Kelnek

(Kelling, Calnic), kisközség Szeben vmegye szász-szebesi j.-ban, (1891) 1387 oláh és német lak., a Pongrác grófok lakóhelye.

Keloid

(gör.), a testen jelentkező, erősen kiemelkedő hegez hasonló daganat. A K. fehér v. rózsaszinü, többnyire hosszukás v. tojásdad, ritkábban kerek, a bőr felszinéből sáncszerüen kiemelkedő, felülete lapos v. dudoros. Szövettani szerkezetére nézve megkülönböztetünk: 1. valódi K.-ot, mely többnyire külső ok nélkül keletkezik, és 2. ál-K.-ot, mely sebzések helyén sima heg helyett keletkezik. Ez utóbbi alak leggyakrabbann képződik nagy kiterjedésü égési sebek hegesedése közben. A K. gyógykezelésénél legtöbb eredményt látunk erős szalicilsavas v. kreozotos tapaszok alkalmazásától, mig késsel való kimetszés vagy termokauterrel történt elroncsolás után igen gyakori a kiújulás. (Képét l. Bőrbetegség szines mellékletén.)

Kelő sejt

v. sarjsejt (növ., cellula prolifica v. gonidium), a kriptogámok anyasejtjéről leváló, mozdulatlan sejt. Ivartalan sarjadzás útján az anyanövényt képes létrehozni, p. a penészek konidiuma, a virágmoszatok tetraspórája, a zuzmók sarjmorzsája (soredium).

Kelp

igy hivják a tengeri növények hamuját Skóciában. E növényhamut szóda és jód előállítására használják. Normandiában varec-nek nevezik. L. Fucus és Jód.

Kélpálma

v. palmito (növ.), l. Euterpe.

Kélrépa

(növ.), l. Karórépa.

Kelso

város Roxburgh skót grófságban, 17 km.-nyire Jedburghtól, a Tweed balpartján, vasút mellett, (1891) 4174 lak., gabona- és állatkereskedéssel. Mellette van az 1128. I. Dávid által alapított szász architekturát mutató apátság, amelyet 1545. Hertford grófja lerombolt, de 1823. kijavították. A Tweed jobbpartján áll Rowburgh hercegeinek pompás palotája.

Kelt

v. kelet, l. Datum.

Kelta emlékek

kelta népek (l. Kelták) barbár építészei emlékei, többnyire síremlékek, áldozati oltárok, határt jelölő dombok stb. Ezek az emlékek vagy egyszerüen földből, kavicsből emelt többé-kevésbbé terjedelmes dombok voltak, u. n. tumulusok, azaz síremlékek, néha árokkal körülvéve; néha kőlemezekkel kirakott alagútszerü folyosóval, mely valószinüleg a koporsóhoz vezetett. Vannak 50-55 m. magas ilyen emlékek is. További emlékek a sokszor óriási nagyságu faragatlan kőlemezekből vagy kődarabokból álló u. n. menhir-ek (l. o.), a dolmen-ek (l. o.), továbbá födött kőfolyosók, kősorok stb.

