Kern.

termékrajzi, kivált botanikai nevek mellett Kerner János Simon nevének rövidítése. Szül. Kircheimban 1755., megh. Stuttgartban mint tanár 1830. Mint dendrologus és a karmintetü ismertetője nevezetes. Ez a rövidítés különben a ma is élő Kerner Antal és Kerner Józsefé is lehet.

Kern

Jakab, a magyar zsidóság hazafias és kulturális haladásának előharcosa, szül. 1804., megh. 1864. A magyar kereskedelem fejlesztésén oly korszakban fáradozott, midőn az osztrák kormány, mely hazánkat Ausztria gyarmatának kivánta tekinteni, törekvésével szemben a legellenségesebben viselkedett. Hasonló nehézségekkel küzdött a zsidó emancipáció kérdésében, melyet ő, az elsők egyike megpendített. A pesti Lloyd-társaság alapítója és a Pester Lloyd címü hirlap bizottságának első elnöke, a pesti gabonacsarnok, a pesti magyar kereskedelmi bank, a Pannonia gőzmalom, kereskedelmi akadémia, az izr. magyar egylet, az izr. kézmű- és földmívelési egylet, a kereskedelmi kórház egyik alapítója, a kereskedelmi és iparkamara első tanácsának tagja. V. ö. Hirschler Ignác dr. emlékbeszédét az izr. magyar egyletben és Grossmann, Jac. Kern, eine biograf. Skizze (Bécs és Pest 1864).

Kern

1. Ármin, német pedagogus a Herbart iskolájából, szül. Jüterbogban 1823 szept. 12., megh. Bruneckben (Tirol) 1891 jul. 4. Tanárkodott a hallei tanítóképzőben (1846), a koburgi gimnáziumban (1848) s a Pädagogische Blätter szerkesztője volt (1853-1856). Azután a mühlheimi reáliskola (1861), majd a berlini ipariskola (1865) igazgatója lett, mig végre (1876-1879) rábizták ugyanott egy reáliskola s egy gimnázium vezetését. Főbb művei: De Leibnitii sciencia generali (Halle 1847); Die philos. Propädeutik in Verbindung mit dem mathem. und physik. Gymnasialunterricht (Koburg 1861); Die Konzentration des Unterrichts und die Realschule (Mühlheim 1863); Grundriss der Pädagogik (Berlin, 4. kiad., 1877).

2. K. János Henrik Gáspár, hollani orientalista, szül. Jáva szigetén 1833 ápr. 16. Hét éves korában Hollandiába jöve, Zutphen, Utrecht és Lejdában tanult. 1855-1857. Webert hallgatta Berlinben. 1858-1862. gimnáziumi tanár volt Maestrichtben. 1862. Angliába ment, hol. a Brihat Szanhita, egy szanszkrit csillagászati műnek kiadását készítette elő. 1863. a benareszi kollégium tanára lett Indiában, hol két évet töltött. 1865. megjelent a Brihat Szanhita eredeti szövegkiadása Varaha Mihira The Brihat Sanhita ed. by H. Kern (Kalkutta 1865). 1865 óta a szanszkrit nyelv tanára Lejdában. Böhtlingk és Roth nagy szanszkrit szótárának egyik munkatársa. Kalidásza Sakuntaláját hollandra fordította: Indisch tooneelspel in 7 Bedrijven Uit het Sanskrit vertaald door Dr. H. Kern (Haarlem 1862). Angolra fordította az általa kiadott ind csillagászati munkát: Varaha Mihira, Brihat Sanhita. A Complet System of Natural Astrology. Transl. into English (London 1869-76). A buddhizmust több művében ismertette, igy Over de jaartelling der Zuidel. Buddhisten en de gedenkstukken von Açoka (Amsterdam 1875) és Geschidenis van het Buddhisme in Indië (Haarlem 1883); Over de (Sanskrit) opschriften uit Koetei, en geschidenis van het schrift in d. ind. Archipel (Amsterdam 1882); Bijdrage tot de verkla van eenige woorden in Paligeschriften voorkomende (u. o. 1886); Un dictionnaire sanskrit-kavi (Lejda 1884). A jávai nyelvvel is foglalkozott: Eene ind. sage in Javaansch gewaad (Amsterdam 1876). Irt még egy jó holland nyelvtant anyanyelvén, hollandul. Legutóbbi műve a Dsataka málá szanszkrit szövegének kiadása: The Jakata-Mjelljel, or Bodhisattva vadana Mjelljel, by Arya Çura. Ed. w. var read. by H. Kern (Boston és Lipcse 1891).

