Kótogó

(bány.), 60-70 cm. hosszu, 8-10 cm. széles, 2-3 cm. vastag száraz bikkfahasáb, mely emelkedettebb helyen zsinórokra van fölakasztva, és melyet fakalapáccsal ütögetnek, ha az idő elérkezett, hogy a munkások a bányába szálljanak. E K.-nak a hangja, különösen éjszaka, igen messzire elhallatszik.

Kotor

(Kottori), nagyközség Zala vármegye perlaki j.-ban, (1891) 3611 horvát lakossal; van vasúti állomása, posta- és táviróhivatala, postatakarékpénztára. Jelentékeny fakereskedést űz; marhavásárai is élénkek.

Kotrógép

l. Exkavátor.

Kotró-macska

(ném. Dregghaken; ol. rampino; ang. kreeper), kis vasmacska, 6-8 hegyes ággal, mankó nélkül, mely egy kötélhez kötve és a fenéktalajon húzva, vizbeesett tárgyaknak kiemelésére, illetve azok felkeresésére szolgál.

Kotroman

István, boszniai bán (1272-1298), a később másfél századon át Bosznia fölött uralkodó Kotromanics-dinasztia alapítója. Eredetére nézve német vitéz volt, valószinüleg a sztiriai Scharfenberg családból. Béla királyunkkal jött Boszniába. 1272. már Felső-Bosznia és Dolniji Kraji bánja volt a magyar király fenhatósága alatt. Később 1280-1282. Erzsébet királynő, mint macsói hercegnő vazallusa volt, utoljára pedig István Dragutin macsói herceg és volt szerb király alá tartozott, melyhez körülbelül olyan viszonyban állott, mint a horvát bánok a szlavoniai hercegekhez. K. Dragutin exkirály leányát, Erzsébetet vette nőül, kitől három fia született; István, a későbbi bán, Inosav és Vladiszlav. 1298 körül Subics Pál által bánságától megfosztatott. Subics Pál és fia Mladen ezután 1322-ig uralkodtak Bosznia felett, névleg mint Kotromanić István gyámjai, de tényleg teljesen önállóan.

Kotromanić

(ejtsd: -ics) István, Bosznia bánja 1322-1353, Kotroman István bán és Szerbiai Erzsébet fia, Subics Mladen bán legyőzetése után jutott atyjának trónjára. Mindjárt uralkodása kezdetén Róbert Károly királyunk pártjára állott és annak egyik rokonát, Kázmér kujaviai vajda leányát, Erzsébetet vette nőül. 1324. sikertelenül harcolt Nelipić herceg ellen, aki Knin királyi várat elfoglalta. 1325. egyesítette Hum földjét, a mai Hercegovinát, bánságával, legyőzvén Miklóst, humi fejedelmet. Ugyanez évben elfoglalta Makarskat és Zavržjét és igy országát a tengerig terjesztette, sőt Curzola szigetét is megtámadta. 1337-ben XII. Benedek pápa keresztes háborut hirdetett ellene, mint bogomil eretnek ellen, de sikertelenül. 1340. Róbert Károly király tanácsára katolikus lett. 1345. és 1346. Nagy Lajos királyunk pártján harcolt Dalmáciában a horvát pártütők és Velence ellen, de titokban Velence érdekében dolgozott és oka volt Zára elvesztének. Dusan István szerb cár ellen is harcolt, de nagyobb siker nélkül. Életének utolsó éveiben igen jó viszonyban volt Nagy Lajos királyunkkal, sőt a király 1353 julius 20-án K. leányát, Erzsébetet nőül vette. K. személyesen ott volt Budán, mikor leánya Magyarország királynője lett. Még ugyanaz évi szeptember 28-án meghalt és eltemettetett Milesevoban. K. jelleme ugyan nem volt a legtisztább, de okosan fel tudván használni az akkori zavaros időket, alapját vetette a későbbi boszniai birodalomnak és igy útján egyengette unokaöccsének és utódjának, I. Tvrtkonak, az első boszniai királynak. V. ö. Századok 1893. 156-157. old.

