Hertz

1. Henrik, dán költő, szül. Kopenhágában 1798 aug. 25., megh. u. o. 1870 febr. 25. Eleinte jogot tanult, de később teljesen az irodalomra adta magát, de később teljesen az irodalomra adta magát, 1851. a dán országgyülés évdíjat szavazott meg neki. Heiber J. L. költői iskolájához tartozott s különösen a drámairás terén vált ki. Vaudevillejei közt kitünők: Arvingerne; Debatten i Politivennen; De Fattiges Dyrehave; vigjátékai közt: Amors geniestreger (1830); Emma (1832); Den eneste Feil; Sparekassen (1836); Besöget i Kjöbenhavn; szinművei közül: Ninon de L'Eclos; Tonietta; De Deporterede; Kong Renés Datter; Svend Dyrings Huus; Ingvasteringen. Novelláket is adott ki: Steimninger og Tilstande (1859); Johannes Johnsen (1860) és Evertyr og Fortaellinger (1852) cimmel. Irt egy Tyrfing c. (1849) lirai-epikus költemény, szatirikus polemizáló episztolákat kora irodalmi viszonyairól: Gjengangerbrevene (1830) és tartalmilag és formailag egyaránt kitünő költeményeket Digte (1857-62, 4 köt.) cimmel. Drámai művei: Dramatiske Vaerker összegyüjtve Kopenhágában jelentek meg (1854-73, 18 köt.).

2. H. Henrik Rudolf, német fizikus, szül. Hamburgban 1857 febr. 22., megh. Bonnban 1894 jan. 3. Atyja ügyvéd volt. Minthogy mérnöki pályára készült, 1875. a majnai Frankfurtba ment, hol az uj Majna-hid építésében mint gyakornok volt elfoglalva. Innen a drezdai műegyetemre ment, később pedig a müncheni egyetemen folytatta tanulmányait. Később Berlinbe ment, hol Kirchhoffot és Helmholtzot hallgatta. 1879. a berlini egyetem filozifiai fakultásán pályadijat nyert. 1880. doktorrá avatták. Ezután Helmholtz magához vette a fiatal H.-t tanársgédül. EZ időben H. különösen az elektromosság elosztódásával a vezető testeken foglalkozott. 1883. Kielben az elméleti fizikai tanítását vállalta magára. Laboratoriumot rendezett be és folytatta eredményteljes munkásságát. Kielből a karlsruhei műegyetemre hivták meg, hová 1885. költözött át. Ezután kezdődik életének azonba korszaka, melyben a fizika terén annyira fontos, nagy fölfedezéseit tette. Karlsruheban fedezte föl az elektromos erő hullámszerü terjedését és ezáltal őt illeti a Faraday-Maxwell-féle elektromos fényelmélet biztos alapra helyezésének nagy érdeme. Clausius halála után őt hivták meg a bonni egyetemre, hogy ott a fizikát adja elő; ez uj állása az intézet ujjászervezeésének nagy munkáját hozta H.-re, de ő emelett is talál időt vizsgálatainak folytatására; különösen Maxwell elméletének fejlesztésével foglalkozott. Felmerült az a kérdés, vajjon milyen a mérhető anyag és a fényéter mozgási állapota közti viszony és szükspéges-e a fényéter mozgásának az anyagtól függetlenül bizonyos sebességet tualjdonítani. Ezen kérdésekben H. a mekanika alapelveivel való foglalkozásra lett utalva. Ezen vizsgálódásainak eredményét egy munkában foglalta össze, melyet már betegségében ugyan, de mégis sikerült neki elkészíteni, melynek cime: Die Principien der Mechanik in neuem Zusammenhange dargestellt (Lipcse 1894). Az elektromosságra vonatkozó 1887-től 1829-ig megjelent értekezéseit H. kiadta Untersuchungen über die Ausbreitung der elektrischen Kraft cim alatt. E könyvét szerzője igen érdekes bevezetéssel is ellátta, melynek elején elmondja, mi indította őt arra, hogy a fontos fölfedezésére vezető kisérleteket végezze. Egyéb munkái: Über sehr schnelle elektrische Schwingungen; Über die Beziehung zwischen Licht und Elektricitä (Bonn 1889). Über die Ausbreitung der elektrischen Kraft (Lipcse 1892.) Dolgozatainak legnagyobb része a Wiedemann-féle Annalen der Physik und Chemie cimü folyóiratban és a berlini akadémia Értesítőjében jelentek meg.

