Garázda

-nemzetség, melyből a horogszegi Szilágyi és a gróf Teleki család származott, Bosnyákországból eredt; ősi fészke Garázda, a Drina partján máig fönnáll (Fraknói, Mátyás király 10. l.). A XV. sz. első éveiben a G.-nemzetség két tagja játszik kiváló szerepet hazánk történetében: G. Miklós és a vele közel rokon, de ugy látszik birtokai után, az akkori szokás szerint más nevet viselő Szilágyi László. A törökök és Hervoja bosnyák bán ellen harcolva szereztek vitézi hirnevet. Négy esztendeig hősiesen védték a bosnya zrebernik várát, melynek parancsnokai voltak. Elfoglalták (109) Branics várát is. Zsigmond király a neki és a magyar államnak tett kiváló szolgálataikat gazdag jószágadományokkal jutalmazta. Doboka, Alsó-Fehér, Nógrád, Heves és Temes megyékben terjedelmes birtokokat kaptak (107-1408) s a főrendek sorába emeltettek. E birtokok egyike volt Horogszeg Temesmegyében, ahonnan a Szilágyi család előnevet irta. Szilágyi László két fia, Mihály és László életét áldozta fel a törökök elleni küzdelemben. Leánytestvérük, Erzsébet, Hunyadi János neje, Mátyás király anyja. A G. nemzetségből a XV. sz. folyamán három költő származott. Az egyik G. Péter, akinek emlékét a gyulafehérvári templomban egy fekete márványkőre védett, latin hexameterekben irt epitáfium tartotta fenn (1507), amelyen mint kitünő költő dicsőíttetik. A másik az emléktábla ismeretlen emeltetője, aki magát a két másik költő rokonának vallja. Ez alighanem Lászai János, egy derék humanista főpap, 1489-től erdélyi főesperes, aki 1512-ben a műremek gyulafehérvári székesegyház előcsarnokát, az ugy n. megholtak kápolnáját (ahol a holttesteket a temetéskor letették) építette. (V. ö. Bunyitay V., A gyulafehérvári székesegyház, Budapest 1893.) Ő rá vall költő volta, az a vallomása a G. Péter siremléktáblján, hogy ő is ott óhajtana nyugodni. A harmadik, a legjelesebb költő rokon a G. nemzetségből Cesinge (l. o.) v. Csezmicei János, pécsi püspök, ki Janus Pannonius név alatt világhirrel dicsekedett, mint költő, humanista. A G. nemzetség több ágra szakadván, a már említett neveken kivül zágorhidi, széki, teleki, kereszturi előneveket viselt. Telek békésmegyei falu birtokát 1408., Zágorhidát, Széket 1414. nyerte a G.-nemzetség, amely a XVI. sz. folyamán egyes ágaiban már ezekről a falukról nevezte magát, elhagyván a G. nevet. Az egyes ágak végül (némelyik fiágon kihalván s a leányok a másik ágba olvadván) a széki Teleki családban egyesülnek, amely aztán ezen név alatt uj virágzásra, fényre és gazdaságra emelkedik Teleki Mihály (l. o.) a hatalmas erdélyi kancellár és utódai személyében. Az utolsó férfi, aki a G. nevet viselte, János, a XVI. sz. végén, aki Báthory István lengyel királynak azt oroszok ellen viselt harcaiban (1579-81) részt vett és kitüntette magát. Őt bizta meg a lengyel király azzal is, hogy unokahugát, a Báthory Kristóf erdélyi vajda leányát, Grizeldiszt, akit a lengyel főhetman és kancellár, Zamojszki János jegyzett el, Erdélyből Lengyelországban, Krakkóba kisérje. A G.-nemzetség cimere egy lángokból kiemelkedő vadkecske (zerge), melyet 1409 febr. 24. kapta Zsigmond királytól.

Garbanzos

(növ.), a bagolyborsó (l. o.) spanyol neve.

