Genazzano

(ejtsd: dsen), falu Róma olasz tartományban, 56 km.-nyire Rómától, termékeny vidéken, (1881) 4008 lak., közelében egymagalaton van Sta Maria del buon Consiglio nevü bucsujáró templom.

Gencs

1. Nagyközség Szatmár v megye nagykárolyi j.-ban, (1891) 1286 magyar és oláh lakossal. - 2. Magyar-G., kisközség Vas vmegye kiscelli j.-ban, (1891) 1564 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. - 3. Német-G. (Gensdorf), kisközség Vas vmegye szombathelyi j.-ban, (1891) 1181 magyar lak., van vasuti megállója, postahivatala s postatakarékpénztára. - G. G. kisközség Gömör vmegye rozsnyói j.-ban, (1891) 364 tót lakossal, vasércbányával.

Gendebien

(ejtsd. zsádöbje) Sándor, a belga demokrata párt vezére, szül. Monsban 1789 május 4., megh. Brüsszelben 1869 dec. 6. A jelen század huszas éveiben tünt fel neve, mint az ellenzéki Courier des pays-Bas egyik munkatársáé, s nagy tekintélyre emelkedett 1829., amidőn a kormány által de Potters ellen indított perben ez utóbbit védelmezte. A francia forradalmi párt vezérférfiaival szoros összeköttetésben minden módon arra törekedett, hogy Belgium Hollandiától elszakadjon. A forradalom után egyideig igazságügyminiszter, majd a legfelsőbb törvényszék elnöke volt. Lipót szász-koburgi herceg királlyá választása után mint kiméletlen ellenzéki lépett fel. V. ö. Juste, Alaxandre G. (Brüsszel 1874).

Gendron

(ejtsd: zsandron) Ágost, francia festő, szül. Párisban 1818, megh. u. o. 1881 jul 12., Delaroche tanítványa, sokáig tartózkodott Olaszországban. Legkitünőbb festményei: Boccaccio magyarázza Dante költeményeit (1844); Holdvilágban táncoló tündérek; Nereidák; Angyalok viszik szt. Katalin holttestét (1847); kythera sziget (1848); Szeretőjét megtérítő keresztény leány (1849); A druida nő áldozata (1850); Tiberius Capri szigetén; Sylphidek; Paolo és Francesce da Rimini az alvilágban (1852); elegikus őszi est (1853); Vasárnap Firenzében a XV. században (a Luxembourg muzeumban, Párisban); Egy fiatal leányt Játszótársai alkonyatkor eltemetnek (1859); Az esztelen szüzek; férfi két kedvese között (1873); Hála Aeskulapnak; Toszkánai táj (1875); Athén adója Minotaurusnak (1876); különféle dekorativ munkák a szt. Gervais templomban, a Louvreban Párisban, stb.

Gęne

(franc., olv.: zsen) a. m. kényszer, feszesség; innen van a németes zseniroz szó a. m. bánt, feszélyez.

Genea

Vitt. (növ.), l. Gimgomba.

Genealogia

(gör.) a. m. származástan. Általános jelentősége szerint valaminek leszármazását jelenti. Szükebb értelemben a nemzetségek (genera) eredetének, leszármazásának és egymásközti összefüggésének tana. Mint ilyen a történelem segédtudományai között tekintélyes, lehet mondani nélkülözhetetlennek tekinthető. Ettől eltekintve a jogtudomány is egyik legfontosabb segédtanai közé sorolja, amennyiben örökösödési stb. perekben gyakran döntő hatást gyakorol. A G. mint tudomány két részre oszlik, u. m. elméleti és gyakorlati részre. Az elméleti rész azon szabályok összességét tárgyalja, melyek szerint a leszármazási viszonyok, az egyes ágak rokonsági foka, a családokra vonatkozó adatok összeállítása történik. A gyakorlati rész ezen szabályok alkalmazását tünteti fel. A G. alkalmazása oly családokra szorítkozik, melyek valamely országban kiválóbb szereppel, jelentőséggel birtak. Ilyenek a fejedelmi és a fő- és középnemesi családok. A rokonsági viszonyok feltüntetésére szolgálnak a genealogikus táblázatok, melyek ugy a fi-. mint a leányági családtagokat, azok születési, házassági és halálozási dátumát és egyes őket a többi tagoktól megkülönbözteté adatokat adnak. Vannak azután u. n. örökösödési és historiai táblázatok, előbbiek az öröklésre hivatottakat tüntetik föl, mig az utóbbiak csak a történeti nevezetességü személyeket sorolják föl. A mai genealogiai tábláknál az ős legfelül áll és a leszármazó utódok vonásokkal vannak vele összekötve; régente a genealogiai viszonyok föltüntetésére egy elágazó fát használtak, melynek gyökerét az ősok képezték, mig a faágak mindegyike egy-egy ágát a családnak jelölték s egymástól különböző szinekkel voltak megkülönböztetve.

