De Spuches

József, ol. költő és műfordító, szül. Palermóban, 1819., megh. u. o. 1884. Eredeti költeményei kevesebb figyelmet keltettek, mint műfordításai. Euripidés., Sophoklés, Musaioson kivül fordított Petőfi Sándortól is. L. Radó, Petőfi in Italien, Ung. Revue 1883.

Desquamatio

l. Hámlás.

Dessalines

(ejtsd: desszalin) János Jakab. I. Jakab néven 1804-1806-ig Haiti királya, született Les Cormiers-ben (Haitiban) 1758., megh. 1806 okt. 17. Néger rabszolga volt s az 1790-iki a franciák ellen vivott függetlenségi harcban olyannyira kitünt, hogy Toussaint L'Ouverture csapattábornoknak nevezte ki. Legyőzte Rigaud-t, a mulattok tábornokát és Toussaint fogságba kerülése után Christophe tábornoknak segített a francia Rochambeaut-t legyőzni és megfutamítani (1803 nov. 19). 1804 jan. mint főkormányzó ura lett a sziget egykor francia tulajdont tevő részének, dec. 8. Port au Prince-ban királlyá kiáltatta ki magát, de zsugorisága, kegyetlensége miatt alattvalói meggyülölték és 1806 okt. 6. meggyilkolták.

Dessau

Anhalt hercegségnek fő- és székvárosa az é. sz. 51° 50' és a k. h. 12° 14’ alatt, a Mulde partján, 3 km.-nyire ennek torkolatától, több vasutvonal találkozásánál, (1890) 34658 lakossal, mintegy 60 gyárteleppel, amelyekben szőnyegeket, posztót, gépeket, szeszt, cukrot, sört gyártanak. Az erdős vidéken fekvő, csinos parkokkal biró város jelentékenyebb épületei: a Mária-templom (a XVI-ik századból), az idősebb és ifjabb Cranachtól való csinos oltárképekkel és több anhalti herceg siremlékével (Lipót herceg szarkofagját 6 gránátos tartja); a Szt. János templom, magas (54 m.) toronnyal; a Szt. Péter és Pálról elnevezett templom csinos üvegfestményekkel; a hercegi kastély, amelynek nyugati szárnyát 1532. kezdték el építeni és a melyben értékes régiség és képgyüjtemény van, a többi közt Tiziantól, Rubenstől, Van Dyck-től stb.; továbbá a városháza, a trónörökös palotája; a szinház hangverseny-teremmel; a hercegi könyvtár (50000 kötettel); az országház. Emlékszobrok; a Neumarkton Frigyel Lipóté, a nagypiacon a Lipót hercegé, a kis piacon Medve Albertet, I. Henriket, Joakim Ernőt, Lipót Frigyest és 4 várost ábrázoló alakokból álló jubiláris emlék stb. Iskolákban, jótékony és közművelődési egyesületekben a város szintén gazdag. D. eredetileg Dissouwe, későbben Desso v. Dessow, alapíttatását valószinüleg Medve Albertnek köszönheti. 1213. már város, 1603. lett az Anhalt-Dessaui hercegi család székhelyévé. 1774. itt alapította Basedow a Philantropint. V. ö. Würdig: Chronik der Stadt D. 1875-76.

Dessert

(franc.) a. m. csemege.

Desservant

(fr. ejtsd: desszervan) Franciaországban az államhatóság közreműködése nélkül, tisztán a püspök által kinevezett s alkalmazott, s azért bármikor elmozdítható lelkész.

Dessewffy

(cserneki és tarkeői grófi és nemesi) család, egyike az ország legrégibb ősnemzetségeinek.

[ÁBRA] Dessewffy címer.

Genealogiáját Terhes az Árpádia cimü folyóirat első kötetében közölte. A család ősei Csernek várát Szlavóniában már a XIII. században birták s Cserneki nevet viseltek; e néven Pál 1447. posegai követ volt. István fordul elő legelőször az okmányokban cserneki D. név alatt 1476. Ez István fia volt Ferenc, posegai főispán, kinek hat fia közül négy a törökök elleni csatákban (kettő Mohácsnál) esett el. János nevü fia azonban életben maradt, szinte posegai már örökös főispán s fő ajtónálló mecter volt s noha, mint rhódusi lovag, nőtelen maradt, családját magas polcra emelte, és Slavóniából Felső-Magyarországba, Sáros vármegyébe hozta át. Mig a törökök a család slavóniai ősi birtokait elfoglalták s feldulták, a Magyarországban átköltözött János a Tarczay-család hütlensége s magszakadása cimén Sáros vármegyében a tarkői várat és uradalmat nyerte kir. adományul s azt testvéreitől származott utódaira is kiterjesztette, kik innét vették a család másik előnevét. Ezenkivül több más javakat is szerzett Sáros, Szepes és Abauj vármegyékben. Maradékai azután századokon át, rokoni és sógorsági viszonyba léptek a felsőmagyarországi ősmagyar nemzetségekkel, a Barkóczyak, Semseyek, Berzeviczyek, Tahyak, Ibrányiak, Becskyek, Butkayak, Kazinczyak, Görgeyek, Palocsai Horváthok, Péchyek, Kubinyiakkal, Ketzerekkel, Soósokkal stb. Közülök Ferenc alapította az 1607-ben tett osztály alkalmával a tarkői-nek s kriváni-nak is nevezett családágat, János pedig, ki a tarcsai uradalmat kapta, a tarcsai és lyubotivai ágat, melyből Henrik báró lett; ez ág azonban nem vitte oly magasra mint a tarkői v. kriváni ág, Ferencnek Palocsai Horváth Katától származott maradéka. Ebből Miklós, a Rákóczy-felkelés idejében Franciaországba ment, s fia Károly a XVII. században francia tábornok lett s ennek fiai részint francia hadseregbeli, részint osztrák katonák, részint Magyarorazágon kanonokok lettek s közőlök László, ki Nagyszombatban 1825. halt el, költő is volt. Ferenc unokája, István, ki Semsey Klárát vette nőül, a jelenkorig virágzó s a nemzetnek annyi jeles és hires államférfit, publicistát s irót adó grófi ág alapítója lett. Egyik fia Ferenc, Butkai Annával nemzette József tábornokot, ki már gróf volt s András ezredest, kinek maradékai köznemesek maradtak s kinek utódai voltak: Arisztid (l. o.) forradalmi tábornok, az Aradon 1849. kivégzett vértanuk egyike, s a Nógrád vmegyébe költözött Imre fiai, Jób nógrád vmegyei országgyülési követ 1847. s Ottó ugyanottani főjegyző 1839-46., ezek evang. vallásuak.

