Falkenau

1. kerületi kapitányság Csehországban 506 km.2 területtel, 71789 lak. 2. F. an der Eger (csehül: Falknov), város és F. ker. kapitányság székhelye, az Eger és Zwodan összefolyásánál, vasut mellett, (1890) 5450 lak., szép kastéllyal, környékén jelentékeny szénbányákkal, számos szövőszékkel és üveghutákkal. 3. F. bei Haida, falu Böhmisch-Leipa cseh kerületi kapitányságban, vasut mellett, (1890) 1606 lak., üvegcsiszolással, festéssel és gőzfürészmalommal.

Falkenberg

1. az ugyanily nevü járás székhelye Oppeln porosz kerületben, 23 km.-nyire Oppelntől, vasut mellett, (1890) 2000 lakossal, szivargyárral. 2. Kikötőváros Halland svéd tartományban, a Kattegat partján, 35 km.-nyire Halmstadtól, vasut mellett, (1890) 1842 lak., jelentékeny lazachalászattal.

Falkenburg

város Köslin porosz kerületben, a Drage és vasut mellett, (1890) 4079 lak., posztógyártással és gőzfürészmalmokkal.

Falkenhayn

1.Ferenc, gróf, az osztrák urakházának alelnöke, szül. 1827 nov. 17., az 1853. elh. F. Jenő gróf lovassági tábornoknak fia. Eleinte a hadseregben szolgált, amelyből őrnagyi ranggal lépett ki. 1867. az alsó-ausztriai nagybirtokosság megválasztotta a tartománygyülésbe, majd a birodalmi tanácsba, de még ugyanabban az évben az urakházának tagja lett, ahol a feudális-konzervativ eszméknek egyik legbuzgóbb hive. 1892. az urakháza alelnökének választotta. 1893. pedig, Taaffe bukásakor, egyik jelölt volt a miniszterelnökségre. F. az osztrák vöröskereszt-egyesületnek elnöke és 1879 óta valóságos belső titkos tanácsos.

2. F. Gyula,, gróf, osztr. államférfiu, szül. 1829 febr. 20., az előbbinek öccse. Eleinte a lovasságnál szolgált és 1849. hazánk ellen is harcolt, de azután kapitányi ranggal nyugalomba vonult és felső-ausztriai birtokán telepedett le, St.-Wolfgangban. Ugyanott több izben a felső-ausztriai tartománygyülésbe választották, és végre tartományi főnök lett Felső-Ausztriában. Mindig feltétlen hive volt a federalisztikus, ultramontán pártnak. Mint iró nemzetgazdasági kérdésekkel foglalkozott és két munkát irt Ausztria pénzügyéről. Az elsőben azt akarta bebizonyítani, hogy Ausztriában a federalisztikus kormányrendszer behozatala esetén a kiadások csökkennének. Második munkájában a Magyarországgal kötött vámszövetség első ciklusáról értekezett. 1879. jul. Welsben a birodalmi gyülésbe választották (Grosz szabadelvü képviselővel szemben) és azóta állandó tagja e gyülésnek. Midőn Taaffe gróf egy hónappal később miniszteriumát federalisztikus szellemben rekonstruálta, F.-ra bizta a földmivelésügyi tárcát. Uj állásában F. a szélső jobbpárt érdekeit képviselte és politikai kérdésekben mindig a klerikális párttal szavazott. Ami Magyarországhoz való viszonyát illeti, az meglehetős feszesnek és barátságtalannak mondható. Egy esetben, midőn a magyar kormány támogatása mellett létesült a bécsi marhavásár ellensulyozására Pozsonyban marhavásár, F. agressziv rendszbályokkal sok nehézséget gördített e vállalat utjába. Az utolsó pillanatban azonban mégis engedett. Ujabban 1893. nyarán fejtett ki nagyobb erélyt, amidőn arról volt szó, hogy a magyar kormány is tiltsa el az Ausztria hegyi tartományai érdeke szempontjából szükséges takarmány-kivitelt, mely kérdésben a magyar kormány nem szivesen csatlakozott Ausztriához. Midőn a Taaffe-miniszterium 14 évi kormányzás után teljesen kormányképtelenné lett s a három nagy parlamentáris párt koaliciójával szemben megbukott: F. is beadta lemondását (1893. nov. 11.). De ugyenazon a napon ujra elnyerte a földmivelési miniszterium vezetését a koalicionális pártok fuziójából kikerült Windischgrätz-kabinetben.

