ezt az ácsmunkában a gerendáknak egy mestergerendával való keresztezésénél használják, l. Rovás.
(ném. Marsstange; ol. albero di gabbia; ang. topmast, l. Árbocozat képmelléklet B.) az árboctörzsnek első meghosszabbító része, mely a derékvitorlafát hordja. A D. egy darab fenyőfából áll, mely a szártalptól a felső vég vagyis az orom felé vékonyodik, 1-11/2 méternyire az oromtól azonban, ahol a derékjáromfa helye van, vastagabb és azontul ismét vékonyabbra van gyalulva. Alsó része négyszögletes és két csiga-koronggal van ellátva a tekerő-kötél felvetésére, mig a felső megvastagodás alatt fekvő csigakorongon át a derékvitorlafa törzs-ejtő vezet. A D. a törzsjáromfára a keresztül dugott szárnykulccsal nehezedik és oldalt, a derékcsarnak, patrác és tarcsok támogatják. A derékvitorlafa a derékszárral a nyakló által van összekötve, mely megfelelőleg bő és gurgulákkal is el van látva, hogy a nyakló a derékszáron könnyen fel és lecsuszhassék.
a szelemenes födélszékekben a. m. középszelemen.
a katonák által övszerüen viselt, 5-8 cm. széles, elől csattal v. kapoccsal ellátott erős szij, melyen az oldalfegyvert, a tölténytáskát, a revolvert stb. hordják.
az olyan háromszög, melyben az egyik szög derékszög. Az evvel átellenes oldal az átfogó v. hipotenuza, a derékszöget bezáró oldalak a befogók v. katéták. A derékszögü sikháromszögben, Pythagorás tétele szerint az átfogó fölött alakított négyzet területe egyenlő a befogók fölött alakított négyzetek területeinek összegével. A deréksz. gömbháromszög alkatrészei között levő kapcsolatot Napier foglalta egyszerü szabályokba a kerület alkaltészeinek következő elhelyezésének segítségével:
Itt a és b a befogók, A' és B' a velök átellenes szögeknek kiegészítő szögei, c' az átfogónak kiegészítő szöge s ezen öt mennyiség oly sorrendben van felirva, ahogyan a D. kerületén körülhaladva, egymásután következnek. Napier szabályai szerint e szkémában bármelyik alkatrész szinusza egyenlő 1. a két szomszédos alkatrész tangenseinek szorzatával, 2. a két nem szomszédos alkatrész koszinuszainak szorzatával. Péld. sin c1 = tg. A1 tgB1 = cos. acos. b.
(ném. Marsraaen, ol. pennoni delle gabbie, ang. topsail-yards, l. Árbocozat képmelléklet d, h, bb), azon vitorlafák, melyek az egyes árbocokon függve, az árbockosár felett a derékszárra keresztbe fektetve helyeztetnek el. A D. kisebbek mint a törzsvitorlafák és többnyire egy darabból készülnek. A fő- és elő-derékvitorlafák közepén a nyolcszögletes részre, hasonlólag a törzsvitorlafákhoz, megfelelőleg alakított fadarabok szögeztetnek, hogy ez által a vitorlafa erősebb legyen; azonfölül mindegyik D. középhátsó oldalához egy köralakban kivájt és bőrrel bélelt fadarab, a nyaklósark van erősítve, mely a vitorlafa felhuzásánál annak a derékszáron való vezetésére szolgál. A derékvitorlafa-végeken rendszerint három-három csigakorong található, a belső a sudárvitorla-szarvkötél, a középső a fogásfeszítő és a külső a derékszárnyvitorla ejtőjének vezetésére. A D.-at fölfelé oldalankint a derékkarkötelek (59, 88, 118) tartják, mig a végek viziránybani mozgatása a derékfékek (81, 110, 143) által eszközöltetik. A derékvitorlák kifeszítésénél a D. felhuzására a derékejtők (64, 93, 123) szolgálnak. A D. más általános felszerelését illetőleg l. Vitorlafák.
(ném. Marssegel; ol. vele delle gabbie; ang. top-sails, l. Vitorlázat képmellékleten B. G. O.), a hajónak legfőbb vitorlái, melyeket a derékvitorlafákra öltve, a derékvitorlafák és a törzsvitorlafák között a szarvkötelek segélyével feszítenek ki. A vitorlák általános beosztása szerint a D. a keresztvitorlákhoz tartoznak s mint ilyenek csaknem négyszögalakuak (l. Vitorlák). Miután a D. a legnagyobb és legfőbb vitorlák, erős szél esetén felületöket kisebbíteni kell, mely célra a vászonba varrott fogások (80) és fogászsinegek (81, 82) szolgálnak. A kereszt-derékvitorlán három a többin rendszerint négy fogássor van.
(lat.) a. m. elhagyás, cserbenhagyás; vmely dolog abbanhagyása, anélkül, hogy a tulajdonos valaki másnak átadná.
l. Deir-el-Kamar.
1. Hartwig, francia orientalista, D. József fia, szül. Párisban 1844 jun. 17., tanult Párisban, Lipcsében és Göttingában, tanította az École des langues orientales vivantesban az arab nyelvet s 1879 óta ez intézet rendes tanára. Főmunkája Sibawaihi arab nyelvtanának kiadása, (Le livre de Sibawaihi, texte arabe, Páris 1881-1889). Ezenkivül több cikket irt arab és himjariti tárgyakról.
2. D. József, orientalista, zsidó szülőktől, szül. Mainzban 1811 aug. 21. A giesseni és bonni egyetemeken, később Párisban behatóan foglalkozott a persa, arabs és szanszkrit nyelvekkel. Az utóbbi helyen magasabb zsidó tanintézetet alapított, melyet 1864-ig vezetett. 1871. az Institut de France tagjának, 1876. az École pratique des hautes études tanárának neveztetett ki a talmudi és biblia utáni tudományok tanszékére, melyet egyenesen az ő számára rendszeresítettek. Főbb munkái: Lokman arabs meséinek kiadása (1846); Séances de Hariri (Páris 1847-52, Reinaud-dal együtt); Opusculus d’ Aboul-Walid (1880, Hartwig fiával együtt); Deux versions hébraiques du livre de Kalîlah et Dimnah (1881). A párisi akadémia által kiadott: Corpus inscriptionum semiticarum himjarita szövegeinek kiadása reá van bizva; kezdeményezte Szádia munkáinak kiadását, azonkivül pedig számos tudományos értekezést tett közzé Geiger: Juedische Zeitschrift, a Journal asiatique és egyéb tudományos folyóiratokban.