3. K. Jakab Konrád, svájci államférfiu, szül. Berlingenben (Thurgau kanton) 1808., meghalt u. o. 1888 ápr. 14. Miután jogi tanulmányait bevégezte, 1837. a thurgaui főtörvényszék elnöke lett. 1845-47. erénylesen lépett fel a Sonderbund tagjai ellen. Midőn Franciaország a strassburgi merénylet után Bonaparte Lajosnak Svájc területéről való száműzetését követelte, K. a szülővárosa által díszpolgárrá választott hercegnek erélyesen védelmére kelt, Franciaország követelésében a vendégjog megsértését látván. Elvégre a kínos ügy Bonaparte önkéntes eltávozása által tárgytalanná lett. K. bátor fellépésével oly nagy népszerüségre tett szert, hogy a felülvizsgáló bizottság tagjává nevezték ki. Közreműködött továbbá a szövetségi alkotmány-tervezetnek kidolgozásásban, melynek életbeléptetése után a svájci nemzeti tanács tagjává s a főtörvényszék elnökévé választatott meg. 1854. résztvett a svájci műegyetem alapításában, majd párisi ügyvivővé, később követté s teljhatalmü miniszterré nevezték ki, mely állásában 1883-ig Párisban maradt meg. Páris ostromlása közben (1871) bátran szólalt fel a commune-kormány fosztogatásai ellen. Életrajza. Souvenirs politiques (Bern 1887) c. alatt jelent meg (németül megjelent 1887). V. ö. Kesselring, Dr. J. K. F. (Frauenfeld 1888).

Kerner

1. Antal József, marilauni lovag, osztr. botanikus, a bécsi egyetemen a botanika tanára, szül. Mautern várában 1831 nov. 13. Bécsben az orvosi pályát tanulta, 1855. a budai reáliskola, 1856-60. a régi műegyetem tanára lett. Itt alkalma nyilott hazánk sajátságos, Európa É-i és Ny-i tájáétól nagyon eltérő flórájának tanulmányozására, s neki köszönjük leginkább annak kiderítését, hogy hazánknak nemcsak DK-i és K-i, hanem már a közép részeinek flórája is nagyon ellentétes Ny.-Európáéval. Nemcsak a főváros szomszédságában botanizált, hanem Bihar és Erdély eddig ismeretlen határhegyeit, a Tisza mellékét, a Bakonyt stb. is átkutatta. Ezekről Pflanzenleben der Donauländer (Innsbruck 1863); Vegetationsverhältnisse des ittlern und östlichen Ungarn und Siebenbürgen (u. o. 1875, csonkán maradt munka); továbbá a botanikai folyóiratokban (Die Flora der ungar. Sandheiden, Flora 1857; Wälder des ungarischen Tieflandes, u. o. IX.; Der Nagy-Szál, Über einige in historischer Beziehung intressante Pflanzen der ungarischen Flora, Oesterreichische Bot. Zeitschrift 1867, 1859; Der Bakonyer Wald, Das Pilis-Vértesgebirge, Phaenologische Beobachtungen auf der Margeretheninsel a bécsi állat- és növénytani társulat Verhandl. VI-VIII. stb.) jeles munkáival számolt be. 1860-ban az innsbrucki egyetemhez a botanika tanárának nevezték ki. Itt a havasok növényzetének szentelte magát; erre nemcak a havas tetők övezte városban, hanem a Blaser-havas alatt épült Marilaun nevü nyaralójában való tartózkodása is nagyon kedvező alkalmul szolgált. A havasi növénycsoportokból látványosságot alkotott, a havasi regióba kisérleti kertet, a botanikus kertben pedig alpesi részt rendezett be, havasi növénycsoportozatot alkotott s több mint 1000 fának hegyi határát barométerrel határozta meg. Az alpesi gazdaságon is törekedett lendíteni, erre a célra a Blaseren kis kisérleti álliomást szervezett. Die Cultur der Alpenpflanzen (Innsbruck 1867) sokat segített ebben az irányban. 1877. lovag címet érdemelt, 1878. a bécsi egyetemhez a botanika tanárának s a botanikus kert és muzeum igazgatójának hítták meg. Itt a botanikus kertet azon elvek szerint alakította át, amelyeket ő Die botanischen Gärten, ihre Aufgabe in der Vergangenheit, Gegenwart und Zukunft (Innsbruck 1874) c. munkájában kifejtett; kiadja a Flora exsiccata Austro-Hungaricát (1881-95, idáig 2600 faj); mint tanár növendékeiből jeles iskolát alkotott, ahova többen hazánkból is tartoznak. Nevezetesebb munkái még: Flora der Bauerngärten in Deutschland (Verhandlungen der Zoologisch-botanischen Gesellshaft 1855); Die niederösterreichischen Weiden (Bécs 1860); Studien über die obern Grenzen der Holzpflanzen is den Österreichischen Alpen (7 cikk az Österreichische Revue-ben 1863-67); Die hybriden Orchideen (Innsbruck 1865); Gute und schlechte Arten (u. o. 1866); Beiträge zur Geschichte der Pflanzenwanderungen (Oesterr. Bot. Zeitschr. 1879); Der Einfluss der Winde auf die Verbreitung der Samen im Hochgebirge (Zeitschrift des deutsch. u. österr. Alpenvereins, 2 kötet); Herbarium österreichischer Weiden (Innsbruck 1863-70, 9 dekas); Die Alpenwirtschaft in Tirol (Bécs 1868); Der botanische Garten in Innsbruck (2. kiad., Innsbruck 1869); Die Abhängigkeit der Pflanzengestalt von Klima und Boden (u. o. 1869); Die natürlichen Floren im Gelände der Deutschen Alpen (Schaubach, Beutschen Alpen, Jena 1870); Die Schutzmittel des Pollens gegen die Nachteile vorzeitiger Befruchtung (Innsbruck 1873); Über die Bedeutung der Asyngamie für die Entstehung der Arten (u. o. 1874); Geschichte der Aurikel (München 1875); Monographia Pulmonariarum (Innsbruck 1878); Schutzmittel der Blüten gegen unberufene Gäste (Bécs 1876, 2. kiadás 1879); Schedae ad fl. exs. Ausrottung (Bécs, 6 füz., 1881-1893), kivált pedig a Pflanzenleben (Allgemeine Naturkunde, Lipcse 1887, 1891. 2 köt. sok rajzzal és képpel). Érdemeinek elismeréseül udvari tanácsos címet is kapott.

