Heraklides

1. görög orvos Tarentból, kit ugy emlegetnek, mint a tapasztalati gyógyszerészttan legkiválóbb ókori művelőjét. H. adott első izben utasítást az u. n. szápítőszerek használatára is. - 2. H., l. Herakleides.

Heraklin

l. Robbanószerek.

Heraklit

l. Herakleitos.

Heraklius

keletrómai császár, született 575., ilyennevü atyja Afrika helytarója volt. 610-ben afrikai csapatokkal bevette Konstantinápolyt és megbuktatta a bitorló Phokast, akit lefejeztetett. Majd ő lépett a trónra és uj dinasztiát alapított. Uj rendszert honosított meg. Khorsoes persa királytól elvette egész Előázsiát, Khosroes fiával, Siroesszel pedig leőnyös békét kötött, melynek értelmében Siroes visszaadta a Megváltó keresztját, melyet a persák Jeruzsálemmel együtt elfoglaltak volt (629 szept., innen a kereszt felmagasztaltatásának ünnepe). H. korában merült fel a monofiziták és az ortodox egyház közti elkeseredett teologiai vita Krisztus temészetéről, melyet a császár az egy akaratról szóló törvénnyel hasztalan kisérlett meg kiegyenlíteni. Utolsó éveit szerencsétlen háboruk keserítették; az arabok elfoglalták Sziriát és Egyiptomot. Első házasságából lett fiát, Constantint s második nejének, Martinának fiát Herakleonast közös trónutódokul kinevezvén, 641. halt meg. V. ö. Drapeyron, L'empereur H.et'empire byzantin au VII. siccle (Páris 1869).

Heraldika

l. Cimertan.

Heraldikai szinek

l. Szinek.

Heraldika növényei

l. Cimernövény.

Heraldus

l. Hérault.

Herapath

Vilmos, angol kémikus és toxikologus, szül. Bristolban 1796 máj. 26., megh. u. o. 1858-ban. Számos kémiai, fizikai és toxikologiai munkát irt.

Herapatit

(Herapathit), kénsavas jódkinin. E vegyület ugy készül, hogy kininszulfátot ecetsavban oldanak és a forró oldathoz borszeszt és kevés kénsavat, majd alkoholos jódoldatot elegyítenek, akkor a kihüléskor a H. táblás, rombos kristályokban kiválik. E kristályok áteső fénynél halványzöldesek, ráeső fénynél fémes-zöldek. A fényt a turimalinnál ötszötre erősebben sarkítja. Hideg vizban ugyszólvál oldhatatlan, forró viz kissé oldja, borszeszben könnyebben oldódik.


Kezdőlap

˙