Falkenstein

1. F. in Sachsen, város Zwickau szászországi kerületi kapitányságban a Göltzsch és vasut mellett, (1890) 7068 lak., jelentékeny pamutszövéssel, fehérítőkkel és csipkekészítéssel; közelében egy régi kastéllyal. 2. F. am Taunus, falu Wiesbaden porosz kerületben, 1 km.-nyire Königsteintól, (1890) 927 lak., nagy és terjedelmes gyógyintézettel mellbetegek számára, amely a davosi és görbersdorfi mintájára van berendezve. Közelében vannak F. vár romjai, amelyekről a környékre szép kilátás nyilik.

Falkenstein

1. Gyula, afrikai utazó, szül. Berlinben 1842. 1873-76. résztvett a német Loango-expedicióban, ahonnan az első eleven gorillát hozta Európába. Ő egyik alapítója a hirhedt német Schulverein-nak. Megjelentek tőle: Afrikanisches Album (72 fénykép a Loango-partról, szöveggel Berlin 1876); Über das Verhalten der Haut in den Tropen (Virchow Archivjában 1877); a Loango expedició művének 2. része (Lipcse 1879). Ärztlicher Ratgeber für Seeleute, Kolonisten etc. (2. kiad. Berlin 1883); Afrikas Westküste vom Ogowe bis zum Damaraland (Lipcse 1885) és Die Zukunft der Congo- u. Guineagebiete (Weimar 1885).

2. F. János Pál, báró, német államférfiu, született Pegau-ban 1801 junius 15., meghalt Drezdában 1882 jan. 14. A jogi pályára lépett és a szász belügyminiszteriumban hamar felvitte a kerületi igazgatóságig. 1844. államminiszterré lett, mely állásról azonban az 1848. forradalom kitörésekor lemondott. 1850. azután ujra belépett az állami szolgálatba s 1853. közoktatási miniszter lett. A porosz háboru küszöbén (1866 jun. 16.) a távozó udvar ő reá bizta Szászországot, a háboru befejezése után pedig a király jutalmul a miniszterium elnökévé nevezte ki. 1871. a külügyi hivatal élére lépett. Érdemének mondják, hogy a lipcsei egyetem felvirágzott és a szász evangelikus egyház szervezése, valamint az első országos zsinat létrejötte körül is szerzett érdemeket. V. ö. Petzholdt, J. P. F. Sein Leben und Wirken nach seinen eigenen Aufzeichnungen (Drezda 1882).

Falkenstein gróf

II. József király és német császár álneve, midőn 1777. Párisba utazott.

Falkép

az a festészeti ábrázolás, mely az épület falán, illetőleg a falat burkoló vakolaton van előállítva. A még nyirkos vakolatra festett kép al fresco, a száraz vakolatra festett kép pedig al secco. A kétféle falképnek ez olasz elnevezését minden nyelv elfogadta. A falkép a fallal, melyet diszít, szoros, benső kapcsolatban van, annak, illetőleg a vakolatnak egy részét képezi, onnét tetszés szerint nem távolíthatjuk el, tehát hely tekintetében az állandóság, a tartósság jellegével bir. Ez egyik fő ismertető jele. E szempontból falképnek vehetjük a mozaik-képet is, mely a fal fölszinéhez tapasztott szines üvegkockákból van összeállítva.