Fentebb nevezett Istvánnak egyik fia volt a szinte István nevet viselő, 1742. elhalt hires lovassági tábornok, ki 1686. Buda vára visszavételénél az elsők egyike volt a vár falait meghágó vitézek sorában, 1697. Zentánál, szavojai Eugen fővezérsége alatt, ennek rendeletéből Pálffy gróffal együtt kezdte meg a csatát. Landaunál 1702. hősiesen harcolt, Belgium elfoglalásánál közreműködött s Párisba is bevonult. Nőtelenül halt meg élete 75. évében és Szebenben temettetett el a kegyesrendi szerzetesek általa alapított ottani egyházában. Ellenben testvére, Miklós, kinek neje Berchtold Krisztina volt, tovább folytatta az ősi család láncolatát s fia Sámuel sárosi főispán, 1756. báró s 1775. gróf lett. Ennek fia, ismét István, b. Vécsey Annától nemzette Józsefet (l. o.), a hires irót, Kazinczy barátját, kinek fiai lettek gróf Sztáray Eleonórától Aurél (l. o.), Marczel (l. o.) és Emil (l. o.) grófok, s Emil fia után a most is élő s lelkesen működő második Aurél (l. o.) gróf. Végre a tarkői vagy kriváni ágat alapító, fentebb említett Ferencnek Ádám fiától, ki Bánffy Annát vette nőül, származott le az erdélyi ág, mely ottani uri családok (Splényi, Henter, Naláczi stb.) leányaival egyesült.

1. D. Arisztid, magyar honvédtábornok, szül. Csákányban Abauj vármegyében 1802.; az osztrák hadseregben szolgált s 1839 óta mint nyugalmazott kapitány élt hazájában. A szabadságharc kitörésekor őrnagy lett a sárosmegyei nemzetőrségnél s már 1849. febr. 13. ezredessé, jun. 1-én pedig tábornokká neveztetett ki. Döntő részt vett gyors megjelenése által a tarcali csatában. A felső-magyarországi hadsereg vezérévé tétetett s azon feladattal bizatott meg, hogy Visockival együtt az oroszok előhaladását nehezítse, lassan vonuljon Pestre. Jun. 18. Szebennél, 22. Lemesánnál nem sikerülvén neki az oroszokat feltartóztatni, nagy óvatossággal visszavonult Ceglédig, hol jul. elején Percel parancsnoksága alá rendeltetett. D. folytonosan résztvett az alsó-magyarországi ütközetekben; a világosi katasztrófa alkalmával elfogatott s Lichtenstein hg. altábornagy közbenjárása dacára, kinek megadta magát, a többi tábornokokkal együtt kötél általi halálra itéltetett, de kegyelem utján főbelövetett. V. ö. Varga Ottó: Aradi vértanuk albuma, Irányi Dániel cikke.

2. D. Arisztid, a képviselőháznak háznagyi titkára, született Genfben 1854 május 20. Középiskoláit s kereskedelmi akadémiát Budapesten, jogi tanulmányait Genfben végezte. Több politikai vezércikket irt a hazai lapokba és a párisi Figaró-ban, Temps-ban, Revue Internationaleban; a genfi Journal de Geneve c. lapokban hazánk viszonyait ismerteti. Társadalmi téren is üdvösen működik. D. a kezdeményezője és egyik alapítója az «Országos kaszinó»-nak. A magyar Athletikai Club testedző sportegylet létesítésénél is résztvett, annak elébb alelnöke, jelenleg, elfoglaltsága miatt, tiszteleti tagja. Önállóan megjelent műve: A házas élet (Budapest 1884).

