Fertő

tavas helyeken oly részek, ahol a viz csak néha üti fel magát, és ingoványos, süppedékes természeténél fogva megközelíthetetlen.

Fertő- és Balatonközti protestáns egyházkerület

E néven fordul elő néha az az egyházkerület, mely a prot. felekezetek teljes szétválását megelőző időben a dunántuli Sopron-, Vas- és Zalamegyékre terjedt ki. Püspökei voltak: Szigethy Mátyás (1574-1585) és Beythe István (1585-1591), ki a csepregi kolloquiumon nyiltan a református vallás mellett foglalt állást.

Fertőmelléki borok

Ezen borvidék főbb helyei Ruszt, Sopron, Nezsider és Pecsenyéd, fő szőllőfajtájuk a furmint, fekete burgundi és a muskotály; a szüretet későn kezdik, mert jó években igen jó aszuborokat is készítenek; Nezsideren jó rizlingi bor is terem. A bort rendszerint csak későn fejtik le seprüjéről (a vörös bort csak áprilisban). A borok igen jó zamatuak, tüzesek, tartósak, borbetegségek közül csak a nyulósodás szokott néha mutatkozni. A fertőmelléki borok igen keresettek s külföldre is szállíttatnak. A filoxera ezen vidéken is sok kárt tett, de a védekezés is szép sikerrel folyik s Ruszt szénkénegezéssel is jól fentartja régi hires szőllőit.

Fertőmelléki hegylánc

(vagy Ruszti-hegylánc), Sopronmegyében a Fertő Ny-i szélét szegélyező alacsony dombsor, mely a Vulka völgyétől D-i irányban a Fertő D-i végeig keskeny láncolat gyanánt huzódik s Medgyes mellett éri el a legnagyobb magasságát (Házhegy 283 m.). A Rákospatak keresztvölgye két részre osztja. Ny-i meredekebb lejtője erdős, K-i lankás oldalán a ruszti és soproni kitünő bor terem. A szőllőművelés itt a sürün élő népesség fő kereseti forrása s a borkereskedés már régi idők óta igen tetemes; jelentékeny és kitünő a gyümölcstermesztés is. Nevezetesek továbbá a hegylánc mediterrán kózeteiben (lajta-mész) nyitott nagyszerü kőbányák (Szt. Margita, Rákos, Oszlop), melyeknek kitünő anyagát Bécs legnagyszerübb épületeihez (a Sz.-István templomtól kezdve a városházáig és operaházig) használták fel. A F.aljában számos művelt s népes község terül el; központja Ruszt város. Nevezetes a Rákos (l.o) mellett felfedezett Mithras-barlang.

Fertős-Almás

l. Almás.

Fertő-Szent-Miklós-Szerdahely

nagyközség Sopron vmegye kapuvári j.-ában, (1891) 3035 magyar lak., vasuti állomással, posta- és táviróhivatallal, postatakarékpénztárral, jelentékeny marhakereskedéssel.

Fertőzés

(infectio), általában valamely anyag, lény stb. tisztaságának és épségének tönkretétele. Igen sok értelemben használt szó. Fertőzött lehet p. egy kémszer, ha az nem vegyi tisztaságu; a rozsdás acél; fertőzöttnek mondják a korrumpált közviszonyokat, az erkölcstelen családi életet; a templomot, melyben bünt követtek el stb.

Orvosi szempontból a F. olyan anyagnak bejutása az egészséges szervezetbe, mely képes ott tovább szaporodni s eközben specifikus betegséget kelteni. Noha a tudomány még nem állapította meg minden esetben, mégis a legnagyobb valószinüséggel kizárólag fejlődésre képes, tehát élő paraziták okozzák a fertőző betegségeket. Ezek a paraziták részben növények (gombák, l. Bakteriumok), részben állatok (l. Bélférgek, Élősdiek, Protozoák). Az utóbbiak s az általuk okozott betegségek (helminthiasis) sokkal jobban ismertek, főleg Leuckart vizsgálatai óta. Az ide tartozó epizoák és bélférgek életviszonyai aránylag egyszerüek, mérget (ptomain) nem produkálnak, szabad szemmel láthatók, ezért rendszerint nem a fertőző betegségek közös csoportjában, hanem külön tárgyalják óket. A fertőző betegségek közé szorosabb értelemben tehát csak a górcsövi kicsinységü élősdiek - növényi paraziták és protozoák - által okozott betegségek tartoznak. Az ilyen betegség megindítója a fertőző anyag (virus), lehet egyrészt hasonló betegségben szenvedők váladéka, testrésze stb.; máskor talaj, romlott viz vagy élelmiszer, melyben a specifikus patogen csira fejlődött. Ehhez képest a fertőző betegségeket két csoportra szokás felosztani. 1. A ragályoknál (contagium) a virus csak az egyik egyénről közvetlenül a másikra vitetik, okozója tehát egy-egy obligát parazita, mely a szervezeten kivül vagy teljességgel nem él meg, vagy csak körülményes művi eljárásokkal s csak rövid ideig tenyészthető. Itt tehát a betegek azok, akik fertőzhetnek s akiktől óvakodni kell. Ilyen kontagium a himlő, szifilis, bujafekély, kankó, tuberkulózis, orbánc, lepra, küteges hagymáz, rekurrens, kosz, veszettség, takonykór, lépfene stb. 2. Másoknál a beteg nem képes közvetlenül fertőzni az egészségeket s a betegség terjedése a külső viszonyoktól függ (miazma). Ilyen a malaria, a sárgaláz, a pestis, az aktinomikozis stb. A két csoport között vannak a miasmatico-contagiosus betegségek, melyeknél a fertőzés mindkét uton - közvetlen átvitel és táplálék - létre jöhet. Ilyenek főleg a tifusz, kolera. A kérdés tudományos szempontból különben még távolról sincsen eldöntve, s igy a fentebbi csoportosítás nem végleges, hanem a tudomány haladásához képest változó s egyes betegségekre még mindig nincsen pontosan meghatározva hovatartozóságuk.