Kotrott tőzeg

l. Tőzeg.

Kottabosz

(gör.), játék, derült időtöltés az ókori lakomák alkalmával, mely abban állott, hogy bort kellett a kézzel befogott pohárból v. a szájból egy meghatározott célba fecskendeni. Másik (egyszerübb) neme a K.-nak az volt, hogy egy vizzel telt edényt állítottak fel, amelynek felszinén üres tálacskák v. edénykék úsztak; ezeket kellett a borsugárral ugy eltalálni, hogy elmerüljenek. A hagyomány szerint a K. Sziciliából eredt és mint szerelmi jóslás szerepelt. Richter-Takács, A görögök és rómaiak játékai (Kassa 1894).

Kottanner

Ilona, Albert magyar király özvegyének, Erzsébetnek udvarhölgye. Előbb Gelusch Péter Sopron városi tanácsos neje, kinek elhunyta után Kottanner János bécsvárosi kamarás (vagyis pénztárnok) vette nőül. A Habsburg-házból származott Albert király 1439 okt. 27. hirtelen meghalt, teherben hagyva maga után özvegyét. Fiuutódja nem volt, csak egy Erzsébet nevü kis leánya, kinek K. volt a szárazdajkája. Az özvegy királynőnek orvosai azt mondták, hogy fia lesz; ő tehát mindenkép azon volt, hogy hatalmába kerítse a magyar szent koronát, hogy ha csakugyan fiat szülne, az a királysághoz biztosabban juthasson. A magyar koronát akkor a visegrádi fellegvárban több lakat alatt vasládában őrizték. Erzsébet özvegy királyné Cillei Ulrik gróffal megállapodván abban, hogy a koronát minden áron kézre kell keríteni: megbizta K.-t, mint ravasz, eszes és megbizható nőt, hogy a feladatot végrehajtsa. 1440 febr. 20. és 21. közti éjjelen az elrablás sikerült. K., a Duna jegén át a koronát Komárom várába, az ottan vajudó özvegy királynéhoz vitte. Febr. 22. már megszületett V. László. Ez utószülött csecsemőnek is K. volt a dajkája. Az alig 3 hónapos csecsemőt ő tartotta az ölében Székesfehérvárt 1440. máj. 15. végbement koronázásakor. Ulászló közeledtének hirére K. a koronával, melyet az ő tanácsára a bölcső szalmájába rejtettek el, Erzsébettel és fiával együtt Győrön át Sopronba menekült. Többet nem tudunk K. életéről, mert itt megszakad nagyérdekü emlékirata, melyben részletesen megirta a magyar korona elsikkasztásának történetét. E művet (neve elhallgatásával) Endlicher István László adta ki Lipcsében 1846-ban: Aus den Denkwürdigkeiten der Helene Kottannerin cím alatt. Kútfői méltatását Kerékgyártó Árpád adta 1891. az Irodalomtörténeti Közlemények I. évf.

Kottbus

(Cottbus), az ugyanily nevü járás székhelye Frankfurt porosz kerületben, a Spree és vasút mellett, (1890) 34,900 lak., jelentékeny iparral, főképen gyapjuszövéssel, továbbá gép-, butor-, dohánygyártással, szeszégetéssel, malátagyárral; többféle iskolával és jótékony intézettel. Közelében szép, nagy parkban fekvő kastéllyal. Állítólag I. Henrik német császár által a vendek ellen épített tábor helyén keletkezett. 1429. a huszitánk foglalták el. 1445. vétel útján II. Frigyes brandenburgi választó-fejedelem birtokába jutott. A 30 és a 7 éves háboruban többször földúlták. 1806. Szászország és 1813. Poroszországhoz került.


Kezdőlap

˙