Genovai csipke

a vatált csipkének egy faja, melynek hálója hatszögletü kötésekből áll.

Genovai herceg

l. Ferdinánd (11).

Genovese

il Prete, olasz festő, l. Strozzi.

Genovesi

(ejtsd: dsenovezi) Antal, olasz bölcsész és nemzetgazdasági iró, szül. Castiglionen 1717 nov. 1., meg. Nápolyban 1769 szept. 22. 1740. kezdte meg előadásait a nápolyi egyetemen, mint a metafizika rendkivüli tanára, azonban Descartes, Leibnitz és különösen Wolf hatása alatt álló fejtegetései csakhamar föllebbvalói haragját idézték föl, aminek következtében bölcsészeti előadásait be kellett szüntetnie. E helyett a nemzetgazdaságtan első olasz tanszékét, melyet ugyancsak Nápolyban állítottak föl, 1753. vele töltötték be s ő innen hirdette, olasz (s nem mint tanártársai latin) nyelven merkantilista nézeteit; a tanításai hiressé tették. Munkái közül a következőket soroljuk elő: De arte logica (1842); Elementa scientiarum metaphysicarum (1743, 5 köt.); Lezioni di commercio (1765); Ragionamento sullo spiritu di pubblica aconomia; Lettere accademiche (1764); Lettere familiari (1774).

Genovéve

1. szent, Páris védszentje, szül. Nanterre-ben, Páris mellett, 424., megh. 512 jan. 2. St. Denisben. A pantheon-t az ő tiszteletére emelték 1764. - 2. G., brabanti hercegné, Siegfrid von Mayenfeld pfalz gróf neve 730 körül. Életének regényes története többszörösen fel van dolgozva. Golo udvarmester házasságtöréssel vádolta G.-t, amiért férje halálra itélte. a kivégzéssel megbizott szolga azonban szabadon bocsátotta a hercegnőt, ki ettől fogva hat éven át az ardennei erdőkben füvekkel élt s gyermekét szarvastehénnel szoptatta. Férje egy vadászat alkalmával megtalálta, megtudta ártatlanságát és hazavitte. Magyarul megjelentek Genovéva. Régi szép és érzékeny történet, minden jobb érzésü embereknek, különösen pedig anyák és gyermekek számára (Budán 1853, Debrecen 1860, Gyulán 1857); Genovéva. Hajdankori szép és érzékeny történet minden jobb érzésü embereknek, különösen pedig anyák és gyermekek számára. Németből magyarra fordította Jászai Lánd Ádám (Kassán 18249; Genovéva. gyönyörü és gyermekek számára. (Budapest 1875). V. ö. Schmid, Simrock, Sauernborn munkáit, továbbá Zacher, Die Historie von der Pfalzgäfin Genovéva (1860). Életének történetét dramatizálta Tieck és Hebbel.

Genre

(franc., ejtsd: zsánr) a. m. nem, faj. - G. az irodalomban, l. Életkép.