3. H. Márton Gyula, német filologus, szül. Hamburgban 1818 ápr. 7. Berlinben és Bonnban tanult, aztán magántanár lett Berlinben. 1855. Greifswaldba, 1861. Boroszlóba nevezték ki rendes tanárnak. Kiadta Priscianus: Institutiones grammaticae-jét (Lipcse 1855-59); Liviust; Gelius, Noctes Atticae-it (2 köt., Berlin 1883-85; szövegkiadás, Lipcse 1853 és 1886); Horatiust (Berlin 1892). Művei közül említjük: Karl Lachmann (Berlin 1851); Schrifsteller und Publikum in Rom (u. o. 1853); Renaissance und Rokoko in der röm. Litteratur (u. o. 1865); Analecta ad carminum Horatianorum historiam (5 rész, Boroszló 1876-82); Zur Kritik von Ciceros Rede für den P. Sestius (Lipcse 1881); Opuscula Gelliana (Berlin 1886).

4. H. Vilmos, Német költő, műfordító és irodalomtörténész, szül. Stuttgartban 1835 aug. 24. Román és germán filologiát tanult s 1858. Müchenben a Geibel-Bodenstedt-féle költőkörhöz csatlakozott, aztán tudományos utazásokat tett s 1862. Münchenben magántanár lett; 1869 óta a müncheni politechnikumon az irodalomtörténet tanára. Gazdag képzelőtehetségü költő és a középkori német költemények legjobb fordítója és utánzója. Művei: Gedichte (Hamburg 1859); Lanzelot und Ginevra (u. o. 1860); Hugdietrichs Brautfahrt (Stuttgart 1863, 1872, 1880); Heinrich von Schwaben (u.o. 1868); Bruder Rausch (2. kiad., u. o. 1882); Spielmannsbuch (u. o. 1886). Fordította a Roland (u.o. 1861); Marie de France (u. o. 1862); Ancassin u. Nicolette (Bécs 1865); a Tristan und Isolde (2. kiad., Stuttgart 1894) c. epikai költeményeket. Irodalomtörténeti munkái: Der Werwolf (u.o. 1861); Deutsche Sage im Elsass (u.o. 1872); Die Nibelungensage (Berlin 1877); Die Sage vom Parzival (Boroszló 1882); Aristoteles in der Sage des Mittelalters (München 1889); Die Sage vom Giftmädchen (1893).

Hertzberg

1. Ewald Frigyes gróf, porosz államférfiu, szül. Littinban 1725 szept.2., megh. 1795 máj. 27. Miután Halleban történelmet és jogtudományt hallgatott, 1745. a külügyi hivatalba lépett s a titkos levéltárban is kutatott, minek folytán II. (Nagy) Frigyes a titkos levéltár rendezésével bizta meg, mely működése alatt közvetlen forrásokból megimserkedett a német, különösen pedig a prosz-brandenburgi történelem és a Hohenzollern-család hivatalos jellegü kutforrásaival. Über die erste Bevölkerung der Mark Brandenburg cimü munkája révén az akadémia tagja lett, a király pedig követségi tanácsossá nevezte ki. 1756-ban (a hét éves háboru kezdetén) Mémoire raisonné cimü dolgozatát adta ki Szászország megszállásának igazolására, mely latin, német és francia nyelven a legszélesebb körökben ismeretessé vált. A háboru folyamában átvette a külügyek vezetését és az Orosz- és Svédországgal folytatott béketárgyalásokban is tevékeny részt vett, szintugy 1763. a hubertsburgi béke megkötésében, mire a király őt személye körüli miniszterré neveze ki. A Lengyelország első felosztása körüli tárgyalásokban, valamint a bajor trónörökösödési pör elintézésében Ausztriával tevékeny része van. II. Frigyes Vilmos trónraléptekor kegyesen fogadta, grófi rangba emelte s az akadémia gondnokává nevezte ki. H. a Nagy Frigyes-féle iskolának egyetlen államférfi volt, aki az ő szellemében Ausztriával szemben elvből ellentétes poltikát követett és ezt az irányt valóságos dokgmának nézte. Művei közül felemlítendők: Betrachtungen über das Recht der bayrischen Erbfolge (Berlin 1778); Oeuvres politiques (Páris 1795); Recueil des deductions manifestes etc., rédigeés et publiés par la cour de Prusse 1756-90 (Berlin 1789-91, 3 köt.).

