül megemlítendők: Ami de la jeunesse c, tankönyv-gyüjtemény; továbbá Recueil des lois et actes de l'instruction publique, Annuaire de l'instruction publique stb. Sikeres tevékenységeért sokféle kitüntetésben részesült, igy p. kinevezték egyetemi könyvnyomdásszá, megválasztották a Chambre des imprimeurs elnökévé s a brüsszeli irodalmi kongresszus tagjává.

Delambre

(ejtsd: dölambr) János Baptiste József, francia csillagász, szül. Amiensben 1749 szept. 19., megh. Párisban 1822 aug. 19. Eleinte a történelmet, majd az irodalmat, végül pedig a matematikát és fizikát tanulmányozta és kivált a csillagászatot kedvelte meg. 1792. az akadémia tagjává választották, 1795. pedig a Bureau des Longitudes tagja volt. Lalande halála után 1807. a College de france-on a fizika tanára, 1808. a császári egyetem kincstárnoka lett és mint ilyen 1815. nyugalomba lépett. D. 1792-99 Rhodeztól Dünkirchenig fokmérést végzett, mig Mechain azt Rhodeztól Barcellonáig folytatta. D. e fokmérést megirta: Base du systeme métrique décimal ou Mesure de larc du méridien comprosentre les paralleles de Dunkerque et Barcelone (Páris 1806, 1807 és 1810, 3 köt.). Művei közül megemlítjük: Rapport historique sur les progres des sciences mathématiques depuis 1789 etc. (Páris 1810); Abrégé d'astronomie (Ib. 1813); Astronomie théorique et pratique (Páris 1814, 3 köt.) és Histoire de l'astronomie ancienne (Ib. 1817, 2 köt.); ezeken kivül. D. még a Jupiternek, Uránusnak, Saturnusnak, Napnak és a Jupiter-satellitáknak tábláit adta ki.

Dél-Amerika

l. Amerika.


Kezdőlap

˙