2. D. Aurél gróf, D. Józsefnek, Sztáray Eleonóra grófnétól 1808. Zemplén vmegyében, Nagymihályon született első fia, a magyar főrendiház konzervativ pártjának legkitünőbb szónoka, irója és zsurnalisztája, megh. 1842 febr. 9. E szellemdus és sokoldalu magas képességgel biró államférfi s iró már gyenge gyermekkora óta a fejlődő politikai élet s irodalom embereit gyakran látó s vendégszeretettel fogadó atyai ház befolyása s egyaránt lelkes atyja s anyja s Józsa Zsigmond derék házi nevelője vezetése alatt, mely reá a legsikeresebben hatott, már korán szülőihez méltó lelkes gyermekké fejlődött, ki tiz éves korában könyv nélkül szavalta Homéros Iliászát, szenvedélyes kedvvel olvasta s idézte Tacitust s az ókor többi nagy iróit, s már mint serdülő ifju, szeretett a közügyekben buzgón résztvevő, köztiszteletü atyja kiséretében a megyegyülésekre járni. Kazinczy Ferenc, atyjának kebelbarátja s házának gyakori vendége, nagy befolyással volt a minden szép és jó iránt fogékony ifjura, izlésének, tollának s nyelvének nemesítésére. 1823-ban a kassai kir. akadémiára ment, de az akkori iskolai rendszer szárazsága ki nem elégíthetvén szomjas szellemét, mely izesebb és zamatosabb eledelre vágyódott, magán kedvtelésből minden műveltebb európai nyelven olvasott s német, francia, angol remekirók eredeti munkáiból tanulta az államtudományokat s diplomaciát, epedő szomjusággal merítve a legdúsabb s legüdébb forrásokból azokat a gazdag ismereteket, melyeket következő politikai s hirlapirói pályáján oly fényesen feltüntetett. Különösen kedvelte az angolokat s ezek során a mély eszü s eredeti Bentham Jeremiást. Érezte nagy hivatását, s ez irányban tette előkészületeit fáradhatatlan buzgalommal. Első irói kisérleteit a felsőmagyarországi Minerva cimü folyóiratban adta ki, mely atyja befolyása alatt keletkezett; ebben először esztetikai tartalmu dolgozatokkal, angol s francia művek válogatott fordításával s némely költői próbatételekkel lépett fel, de határozottan gyakorlati, a költői álmodozást kizáró iránya csakhamar elvonta a szépirodalmi térről, melyet azután egészen elhagyott, csupán szép nyelvét s izlését tartva meg a politikai irodalom számára. Atyja, József, az 1825. pozsonyi országgyülésre szabolcs vmegyei követté választatván, D. vele ment, s 17 éves korában a legnagyobb örömmel látogatta s a legéberebb figyelemmel kisérte az üléseket, naplót vezetett, kis lapot szerkesztett saját és rokonai s barátai mulatságára, beszédeket irt a gyengébbeknek, s eközben, tekintélyes atyja oldalán, megismerkedett az ország legnevezetesb embereivel, ezek során a legelsővel, gróf Széchenyi Istvánnal, ki akkor még a Hitel cimü első munkája merész reformeszméi felett atyjával össze nem zördült s a lelkes ifjuban fölismerte a leendő vezért, s kinek tanulságos, szellemes társaságában töltötte pozsonyi élete nagy részét.

Iskoláit bevégezve, fogalmazó-gyakornok lett a m. kir. udvari kancellárián, s éles szemével gyakorlatilag kezdé átismerni, vizsgálni s birálni, s ennek folytán nem igen becsülni az akkor dívó ó-konzervativ kormánybölcseséget, annak merev, mozdulatlan, tespeteg irányát s balfogásait. A szük agyu s keblü bürokrácia gépies, meddő foglalkozásai ki nem elégíthették magasb röptü vágyait, szomju, sovár, előretörő szellemét. A bécsi nagyvilág termeiben élénk kedélye, fesztelen s elmés társalgása, megnyerő, kedves modora miatt általánosan kedvelt és nagyrabecsült vendég volt s e körökben elsajátította a finom államférfi s diplomata még hiányzó tulajdonait, a biztos tapintatot, éleslátást s magasb foku önbizalmat. Igy elkészülve, követte az 1830-iki országgyülésre gr. Reviczky Ádám főkancellárt, hol naplót irt a kir. felség s oly kitünő külföldi folyóiratok számára, mint az Edinburgh-Rewiew. 1832. m. kir. helytartósági titkárrá neveztetett Budára s ez évben lépett fel először a zemplénvmegyei közgyülésen, a politikai szónoklat mezején, ugyanott, hol Kossuth is kezdte fényes szónoki pályáját. Már első fellépése közfigyelmet gerjesztett, s tehetsége folyvást növekedő ragyogásban tünt fel az 1832-6. országgyülésen, majd Kossuthtal szemközt, a pesti hires megyegyüléseken s későbben az 1840-iki pozsonyi diétán, hol már politikai pártjának, a felvilágosodottabb s nemzeti irányu s a józan haladástól nem irtózó konzervativeknek (az ugynevezett fontolva haladóknak) bátor vezérszónoka volt. E politikai szereplése, mely magas tehetségei általános elismerésének dacára is, csak népszerütlenné tehette, azt vonta maga után, hogy országgyülési követségre kétszer is fellépett, 1832. Zemplénben s 1839. Sárosban s mindkétszer megbukott, az udvar részéről azonban azzal jutalmaztatott, hogy 1840. kir. helytartósági tanácsos lett. Élénk részt vett a közügyek minden ágában mint iró, mint akadémikus, a szinházi bizottmány tagja s az 1838. évi nagy árviz után mint a segélyező bizottmány buzgó és munkás tagja. Az 1840. országgyülést megelőzőleg s erre előkészítésül, nagy feltünést keltő emlékiratot szerkesztett az akkori pártok állásáról, s a kormány teendőiről. Az 1839/40-iki országgyülésen nagy mértékben kitüntetvén tehetségeit, s a főrendi-házban érvényre juttatván nézeteit, mint a legkiválóbb tagok egyike, a büntetőtörvénykönyv alkotására megbizott országgy. választmány tagjai közé soroztatott, a választmány tanácskozásainak megkezdése előtt kormányköltségen s Metternich herceg ajánló leveleivel ellátva, beutazta Francia- és Angolországot, a német földet, Hollandot s Belgiumot; meglátogatta Thierst Párisban, megismerkedett Heinéval s fáradhatlan szorgalommal tanulva, gazdag anyagot gyüjtött s becses ismeretek kincsével megrakodva tért vissza hazájába. Ez alatt indulván meg a fontolva haladó pártot merész iránya s modora által megdöbbentő Pesti Hirlap; a hazaérkezett Aurél gr. első gondjai közé tartozott a nevezett lappal megküzdeni s a megvetett Világ cimü hirlapot pártja közlönyévé alakítani. Szellemdus cikkei, melyekkel az általa vezérlett lapban fellépett, X. Y. Z. cim alatt jelentek meg egybegyüjtve. De ennyi izgatottság, erőemésztő fáradozás, megyei s választmányi gyülések folytonos küzdelmei, hirlapszerkesztés, kodifikáció s emelett még folytonos társasági élvezetek, baráti s női körök kedvelése korán kimerítették életerejét s megrongálták különben sem erős testalkatát. A nagyreményü fiatal férfi, családjának fő büszkesége, már élete 34. évében meghalt.