Garbe

Rikárd, német szánszkrit nyelvész, szül. Bredowban 1857 márc. 9. a tübingai egyetemen Roth tanítványa volt. A porosz kormány költségén 1885-86-ban utazást tett Indiába. Különösen behatóan foglalkozik az ind bölcsészeti és nyelvtani irodalommal. Főbb művei: Vaitâna-Sűtra (szöveg Lond. 1878, fordítás Straszburg u. a. évben); The Srauta Sutra of Apastamba with the commentary of Rudtadatta (I. köt. Kalkutta 1882., II. 1885.); Die indischen Mineralien (Lipcse 1882) és Indische Reiseskizzen (Berlin 1889); Die Sâmkhya Philosophie (Lipcse 1794). Jelenleg a königsbergi egyetemen a szánszkrit nyelv tanára.

Garbo

1. Dino di, olasz filozofus és orvos, szül. Firenzében 1270 táján, megh. u. o. 1327 szept. 30. Bolognában tanult, később u. o. tanár lett, 1306-8. Sienában, 1308-1313. Bolognában tanított; utóbb Padovába és 1319. Firenzébe ment, 1320-25. ismét Sienába tanárkodott. Irt egy kommentárt Avicenna műveiről s magyarázta Hippokrates munkáit, legismertebb az a kommentárja, melyet Cavalcanti Dino: A szerelem lényege c. kanzonéjáról irt.

2. G., Raffaelino del G., olasz festő szül. Firenzében 1466., megh. u. o. 1524. Filippino Lippi tanítványa, egészen mestere nyomdokaiban haladt. Legjellemzőbb művei: egy oltárképe a firenzei S. Maria Nuova muzeumában; Madonna szentek a Corsini palotában Firenzében, két kép a nápolyi képtárban, három Madonnakép a berlini muzeumban.

Garbóc-Bogdány

kisközség Abauj-Torna vármegye füzéri j.-ban, (1891) 436 magyar és tót lak., postahivatala és postatakarékpénztára, vasuti megállója és trachitkőbányája van.

Garborg

Arne, norvég novellairó, szül. Thimen Joederenben 1851 jan. 25-én. Eleinte tanító volt s különböző lapokban irt. Első nagyobb művét 1873. névtelenül adta ki: Henrik Ibsen's Keiser og Galilaeer (2 kiad. 1874) cimen. 1877. Fedraheimen cimü szabadelvü lapot alapított, melyet 1884-ig szerkesztett. Számos politikai, erkölcsi, esztétikai és nyelvészeti cikkén kivül (a nyelvészet terén van egy nagyobb munkája is: Den nynorske Sprog- og Nationalitetsbevoegelse, Bergen 1877), főleg a novellisztikában fejtett ki nagy tevékenységet. Megemlítjük: Ein Fritenkjar (névtelenül a Fedraheimbenben 1878; 2. kiad. Krisztiánia 1881); Bondestudentar (Bergen 1883; 2. kiad. Krisztiánia 1885); Mannfolk (Bergen 1886, 2. kiad. 1887); Hjaa ho Mor (u. o. 1890); Traette Moend (1891 2. kiad. Kriszt. 1892); Forteljinger og Sogur (u. o. 1884).

Garçao

(ejtsd: garszau) Péter Antal Corręa y Salema, portugál költő, szül. Lissabonban 1724 ápr. 29-én, megh. 1772 nov. 10-án abban a fogságban, melybe Pombal márki feljelentése következtében került. G. költői művei közül (Obras poeticas, Lissabon 1778 és máskor), különösen a Cantata a Dido cimü kantáté kitünő; irt jeles horáciusi episztolákat és ódákat is. Vigjátékai: Theatro novo és Assemblęa, kitünő szatirái kora ferdeségeinek.

Garce

ürmérték és sulymérték, Cejlon szigetén 4916 l. vagy 4198,68 kg. Maissuron 639. l. vagy 502 kg., a francia Elő-Indiában 4487 l., sóra Ponditscherrin és Karikalon 4405,5 kg., Yanaon 2203 kg.

