Diadalmasfű

(növ.), l. Csodabogyó.

Diadelphia

(növ. a. m. kétfalkásak), Linné rendszerének 17-ik serege, mely azokat a növényeket foglalja magába, melyeknek virágai kétfalkások, azaz himszálai két csomóba vannak összenőve.

Diadéma

(gör.) a fejet övező és a hajat lekötő szalag. Előfordul az egyiptomi, asszir és persa istenségek szobrán. Ugyanott fejdiszül hordozták a fejedelmek és a főpapok. Egyiptomban az Ureusz kigyó diszíté. Persiában nem a fejet, hanem a süveget övezte. Az indiai Dionysos D.-jának lecsüngő végei voltak. Az uralkodói jelvényül szolgáló D. arany lemezből volt. Görögországban a köztársaságok számüzték, csupán a nők ékszeréül szolgált. Az olimpiai győzőt D. diszíté. Ez a D. tulajdonképen fejszalag volt. Nagy Sándor korától kezdve a keleti népek példájára szintén uralkodói jelvényül szolgált.

[ÁBRA] Diadéma.

Ez a D. is fehér gyapjukelméből való volt, széleit himzés diszíté és rojtban végződött. Rómában valaki Caesarnak szobrára fehér szalaggal összekötött borostyánkoszorut tett. A néptribunok azonnal eltávolították a koszoruról a fehér szalagot, s azt, ki rátette a szoborra azonnal elfogták. Rómában a császárok hosszu ideig nem viselték a néptől gyülölt fehér szalagot. A drágakövekkel diszített D., melyet Heliogabalus császár palotájában viselt, ami a párthusok fölötti győzelmeire vonatkozik, tényleg azonban sohasem hordott D.-t. Állítólag Aurelianus tette volna a D.-t a császári viselet egyik alkotó részévé. Valószinübb azonban, hogy a keleti császárság idejében Diocletianus császártól kezdve vált szokássá. Ez a D. elül nagy drágakővel és köröskörül gyöngyökkel volt diszítve. Nagy Konstantin császár már aranyból készítette a D.-t, melyen drágakövek és borostyánlevelek váltakoztak. Ebből fejlődött a bizanci császárok arany koronája, a milyen Justinianus császár fejét diszíti a ravennai S. Vitale templom mozaik képén. Ilyen D. alaku korona az is, melyet VII. Dukas Mihály bizánci császár 1072 táján I. Gejza királynak küldött ajándékul. Mint ez ajándék is mutatja, a középkorban a D. ismét visszanyerte eredeti jelentőségét és nem volt puszta ékszer. A renaissancekori fényüzés ismét mint fejdíszt honosította meg a D.-t. A XVII. és a XVIII. században a D. helyét mint fejdísz a boglár foglalta el. Az I. Napoleon korabeli klasszikuskodó izlés ismét felelevenítette a D. divatját; a nők a francia császár udvarán e nélkül nem jelenhettek meg. Ujabb időben a D.-t gyöngyökkel és drágakövekkel kirakott fésük, virágok, csillagok, stb. helyettesítik.

Diadémszegfű

(növ.), a khinai szegfű (Dianthus Chinensis L.) pompás, nagy virágu kerti fajtája (Dianthus Heddewigii), l. Szegfű.

Diadika

(gör.) a. m. kettes-számrendszer, vagyis az a számrendszer, melynek alapszáma 2, ugy mint a közönségesé tiz. Ennek csak két jegye van: 0, 1. Ha p. negyvenötöt e rendszerben felirnók, 101101 volnának jegyei, mert negyvenöt a. m. 1. 25 + 0. 24 + 1. 23 + 1. 22 + 0. 21 + 1. Elméleti vizsgálatoknál gyakran fontos valamely számot mint 2 hatványainak összegét előállítani, vagyis lényegben a kettes számrendszert használni.

Diadoché

(gör.) a. m. következés, az orvostanban átmenet egyik betegségből a másikba.

Diadochit

foszfátos ásvány, még pedig vasfoszfát keveréke vasszulfáttal; veséded, cseppköves halmazokban, héjjasan és tömötten található; szine sárga vagy barna. K. 2,5-3; Fjs. 1,9-2. Termőhelye Thüringia: Szalfeld mellett Garnsdorf, Gräfenthal mellett Arnsbach. Breithauprt irta le (1837); diadéchomai a. m. helyettesíteni, mert a vele rokon pitticit-től annyiban különbözik, hogy benne az arzénsavat foszforsav helyettesíti.

Diadochok

(l. a mellékelt térképet).