A lapok- s folyóiratokban megjelent s összegyüjtött munkáit részint az említett X. Y. Z. c. könyvben, részint még bővebb s teljesb kiadásban, 1843. adták ki fivére, gr. Emil és barátai. E magyar és német nyelven megjelent utóbbi becses gyüjtemény cime: Néhány nevezetesb darab gr. Dessewffy Aurélnak hátrahagyott munkáiból. (Aus den Papieren des grafen Aurel Dessewffy). A budapesti Árvizkönyvben (Pest 1839) jelent meg kitünő nemzeti szellemü értekezése: A magyar nyelv s előkelőink nevelési rendszeréről, melynél szebbet s jobbat ez ügyben senki sem irt. Az akádémiánál ő nyujtotta be Kazinczy Ferenc hátrahagyott kéziratait, s birálta P. Horváth Lázáz Byron fordítását; irt a budapesti állandó hid, a játékszinépítés, a két Auróra ügyében stb. Végre irói munkásságának szép emlékeül jelent meg 1857. kézirati műveiből, életrajzával s arcképével egy diszalbum, melynek cime: Koszoru gr. Dessewffy Aurél emlékének; 1887. pedig összes műveit kiadta s életrajzával és jegyzetekkel is ellátta Ferenczy József, mely nagy és teljes kiadás, öt részben, magában foglalja publicistai dolgozatait, országgyülési munkálatait és beszédeit, vegyes dolgozatait, levelezéseit, önéletrajzi adatait s ifjukori kisérleteit. Nagybecsü irói munkásságát csakhamar fellépése után méltányolta a m. akadémia, mely őt már 1833. levelező tagjává választotta. 1836. pedig a Kisfaludy társaság alapító tagjai közé is belépett. Az Akadéimában Császár Ferenc tartott felette emlékbeszédet 1842 febr. 14. Olajfestésü arcképe az Akadémia képes termét díszíti.

3. D. Aurél gróf, D. Emil gróf és báró Wenkheim Paulina fia, született Budapesten, 1846 január 16-án. Tanulmányait Poszonyban végezte, azután nemzetgazdasági ismeretek szerzése végett Németországba, Münchenbe ment, majd Londonban is egy évet töltött. Onnét visszatérve Szabolcs vármegyében mint aljegyző s Lónyay Menyhért pénzügyi minisztériumában mint fogalmazó gyakorolta magát a közélet teendőiben; de csakhamar politikai pályára lépett, s 1874-ben előbb a zborói, majd a t.-löki kerületben képviselővé választatott. E megbizatást 1883-ig viselve, a Tisza-kabinettel szemközt ellenzéki állást foglalt. 1884-87-ig a főrendiházban ugyancsak az ellenzékhez csatlakozott. 1887. ismét képviselővé választatott mérsékelt ellenzéki programmal, ezuttal a pozsonyvmegyei szt.-jánosi kerületben. 1883-ban választatott a m. akadémia igazgatótanácsának tagjává, 1887. a földhitelintézet igazg. elnökévé, tekintettel nemcsak nagynevü atyjának s e helyeken elődének, hanem saját magának érdemei s magas képességeire is, mert irju kora óta nemzetgazdasági alapos tanulmányokkal s gazdálkodással foglalkozván, több becses értekezést is tett közzé a szaklapokban s hatályos ügyvezetéssel müködött e szakokban.

4. D. Dénes, honvédőrnagy, született Zsolcán (Borsod vm.). 1828 márc. 9. Gondos katonai nevelésben részesült, 18 éves korában a Palatinus huszárezredhez hadnaggyá nevezték ki. 1848. a magyar függetlenségi harc hirére Prágából, hol ezrede feküdt, egy század elszánt huszárral hazája védelmére haza szökött, a szabadságharc folyamán a nemzeti vitézségi rendjellel tüntették ki, s csakhamar őrnagyi rangig emelkedett. Branyiszkónál keresztül lőtt lábikrával két óra hosszat üldözte még az ellenséget, Csornánál mint 22 éves törzstiszt verte vissza huszárjaival a császár-uhlánusokat, ez ütközetben azonban sulyosan megsebesülvén, betegen feküdt a szabadságharc végéig. Mint lábbadozó hónapokon át bujdosott az országban - mert dij volt fejére tüzve, s mint szökött tisztet in effigie felakasztották - mig egy komáromi igazolványhoz jutva, külföldre menekülhetett. Pár évi hányatás után Genfben telepedett le, hol Teleki László, Klapka György, Puky Miklós, Teleki Sándor s az emigrácio más jeleseivel tevékeny részt vett a nemzeti aspirációk hazafias mozgalmaiban, egészen 1867-ig, mikor hazatért s felhagyott minden további politikai akcióval.