2. K. Justinus, német költő és orvosi iró, szül. Ludwigsburgban 1786 szept. 18., megh. Weinsbergben 1862 febr. 21. Atyja halála után egy posztógyárban inaskodott, mig Conz költő felismervén tehetségét, módot nyujtott neki, hogy a tübingai egyetemet (1804) látogathassa. Itt orvosnak készült és megismerkedett Uhland és Schwab költőkkel; 1809. utazni ment és 1811 óta több helyütt, legutóbb Weinsbergben, mint orvos működött 1851-ig, amikor csaknem teljesen megvakulva, visszavonult a közélettől. Már legelső kötetével (Reiseschatten) magára vonta a figyelmet egészséges humora és éles, szatirikus megfigyelő tehetsége miatt. Hozzájárult a Poetischer Almanach és a Deutscher Dichterwald szerkesztéséhez, melybe legszebb költeményeit irta. Számos dalát és balladáját még most is énekelik (Wohlauf noch getrunken, bordal stb.). Liráján a búskomorság fájó érzelme visszhangzik, melyet a tulvilági lét vágya, a halálról elmélkedés, az ideális világ utáni epedés idéz föl benne. Költeményei: Gedichte (5. kiadás Stuttgart 1854); Der letzte Blütenstrauss (u. o. 1852) és Winterblüten (u. o. 1859). Misztikus hajlamainak hódolva, bővebben foglalkozott az állati delejességgel (hipnotizmus) és a spiritizmussal; ezen tanulmányainak nyoma látszik meg többi művein: Geschichte zweier Somnambulen (Karlsruhe 1824); Beobachtungen aus dem Gebiete der Geisterkunde (5 köt., Stuttgart 1840-53); Erinnerungen an F. A. Messmer (Frankfurt 1856), stb. V. ö. Wats Ann., Life and works of K. (London 1884); Reinhard A., Justinus Kerner (2. kiad. Tübinga 1886).