A G.-t mint tudományt a XV. sz.-ban kezdték először tárgyalni. Csakhogy akkor még valóság és mitosz vegyest fordult elő benne. Hagyomány, egyes családok hiusága és tudományos kritika hiánya elősegítették e módszert. Innen van, hogy némely család eredetét a rómaiakig vitték föl. Ilyen szellemben vannak tartva a legelső G.-i munkák, mint Röxner, Turnierbuch Simmern (1527); Zellius, Genealogia insignium imperatorum, regum et principum (Königsberg 1563); Henniges, Theatrum genealogicum (5 kötetben) stb. Ilyenek Franciaországban de Rosiere-nek munkái (1580 körül), kinek művei adtak alkalmat a franci közmondás: «mentir comme un généalogiste» keletkezésére. Tudományos alapon először Stenius kezdett dolgozni (megh. 1801), ki a régi római családtörténetet dolgozta föl. Módszerét folytatták Glandorp és Guilliman (megh. 1612), ki Habsburgica c. munkájában oklevelek alapján dolgozott. Bucelin genealogiai munkái is említésre méltók, különösen Germania topochronostemmatographica 1655-78. megjelent műve. Kritikai alapokon azonban legelőször du Chesne (megh. 1640) és d'Hogier (megh. 1660.) tárgyalták a tudományt. Követték őket Franciaországban Anselm 1674., de Laboureur 1683. és Lancelot 1716., Angliában 1675. Dugdale. Németországban ez iránynak első művelője volt Ritterhusius Miklós és követője Spener Jakab Fülöp, ki először kapcsolta össze a G.-t a heraldikával. Ritterhusius után jött Imhof F. W. és utána Köhler F. D.

Magyarországon a régi irányt a Trophaeum Domus Estorus képviseli. Utána Wagner és még mások dolgoztak. Az ötvenes években jelent meg Nagy Iván munkája: Magyarország családai cimerekkel és nemzedékrendi táblákkal (Budapest 1857-65, 12 kötet). A pótlék kötet 1868. jelent meg. Megemlítendők még Wertner Mór genealogiai dolgozatai (L. Wertner). A G. művelését nálunk a magyar heraldikai és genealogiai társulat tüzte ki feladatául. Közlönye, az évnegyedes füzetekben megjelenő Turul, ugyszolván kizárólag genealogiai kérdéseket tárgyal. ugyancsak e társaság adja ki a magyar nemzetségi zsebkönyvet, melyből eddig az I. kötet jelent meg: Főrangu családok (Budapest 1888).

Genée

(ejtsd: zs'né), 1. Rikárd, francia származásu német zene- és versköltő, szül. Danzigban 1823 febr. 7. Orvosnak készült, de szinházigazgató és énekes apjától örökölt hajlamai győztek, s ő zenész lett; előkeló városokban (1868. Bécsben) szinházi karnagy. Sikerült operettszövegeket irt, többnyire másodmagával, Strauss János (Denevér, Egy éj Velencében, A királynő csipkekendője), Millöcker (A koldusdiák, Apajune a vizitündér, A gascogne-i, A belleville-i szüz) és Suppé (fatinitza, donna Juanita, Boccaccio) stb. számára. Maga számos dalt, kuplét, sőt mintegy 15 operettet komponált; legnépszerübbek: Kapitánykisasszony (Der Seekadet, 1876), Nanon és Az utolsó Mohikánok.

2. G. Rudolf, német iró, az előbbinak bátyja, szül. Berlinben 1824 dec. 12., ahol a gimnáziumot végezte. Eleinte Gubitz tanár vezetése alatt faműmetszést tanult, később az irodalomra adta magát és szülővárosában ujságiró lett. Néhány évig Koburger Zeitung kiadója volt, 1865. Drezdában, 1879. Berlinben volt tanár. Mint Shakespeare drámáinak magyarázója nagy hirnévre tett szert. Mint szinigazgató nehány szatirikus bohózaton kivül Das Wunder (Berlin 1854); Ein neuer Timon (1856); Lustspiele (u. o. 1855); Vor den Kanonen (1857) és Die Klausnerin (Berlin 1884) c. szinműveket irt. Átdolgozott ezenkivül Sheridantól és Kleist Henriktől drámákat. összes szinművei Gesammelten Komödien cimen jelentek meg (Berlin 1879). Ezenkivül a szinházakról és szinészetről számos munkát irt. Ilyenek: Das deutsche Theater u. die Reformfrage (Berlin 1878); Lehr- u. Wanderjahre des deutschen Schauspiels (u. o. 1882); Die Entwicklung des scenischen Theaters u. die Bühnenreforme in München (Stuttgart 1889). Irt még több irodalomtörténeti dolgozatot, egy drámai költeményt: Gastrecht (Berlin 1884) és egy regényt: Marienburg (2 kiad., Berlin 1886).

Genelli

(ejtsd: dsenelli) Bonaventura, német festő és rajzoló, szül. Berlinbe 1798 szept. 28., megh. Weimarban 1886 nov. 13. A berlini akadémián tanult, 1820. pedig Rómába ment, 1836-60. Münchenben élt nagy nélkülözések közepette, minthogy művészete - nem készített olajfestményeket, hanem rajzokat, legföljebb arczképeket - nem talált pártolókra. Ebben az időben keletkeztek hires rajzsorozatai: 48 rajz Homéroshoz (metszette Schütz); 36 rajz Dante isteni komédiájához (metszette maga G.); Egy boszorkány élete (10 lap, metszette Merz és Gonzenbach); Egy művész élete (24 lap, metszette Merz, Gonzenbach stb.). Egy kéjenc élete (litogr. Koch), valamint egyes rajzai is, melyeknek nagy része (284 lap) a bécsi művészeti akadémia gyüjteményébe került. Inkább költő volt, mint festő, a természethüséggel keveset törődik, formái tulzottak, egyes tipikus alakok gyakran visszatérnek. 1860. a nagyherceg hivása folytán Weimarba ment és bár csekély sikerrel, az olajfestésre adta magát. Főleg Schack gróf müncheni képtára számára készítette festményeit. Ide tartoznak: Európa elrablása (1860); Herakles Omphalénál; Az angyalok Ábrahámot értesítik Izsák születéséről; Lykurgos és a bachásnők; Ezékiel látomása; Egy szinházi függöny; Bacchus a muzsák között (1868).

Genera

(lat.), a genus többese.


Kezdőlap

˙