5. D. Emil gróf, D. József gróf és Sztáray Eleonóra grófné harmadik fia és Aurél testvére, született Eperjesen 1814 február 24-én, meghalt Pozsonyban 1866 január 10-én. Iskoláit Kassán végezte. Az ő tanulmányának komoly és nemes irányára is, mint gróf Aurélére, nagy befolyással volt atyja példája s a szülői nagyműveltségü s vendégszerető ház, melyet magyar politikai vezérférfiak s irók sürün látogattak, a klasszikai tanulmányokat nagyon kedvelte, a latin remekirókat nagy szeretettel olvasta s már 13 éves korában Cicero műveit fordítgatta magyarra. Legkedvesebb tárgyai voltak azonban az államtudományok összes fajai. Iskolái bevégzése után ő is, mint bátyja Aurél, nagyobb európai utra ment, hogy ismereteit öregbítse, s nagyvilágot lásson. Utazásából haza érkezvén, Szabolcs vármegyében, az atyai birtokok egyikén, Büd-Szt-Mihályon telepedett le, s ügyesen és szorgalmasan gazdálkodott s az elhanyagolt birtokból, mely nagyrészt kezdetleges állapotban levő ártér volt, 16 éves fáradozással s kitünő szakértelemmel valódi mintagazdaságot teremtett. Emellett a megyei közügyekben is résztvett s gr. Teleki József akkori szabolcs vmegyei főispán által a vmegye tiszteletbeli főjegyzőjévé neveztetett ki. A m. gazdasági egyesülettel is folytonos érintkezésben állván, ennek 1835. választmányi tagjává lett, egész életén át munkás és eszmedus vezértagja volt s 1845. az egyesület ismeretterjesztő s földművelési osztályának elnökévé választatott. 1836-ban b. Wenckheim Béla, későbbi miniszter nővérét, Paulinát nőül vevén, huzamosabban tartózkodott a fővárosban s irodalmi és politikai munkásságát nagyobb arányokra terjeszté ki, 1844. pedig a mérsékelt konzervativ párt akkori vezérlapjának a Budapesti Hiradónak szerkesztésére vállalkozván, lakását egészen Budapestre tette át. A lapot, mint a mérsékelt konzervativ párt egyik legtehetségesebb bajnoka, avatott kezekkel vezette korán elhalt nagynevü bátyja, Aurél gróf szellemében. A megyei s országgyülési tanácskozásokban buzgó részt vevén, ugyanazon elveket védelmezé élő szóval is, bár kisebb szónoki tehetséggel, mint néhai bátyja, Aurél, amelyeket irói tollával hirdetett. Különösen szivén viselte az ország anyagi érdekeit, de ezeket a felvilágosított kormány hozzájárulásával akarta előmozdítani; a Kossuth által kezdeményezett védegyletet s egyéb a kormánynak nem tetsző, nemzeti önsegély utján felállított intézményeket, gr. Széchenyi Istvánnal együtt ellenezte ugyan, s emiatt erős hirlapi polemiákba keveredett, de meg akarta szüntetni a bélyegző nemesi adómentességet, meg akarta váltani az urbéri terheket s gondoskodni akart bankokról, hitelintézetekről és az anyagi jólét összes eszközeiről. Azonban meg kelle győződnie, hogy az uralkodó kormányrendszer tespeteg marazmusa s a magyar nemzettel szemközt soha le nem vetkezett féltékenysége mellett a legnemesebb akarat törekvései is dugába dőlnek. Az 1848-iki nagy események idején nem szerepelt, mert a forradalom s annak kiséretében mutatkozó demagogikus mozgalmak ellenkeztek elveivel s mint gróf Széchenyi óvatos politikájának hive s egyik buzgó bajnoka, féltette hazáját a merészebb hazafiak rendszabályainak következéseitől. Midőn azonban a bécsi kormány, a nemzeti felkelésnek idegen segéllyel végbevitt legyőzése után, az alkotmány megsemmisítésére törekedett, s az 1849. márciusi közös birodalmi alkotmányt kihirdette, D. minden lojális alkalmat megragadott, hogy hazája ősi intézményeit megmentse; emlékiratot dolgozott ki, s nyujtott be a bécsi kormánynak, melyben szándékai kivihetetlenségét fejtegette s azt tanácsolta, hogy a belháboru befejezése után állítsa vissza a régi törvényes alkotmányt. Azután 1850. hasonló tartalmu emlékiratot készített Magyarország beolvasztása ellen, mely rajta kivül 23 elvtársa által is aláirva, adatott át magának az uralkodónak. Mindezen jámbor kisérletek azonban akkor sikertelenek maradván: egy időre visszavonult s a mezőgazdaságnak élt büdszentmihályi mintaszerüen rendezett uradalmában. Ugy látszik, a tapasztalt rosszakarat hazája ellen, s a Bécsben észlelt politikai gyávaság nagy változást szültek érzelmeiben, s fellépéseiben ezentul bizonyított bátorsága s erélye népszerüségét is nagy fokra emelte. A magyar gazdasági egyesület ujraszervezésénél hatályosan működött, s ennek 1857. megtörtént ujraszületése után egyik legmunkásabb, választmányi tagja lett. Az egyesület részéről kiküldve, tagja volt a vámkongresszusi orsz. bizottságnak s különös érdemet szerzett a földbirtoki hitel rendezése s a m. földhitelintézet megalapítása körül; elnöke lett továbbá az alsó szabolcsi Tiszaszabályozó társaságnak, s mint ilyen, 1857. elnöke az összes tiszaszabályozási társulatok közös nagygyülésének s egyike azoknak, kik a tiszai nagy kölcsönt létrehozták.

