Kopt nyelv

a régi egyiptomi nyelv fejlődésének legutolsó foka, mely egészen az arab hódításig Egyiptomnak népnyelve volt; a hódítás óta lassan-lassan az arab nyelv elől kiszorult. Alsó-Egyiptomból már a X. század óta pusztult ki, mig Felső-Egyiptomban, ahol a régiség hagyományai tovább maradtak fenn a nép között, még a XVII. sz.-ig használták. Azóta az élő használatból teljesen kiveszett és csakis mint egyházi nyelv szerepel. Irására a görög betükből származó jegyeket használnak, csakis néhány, a görögben elő nem forduló hang kifejezésére maradtak fenn az egyiptomi demotikus irásból származó jegyek. A K., mint az irodalmi emlékek mutatják, több nyelvjárásra oszlott, melyek között legnevezetesebbek a felső-egyiptomi (máskép szahidi v. tébai) és az alsó-egyiptomi (máskép boheirita v. alexandriai) dialektus. Mindkettő, ugy mint még egyéb apróbb nyelvjárások, az irodalomban is érvényesültek, mely tulnyomólag csakis egyháztörténeti és teologiai érdeket nyujt. Csakis legújabb időben tüntek elő az Egyiptomban talált papiruszok között világi és köznapi tartalommal biró okiratok is K.-en. A K. a hamita nyelvcsaládhoz tartozik, nagy számmal van benne görög kölcsönszó; a sémi nyelvcsaládhoz való viszonya, melyet legelőször Benfey vizsgált meg (Über das Verhältniss der ägyptischen Sprache zum semitischen Sprachstamm, Lipcse 1844) mindeddig nincsen véglegesen tisztába hozva. A K. tanulmányozásának legjobb segédeszközei a legújabb időből: Stern L., Koptische Grammatik (Lipcse 1880) és Steindorff, Kopt. Grammatik mit Litteratur, Chrestomathie und Glossar (Berlin 1894, Porta linguarum Orientalium XIV. köt.). A régiebbek közül felemlíthető: Schwartze M. G. nyelvtana, melyet Steinthal adott ki (Berlin 1850). Szótárak: Tattam, Lexicon Aegyptiaco-Latinum etc. (Oxford 1835); Peyron, Lexicon linguae (Torino 1835) és Parthey, Vocabularium Coptico-Latinum lexicis concinnavit (Berlin 1844). Etimologiai tanulmányokat a K.-ről Abel tett közzé: Koptische Untersuchungen (2 köt., Berlin 1876-72).

Koptok

az ókori egyiptomiak utódai is igy nevezik az egyiptomi keresztényeket. A név némelyek szerint Kopto várostól, mások szerint az Aegiptius szónak rövidítéséből származik. Miután a nép nagyobb része az iszlám vallásra tért át és az arabokkal összekeveredett, a tulajdonképeni (keresztény) K. alig 20-ad részét teszik Egyiptom mai népességének; körülbelül 500,00 lélek, amelyekből 10,000 Kairóban, legnagyobb része a felső-egyiptomi Fajum (l. o.) vidékén lakik. (Egy kopt férfi szines képét l. Afrikai népfajok mellékletén.) A K. mindig zárkózottan éltek, jelenleg is csak egymás közt házasodnak. A felekezet élén áll az alexandriai patriárka, ki azonban Kairóban lakik; joghatósága kiterjed Abissziniára, hol ő választja és szenteli a patriárkát. A patriárkán kivül, ki a szerzetesek köréből választatik, vannak még püspökeik, főpapjaik, főszerpapjaik, papjaik, szerpapjaik, alszerpapjaik, lektoraik, énekeseik és sekrestyéseik. Templomaik szegényesek; a hajó, amelyben az asszonyoknak elzárt helyük van, a szentélytől pontosan el van választva. Van három liturgiájuk, melyeket szt. Vazul, Gergely és Cirilltől származtatnak, és hosszu ideig tart. Szentséget hetet számítanak. A keresztséget a körülmetélés előzi meg, melyet valószinüleg a szaracenusoktól való félelemből hoztak szokásba. A keresztséget vizbemártás által szolgáltatják ki s a megkeresztelteket azonnal meg is bérmálják. Az oltári szentségről azt hiszik, amit a kat. egyház. Miután 3-féle betegséget különböztetnek meg (testi, lelki és kedély), az utolsó kenet szentségét e 3-fajta betegeknek adják fel, tehát a veszélyes betegeknek, bűnösöknek és szomoruaknak. Még a szerpapot és a körülállókat is megkenik a betegek olajával, hogy a gonosz lélek ne szállja meg őket. Sőt a hallottakat is megkenik, bár csak valamely szent kép előtt égő lámpából vett olajjal. A házasságot nagyon könnyen bontják fel. A holtakért való ima, a bold. szűz Mária, a szentek és a szentképek, az egyházi férfiak, valamint a bőjtök nagy tiszteletben vannak előttük. Különben a monofizita eretnekséghez tartoznak, és számtalan babona, különösen az amulettek használata, mesterséges formalizmus dívik nagy mértékben közöttük.