Az al fresco falkép következő eljárással készül. A falat vastag és szilárd vakolattal burkolják. Ha ez megszáradt, föléje finomszemü, salétromtól egészen mentes homokból és mészből készült igen vékony rétegü vakolatot vetnek, azt jól lesimítják és a nagyobb homokszemeket belőle gondosan eltávolítják. E felső réteg minőségétől függ a fresco kép tartóssága. Ha a felső réteg annyira megszáradt, hogy az ujjal nem lehet benyomni, de még elég nyirkos, akkor lehet rá festeni. A nagyon nyirkos rétegen a festék könnyen szétfolyik. A fresco-képet tehát csak darabonkint lehet festeni és igy is gyorsnak kell lenni a munkásnak, nehogy a réteg megszáradjon. Ha megszárad, el kell távolítani és ujat készíteni. Önként következik ebből, hogy a művésznek, mielőtt a munkához fog, tudnia kell, hogy mit és miként akar festeni. Azért mondta Michel-Angelo, hogy az olajfestés asszonyoknak és gyermekeknek való; egyedül a fresco-festés méltó a férfihoz. A fresco-festés előmunkálatának másik, mellőzhetetlen része az ábrázolásnak megállapítása. Ez ugy történik, hogy a művész az ábrázolást olyan nagyságban, amilyen nagy képet akar a falra festeni, papiron megrajzolja. Ha ez készen van, akkor a rajznak a vonalait finom tüvel sürün átbökdösi. Ez a rajz neve: karton. A nagyobb rajzot több darabra szokták metszeni. A rajzot a már elkészített vakolatra fektetik és szénporos pemettel a vonalok mentén megveregetik, ugy hogy a szénpor a rajz lyukacsain át a vakolatra jut és azon megjelöli a rajz vonalait. Nagyobb biztosság kedveért a pontok nyomán a vakolaton éles szerszámmal barázdát vonnak. XV. századbeli frescokon észrevehetők a barázdák. A művész a falra akkora vakolatot készíttet és a rajznak akkora darabját viszi át ekként a vakolatra, amennyit a képből egyszerre megfesteni akar. A festéshez csakis ásványi festéket lehet használni, mivel a szerves (állati és növényi) festékanyagot a vakolatban levő mész elpusztítja. Ebből következik a fresco-képnek ismét egy jellemző vonása: az, hogy a művésznek a szinek összeválogatásában nincs szabad keze. Az ásványi festékanyag vizzel van higítva. A nyirkos vakolat a vizes festéket magába szivja, tehát ismételten és addig kell a festéket egy és ugyanazon helyre ráfesteni, mig a vakolat lyukacsai tele nem szivódtak. Ha a művész a munkát abban hagyja, a vakolatot, mely nincs befestve, el kell távolítani és másnap ujat készíteni. Ilyen eljárással az árnyalatok finomabb átmeneteit nem lehet előállítani; hasonlóképen lehetetlen a részletesebb kimunkálás; végül nem lehet a festményen javítani. Megkivántatik tehát, hogy a művész biztos kezü legyen. De ha még oly biztos is a keze a fresco festésü ábrázoláson, soha sem érheti el a természethüségnek azt a fokát, amellyel például az olajfestmény dicsekedhetik. De a művésznek erre nem is szabad törekednie: először azért nem, mert anyagilag lehetetlen, másodszor, mert a festmény természetével a finomabb, részletesebb kimunkáltság nem is egyeztethető össze. A falkép ugyanis rendszerint nagyobb terjedelmü, ugy hogy messzebbről kell nézni, ha az egészet áttekinteni akarjuk. Sőt a falkép akárhányszor a mennyezetet diszíti, tehát meg sem közelíthetjük. Másfelől azonban megkivántatik, hogy a falképen az alakok és csoportok elrendezése egyszerü, világos, könnyen érthető legyen. E sajátság pótolja az élénk szinezés, a részletes kimunkáltság hiányát. Az előállítás fáradságos voltáért viszont a kép tartóssága nyujt kárpótlást. Az al secco falkép előállításánál elesnek mindama nehézségek, melyeket a fresconál a vakolat nedvessége okoz. Szinezés tekintetében azért is korlátozott, mivel szintén a szervetlen ásványi festékekre szorítkozik, azzal a különbséggel, hogy a festék viz helyett enyves folyadékkal van higítva. Lionardo da Vinci a milánoi S. Maria delle Grazia kolostor ebédlőjének falára az Utolsó vacsorát ábrázoló hires képet olajfestékkel festette. A kisérlet azonban nem sikerült, amennyiben a kép rövid idő mulva romlásnak indult és utóbb annyira elpusztult, hogy ma alig lehet fölismerni.