2. H. Gusztáv Frigyes, német történetiró, szül. Halleban 1826 jan. 19. Halleban és Lipcsében teologiát, keleti nyelveket és történelmet tanult. 1850-55. a Franck-féle intézetben gimnáziumi tanár, 1858. a Preussisches Wochenblatt szerkesztője, végül a hallei egyetemen a történelem rendkivüli tanára lett, mely állásában még ma is működik. Művei: Alkibiades der Staatsmann und Feldherr (Halle 1853); Das Leben des Königs Agesilaos II. (u. o. 1856); Die Feldzüge Alexanders d. Gr. (u.o. 1863, 2 köt.); Die Geschichte Griechenlands von der Urzeit bis zum Beginn des des Mittelalters és Geschichte Griechenlands im 19. Jahrhunder, mindkettő az Ersch- és Gruber-féle enciklopediában (külön is, Lipcsében 1870); Geschichte Griechenlands seit dem Absterben des antiken Lebens bis zur Gegenwart (Gotha 1875-1879, 4 köt.); Griechische Geschichte (Halle 1884); Athen historisch-topographisch dargestellt (u. o. 1885); lefordította továbbá Duruy V., A római császárság története c. francia diszmunkát (6köt.). Az Oncken-féle Geschichte in Einzelndarstellungen számára a következő dolgozatai jelentek meg: Geschichte von Hellas und Rom (Berlin 1878-79, 2 köt.); Geschichte des römischen Kaiserreichs (u. o. 1880) és Geschichte der Byzantiner und des osmanischen Reichs (u.o. 1883). A hallei egyetem jubileuma alkalmával megjelent a Geschichte der Stadt Halle c. monográfiája (3 köt., 1889-94).

Hertzka

Tódor, nemzetgazda, szül. Pesten 1845 jul. 13. Tanulmányait Pesten és Bécsben végezte s 1872. a Neue Freie Presse közgazdasági rovatának vezetését vette át. 1880. az általa alapított Wiener Allg. Zeitung élére állott s azt 1886-ig vezette. 1889. Zeitschrift für Staats- und Volkswirtschaft cimmel indított meg egy közgazdasági folyóiratot. H. különösen mint a valutáról irt több munka és a Freiland cimü utopisztikus munka szerzője ismeretes. E regényben, melynek szintere Közép-Afrikában a Kenia-havas szép fekvésü, egészséges és termékeny felföldje, H. hősei oly szabad életet élnek, hogy a modern Európa fiai méltán megirigyelhetik őket, kiknek a rendőri állam kinövéseitől épp oly kevéssé kell tartaniok, mint az adóvégrehajtó zaklatásaitól és a hadi szolgálat terheitől, s akik kézi munkájuk gyümölcséből egyszerüen bár, de megelégedetten és szabadon élik világukat. E fentasztikus könyvnek oly nagy hatása volt az olvasóközönségre, hogy H. engedvén a hozzá intézett számos felhívásnak, végre társulatot alakított, mely komolyan azt a feladatot tüzte ki, hogy Afrika mondott vidékén uj és boldogabb hazát alkot. 1894 febr. utnak indult a 156 főnyi előcsapat (köztük 61 magyar), kiket Wilhelm dr. és Schmidt János (festő) vezettek. De a kisérlet az angol ügynökök féltékenysége miatt egyelőre hajótörést szenvedett. 1894 jun. Wilhelm azt jelentette H.-nak, hogy az angol hatóságok ellenzéki magatartása és a zanzibari szultán fölszólítása következtében a kivándorlókkal együtt visszatérni kénytelen. E szerint az első expedició kudarccal végződött. H. művei: Währung u. Handel (1876); Die Goldrechnung in Oesterreich (1880); Die Gesetze der Handelspolitik (1886); Das Wesen des Geldes (1883); Eine Reise nach Feiland (magyarul is megjelent: Szabadföld; fordította Hermann J. dr. 1893.).