Közpályája legfényesebb, leghatályosabb s nevének örök hálás emlékezetet biztosító része attól fogva keltezendő, midőn 1855 ápr. 16. az uj életre ébredt m. tud. akadémia elnökévé választatott, melynek már 1843 óta levelező tagja volt, s hogy elnök létére szavazat nélkül ne üljön az akadémiában, 1858. tiszteletbeli tagjává is megválasztatott. Az általa, Lónyay Menyhért és Csengery Antal hozzájárulásával tervezett és a legszigorubb biztosítékokkal körülsáncolva szervezett magyar földhitelintézet megalakulása után pedig ennek elnöki székére is emeltetett. E nagy és fontos hivatalainak legbuzgóbb betöltésére fordította ezentul egész hatalmas szellemerejét; ezeknek élt, ezekben kereste s találta büszkeségét, dicsőségét. Tapintatosan felhasználva az ébredő nemzet akkori lelkesültségét, ő szervezte a Kazincy-emlékünnepet, s 1858-60. ő villanyozta fel hatalmas körleveleivel és szónoklataival a m. akadémia érdekében a nagy közönség áldozatkészségét s főképen neki, fáradhatatlan munkásságának köszönhető, hogy az előbb bérlett szállásban szorongó Akadémia 1866. saját, díszes palotájába költözhetett, s hogy annak szerény vagyona két millió forintot túlhaladó összegre emelkedhetett. Sok ezerre megy azon felszólítások, kör- és magánlevelek száma, melyeket ez ügyben akkori szárnysegédével, Tóth Lőrinc, m. akad. pénztárnokkal az országban szétröpített; megkereste az uralkodót, az uralkodóház tagjait, s azokat a gazdag indigenákat, kiknek magyar nemzeti közügyekre szánt áldozatait ekkorig nem látta senki fia. Hasonló páratlan buzgalmat fejtett ki gr. Lónyayval és Csengeryvel a földhitelintézet kormányzásában, rendezésében s gyors virágzásra fejlesztésében. Az akadémia nyilvános nagygyülésein tartott elnöki beszédei valódi remekei a sovinizmustól tiszta, a haza jövőjét és jólétét szellemi fölényre, nemzeti műveltségre alapító magyar hazafiság s fajszeretet klasszikus nyilatkozásának. Ő szerezte meg herceg Eszterházy beleegyezését is arra, hogy nagybecsü képtárát Bécsből Budapestre szállíttassa s az akadémia palotájában helyezze el. E mellett előkelő részt vett a hazai alkotmány visszaállítására irányuló élénk mozgalmakban, s azoknak egyik éltető lelke volt. Ő szerkesztette a fejedelemhez, ennek második körutja alkalmával intézett hazafias föliratot. 1859. az olasz hadjárat után tervet dolgozott ki, melyben kifejtve a veszélyben forgó monarkia ujjáalakításának szükségét, felállította az e cél elérésére követendő elveket s módozatokat, s e terve alapján, de a lényeg gyökeres megrontásával, készült az az 1860 októberi diploma. 1861-ben Pozsony sz. kir. város részéről választatott képviselővé az országgyülésre s itt a felirati párthoz tartozott, de soha meg nem tagadta vaskövetkezetességgel üzött mérsékelt konzervativ politikáját. Meggyőződéseiben makacs és hajthatatlan férfiu volt, kit egyszer megfontolt s elfogadott álláspontjáról semmi érvelés, sem csábító mosoly, sem fenyegetés ki nem mozdíthatott. Ennyi nemes munka s gyönge testalkatát megtörő fáradság és izgalom korán kioltotta életét. Az általa épített m. akadémiai palota megnyitásának ünnepén már nem lehetett jelen. A m. akadémia 1867 jan. 8. fényes gyászünnepélyt szentelt emlékének s br. Eötvös József, az elnöki széken méltó utóda, tartott felette emlékbeszédet.

Politikai s főleg nemzetgazdasági cikkei, melyek már 1830-tól kezdve a hirlapok- és folyóiratokban megjelentek s hason tárgyu, önálló röpiratai, valamint akadémiai elnöki beszédei neki, mint irónak is előkelő helyet biztosítanak a hazai irodalomban. Nagyobb munkái: az Alföldi levelek, a Századunkban megjelent politikai cikkeinek gyüjteménye (1839-40); a Parlagi eszmék igénytelen nézetek a függő kérdések és az országgyülés körül (1843); A magyar vám- és kereskedési ügy és azok végeligazítási módja (1847); a Fizessünk, mennyit becsülettel elbirunk, magunk magunkért (1847); A fenforgó ausztriai kérdésekről (Bécs 1856, magyarul és németül); A m. tud. akadémia és nemzetiségünk feladatai (Pest 1865). - 1844 juliustól 1847 novemberéig a Budapesti Hiradó főszerkesztője volt. 1849 után, midőn a magyar sajtó szünetelt, a német lapokban, különösen a bécsi Lloydban védte a magyar konzervativ politikát.