A falfestés legrégibb emlékei azon al secco festésü képek, melyek az egyiptomi sirok belsejét diszítik, a köznapi élet foglalatosságait ábrázolják. A legrégibbek a memphisi dinasztiák idejéből valók és egykoruak a nagy gulákból. Meglepő, hogy e festmények szinük üdeségét hatezer éven át megőrizték. Az asszir paloták romjai közt is akadtak falfestmények nyomaira, de a festékek a levegő hatása alatt azonnal elpusztultak. A görög művészetben nagy szerepet játszottak a falképek, melyek a mithoszból és hősök történetéből vett jeleneteket ábrázoltak és nyilvános épületek helyiségeit diszítették. Különösen nevezetesek voltak Polygnotos falképei Athénben és Delphiben. Görög falképek nem maradtak fen. A klasszikus művészetnek e nembeli emlékei Olaszországban az etruszk sirokban, a Rómában és környékén, továbbá a Vezuv által eltemetett campániai városokban, jelesül Pompéjiben fölásott épületek falain fönmaradt falképek. A görög-római művészet utolsó korszakában a mozaik-képek általánosan el voltak terjedve, de inkább padozat diszítésére használták. Ezek javarészben fresco-falképek, melyekre a vakolat megszáradása után egyes részeket enyves festékkel festettek. A keresztények már a legelső századokban gyakorolták a falfestést, egyszerü előállításu falképek a hit igazságainak jelképeit ábrázolták a katakombákban. Ugyanitt találkozik nehány mozaik arckép is. A mozaik falképek Bizancban a tökély magas fokát érték el. A román művészet korában általánosan el volt terjedve, amennyiben a templomot csak akkor tekintették befejezettnek, ha belsejének falait képek borították. Ilyen emlékek hazánkban is szép számmal maradtak fen, névszerint: Zalamegyében a Pécöli, a turnicsei, Vasmegyében a dömölki, a valaméri, a martyáncsi, a tótlaki, Szepesmegyében a zregvai, Ugocsamegyében a fekete-ardói, Mármarosmegyében a mármaros-szigeti, Erdélyben a székelyföldön a derzsii, a sepsi-bessenyői, a sepsi-kilényi stb. XIII., XIV. és XV. századbeli falképek. Az olasz festészet XV., XVI. századbeli legkiválóbb alkotásai fresco-képek. Kivételt Velence képez, ahol a tenger párolgása megrongálta a fresco-képeket, azért ezeket vászonra olajfestékkel festett képekkel váltották fel. A fresco-képek divatja még a mult században is általános volt. Ujabb időben gyakran vászonra vagy deszkára festett olajfestményekkel helyettesítik. L. még Falfestmények és Festészet.

Falkirk

város Stirling skót grófságban, 39 km.-nyire Edinburgtól, a Carse of F. nevü termékeny sikság szélén egy magaslaton, a forth-clydei csatorna közelében, vasut mellett, (1891) 15599 lak., jelentékeny vasművekkel, sör- és szeszgyártással, bőrcserzéssel és kémiai iparral. Az évenkénti, egykoron hires 3 marhavásárt, hetenkénti marhaárverezések helyettesítik. Közelében terül el Skócia legnagyobb kiterjedésü széntelepe. 1298 jul. 22. Sir Villiam Wallace 30000 skót harcosát az I. Eduard vezérelte 87000-nyi angol hadsereg itt legyőzte; 1746 jan. 17. pedig Károly Eduard pretendens 8000 emberével a Hawley vezérlete alatt 9000 főből álló angol hadsereget verte meg.