Hogy F. jöhessen létre, két feltétel szükséges. 1. a virusnak virulensnek, vagyis a benne lévő parazitáknak összes életműködéseikre képeseknek kell lennie; 2. szükséges, hogy a fertőzött állat az illető betegségre disponált vagy legalább is nem immunis legyen. A dispozició még kellőleg fel nem derített tünemény, melynél fogva bizonyos állatfajok bizonyos virusokkal szemben kevesebb ellenállást fejtenek ki, tehát kisebb mennyiségü vagy kevésbé virulens virus által is hamarább áldozatul esnek, mint a hogy ezt nagyságuk vagy testsulyuk után várni lehetne. Igy a lépfenére leginkább disponált állat az egér; az oedema malignumra a tengeri malac, veszettségre a tengeri nyul. Némely állati betegséget ennek alapján neveztek el (egérvész, galambdifteria, tyukkolera, sertésorbánc, bivalyvész stb.). A dispozició ellenkezője az immunitás, midőn valamely állatfaj egy bizonyos virulens virussal szemben teljesen refrectär, általa nem fertőzhető. Igy a béka immun a lépfenével, a nyul a sercegő üszökkel, valamennyi állat a tifusz és kolerával szemben. Viszont az embert nem bántja a sercegő üszök, a Vibrio Metschnikoff, a Proteus vulgaris, Bac. subtilis, B. capsulatus stb. A dispozició s az immunitás változó tulajdonságok, a gyermekek könnyebben kapnak vörhenyt, difteritiszt, szamárhurutot, kanyarót, mint a felnőttek, ezek viszont disponáltabbak a tuberkulozisra, piemiára, rákra stb. Relative disponál p. a kolerára a fennálló gyomorbaj; a bőrnek sértései megkönnyebbítik a genyedési bajok felléptét; vörheny, diftéria után evesedés, tifusz után piemia könnyen felléphet. A mig a fertőző betegségek egy részénél gyakoriak a recidivák (p. kolera, tifusz, kanyaró, malaria), addig más bajok csak egyszer szokták ugyanazt az embert megtámadni (himlő, szifilis, lepra, tuberkulozis stb.) s ez utóbbiaknál az immunitás oka valószinüleg bizonyos, a szervezetben fejlődött vegyi anyagokban rejlik.

Hogy a fertőző betegségek okai szemmel nem látható apró lényekben keresendők, már Terentius Varro (Kr. sz. u. 42. évben) sejtette (De re rustica lib. II.). Először látott ilyen organizmusokat Leuwenhoeck (1680). Az első parazita fajt leirta Schönlein 1840. (Koszosság penésze); utána a fontosabb felfedezések: Davaine (lépfene) 1850., Feser (sercegő üszök) 1869., Klebs, Orth, Birch-Hirschfeld (piemia, gyermekágyi láz, orbánc) 1870-71., Obermaier (rekurrens) 1873., Pasteur (oedema malignum) 1875., Koch (tuberkulozis, kolera) 1882-84., Eberth (tifusz), Klebs (difteritisz) 1884., Laveran (mocsári láz) 1885. stb. -F. az állattenyésztésben azon balhit, mely szerint az első párzás annyira befolyásolja a nőnemü állatot, hogy annak más himektől származó későbbi utódai is örökölnek valamit az első párzáshoz használt him jellegéből. L. még Ojtás.