5. D. József gr. (tarkői és cserneki) gr. Dessewffy István és Vécsey Anna Mária csillagkeresztes hölgy fia, szül. Krizsánban Sáros vmegye 1771 febr. 13., megh. 1843 máj. 1. Koppi Károly nevelője vezetése alatt Kassán, majd Kolozsváron s Pesten tanult, hol a klasszikai irodalmat s bölcseletet már középiskolai pályáján, s méginkább a pesti egyetemen megkedvelte, oly kitünő tanárokat hallgatva nagy lelkesedéssel, mint Zimányi, Dugonich, Mitterpacher, Cornides, Schönwiesner s említett nevelője. A jogtudományokat Kassán végezte be s azután gr. Sztáray Mihály szabolcsi főispánt az 1790-ki budai hires országgyülésre kisérte. Itt kezdődött gyakorlati s politikai élete. Eleinte hivatalos pályára lépett s Fiuméban szolgált mint tiszteletbeli fogalmazó, de nem érezvén magában hivatást a mondott pályára, csakhamar elhagyta azt, s 1793. beutazta Olaszországot s a művészetek hazájából gazdag művészeti ismereteket s tisztult, nemes izlést hozott haza. 1795. a szabolcsi fölkelő seregnél kapitányi rangot viselt, a campo-formiói békekötésig; azután birtokaira vonult, hogy mint tudós és iró s mint a legjobb fajta táblabiró szolgálja megyéjét s hazáját. Ennek folytán 1802. Sáros vmegyét s 1805. és 1807. Zemplén vmegyét, 1811. és 1825. ismét Szabolcs vmegyét képviselte az országgyüléseken, nemzeti és felvilágosodott szellemben. Az 1807-iki budai országgyülésen tollvivő is volt, 1830. pedig mint az országos küldöttség tagja, külön véleményt dolgozott ki a sajtó ügyében s ezt az akkori viszonyok közt szükségessé lett szokott módon, Lipcsében adta ki német nyelven 1831. Politikai pályája mellett is folyvást barátkozott tudósokkal és költőkkel, kik közül leginkább Kazinczy Ferenchez volt füzve. A m. akadémia alapítása alkalmával, melynek alaprajza kidolgozásában ő is részt vett, ennek igazgatóságába vétetett fel, a megalakult akadémia pedig már első nagy gyülésén, 1831. tiszteleti tagjává választotta, mely állásában folyvást buzgó részt vett a fiatal intézet ügyeiben s gyüléseiben. A folyóiratokban megjelent nagyszámu politikai s tudományos cikkein, szellemes, de alak s nyelv tekintetében igen gyarló versein, s az Akadémiai Évkönyvekben megjelent beszédein kivül, nagyobb munkái: Bártfai levelek, irta Döbrentei Gáborhoz Erdélybe gr. D. J. 1817-1818. S.-patak. Hitel cimü munka taglalatja, Kassa 1830., melyben gróf Széchenyi István reform-eszméit megtámadta s éles polémiákra adott alkalmat Széchenyi és barátai s a Dessewffy család tagjai, nagytehetségü fiai közt. Hazánk egyik igen jeles főispánjának nyilván tett politikai hitvallása gr. D. J. jegyzékeivel bővítve kiadta Fekete István. Buda 1843. A Felső-magyarországi Minerva alapításában főrésze volt, tűzhelyet akart állítani a nemzeti irodalomnak Felső-Magyarországban, kedvenc városában Kassán; a szerkesztést titkára, Dulházy Mihály vezette s ő maga irt bele verseket, történelmi, nyelvészeti, gazdászati cikkeket, a tudás igen sokféle ágából, valamint az Orpheusba, Erdélyi Muzeumba, a Tud. gyüjteménybe, a szépirodalmi akkori zsebkönyvekbe s folyóiratokba is. Irodalmi munkái közt legsikerültebbek életrajzai s emlékbeszédei (Sándor Leopold nádor, g. Hadik András fővezér életrajzai, Kazinczy életrajza az Arpádiában; akadémiai emlékbeszédek báró Berzeviczy Vince s gróf Illésházy István felett) s igen eszmedus, tartalmas, szellemes levelei, különösen Kazinczy Ferenccel. Irodalmi hagyományait, gazdag levelezését e rokonlelkü barátjával 1793-tól 1831-ig Kazinczy Gábor adta ki Pesten, 3 kötetben, 1860-64. Ugyancsak munkáiból 3 kötetet (Levelek 1812-43). Sajtó alá rendezte s jegyzetekkel kisérte Ferenczy József Pest 1888. E levelek maradandó emléket emelnek a nemes lelkületü s izléses, szellemdus, hazáját s nemzetét mindig hiven szerető főurnak. Az akadémia 1844-iki közülésén br. Eötvös József tartott szép emlékbeszédet a társaságnak ez egyik legszeretetreméltóbb tagja felett.

