Kapaszkodó hajózás

(Touage, Tauerei). A hajó tovamozdításának az a módja, midőn a hajót a mederben lehorgonyzott, v. a parton kikötött kötélen v. láncon húzzák előre. Ősi és legegyszerübb formája az, hogy a hajó horgonyát a partra előre viszik, egy kötél egyik végét erre a horgonyra megerősítik, a másik végét a hajóra adják, járgányra v. tekerőre fogják s azzal a hajót előre hajtják. Ebben az alakjában hajósaink kukázásnak nevezik. A K.-nak rendes üzemre való berendezésével az első kisérleteket Franciaországban tették. A K. körül való kisérletek későbbi a mankós vagy mászóhajók (u. n. Grappins) alkalmazására fajultak. Ezek a hajók viz v. gőzerővel hajtva ide-oda mozgatható cucákkal, vagy jobban mondva mankókon, vagy fölebb-alább emelhető vizszintes tengely körül forgó vaskoszorukba foglalt rudakkal a viz fenekébe kapaszkodva másztak. Az 1850 táján megújult kisérletek a K.-nak maig fennálló s időközben tökélesbített rendszerét teremtették meg s ettől kezdve a K. művelői két külön irányban haladnak; az egyik fél fogódzóul a láncot, a másik a drótkötelet alkalmazza. A kapaszkodó gőzösök munkaerejét a kerekes vagy csavargőzösökével hasonlítva össze, azt találjuk, hogy mig előbbieknél a hajóerőnek állóvizben 0,4-0,5 része, folyóvizben 0,5-0,75 része, a viz ellenállásának legyőzésére vész el, addig a kapaszkodók erővesztesége a kifejtett hajtóerőnek körülbelül csak 1/6-át teszi ki. A hajtóerő által megtett és a hajó által tényleg befutott út között a szabadon járó gőzösöknél nagy a különbözet, mig a kapaszkodó hajó éppen annyit halad, amennyit annak hajtó kereke v. dobjának kerülete megfut. A lánc v. kötél használata által nyujtott ezen előny annál nagyobb, mennél nagyobb a viz nyomása, illetőleg mennél sebesebb folyásu a viz, s ennélfogva a kapaszkodó rendszer éppen ott bir legtöbb előnnyel, ahol a közönséges gőzhajók legtöbb erőveszteségnek vannak kitéve. L. még Lánchajózás.

Kapatán

l. Koppány.

Kapca

ruhabarab, melybe a lábfejet takarták s erre húzták a lábbelit. Átvitt értelemben harisnya.

Kapcsak

l. Kipcsak.

Kapcsolástan

l. Kombinatorika.

Kapcsolat

két vagy több, viszonyban álló tárgynak ama állapota, melyben egymáshoz kötve, fűzve vannak. Továbá az a pont, melyben a kapcsolás megtörtént; átvitt értelemben a gondolatok, eszmék és mondatok összefüggése, egymásra vonatkozó viszonya s a mondatnak az a része, mely az alanyt az állítmánnyal összeköti (copula). L. Kombináció. - Kapcsolati átvitel, l. Jelentés.

Kapcsoló anyagok

A vasúti sínek szilárd és megbizható összeillesztésére a vasúti mérnökök különböző szerkezetü illesztéseket és eltérő megerősítéseket találtak fel, melyeket (hevederek, csavarok és sínszegek) K. gyüjtőnév alá foglalunk. A hevedereket, melyek a két szomszédoss sínt kapcsolják egybe, rendesen négy csavarral foglalják a sínekhez. A hevedernek hossza és súlya a különböző sínrendszer szerint változik. Hazánkban eddig a legnagyobb heveder hossza 0,54 m., súlya 8,8 kg. A hevedercsavar súlya 0,4 kg., a sínszegé pedig 0,16 m., illetve 0,35 kg.

Kapcsoló rúd

l. Csatló rúd.

Kapcsoló villa

sárgarézből v. ércből öntött háromágu csődarab, melynek célja két tűzfecskendő sugarát egy erősebb sugárrá egyesíteni. Ez okból 2 ága anyacsavarral, harmadik ága pedig apacsavarral van ellátva, hogy a fecskendők tömlőit hozzá lehessen kapcsolni.

Kapcsolt részek

(partes adnexae), igy nevezték régebben a mai Horvát-Szlavon-Dalmát társországokat. Ugy látszik e kifejezés a XVI. század végen, v. a XVII. sz elején jött használatba és pedig hivatalosan először az 1606-iki bécsi békében (1608. I. t.-c.), mely szerint a király Magyarországon született magyarok, alávetett és hozzákapcsolt népek álal birja. Előzőleg e területnek bekeblezett, v. hódított részek (partes incorporatae, v. subjectae) volt a közjogi neve. Továbbá Erdélynek az anyaországtól történt elszakadásával a hozzá csatolt Kraszna, Középszonok, Zaránd vmegyéket és Kővár vidékét Zilah városával, mint magyar területet szintén K.-nek nevezik és innen volt az erdélyi fejedelem címe: Princeps Transylvaniae et partium Hungariae eidem adnexarum dominus. Midőn Erdély ismét a magyar király hatalma alá került, az országgyülés többször sürgette e részek visszacsatolását, de az 1693-1733-ig terjedő időt nem számítva, mely alatt Magyarországhoz tartoztak, sikertelenül; mig végre az 1848. VI. t.-c. kijelenti, hogy minden tekintetben Magyarország elválaszthatatlan, kiegészítő részeinek tekintessenek. De a következő abszolutizmus ismét Erdélyhez csatolja és csak 1861., illetve alkotmányunk hatályba léptével nyerik vissza törvényes jogállásukat.


Kezdőlap

˙