Herulok

(Heruli, Eruli), germán nép, rokon a scirokkal, turcilingokkal és rugiakkal, először a III. sz. közepén kerül bele a történelembe. Mint könnyü fegyverzetü zsoldosok fordulnak elő az Alduna mentén Claudius és Gellienus császárok korában. A gótok szövetséget kötnek velök, majd Hermanrich király vezetése alatt legyőzik őket. Kalandos kor következik erre; a H. a Rajna mellett tanyáznak, mint a rómaiak szövetségesei tengerre szállnak, utoljára pedig a hunokhoz csatlakoznak. Igy kóborolnak addig, mig védő uruk Odoaker Kr. u. 476. a nyugatrómai birodalmat római birodalom romjain egy időre a H. ragadták megukhoz a hegemoniát több germán törzs felett, melyek közül a longobardok fellázadtak s a H.-at szétszórták, ugy hogy egy részük Pannoniába (a mai Dunántul) szorult és 512. meghódolt a kelet-rómaiaknak. Ezentul megoszlik a H. törekvése, egy részök a keletrómai birodalom ellen küzd, egy másik rész belizár vezetése alatt mellettök. Bátor, de féktelen; vitéz, de minden leromboló nép voltak 530-ig, amikor egészen eltünnek a történet szinpadjáról. A germán törzsek közül ők maradtak legtovább pogányok. V. ö. Aschbach. Geschichte der H. und Gepiden (Frankfurt 1835).

Hervadás

és hervadtság, az egész növénynek v. leszakított részére fonnyadása általában pusztulásának kezdete, főkép azért, mert a vesztett eleséget pótolni tovább nem birja vagy pótolnia lehetetlen. H. a növények bizonyos ideig való részeinek lehullása és fonnyadása is, p. a hársfa pálhájáé, a virágok szirmának, himjének, sőt gyakran a kelyhének veszendőbe menetele is termékenyítés után, végre gyakrabban a termőről a bibeszár is le szokott hervani.

Hervagault

János Mária, francia kalandor és trónkövetelő, l. Lajos (XVII).

Hervartó

kisközség Sáros vármegye szakcsői j.-ban, 370 tót lakossal; kisebbszerü üveggyára évenkint 10,000 frt értékü táblás és fuvott üveget állít elő; a munkások száma 25.

Herve

város Liége (Lüttich) belga tartományban, 7 km.-nyire Vervierstől, vasut mellett, 4819 lak., gyapjuszövőkkel és festőkkel, bőrgyártással és hires sajtkészítéssel. Pays de H., Lieges tartomány azon része, amely H. körül a Vesdre, Mass, továbbá Hollandia és Proszország közt fekszik.

Hervé

1. Eduárd, francia iró s politikus, szül. St. Dénisben 1835 máj. 28. Előbb mint a fizika és mennyiségtan tanára működött, 1863 óta azonban mint hirlapiró, majd mint képviselő szerepelt a politikai küzdőtéren. Már 1869. lépett fel mint ellenzéki jelölt, de megbukott; 1873. azután a Soleil-t alapította, ez olcsó napilapot, melyben a monarkista párt érdekeinek és nevezetesen Chambord gróf, ennek elhunyta óta pedig az Orleans-család trónigényeinek fogta pártját. A Soleil jelenleg is az Orleans-párt szócsöve. Amellett H. a Journal de Paris-ba is irt. 1873-86-ig több izben képviselő volt. 1886. az akadémia tagjai közé választotta. Művei közül legfontosabb a La crise irlandaise (1885), melynek megirása közben hosszabb ideig Irországban tartózkodott.

2. H. Florimond, francia zeneköltő (igazi neve Ronger Florimond), szül. Houdainban 1825 jun. 30., megh. Párisban 1892 nov. 4. A zenei pályára adta magát, orgonajátszó volt Párisban és amellett apró népdalokat komponált. A Mamsell Nitouche (Nebántsvirágnak) orgonajátszó szerepében önmagát örökítette meg. 1851. a Palais Royal szinháznak karmestere lett és ezóta több száz apró, fülbemászó couplet-dalt irt, melyek a pajzán beulevard-közönségnek roppantul megtetszettek és Judicnével együtt körüljárták a földet. 1854. a Folies caprices-ben kis szinházat alapított, melyben nagyobb bohózatokat és többfelvonásos operetteket is adott elő. Ilyen a Le petit Faust, Chilperic, Les Turcs és a L'oeil crevé. Legismeretesebb a La femme a papa-, a La Cosaque-, a Nebántsdvirág- és a Lilli-hez irt pompás könnyüded zenéje.

Hervey

Erzsébet l. Devonshire.


Kezdőlap

˙