Kelták

közös neve több néptörzsnek, melyek indo-germán eredetüek, egész Európában elterjedtek és nyelvök származékaiban most is megvan (l. Kelta nyelvek). Vallásuk természeti tünetmények istenítése. (L. Kelta mitologia.) Jellemöket, szokásaikat, erkölcseiket csaknem kizárólag ellenségeiknek műveiből ismerjük, de ezek is sok kedvező vonást jegyeztek fel. Szerintök a K. vitézek a vakmerőséig; harcközben jelszavuk barátaikat csodálatra, ellenfeleiket rémületbe ejteni, de könnyen kétségbe is esnek s ekkor öngyilkosságra hajlók, feleségeiket és gyermekeiket feláldozzák. Zajosak voltak a tanácsban, egymás közt fegyelmezetlenek s velök született hajlammal birtak forradalmakra. Nem volt köztük sem összetartás, sem szivósság, összetörve könnyen beleolvadtak a hódító törzsbe (kelto-szkíthák, kelto-ligurok, keltibérek, gallo-románok). Nyilt járásokban, elszórt kunyhókban laktak, hol falnélküli városokban (Gallia Cisalpina), hol megerősített helyeken, hová veszély esetén az egész környék marhástul együtt bevonult (Gallia Transalpina és Bretagne). Déli Angliában körfalak voltak erdők közepén, Gallia belsejében és a Duna mellett igazi erdődítvényeik vegyest kőből és fából fakapcsokkal összekötve (Caesarnál a nagyok oppida, a kisebbek castella). Az urak várakban, a szolgák köralaku kalyibákban laktak, melyek deszkából és fűzfagalyból (sövényszerüen) készültek és szalmával vagy náddal voltak fedve. Kőház csakis a római uralom alatt akadt. Ruhájuk köpeny, állatbőrökből való zeke, néha csuklyával (cucullus), egyébként az emlékeken a férfiak öltözete erősebben mutatja a római befolyást, a nőknél inkább maradt nemzeti (pannoniai emlékeken: kivágott cipő, magasra fésült faj, rojtos kötény). Sok ékszert viseltek, s fegyvereiket is szivesen díszítették (a sisakon bölényszarvak vagy sasszárnyak, a négyszögletes pajzson állatalakok). Kardjuk nagy, baloldalt láncon lógó, egyes vidékeken kisebb (libériai szablya), hadijelvényök a vadkan. Hadikocsijuk is volt, szekérváruk is. Kr. e. 400 körül, midőn a K. uralom virágzott, az uralkodó kormányforma a királyság volt. 100 évvel később ennek helyét arisztokratikus köztársaságok foglalják el. Élükön a magisztrátus (vergobret) és a szenátus. A földmívelésben és kivált a szőllőtermelésben korán tökélyre emelkedtek. Termeltek búzát, kölest és muhart. A textilipar és festőnövényei virágzottak náluk. Kitünően értettek az ércekkel való bánásmódhoz, művelték a rezet (legnagyobb bánya Irun mellett Spanyolországban), aztán cinnel keverték, hogy bronzot kapjanak. Bronzból készítették okmánytábláikat, de szobrokat is.

Történet. A nyelvtudomány a K.-at az indogermán (máskép indo-európai v. árja) népekhez sorozza. Bölcsőjük Ázsiában ringott (egyes tudósok ma is fajrokonaikat ismerik fel Közép-Ázsiában), de csak Európában szakadtak el attól az európai törzstől, melynek a görög és ital népekkel egy-egy főágát képezték. E nagy törzstől először a szláv-germán ágazott el, a másik (mely Európa déli és keleti részét népesítette be) a trák, illir és ligur. A harmadik a greko-italo-kelta, mely csak a szkíthák berohanásával egyidejüleg ágazott el, Kr. e. körülbelül 1500. Először a hellének mentek Görögországba és Kis-Ázsiába, később az italok, kik a róluk elnevezett félszigeten két ágra oszlottak (latinok és umbriak), Közép-Európa többi részét a K. vették birtokukba. Itt fejlődtek ki, eleinte az ibérek és szkíthák, utóbb ugyanezek és a germánok között. A szkíthák Oroszország ókori területét meghódítván, lementek a Dunáig, éket toltak testökkel a K. és Görögország közé, sőt leverték a K.-at vasukkal, melynek használatát a bronz-műveltségü K. tőlük vették által. Északon a germánok elől hátráltak meg. Az első vándorlás, mely szomszéd területeket is érintett (Gallia és a brit szigetek), Kr. e. körülbelül a VII. sz.-ra esik. Mindenütt ibérekre találtak, Galliában azonkivül ligurokra; Hispaniábn győztesen lepték meg a púnokat, s 200 évi uralom után csakis Hamilkar elől hátráltak meg. Hispániában akkora tömegekben laktak, hogy Herodot, Aristoteles és Hipparchos Keltikának nevezik azt. A második vándorlás Bellovesus és Sigovesus föllépése folytán a IV. sz.-ban folyt le és célja Itália, Illiria és Csehország.