6. D. Marcel gróf, Dessewffy József és Sztáray Eleonóra második fia, Aurél és Emil grófok fivére, szül. Büd-Szent-Mihályon, Szabolcs vmegyében 1813 márc. 14., megh. Fóthon 1886 febr. 27. Hasonló nevelésben részesülvén a nagy műveltségü atyai háznál, mint a politikai és irodalmi életben nagy szerepet vitt fivérei, gr. Marcel is nagytehetségü, klasszikus műveltséggel s kifejlett esztétikai, különösen zenei érzékkel is biró, sokat tanult, sok nyelven beszélő, de különc hajlamu ember volt. Oly erős emlékező tehetséggel s oly nyelvismeréssel volt megáldva, hogy még éltesb korában is egész részleteket tudott és szeretett elmondani egyaránt a görög Homérosból, a latin Horatiusból, a német Göthéből, francia Racinéből és olasz Petrarcából. Sokat forgott atyjával együtt Kazinczy Ferenc lelkesítő társaságában s kedvelt látogatója volt a pesti Bártfay körnek, baráti viszonyban ennek tagjaival. A jogot a kassai kir. akadémián elvégezvén, ügyvédi oklevelet is szerzett, de a közszolgálat, melyre szülei szánták, éppen nem felelt meg ideálizmusra hajló természetének s függetlenségi érzésének. Társadalmi s politikai eszméi annyira radikálisak, eszményiek, felforgató s átalakító természetüek voltak, hogy környezetét megdöbbentették, s őt különc hirébe hozták. Atyja, kinek ez irányzat nem lehetett inyére, elküldte Fiuméba közigazgatási gyakorlatra, rokona, gr. Vécsey kormányzó oldalához. De az ábrándozó ifju nem engedte magát magasröptü eszményi világában, sajátságos ember-boldogítási s örök-béke létesítési álmaiban háborgattatni s minden nyilvános szereplésről és hivatalviselésről lemondva, bölcsészi kontemplációknak élő magányéletbe vonult. Élete utolsó évtizedeit kéziratban hátrahagyott, az általános világbéke megállapítása- s biztosításának feltételeit tárgyaló nagy műve töredékeinek megirására fordította, melyből az Ország-Világ folyóirat 1885. s 1886. folyamaiban mutatványokat is közölt. Aurél és Emil fivéreivel együtt adta ki 1832. a Hitel, Taglalat és Világ ügyében, atyja és gr. Széchenyi István közt keletkezett polémiában a Néhány szót a közönséghez. Német nyelven pedig Bécsben 1851. s második kiadásban 1860. a: Der politisch-sociale Radicalismus der Neuzeit s 1861. Pesten a: Beiträge zur Doctrin des menschlichen Friedens c. munkáit, hosszasan üzött nemes álmodozásai beteges teremtményeit.

6. D. Sándor, csanádmegyei püspök, született Pozsonyban 1834 jun. 3. Gimnáziumi tanulmányai elvégeztével, 1852. egri egyházmegyei papnövendék lett; 1853. a budapesti központi papnevelőben hallgatta a hittudományokat, s miután itt teologiai tanulmányait befejezte, 1857. felszentelték és Füzes-Abonyba nevezték ki káplánnak. 1859. az egri érseki leciumban a bölcsészetet és latin nyelvet tanította, 1860. a budapesti központi papnevelő tanulmányi felügyelőjévé nevezték ki. Ebbeli minőségében az egyetemen mint helyettes tanár a lelki pásztorkodástant is előadta. 1866. visszahivták Egerbe, ahol a jogegyetemen az egyetemes jogtörténelmet és statisztikát tanította. 1868. Perger János, akkori kassai püspök titkára lett s a kassai egyházmegye kötelékébe lépett át. 1872. sárospataki plébános, 1875. alesperes lett. 1882. vértes-kereszturi apáttá, 1884. kassai kanonokká, 1886. székesegyházi főesperessé, 1890 január 4. Bonnaz Sándor halála után, csanádi megyei püspökké nevezték ki. Sokat tett a tanügy érdekében, számos egyházi és politikai értekezést irt a különböző lapokba és több főpásztori körlevelet bocsátott közre.

Dessin

(franc.), tulajdonképen rajzot jelent és pedig a franciák igy neveznek minden művészeti és műipari célra szolgáló rajzot.

Dessoff

Ottó Félix, német zenész, szül. Lipcsében 1835 jan. 14., megh. Majna-Frankfurtban 1892 okt. 28. A lipcsei konzervatóriumon Moscheles, Hauptmann, Rietz voltak mesterei; 1854 óta felváltva Chemnitz, Altenburg, Düsseldorf, Aachen, Magdeburg városokban olyan kitünő karnaggyá vált, hogy 1860. a bécsi udv. operához, innen 1875. Karlsruhéba, 1880 okt. Frankfurtba hivták. Kamarazeneművei számottevők.

Dessoir

(ejtsd: deszoár) 1. Ferdinánd, német szinművész, szül. Boroszlóban 1836 jan. 29. 1852. lépett először szinpadra s mintegy 10 évig különböző helyeken s különböző szerepkörben próbálkozott, mig végre a kómikai szerepkörben nagy hatást nem ért el. Pályfutásának legszebb napjait Rigában, Berlinben, Drezdában és Hamburgban érte meg, ahonnan 1880. Prágába szerződött.

2. D. Lajos, német szinművész, szül. Posenben 1810., megh. 1874 dec. 31. A szini pályát mint szinházszolga, jegyárus és szerepmásoló kezdte meg 1825. Mintegy hét évi vándorlás után 1831. Wiesbadenben nyert állandó szerződést s alapos kiképeztetést. Innen 3 év mulva Lipcsébe, majd Boroszlóba költözött, mely városokban már elsőrangu szerepkört foglalt el. Mint jellemszinész a budapesti német szinháznál s a berlini udvari szinháznál igen népszerü tag volt éveken át. Szenvedélyes pátoszával kivált a shakespearei szerepekben tünt ki. A szini pályától, idegbaja miatt 1874. vált meg.

3. D. Miksa, német bölcsész, szül. Berlinben 1867., jelenleg a pszichologia magántanára a berlini egyetemen. Műveiből említendők: Bibliographie der modernen Hipnotismus 1888. Nachtrag 1890. K. Ph. Moritz als Aestetiker 1889. Das Doppel-Ich 1890.


Kezdőlap

˙