Genrekép

Olyan ábrázolás, mely az emberi élet közönséges, mindennapi jelenségeit állítja elénk. a történeti kép valamely jelentősebb eseményt ábrázol, az alakokat, melyek az eseményben szerepelnek, megnevezi, azoknak határozott egyéni jelleget kölcsönöz, kiemeli a közönséges emberek sokaságából. A G.-en szereplő alakok faji jellegü, ismeretlen emberek föladatuknak akkor felelnek meg legjobban, ha a szó szoros értelmében közönséges halandók. HA valamely közönséges jelenetben történeti személyek szerepelnek, akkor az történeti genre. A festészet faja legujabb keletü. Egyébként a történeti és genrekép közt biztos hatást vonni nem mindig lehet. Igy p. Renbrandt hires festménye, mely Tulp dr. anatomiai leckéjét ábrázolja, történeti kép a szó szoros értelmében, mivel az alakok egyszersmind képmások. A németalföldi céhek elüljáróit, a lövész egyesületeket lakoma közben ábrázoló festmények is történeti képek. A G. oly régi faja a festészetnek, amilyen régi maga a festészet. A régi egyiptomi sirok belsejét diszítő falfestmények, melyek a köznapi élet jeleneteit, vadászatot, földművelést, baromfietetést stb. ábrázolnak, valóságos genreképek. Leirásokból tudjuk, s a Popéjiban fönmaradt falfestmények is bizonyítják, hogy a genrekép egykor virágzó faja volt a görög festészetnek. A középkori festészet a vallás köréből vette tárgyait, itt-ott azonban elárulja hajlamát a genre iránt. Ilyen ábrázolások már a XIII. sz.-ban is fordulnak elő. A kalendáriumokat diszítő képek rendesen a parasztélet jeleneteit ábrázolták. A genrekép legelőször a németalföldi festészetben öltött határozottabb alakot; uttörője Jan van Eyck. A képirás e faja a XVI. sz.-ban a rézmetszéssel karöltve általánosabb és a németalföldi festészetben érte el a művészi tökély legmagasabb fokát. A Brueghel család tagjai, Dávid Teniers, Adriaen Brouwer, Adriaen van Ostade és utánuk a festőknek szinte megszámlálhatatlan sokasága jeleskedett e fajban. A XVI. sz.-beli olaszok közül Giorgione, Michelangelo da Caravaggio, s még nehányan megpróbálkoztak a genreképpel. Megemlítjük Murillo és Velasquez spanyol festők ily tárgyu képeit. Az olaszok és a spanyolok, nemkülönben nehányan a németalföldiek közül is, igy Jordaens, életnagyságu genreképeket festettek. A németalföldiek nagy része azonban helyes érzékkel kisebb alakban ábrázolták a köznapi élet jeleneteit. A jelentéktelen tárgyhoz jobban illik a kisebb méret. A flandriai és hollandiai köznép éppen nem szép, a festők mégis tetszetősséget kölcsönöztek ez ábrázolásaiknak. Egyfelől a mesteri kimunkálás, másfelől a jóizü humor pótolja a festményeken a formai szépség hiányát. Legkiválóbbak e tekintetben jan Steen, Gabriel Metzu, Gerard Terboch. Leleményes, humoros műveik befejezett példái a genreképnek, mely a valóságnak nem szolgai gondossággal készült másolata. A XVII. és XVII. sz.-beli francia genrefestők: Watteau, Lancret, Pater, Boucher stb. leginkább az előkelő társaság életét ábrázolták, s sokszor átcsaptak a ledérségbe. (L. Galans képek.) A németek e századokban nem dicsekedhetnek jelesebb genrefestővel. Az angolok közt kiválik Hogarth. A XIX. sz. közepén a G. csakhamar tulszárnyalta a történeti képet, vezérlő szerepet játszott a festészet fejlődésében, a legujabb időben azonban a tájkép uralomra jutásával sokat veszített jelentőségéből. L. Modern festészet.

Gens

(lat. többesben gentes). Rómában a politikai család ellentétben a magánjogi természeti családdal (familia), mely utóbbi amannak alapját képezte. A politikailag jogosult nép, a populus, ugyanis három külön-külön területtel biró tribusból állott (Ramnes, Tities, Luceres). A tribusok kuriákra, a kuriák dekuriákra oszlottak. Minden politikai család (gens) egy dekuriát képezett, ugy hogy a dekuria és a G. azonos fogalmak. Minden G. több természeti családból (familia) állott. A populusnak tehát csak az lehet tagja, aki a egyes gentesben foglalt egyes természeti családok valamelyikének tagja volt. Innen mindenkinek három neve volt, a genitilis (nomen genitilicum), amely mindig «ius»-szal végződik, p. Fabricius, Valerius, Claudius, a családi (cognomen), melyet a nomen gentile után tettek, és az egyéni név (praenomen) vagy előnév, mely a nomen gentile előtt állott. A gentes fennmaradása a természeti családok fenmaradásától függvén, ez az utóbbiaknak - a kihalás elleni biztosítékkép - mesterséges folytatását tette szükségessé, ami idegeneknek a családba való felvétele az u. n. arrogatio által történt. A politikai családok fejei (patres gentium) képezték a senatust, vének tanácsának nevezett állami testületet, mig a népgyülés (comita curita) a természeti családok fejeiből (patres familiarum) állott. Az egy G.-hez tartozókat gentilesnek, azoknak a hozzátartozandóságon alapuló viszonyát egymásközött gentilitas-nak mondják. Régebben a törvényes gyám, a gondnoka gentiles köréből vétetett (legitima gentilitium tutela), s a gentilis-nek törvényes örökjoguk volt társuk után, aki végrendeletet és örökösök nélkül elhalt. Capitis deminutio a gentilitas elvesztését vonta maga után. A császárok alatt G. elvesztette jelentőségét.

Gensd'armes

(franc., ejtsd: zsadarm). Franciaországban 1445. VII. Károly király által szervezett nehéz lovasság, melynek vértezett lovasai zsoldért szolgáló nemesek voltak. A G. csapatok fokonként közönséges vértes-ezredekké alakultak át. 1791. a mezei rendőrség (maréchaussée, l. o.) feloszlatása után a jelenkorig a közbiztonság fentartására s a végrehajtó hatalom támogatására katonailag szervezett országos rendőrséget szintén G.-oknak nevezik, l. Csendőrség.

Genserich

vandal király, l. Geiserich.


Kezdőlap

˙