Fertőztelenítés

v. dezinficiálás, az a higienikus eljárás, mellyel a legkülönbözőbb betegségokozó csiráknak, alakkal biró erjesztőknek káros hatását elhárítani törekszünk. A F.-re való törekvés éppen oly régi, mint amilyen régi egyes miazmák, egyes patogén gombák betegségokozó tulajdonságának az ember által való felismerése. Már az idősebb Plinius említi, hogy a régiek járványok idején kéngőzökkel dezinficiáltak; sőt már az Odisszeiában meg van irva, hogy Ulysses kénnel fertőtlenítette palotája termeit, mely kivégzett szolgái vérétől szennyes volt.

A F.-nek módja számtalan s a legtöbb szerző három nagy csoportba foglalja azon eszközöket, melyekkel a F. keresztülvihető. E felosztáson alapszik a fertőztelenítő eljárásoknak mekanikus, fizikai és kémiai F. módokra való tagolása. Az első csoportba való a tisztaság, jó szellőzés, a falaknak, padlónak mosása. A fizikai F.-re első sorban olyan anyagokat használnak, amelyek likacsosságuknál fogva nagy mértékben megkötik a gázokat és azok ártalmát meghiusítják. Igy a faszén nagy mennyiségü szénoxidot, kénessavat, kénhidrogént, ammonszulfidot stb. nyel el s mindezeket csakhamar az elnyelés után szénsavvá, kénessavvá stb. oxidálja, mint ezt Eulenberg és Wohl kisérletei bizonyítják; sőt Pettenkofer, Reveil, Hornemann és mások azt tapasztalták, hogy még a holttestek rothadását is meg lehet gátolni, ha szénrétegbe burkolva kerülnek a földbe. A száraz földnek és a hamunak is ilyen tulajdonságai vannak s ezen alapszik az angol földárnyékszékek (earth-closets) szerkezete; Vallin szerint egy kilogramm bélsár F.-ére öt kilogramm föld elegendő. A legjobb ilyen fajta fertőtlenítő a hő; már 1832. megfigyelték, hogy ha a friss himlőnyirkot négy óra hosszáig 50-60°C melegének tesznek ki, akkor elveszti hatását. A betegségokozó baktériumok sokkal nehezebben pusztulnak el a forróság hatása alatt és még kevésbbé a spóráik, melyek elpusztítására órákig tartó 110-140°-u meleg kivántatik (a lépfene bacillusának csirái ellenben alacsonyabb melegben, 110°-nál is rövid idő alatt elpusztulnak). Hogy a melegnek másik véglete, a nagy hideg is hatalmas fertőtlenítő és rothadásgátló, azt feltünően bizonyítják a Szibéria folyammedreiben évezredek óta épen tartott mammutok hullái, meg a hegymászás közben a glecserek rianásaiba bukott turisták holttestei, melyek szintén évtizedekig teljesen ép állapotban megmaradnak. Ujabban Brouardel párisi tanár kezdeményezésére a Morgue-ba jutott ösmeretlen holttesteket is a hideg által konzerválják. A kémiai uton való F. módjai számosak; a tudományos irodalom jelentései naponkint hozzák a (sokszor csupán anyagi haszonra szánt) ujabb és ujabb fertőtlenítő szerek lajstromát. E szerek iránt főképen két követelés támasztható: hogy olcsók és könnyen kezelhetők legyenek. A főbb és leghasználatosabb ilyen szerek a következők: vasszulfát (vasgálic), árnyékszékek F.-éra is nagy mértékben használják, bár az a hátránya megvan, hogy a dezinficiálandó folyadékokat és edényeket feketére festi, minthogy a rothadó szervi hulladékok hatása alatt vasszulfiddá redukálódik. Előnye azonban, hogy oxigénfelvétel által a szulfidból ismét szulfát lesz és igy első használtatása után is tovább fertőtlenítésre alkalmas lesz, ha levegővel érintkezik. A cinkvegyületek, nevezetesen a szulfát és a klorid szintén kiváló dezinficiensek; a vasklorid hasonlóképen, bár nem használatos, mert a hatása csak rövid ideig tart. Az oltott mész F.-tő hatását (különösen csatamezőkön nagy járványok alatt) régtől fogva felhasználják; Pettenkofer szerint még a mészviznek (nagyon hig mészhidroxid-oldat) is hatalmas dezinficiáló hatása van; a rothadások alkalmával felszabaduló büzös termékeket (zsirsavak stb.) azonban a mész nem képes megölni. A szublimátot Chaussier óta használják hullák balzsamozásához; kiváló fertőtlenítő hatását legjobban illusztrálja az, hogy 20-szor olyan erős, mint a kreozot, 30-szor mint a szalicilsav, 100-szor inkább mint a kinin és a karbol. Az ecetsavas aluminium és az aluminium-klorid szintén F. hatásuak; az előbbit Billroth ajánlotta a Lister-féle sebészi kötésnél a karbol helyetteséül. A leghatalmasabb dezinficiensek egyike az arzénessav, melynek azonban ugy mint a szublimátnak hátránya, hogy nagyon mérges; ugy hogy p. Franciaországban 1876. a holttestek balzsamozásánál való használatát is állami rendelkezéssel tiltották meg. A bórsavnak és a bóraxnak ellenben előnye, hogy mérgező hatása alig van; ezért Angliában és Amerikában nagyban használják husnemüek konzerválására (1-2 gramm borax-szal finoman behintve egy kg. hust, az két hétnél tovább is jól eltartható). Az ásványi savak (sósav, kénessav, salétromsav, krómsav) mind fertőtlenítő, de csekély jelentőségü szerek. A felmangánsavas kálium is jól felhasználható kis méretü dezinficiálásra; hátránya az, hogy aránylag drága és hogy barna foltokat hagy. Az arómás szervi vegyületek közt végül egész sorozata a jeles fertőtlenítő szereknek áll rendelkezésünkre, igy a pirogallol, a mentol, eukaliptol stb. s még inkább a kátrányból nyerhető vegyületeknek: a kreozot, a krezol; a krezilsavas meszet legujabban ajánlotta F.-re Fodor tanár, előnye az olcsósága és az, hogy (Hueppe vizsgálatai szerint) a karbolnál is erőteljesebb hatásu. Az utóbbi azon szer, melynek, mint fertőtlenítő szernek felismeréséből a sebkezelő orvosi tudománynak egy uj fényes korszaka vette eredetét, Lister és Buchheim kutatásai óta. A benzoésav és a szalicilsav használata korlátolt s (különösen az utóbbi) inkább csak élelmiszerek, befőttek stb. eltartására szorítkozik; nem felejtendő azonban, hogy az emberi szervezetre való hatása nem épen közömbös, ennélfogva különösen italoknak (sör, tej, bor) ilyen módon való eltartása elítélendő. - Helyiségek dezinficiálására leginkább a gázalaku fertőtlenítők (kéndioxid, klór, bróm, ózon) használatosak, minthogy ezek finom eloszlásuak és könnyü terjedékenységüknél fogva erre legalkalmasabbak. Alkalmazásuk körülményes voltán kivül legfőbb hátrányuk, hogy egytől-egyig nagy mérgek, melyeknek használata csak értelmes kézre bizható.