Garcia

(ejtsd: gárszia), spanyol énekművészek és oktatók neve. 1. G. Ferenc, szül, Naldában 1731., megh. Saragossában 1809 febr. 26. «Lo spagnoletto»-nak nevezték Rómában, hol éneket tanított mindaddig, mig 1756. Saragossában hiték székesegyházi karnagynak. Az ő műve, hogy a spanyol egyházi zene a fugaszerü kidolgozást az egyszerübbel, mesterkéletlennel cserélte fel. - 2. G. Manuel del Popolo Vicente, a legünnepeltebb lirai tenorékesek egyike, szül. Sevillában 1775 jan. 22., megh. Párisban 1832 jun. 2. Ripa és Almarcha tanítványa, már 17 éves korában kezdte nyilvános pályáját Cadizban. Fénykora 1819-24-be esett Párisban; innen Londonba ment szinházigazgatónak; 1825-28. New-Yorkban és Mexikóban énekelt, felnőtt gyermekeivel együtt, de itt szerzett dus vagyonától, visszaértekor, rablók megfosztották. Szerencséjét ismét Párisban kereste, de már kénytelen volt egészen a tanításra és a zeneszerzésre szorítkozni. Iskolája (Metodo de canto ň arte de apprender a cantare), valamint nagyszámu tanítványai (Nourrit, Geraldi stb.) fentartották művészetének titkát és dicsőségét. - 3. G. Manuel, született Madridban 1805 márc. 17., meghalt Londonban 1879 máj. Mély énekhangja nem tetszett, azért 1879 máj. Mély énekhangja nem tetszett, azért 1829 óta kizárólag az éneklés élettani vizsgálatának és tanításának élt; 1841-ben a párisi tudományos akadémiában felolvasást tartott Az emberi hangról, 1847. kiadta tudományos alapon irt maradandó becsü, uj utat tört énektanát: «Traité complet de l'art du chant» (2 részben) s a konservatoire tanárságát kapta; 1850. Londonban telepedett le, a kir. zeneakadémia énektanára lett, a kir. tudóstársaságban a hang keletkezéséről értekezett, s 1855. felfedezte a gégetükrészetet (l. Gégetükör), amiért a königsbergi egyetem tiszteletbeli doktorává avatta. Korának legnagyobb énekmestere volt G.; az ő tanítványai voltak Lind Jenny, Nissen Henriette, Warner Johanna, sőt neje is (szül. Mayer Eugénia), aki párisi és londoni operai sikerei után férjétől elválva, keresett énektanárnő lett Párisban, hol 62 éves korában halt meg 1880 aug. 12.

Garcia Gutierrez

(ejtsd. garszia gutiéresz) Antal, spanyol költő, szül. Chichlanaban (Cadiz tartományban) 1812., megh. Madridban 1884 aug. 26. Eleintén orvostani tanulmányokat tett, de aztán a szépirodalom művelésére adta magát. Első nagyobb műve az El Trovador (1838) c. tragédia volt, mely a szinpadon nagy sikert aratott. El encubierto de Valencia drámája és Simon Bocanegra c. tragédiája is megállták helyüket, de többi drámai műve már gyengébb. E darabjai sikertelenségétől elkedvetlenítve 1844. Amerikába ment s onnan csak 1850. tért vissza Madridba, hol előbb a kir. szinügyi bizottság tagjává, majd (1872) a régiségtani muzeum igazgatójává nevezték ki. Később irt darabjai közül főkép a Vengazacatalapra, Juan Lorenzo, Un duelo e muerte, Doa Urraca de Castillas Magdalena ciműek arattak sikert; vigjátékai közül: Un cuento de nias, Una criolla (Madrid 1877) a nevezetesebbek. Lirai költeményei Luz y tinieblas (Madrid 1861, 2 köt.) cimmel jelentek meg. Válogatott munkái: Obras escagidas de Don A. G. Madridban adta ki. G. a spanyol romantikus költészet egyik legkiválóbb képviselője.


Kezdőlap

˙