A K. zöme a Rajna és Majna mellett maradt, ott váltak el a vezérek, mert a bojók törzse (l. o.) mindkettőnek seregében ott volt, tehát a válópont a Rajna v. Neckar medencéje. A Rajna két partján és az Alpok két oldalán haladva az Adria mellett találkoztak. Közben elfoglalták Gallia délkeleti részét, imitt-amott (a Rhône völgyében) gyökeret is vertek (kelto-ligurok), a többi a hegyeken által É-i Itáliába hatolt és véget vetett az etruszk uralomnak. Ananes v. Anamani Itáliában a mai Parma és Piacenza (Placentia) helyén és környékén, Placentia alapítói. Mások tulfelől közeledtek Itáliához. Elhatoltak Illiriáig (Felső-Duna, Nóri-Alpok, Adria). Az illireket szorították, de keveredtek is velök. 334. az aldunai K. szövetséget ajánlottak Nagy Sándornak. E században foglaljak el Pannoniát is és ezzel kezdődik a K. szerepe Magyarország (illetve a magyar-horvát tengermellék) földjén. Legjobban vagyunk tájékozva az Adriánál szereplő törzsek közül az iapodok iránt (l. Japyges), kikkel egyidejüleg telepedtek le Illiriában a skordiskok, egyik ága ama 300,000 keltának, kik Rómát felégették. Mösiából Pannoniaba hatoltak és a szomszédokat háborgatták. Nevöket a Skardus hegyről (ma Sar-Dagh) származtatják. Szomszédjaik észak felé az araviszkok v. eraviszkok (l. Eraviszkusok) voltak Alsó-Pannonia keleti részében (Tolna, Fejér, Pest, Komárom, Esztergom vmegyék területén). Illir törzsekkel keveredtek és aligahanem azok nyelvét fogadták el. Irásbeli emlékeik a Duna mentén és befelé Bicske és Csákvár vidékéig fordulnak elő. Kivülök szerepelnek még a bójok (Sopron és Moson «deserta Boiorum»), tauriszkok és latovikok Pannoniában, bár sok más nép fordult elő a K.-kal egyszerre, a hangadók mégis a K. voltak. Mutatják ezt a következő (ma is fontos) kelta eredetü városnevek: Arabona (Győr), Bregetium (Szőny), Sabaria (Szombathely), Scarabantia (Sopron), Mursa (Eszék), Singidunum (Belgrád), Noviodunun (Károlyváros). De leginkább Aquincum (l. o.). a harmadik vándorlás (Görögországba és Kis-Ázsiába) szerves összefüggésben van a fentebb említett törzsek egynémelyikével, különösen a skordiskokkal. A Pannoniában és Illiriában szereplő skordiskok ugy a Sar-Dagh, mint a Duna mentén megtartották hatalmukat, sőt 114. megrohanták Delfit és a még meglévő kincsket magukkal vitték Pannoniába. Ekkor a rómaiak figyelmessé lettek rájok, M. Porcius Cato nem birt velök, csak M. Drusus és M. Minucius, kik a skordiskok birodalmát megtörték, bárha mint nép tovább is szerepelnek. A skordiskok veresége csak egy részlete a K. elzüllésének, mely azóta, hogy belső egységüket elvesztették volt, lassan, de biztosan bekövetkezett. Kezdődik 233. a sennonok meghódításával, s lassankint mindenfelé azzal végződik, hogy a rómaiak lépnek a K. hatalmának és műveltségének örökébe, sőt Pannoniában elfoglalják a közigazgatási beosztást is. Igy történt ez egész Európában, igy Kis-Ázsiában is.

Csak nyelvöket őrizték meg legtovább az utóbbi helyen (Szent Jeromos szerint a IV. századig). Fajilag leginkább Galliában (l. o.) tartották fenn magukat, s midőn Róma veszélyben forgott, mindig kisérleteket tőnek a régi hatalom visszahódítására. Utoljára a cimberek és teutonok berohanása tette kétségessé a római uralmat, de Marius fényes hadi tettei, Vercingetorix leveretése és az alesiai véres nap után a galliai K. sorsa is meg volt pecsételve. L. még Gallia és Galaták.


Kezdőlap

˙