Ferula

L. (növ., husáng Brassainál, büdör Frivaldszky Imrénél, ütöke Barranál) v. pálcakoró, az ernyősek többnyári, kopasz, gyakran deres kórója, szárnyasan összetett, nagyon soksallangu levelekkel, melyeknek legutolsói gyakran fonálnemüek v. igen aprók, ritkábban szélesek. Virágernyője nagy, többnyire soksugaru, galléra és gallérkája többnyire soklevelü, virága sárga, gyümölcse kerekded v. hosszas, nagyon lapított, a szélen széles szárnynemü szegélye van. Mintegy 60 faja (hazánkban kettő: F. Heuffelii Gris. és F. Sadleriana Led.) a mediterrán vidéken s keleten Ázsiának centrális részeig terem, sok fajának gyökerében meg a szárában sok mézgagyanta van, ilyen a F. galbaniflua Boss. et Butore, s a F. rubricaluis (Boiss.) is Persiában. A F. Narthex Boiss. 3 méter magas, hatalmas gyökere fején a régi levélhüvely maradéka üstököt alkot, hüvelye igen nagy és felfuvódik. Tibetben asa foetidát nyujt (l. Aszandkóró). A F. Sumbul Hook fil. terméke a Turkesztánban és Közép-Ázsia pusztáin a pézsmaillatu, füszeresen keserü sulubulgyökér. A F. Tingitana L. Afrika É-i részén, Chioson, Rhoduson, Sziriában és Palesztinában, az afrikai ammoniacum termő növénye. A F. communis L. mediterránvidéki 3-4 m. magas kóró. Szárából diszes sétabot készült, de a vizbe áztatva a rabszolgát és deákot fenyítették vele, innen ered a ferula minaces (a. m. ferulával fenyegető) mondás is. Bele Sziciliában régen, sőt ma is taplónak használatos. Egy persa, különben még ismeretlen F. fajnak terméke a sagapenum v. sagapinum nevü mézgagyanta, mellyel már Dioskorides is gyógyított. A F. alliacea Boiss. terméke Persiában a hing-asa, Bombayba hajóval szállítják s ott használják.

Ferulasav

az Asa foetida mézgagyantában előforduló szerves sav. A kémikus metilkávésavnak tekinti. Mesterségesen vanilinből készülhet. Szintelen, tűalaku kristályokból áll, melyek 169°-on megolvadnak. Forró vizben, ugyszintén borszeszben könnyen oldódik.


Kezdőlap

˙