Falkland-szigetek

(ajtsd: Faklend) v. Malouines, szigetcsoport az Atlanti-oceán D-i részében, 500 km.-nyire a Magalhaes-szoros bejáratától, a d. sz. 51-52° 45' közt. A csoport két nagyobb (East és West F.) és több mint 100 kisebb szigetből és szirtből áll. A legdélibb kis sziget a Beauchene, a legészakibb a Jason. A két nagyobb szigetnek, amelyeket egymástól a F.-sund választ el, területe valamivel több mint 33000 km2. Partjaik, amelyek sok helyen meredek sziklafalak, számos, a norvég fjordokhoz hasonlító és jó kikötőkül szolgáló apró öböltől vannak megszakítva. A partokon és sok helyen a szigetek belsejében is magas dombsorok, sőt kisebb hegyláncok is találhatók. A West F.-en a legmagasabb hegycsúcs az Ádám-csúcs (716 m.), East F.-en pedig az Osborne (685 m.). Nagy területeket tőzegrétegek takarnak; a dombok lejtőit azonban mindenütt pázsit és rétek fedik, amelyek kitünő legelőkül szolgálnak. A fák teljesen hiányzanak. Gabonatermesztésre alkalmas hely sehol sincs; Sulivan és Mackinnon szerint a F. klimája olyan, mint az angol Devon grófságé; csak valamivel szelidebb és nyáron szárazabb. A heves szelek, különösen a nyugoti és déli szelek gyakoriak; ez okból a F. klimája kellemetlen; egyébként azonban a hideg nem nagy, télen -1° és +l0° közt, nyáron pedig +4,44° és 18° közt váltakozik. Az állatvilága szegényes; az egyedüli sajátos emlősei: egy róka- (Pseudalopex antarcticus Shaw.) és egy egérfaj. A vizi madarak, különösen a pingvinek számosak. Amfibiumok hiányzanak. Sertések, lovak, szarvasmarhák és házi nyulak vadon élnek; legtöbbet jövedelmez az (1891) 1760 főből álló lakosságnak a juhtenyésztés. A kivitel főcikkei: igen jó minőségü gyapju, juhok, kecskék és állati bőrök; a bevitelé: élelmi és iparcikkek, meg építő anyag. A kivitel értéke (1891) 130752 font, a bevitelé pedig 67827 font sterling. A székhely West F.-en van; Port Stanleynak hivják; évenként 40-50 hajó látogatja meg, amelyek itt szokták magukat friss élelmi szerekkel ellátni. Az első, aki F.-et 1592. látta, alkalmasint John Davis volt. Két évvel később Hawkins pillantotta őket meg és elnevezte Hawkins-Maidenlandnek. A véletlen azonban ugy akarta, hogy utána még többen voltak, akik e szigetek létéről semmit sem tudván, magukat tartották fölfedezőknek és feljogosítva arra, hogy elkereszteljék. Ilyenek voltak 1600. Sebald de Weert, németalföldi hajós, akiről Sebaldin szigeteknek nevezték el és 1683. Cowley, aki Pepys-szigetek névvel illette. John Strong angol kapitány vizsgálta meg tüzetesebben őket 1690. és ő nevezte el F.-nek is. A Malouines nevet azért kapták, mert a XVIII. században sok st. maloi halász fordult meg rajtuk. 1763. Bougainville néhány akadiai családot telepített meg rajtuk; két évvel későbben azonban Byron hajóhadvezér Angolország nevében a szigateket birtokba vette és az akadiaikat arra kényszerítette, hogy Port-Louist, miként lakhelyüket nevezték, elhagyják. Az angolok West F.-en Port Egmondot alapították, amelyet a spanyolok 1770. elfoglaltak és a szigeteket maguknak tulajdonították. 1820. Argentina, mint a spanyolok örököse Vernet-t küldte a F.-re, aki 13 évig élt társaival East F.-en a Berkeley-öböl mellett. 1833. azonban az angolok elől el kellett távoznia, akik később Port Stanleyt alapították és a szigeteket, amelyeket egy a királynőtől kinevezett kormányzó kormányoz, maig is megtartottak, bár Argentina őket magának vindikálja. V. ö. Dom Pernetty, Hist. d'un voyages aux Malouines 1770. Dumont d'Urville, Flore des îles Malouines 1825. Darwin, Iles Falkland (Quart. Journal of geol. Soc, 1846). Sulivan, Descr. des îles d'apres les reconnaissances faites par les capitaines Rob. Fitz-Roy, Robinson stb. (Annales hydr. 1850). V. ö. Földr. Közl. 1893. 140. l.


Kezdőlap

˙