3. K. Teobald, német költő, az előbbinek fia, szül. Gaildorfban 1817 jun. 14. Orvosnak készült, de miután az 1848-iki mozgalomban részt vett, kénytelen volt Strassburgba menekülni. Midőn (1850) visszatért, 10 hónapi várfogságra itélték. 1852. Stuttgartban egy villam-delejes gyógyító intézetet alapított, melyet 1856. Canstattba tett át; 1863 óta Weinsbergben működik, mint orvos. Művei: Gedichte (Stuttgart 1851); Prinzessin Klatschrose (u. o. 1894, 2. kiad.); Galvanismus und Magnetismus als Heilkraft (Canstatt 1858); Natur u. Frieden (2. kiad., Frankfurt 1861). Irt egy vígjátékot is: Pastor Staber, oder der neue Ahasver (1888).

Kernyája

(Kernya), nagyközség Bács-Bodrog vármegye zombori j.-ban, (1891) 4609 német és magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Kernyécsa

(Kernécsa), kisközség Krassó-Szörény vármegye oravicai j.-ban, (1891) 1143 oláh lakossal.

Kero

két ó-német nyelvemlék szerzője. Az egyik kimerítő latin-német glossarium, a mássik a szentbenedek-rendi szerzetesek szabályának sorközi fordítása. Bizonyos, hogy a VIII. század vége felé élt egy Kero nevü bencés St. Gallenben, de élete folyásáról, irodalmi működéséről forráshiány miatt semmit sem lehet tudni. Hogy ő a szerzője a fenti két műnek, legelőször Mezler (megh. 1639.) állította.

Keronea

(gör. Chaironeia, lat. Chaeronea), a régi Beocia városa a Kephisos jobbpartján, Fokisz határán. A város lakosai virágokból, különösen rózsából és nárciszból kenőcsöket készítettek, melyek gyógyító szereknek voltak használatosak. Korábbi neve Arne volt, a K. nevet mítikus újraalapítójától Chairontól (l. o.) nyerte. A síkságon, melyen feküdt, két nevezetes csatát vívtak, 338. itt diadalmaskodott II. Fülöp az athéni és tébei haderőn és véget vetett mindenkorra a görögök hatalmi állásának. Kr. e. 86 márciusában pedig Sulla itt legyőzte Mithridates, pontuszi királynak hadvezérét, Archelaost (l. o.). A városból jelentékeny romok maradtak fenn; helyén napjainkban Kaprena falva terül el. A csatatéren később ércből öntött oroszlánt állítottak a hősök emlékének, mely ugyan később földrengés következtében összedült. Az athéni régészeti társulat pedig a görögök sírjait ásatta ki.

Kérő

(Tyiró, Tyireu), kisközség Szolnok-Doboka vmegye szamosújvári j.-ban, (1891) 438 oláh és magyar lak. Az itteni kis fürdő vize kénes-égvényes konyhasós viz, mely a reumatizmus és az általa okozott izomzati és ízületi bántalmakban sikerrel használtatik. A fürdővendégek rendelkezésére 9 szoba áll.

Kérődzés

általában azon sajátságos táplálkozási mód, miőn az állat a felvett eledelt kétszer rágja meg. E tulajdonsággal birnak általában a kérődző emlősállatok. E táplálkozái módnak megfelelően azután a bélcsatorna is átváltozott. Ugyanis a gyomor rendesen négy részből van összetéve, azaz összetett. A bárzsing után következik az első legnagyobb rész, a bendő (rumen), melynek belső felületén kiálló szemölcsöket találhatni; utána következik a recés gyomor (reticulum), mely nevét onnét vette, mert belső felülete látószerü kiemelkedésekkel van megrakva. A harmadik a leveles v. százrétü gyomos (omasus), melynek belseje a könyv leveleihez hasonlóan elhelyezett számos ránccal van ellátva. Végül következik az igazi oltógyomor (abomasus), mely azután a vékonybélbe vezet. És mig az első három gyomor csak nyálkát, addig az oltógyomor nedvet választ el. A bárzsingnak a gyomorba való nyilási helyén két redő található, amelyek az u. n. bárzsingcsatornát (rima oesophagi) alkotják. a két redő egymástól csakis nyomásnak engedve távozik el, ugy hogy az eledelnek utat nyithat. Amint az állat durván összerágja az eledelt, lenyelve először a bendőbe és innét a vele közlekedésben lévő recegyomorba jut. A recés gyomorban gomolyokká alakul és felböfögéshez hasonló módon az eledel ismét a szájba kerül, hol újolag megrágatik. Ez a K. Ilyenkor az állat állkapcsai vizszintesen mozognak és fogainak redőivel a táplálékot mintegy megőrzli, azután ismét lenyeli. L. Gyomor.


Kezdőlap

˙