[ÁBRA] A DIADOCHOK ORSZÁGAI (Kr. el. 250 körül)

E névvel illették a későbbi görög és római történetirók Nagy Sándornak azon hadvezéreit, kik birodalmán és örökén megosztozkodtak. Nagy Sándor halálos ágyán birodalmát «a legméltóbb»-ra hagyta, pecsétgyürüjét pedig Perdikkás tábornokának adományozta. Egyelőre tehát Perdikkás vezette az ügyeket, mint «kormányzó», Nagy Sándor utószülött fiának, Sándornak nevében. Kaján versenytársait a következőképpen elégítette ki: Makedoniát és Görögországot Antipatrosnak adta; Egyiptomot Ptolemaiosnak; Likiát, Pamfiliát és Frigiát Antigonosnak; Eumenés titkárnak Paflagonia és Kappadocia jutott, mig Kárdiát Kassandros kapta. Ez az első osztozkodás azonban nem volt végleges; ellenkezőleg: ezek az ujdonsült királyok és fejedelmek, ugyszintén fiaik és unokáik 80 éven át folytonosan véres háborut viseltek egymással. E zavarok kiválóbb eseményei: A lámiai háboru (Kr. e. 323-322), melynek az volt a vége, hogy Antipatros a felkelt görögöket ujból leigázta. Perdikkás kormányzó bukása, ki határtalan hatalomvágyával maga ellen zudította társait. Midőn 321. Ptolemaios ellen indult, saját katonái agyonütötték és erre Antipatros foglalta le a kormányzói cimet és rangot, mig szövetségesét, Seleukost, Babiloniával elégítette ki. Antipatros halála után (319) egyrészt az ő kitagadott fia, Kassandros, másrészt pedig Eumenés és Polysperchón között ujabb elkeseredett harcra került a dolog, melynek lezajlásával Antigonosé (Kassandros szövetségese), meg Kassanderé volt a diadal, kiknek ellenfeleik többnyire elvesztek. (Csakis Lysimachosnak sikerült Tráciát hatalmába keríteni). Mivel Antigonos immár maga akarta az egész birodalmat hatalma alatt egyesíteni, és fiával, Démétrios Poliorketés-szel együtt a kir. cimet is felvette: Ptolemaios, Seleukos, Kassandros és Lysimachos ujabb irtó háborut kezdettek ellene. E szörnyü harc, melyben Nagy Sándor anyja, özvegye, fia meg féltestvére elpusztult, egyelőre Antigonos diadalával ért véget. De megnevezett versenytársai nemsokára megujították támadásaikat és erre Kr. e. 301. Ipsusnál (Frigiában) döntő csatára került a dolog, melyben az agg Antigonos elesett. Ő volt az utolsó, aki az egész makedon világbirodalmat a maga egészében fenn kivánta tartani. Ujabb harcok után 280 körül végre a következő országok alakultak Nagy Sándor örökéből: a) Egyiptom Ptolemaios és utódai alatt. b) Sziria Seleukos és utódai, a Seleukidák alatt. c) Makedonia (a leigázott Görögországgal) Démétrios Poliorketés alatt. Ez a 3 diadoch-nagyhatalom. Független államnak megmaradt ellenben: a galatok országa Kis-Ázsiában, Pontus, Örményország, Pergamosz (az Attalidák alatt), Kappadocia, Bitinia, Rodus szigete és egy ideig: Judea. Sziriától keletre pedig a pártusok alapították meg fenyegető hatalmukat. Mindezen országok utóbb is még sok háborut viseltek egymás ellen, de végre kivétel nélkül a rómaiak hatalmába kerültek. A D. korának fontossága nem az említett háborukban és osztozkodásokban rejlik, hanem a kozmopolitikus hellén műveltség intenziv elterjedésében, mely Nagy Sándor hódítása nyomában az ismert keleti világot át meg áthatotta és amelyet a katonák durva önkénye és versengése nem tudott elnémítani. A görög nyelv lett a «koino dialektos», melyen Kelet és Nyugot megértették egymást; a görög tudomány és művészet pedig valamennyi diadoch-fejedelem udvarában fényes hajlékra talált, első sorban Alexandriában, amiért is a hellenisztikus korszakot másként alexandrinus-korszaknak is nevezik. A mellékelt térkép a Kr. e. 247-ben fennálló politikai helyzetet tünteti fel.

Diadumenos

Polyktetes görög szobrász egyik hires szoborműve, mely ifju atlétát ábrázol, ki önmaga övezi magát körül a diadal-övvel. Hires párdarabja ugyanennek a képfaragónak Doryphoros nevü szoborműve. A D.-nak hét utánzata van a londoni British Muzeumban.

Diaeresis

l. Dierézis.


Kezdőlap

˙