Kopulcs

Károly fia, a moldva-oláhországi kunok vezér; 1901. a Törcsvári-szoroson át Erdélyre tört, Bihar és Békés vmegyét is pusztította, sőt Kodajdnál a Tiszán is átkelt s három csapatban dúlta a Tisza-Duna közét. Foglyokkal és zsákmányokkal megrakodva már hazafelé készült, midőn a Horvátországból megérkező Szent László utána eredt. A beszédes monda csodás részleteket emleget e hadjáratról: hogy a király imájára Isten szarvasokat és bivalyokat küldött az éhező sereg táplálására, s hogy Szent László forrást fakaszthatott a szomjazóknak. K.-ot László a Temes folyóba ömlő Pogányos-pataknál érte utól. Jóformán meg sem pihenve, kezébe ragadta a vérszinü királyi zászlót, a jóval számosabb kun hadat megtámadta, megverte. A futók, hogy megmeneküljenek, s magukról eltérítsék az üldözők figyelmét, sok arany- és ezüstpénzt szórtak el; ezeket azonban Szent László könyörgésére Isten kövekké változtatta. Maga K. is elesett. A monda szerint csak Ecsembő kunt hagyták életben, hogy megvigye haza a szerencsétlenség hirét. Bizonyosabb, hogy a kunok nagy része fogságba jutott. Azokat, kik a kereszténységet fölvették, Szent László a Tisza és Zagyva közt, a Jászságban telepítette meg; a többit szolgaságra vetette. Ezért a kunok újabban is reátörtek ugyan, Szent László azonban másodszor is leverte őket s ő maga szúrta le vezéröket, Ákost. V. ö. Sz. László legendája 6. és Képes krónika, 62. fej.

Kor

fiziologiai és jogi szempontból, l. Életkor; geologiai szempontból, l. Geologiai korszakok.

Kór

l. Betegség.

Kora

(Chora, Hora), város Szamosz szigetén, (1885) 1433 lak., mintegy 3 km.-nyire tőle vannak az antik Szamosz romjai. A négyszögletü tornyok maradványait viselő falromok közel 10 km. hosszuak; rajtuk kivül fenmaradtak az akropolisznak, templomoknak, egy szinháznak romjai, két szép molo és a hires szamoszi Here-templom egyik oszlopa.

Korábia

az Aranyosmelléki-hegység egyik nevezetesebb csúcsa, Zalatnától É-ra és Bucsumtól DK-re, Alsó-Fehér vmegye nagy-enyedi j.-ban; a K. 1351 m. magas s aljában római temető és a vulkoji bánytelep fekszik. V. ö. Téglás Gábor, A Korábia római bányászata és kettős sírmezeje (M. tud. akad. értek.).

Korabinszky

János Mátyás, hires térképész, született Eperjesen 1740 február 24., megh. Pozsonyban 1811 jun. 24. Tanult szülővárosában és Pozsonyban, hol a gimnáziumban tanár volt; magán nőnevelőintézetet tartott fenn. 1769-ben nagyobb utat tett külföldön s azután nevelő, majd Pozsonyban könyvkereskedő lett, de megbukott s sokáig különböző helyeken nagy nyomorban élt; végül József nádor adott neki nyujdíjat. Pozsonyban halt meg. Művei: Geographisch-historisches und Producten-Lexikon von Ungarn (Pozsony 1786); Versuch eines kleinen türkischen Wörterbuchs (u. o. 1788); Almanach von Ungarn (Bécs és Pozsony 1778); Beschreibung der kön. Freistadt Pressburg (Prága 1781); Főműve: Atlas regni Hungariae portatilis. Neue vollständige Darstellung der Königreichs Ungarn auf LX Tafeln (Bécs 1804, 2-ik kiad. Pozsony 1817). Ezen kivül irt pedagogiai műveket is. V. ö. Findura Imre, Úttörő statisztikusaink emléke (Kelet Népe, 1876 szept. szám).

Kórach

Lévi nemzetségből származot férfiu, aki Mózes IV. 16. f. elbeszélése szerint a Ruben törzséből való Dáthán és Abirámmal egyetemben Mózes és Áron ellen fel akarta lázítani az izraelitákat, de a föld őt társaival együtt elnyelte. Róla neveztetik az énekes család, amelynek több zsoltár tulajdoníttatik.

Koraérettség

l. Csoda-gyermek és Gyermek.


Kezdőlap

˙